A fényképezés alapjai - Alapfogalmak



Tartalom

Fény
Digitális kép
Képérzékelő
Fényérzékenység, ISO értékek
Képzaj
Objektív
Rekesz (blende)
Zár
    Központi zár
    Redőnyzár
Expozíció
Fénymérés, megvilágításmérés
Fényérték
Expozíció korrekció
Színhőmérséklet
Fehéregyensúly
Képstabilizátor
Bemozdulásos életlenség, elmozdulás
Mélységélesség
Perspektíva - fókusztávolság

Fény

A fény a fotós legfontosabb munkaeszköze, néhány mondatban foglalkozni kell vele. Fény nélkül nem lehet fényképezni. A megvilágítás milyensége, illetve a fényviszonyok döntően meghatározzák képünk hangulatát.

A fény az elektromágneses sugárzásnak az a tartománya, amelyet az ember szeme érzékel. A fénynek hullámtermészete miatt van amplitúdója (intenzitása), hullámhossza (frekvenciája, illetve színe), és polarizációja (rezgési síkja).

Szemünk a körülbelül 400-700nm hullámhosszúságú fényt érzékeli. A hullámhossztól függően a fényt más és más színűnek látjuk.

A polarizációt szemünkkel nem érzékeljük, mégis szerepe van a fényképezésben. Erről más részekben írok.

A napból érkező "fehér" fény spektrumát (színösszetevőit) a szivárványban láthatjuk, vagy ha a fényt üvegprizmán átbocsájtjuk.. Ez a spektrum folyamatos átmenetet jelent a 400 nm-es vörös, narancs, sárga, zöld, kék, és végül a 800 nm-es ibolya színű fények között.

A színeket különféle színrendszerekkel írhatjuk le (modellezhetjük). A leggyakrabban az sRGB színrendszer fordul elő, ugyanis ezt használják a fényképezőgépek, a monitorok is. Ez a színrendszer azon alapul, hogy a vörös (Red), zöld (Green), kék (Blue) színek megfelelő arányú (additív) összekeverésével minden szín előállítható. Ez azonban a gyakorlatban csak korlátozottan igaz, az sRGB színrendszer a teljes látható spektrumnak csak egy eléggé korlátozott részét fedi le, azaz nem képes minden szín megjelenítésére.

A fotometriai távolságtörvény kimondja, hogy egy állandó fényerővel világító pontszerű fényforrás esetén a megvilágítás erőssége a távolság négyzetével csökken.

Például egy fényforrástól 1 m-re egy bizonyos fényerősséget mérünk, ugyanabban az irányban tőle 2 m-re távolodva negyedakkora (2x2=4) fényerősséget mérhetünk. Azaz ha kétszer olyan távol mérünk, akkor negyedakkora, ha háromszor olyan távol mérünk, akkor kilencedakkora lesz a fényerősség.

Ez a törvény szigorúan véve a pontszerű, minden irányba sugárzó fényforrásra igaz, azonban a gyakorlatban jó közelítéssel számos esetben jól használhatjuk. Így például vakuval vagy lámpával történő világítás esetén, ablakon beszűrődő fény esetén. Napfény esetén ennek a törvénynek a nagy Föld-Nap távolság miatt nincs jelentősége.

A fény forrásának jellege szempontjából az alábbi csoportosítást tehetjük:

Természetes fény a napból érkező fény. Fotográfiai szempontból jellege eltérő lehet az égbolton lévő felhőktől, a napszaktól, az évszaktól függően.
Mesterséges fény a mesterséges fényforrásokból érkező fény, például izzólámpa, fénycső, LED lámpa, vaku, higanygőzlámpa, nátriumlámpa, de ide sorolhatjuk a gyertyafényt is.
Adott fény a helyszínen meglévő természetes és mesterséges fény együttese. Egy teremben egyidejűleg jelen lehet az ablakokon beszűrődő fény, a mennyezeten lévő csillár fénye, a falakon lévő falikarok fénye is. Ezek együttesen jelentik az adott fényt, együttesen határozzák meg a helyiség világításának hangulatát.

Adott fényben történő fényképezésről akkor beszélünk, ha a kép elkészítéséhez csak ezeket a helyszínen meglévő fényforrásokat használjuk. Ha a fotózáshoz állványos lámpát vakut is használunk, akkor már nem beszélhetünk adott fényben történő fényképezésről.

A fény fotográfiai minősége:

Kemény fény: kis felületű, pontszerűnek tekinthető fényforrás fénye. Erős árnyékokat, nagy kontrasztot eredményez. Ilyen például a felhőtlen égbolton sütő nyári nap fénye a déli órákban, ilyen a lágyítás nélküli vakufény is, de ilyen lehet az is, ha egy szál gyertyával világítunk teljes sötétségben.

Lágy fény: nagy felületű fényforrás lágy fényt eredményez, amely vagy árnyékmentes megvilágítást biztosít, vagy halvány, elmosódott szélű lesz az árnyék. Ilyen például a felhőkkel borított égbolt fénye (amikor a nap egyáltalán nem látható), vagy ilyen a nagy felületű ablakon beszűrődő fény akkor, amikor a nap nem süt be közvetlenül a szobába, vagy a nagy felületű fehér falra vagy mennyezetre vakuval távolról történő villantás szórt, visszavert fénye, de lágyabb fényt kapunk akkor is, ha sötétben egyszerre több gyertyával világítunk.

Digitális kép

Csak a két leggyakrabban előforduló formátummal foglalkozom.

A digitális fényképezőgépek mindegyike alkalmas JPEG (.jpg) képek készítésére. A digitális kép képpontokból áll. A képpontok négyzetrács-szerűen helyezkednek el.

képpontok
Egy kis elemet nevezünk képpontnak (pixel), amely a fenti képen egy négyzetecskének felel meg. A kép képpontok soraiból és oszlopaiból épül fel. A sorok és oszlopok számának szorzata megadja a kép képpontjainak számát.

A kép képpontjainak számát egyszerűbben felbontásnak nevezzük. Mértékegysége a megapixel (MP).

Például egy kép 1200 sorból és 1600 oszlopból áll, akkor a felbontása 1200x1600, a képpontok száma 1920000, a kép (közelítőleg) 2 MP-es.

JPEG (.JPG) formátum

A JPEG kép minden képpontjának színe háromféle szín keverékéből áll:

  • vörös
  • zöld
  • kék

Más szóval úgy mondjuk, hogy három színcsatorna van:

  • R (red, vörös)
  • G (green, zöld)
  • B (blue, kék)

Ezt a színrendszert RGB színrendszernek nevezzük. A JPEG kép egy képpontja színcsatornánként 8 biten ábrázolja a lehetséges értékeket, ez egyúttal be is korlátozza csatornánként 256 lehetséges értékre. Egy képpont lehetséges színárnyalatainak száma 16777216. A JPEG fájlok kiterjesztése általában .JPG.

Egy képpont színinformációja összesen tehát 8+8+8=24 biten kerül ábrázolásra. Egy képpont mindhárom színcsatornájának értéke (külön-külön) 0 ... 255 lehet, azaz 256-féle különböző értéket vehet fel. A 0 a legsötétebb, a 255 a legvilágosabbat reprezentálja. Egy képpont lehetséges színeinek száma ezért JPEG kép esetén 256x256x256 = 16777216.
Ha mindhárom csatorna értéke 0 (R=0, G=0, B=0), akkor fekete színt kapunk. Ha mindhárom csatorna értéke maximális (R=255, G=255, B=255), akkor fehéret. A három csatorna közbülső, de azonos értékei a szürke árnyalatok. Például R=50, G=50, B=50 sötétebb szürkét eredményez, míg a R=200, G=200, B=200 esetén világosabb szürkét. Ha a három színcsatorna értéke különböző, akkor kapunk a szürkétől éltérő, "színes" képpontokat. 

Ha egy monitoron, vagy akár a laptop képernyőjén nézünk egy képet, vagy akár olvassuk ezt az írást, minden esetben a látvány három alapszín valamilyen módon előállított keveréke révén jön létre. Ugyanez történik akkor is, amikor színes televízión nézzük a műsort.

JPEG tömörítés

Tömörítés

A képfájlok tömörítés nélküli fájlmérete tekintélyes. A tömörítés célja a kisebb fájlméret elérése. Egy tömörítés lehet

  • veszteségmentes vagy
  • veszteséges.

Ha veszteségmentes a tömörítés, akkor a tömörített fájlból pontosan az eredeti információt kapjuk vissza, az megkülönböztethetetlen lesz az eredeti (kiindulási) tömörítetlen fájltól.

Veszteséges tömörítés esetén az információ bizonyos része elvész, az eredeti (kiindulási) tömörítetlen fájl a tömörített fájlból már sehogyan sem állítható vissza. Ebben az esetben a kép információtartalma egy részének feláldozásával lehet kisebb fájlméretet elérni.

Minél több részletet áldozunk fel, annál kisebb fájlméretet kapunk. A tömörítés látásunk sajátosságainak figyelembe vételével, olyan módon történik, hogy szemünk minél kisebb mértékben észlelje az elvesző információ hiányát.

A tömörítés jellemzője a tömörítési arány, amely arra jellemző érték, hogy milyen mértékben (arányban) lett kisebb a fájlméret az eredeti fájlméretnél.

A veszteségmentes tömörítéssel nem lehet elég kis fájlméretet elérni, ez adja a veszteséges tömörítés létjogosultságát. A veszteséges tömörítésnél a képszerkesztő programokban legtöbb esetben 1 és 100 között lehet megadni a tömörítési arányt, ahol a 100 jelenti a legjobb minőséget, de van olyan szerkesztőprogram is, ahol ez pont fordítva van, és a legkisebb érték adja a legjobb minőségű képet. 

Veszteséges tömörítést alkalmaznak az oly népszerű MP3 fájlok előállítása során is, amely hallásunk sajátosságait figyelembe véve olyan részleteket hagy el a tömörítés során, amelynek hiányát hallásunk kevéssé veszi észre, így a hangminőség az eredetihez hasonlónak tűnik, jelentősen kisebb fájlméret mellett.

JPEG képfájl tömörítése

A JPEG formátum a kisebb fájlméret érdekében veszteséges tömörítést alkalmaz.

Ha a tömörítés minősége 98 értékű, akkor egy 2 MP-es kép mérete 1,2-1,6 MB (a tényleges méret függ a kép információtartalmától is). Ha a minőség 92, akkor a fájlméret 600-800 kB, azaz fele lesz. Még a második esetben is elég jó minőségű képet kapunk.

JPEG képek képszerkesztő programmal történő szerkesztése során vigyázzunk a következőre: Ha egy JPEG fájlt szerkesztésre megnyitunk, a szerkesztő programban megtörténik a kitömörítés. Ekkor a veszteséges tömörítés elvéből következőleg nem az eredeti fájl kapjuk vissza, hanem annak valamilyen mértékben csökkentett információtartalmú változatát. A szerkesztő programmal elvégezzük a képen a szükséges javítást, majd elmentjük a képet JPEG formátumban. Az ismételten elvégzett tömörítés ismét csökkenti a kép információtartalmát. Azaz minél többször nyitjuk meg ily módon szerkesztésre a képet és mentjük el, úgy csökken a kép információtartalma. Ha várhatóan többször kell a képet szerkeszteni, akkor már az első szerkesztés végén veszteségmentes formátumban mentsük el munkánkat (például veszteségmentes TIFF formátumban), mert így az ismételt szerkesztések során a tömörítés miatt újabb minőségromlást nem szenved képünk.

EXIF adatok

A fényképezőgépek a JPEG fájlban tárolják a fénykép készítésének körülményeire vonatkozó adatokat, amely később lekérdezhető (kép készítésének ideje, fényképezőgép típusa, ISO érzékenység, rekesznyílás, záridő, vakuhasználat, stb.). Ezek az ún. EXIF adatok.

RAW formátum

Számos fényképezőgép alkalmas a JPEG formátum mellett úgynevezett RAW (nyers) formátumban történő fényképezésre. Ez a képérzékelő digitalizált jelének elmentéséből keletkezik, és a színcsatornánkénti 8-bites JPEG képnél több információt tartalmaz (akár 14 bites is lehet a felbontás - ennek megértéséhez lásd A digitális fénykép című fejezetet). A több információ elsősorban abban nyilvánul meg, hogy a nagyobb bitfelbontás miatt a világosság-árnyalatok száma sokszorosa a JPEG képhez viszonyítva.
Feldolgozása úgynevezett RAW feldolgozó programmal történik, amelynek eredményeképpen JPEG vagy TIFF formátumú képfájlt kapunk. A feldolgozás során rengeteg beállítási, módosítási lehetőségünk van, amelynek segítségével a lehető legjobb eredményt kaphatjuk. Ingyenes, professzionális minőségű RAW feldolgozó program a RawTherapee, amely minden elterjedt operációs rendszeren futtatható. A RawTherapee használata című írásomban írok részletesebben róla.

Képérzékelő

Erre vetíti a képet az objektív, ez alakítja a képet elektromos jellé. A képérzékelő (szenzor) szintén képpontokból áll, képpontjai megfelelnek az eredményként kapott fénykép képpontjainak. A digitális képhez hasonlóan értelmezhető a felbontásuk. A fényképezőgépen általában feltüntetik a képérzékelő (vagy a kész fénykép) maximális felbontását, például 12MP (megapixel). A képen egy képérzékelő látható.

keperzekelo-szenzor

A képérzékelő lehet CMOS vagy CCD (a Foveon chipre itt nem térek ki). Mindkét fajta eszköz csak a fénymennyiséget érzékeli, a színeket nem. Ennek a hiányosságnak áthidalására úgynevezett Bayer-szűrő helyezkedik el az egyes képpontocskákon, például az alábbi képen látható elrendezésben.

Bayer-szűrő

A szűrő egyes elemei vörös, zöld, kék színűek. Mint láthatjuk, egy-egy képpont csak egyféle színkomponens fényerősségét érzékeli, mert a többi színt az előtte lévő szűrő kiszűri. Egy adott képpont fényképen látható színének (az egyes színcsatornák értékének) megállapítása szoftveres feldolgozással, a különböző színű szűrővel ellátott szomszédos képpontok világosságértékének figyelembe vételével történik.

A CCD érzékenyebb, működése több energiát igényel, előállítása költségesebb.
A CMOS képérzékelő kevésbé érzékeny, működése kevesebb energiát igényel, előállítása olcsóbb.

A különböző fényképezőgép típusok kategóriájuknak megfelelően különböző méretű és felbontású képérzékelőt tartalmaznak. Ebben meglehetősen nagy a változatosság.

Fényérzékenység, ISO értékek

A filmekhez hasonlóan a képérzékelő is rendelkezik egy bizonyos fényérzékenységgel. A képérzékelő jele a digitális jellé történő átalakítás előtt általában erősítésre kerül. Az ISO érzékenység különböző értékekre állítása ennek az erősítésnek a mértékét állítja be. A digitális fényképezőgépeken található értékek megfelelnek a szokásos filmérzékenységeknek.

Az ISO rendszerben kétszeres számérték kétszeres érzékenységet jelent, feleakkora számérték pedig feleakkora érzékenységet. Nagyobb érzékenység esetén kevesebb fénymennyiség is elég a helyes expozícióhoz, kisebb érzékenység esetén nagyobb fénymennyiség szükséges.

Szabványos értékei: 50, 100, 200, 400, 800, 1600, 3200, 6400, 12800, ... A fényképezőgépen sok esetben akár ennél kisebb lépésekben, finomabban is állítható.

Képzaj

A képérzékelő nem rendelkezik kellően nagy érzékenységgel (főleg a kisebb méretűek), ezért sok esetben a képinformációkat tartalmazó hasznos jel mellett jelentős nagyságú véletlenszerű zavarjel is keletkezik, amelynek nagysága összemérhető a hasznos jel nagyságával, és amely a képen zavaró szemcsézettség, azaz képzaj formájában jelentkezik.

Az alábbi két ábrán láthatunk erre példát ISO 100 (bal oldali kép) és 400 esetén. A bal oldali felület sokkal homogénebb, míg a jobboldali jól láthatóan eltérő színű pontokat tartalmaz.

képzaj ISO100  képzaj ISO400

A káros jel egyik fontos összetevője a képérzékelőben és az erősítőben a molekulák hőmozgása által keletkező, úgynevezett termikus zaj, amely alacsonyabb hőmérsékleten kisebb.

Minél nagyobb a beállított erősítés (ISO érték), annál nagyobb a zaj mértéke is.

A téma sötét részeinél sokkal kevesebb fény éri a képérzékelőt, mint a világos részeknél, ezért a sötét részeknél a képérzékelő kisebb jelet szolgáltat. Ez az oka annak, hogy a kép sötét részei hajlamosak leginkább a zajosodásra. Ha növeljük az ISO érzékenységet, könnyen elérhetjük, hogy az egész kép zajos legyen, és a nagymértékű zaj akár használhatatlanná is teheti képünket.

A filmnek is volt szemcsézete, amely bizonyos nagyítás felett látszódott a képen, azonban a képzaj hatása a látvány tekintetében sokkal rosszabb hatású a film szemcsézeténél.

A képzaj káros, mert általa olyan információ jelenik meg a képen, amelyet a lefényképezett téma nem tartalmazott.

A képzaj ellen az a legjobb védelem, ha azt alacsony értéken tartjuk. Ennek legjobb módja az, ha a képérzékelő egy képpontra eső területe nagy, mert akkor egy bizonyos fénymennyiség esetén az érzékelő nagyobb jelet szolgáltat, mintha kisebb lenne a felülete. Így a hasznos jel nagyobb lesz a zavarjelhez képest. A kisebb érzékelő képpontméret rosszabb a téma dinamikájának (kontrasztjának) átvitelében is. Ezért jobbak a nagyobb érzékelőméretű fényképezőgépek.
Ha a fényviszonyok megengedik, válasszunk alacsonyabb ISO érzékenységet, mert akkor a kisebb erősítés miatt a zavarjelt is kisebb mértékben erősítjük fel, és nagyobb fénymennyiséggel érjük el azt, hogy az érzékelő kellő nagyságú jelet szolgáltasson.
Kisebb méretű érzékelővel rendelkező fényképezőgépek (jellemzően kompakt és bridge gépek) sajnos jó fényviszonyok és alacsony ISO érték esetén is arra kényszerülnek, hogy szoftveres zajcsökkentést alkalmazzanak, mert enélkül élvezhetetlenül zajos lenne a képük. A szoftveres zajcsökkentésnek az a jellemzője, hogy a kép finom részleteinek egy részét is eltávolítja, csökkentve ezzel a kép információtartalmát. A hatás sajnos akár jelentős mértékű is lehet, az eredménye (100% nagyításon szemlélve) egy összemosott kép.

Magas ISO választása esetén zajosabbak vagy erősebben zajcsökkentettek lesznek képeink. Ha tehetjük, válasszunk alacsony ISO értéket.

Objektív

Az objektív egy több lencséből álló nagyító lencserendszer. Ez vetíti a fordított állású képet a képérzékelő felületére.

Az objektív minőségének döntő hatása lehet az elkészült kép minőségére. A kép leképezése szempontjából tökéletes lencse nem létezik, ezért áll több lencséből az objektív, amely így sokkal jobb képalkotási tulajdonságokkal rendelkezik. Optikai számítások és összefüggések szempontjából az objektív mindig helyettesíthető egyetlen, megfelelő paraméterekkel rendelkező nagyítólencsével.

Az objektív gyújtótávolsága (fókusztávolsága)

Az alábbi ábrán egy fényképezőgép egyszerűsített keresztmetszete látható, ahol az objektív több lencséjét egy egyszerű lencse helyettesíti.
objektív fókusztávolsága

Az ábrán az látható, ahogy az objektív a végtelen távolságra lévő pontból érkező (és ezért párhuzamos) fénysugarakat a képérzékelő síkján egy pontban egyesíti.

Az a távolság, amelyre a képérzékelő síkjától mérve el kell helyezni az objektívet ahhoz, hogy a párhuzamos fénysugarakat a legkisebb átmérőjű képpontban egyesítse, az objektív gyújtótávolsága (más néven fókusztávolsága). Jele f (az F jelölés is szokásos). Általában mm-ben szokás megadni, például f=50 mm.

Az úgynevezett zoom-mal rendelkező objektívek olyan objektívek, amelyeknek fókusztávolsága nem fix (állandó), hanem bizonyos határok között változtatható. Ezt az optikai zoom-ot meg kell különböztetnünk a (többnyire kompakt) fényképezőgépek digitális zoom-jától. Ez utóbbi esetben a képkidolgozás során szoftveres úton a kép középső részének kivágása történik, ezért ez esetenként erős minőségromlással jár.

A legtöbb digitális kompakt gép rendelkezik optikai zoom-mal. A zoom objektív belsejében bizonyos lencsetagok elmozdulása révén változik a fókusztávolság. A fix (nem változtatható) fókusztávolságot, illetve zoom objektív beállítható fókusztávolság tartományát az objektív foglalatán minden esetben feltüntetik, pl. f=125 mm, vagy f=6-18 mm.

Élességállítás

Ha a végtelennél közelebbi képpontot kell élesen leképezni, akkor (a lencsetörvény értelmében) a képérzékelőtől a fókusztávolságnál kissé nagyobb képtávolságra kell elhelyezni az objektívet. Végtelen esetén pedig pontosan a gyújtótávolságra.

Igen ám, de honnan kell mérni ezt a távolságot?

Minden objektív rendelkezik úgynevezett fősíkokkal, mégpedig első- és hátsó fősíkkal. Élességállításkor az objektív hátsó fősíkjától a képérzékelőig kell mérni a lencsetörvény szerinti képtávolságot. Az objektív fősíkjainak helye a felhasználó számára általában ismeretlen.

A Canon EOS tükörreflexes fényképezőgépek úgynevezett vázmélysége (más néven bázistávolsága, vagy angolul flange focal distance)(a gépváz elején az objektív kör alakú felfekvési felülete elejének a képérzékelőtől mért távolsága) 44 mm. A fentiek alapján egy végtelenre állított 50 mm gyújtótávolságú objektív hátsó fősíkja a képérzékelőtől pontosan 50 mm távolságra van, azaz az objektív felfekvési felületétől kifelé 6 mm-re, azaz az objektív belsejében található. Ugyanezen gépváz esetén egy végtelenre állított 28 mm-es objektív fősíkja a képérzékelőtől 28 mm-re van, azaz a gépváz belsejében, valahol a tükör táján, egészen pontosan az objektív felfekvési felületétől a gép belseje felé 16 mm-re található.

Az objektív hátsó fősíkjának távolságát a képérzékelőtől az objektív kihuzatának nevezzük.

Tehát végtelenre állított objektív kihuzata megegyezik a gyújtótávolsággal.

Az élességállításra háromféle módszer terjedt el:

  • Frontlencsés élességállítás. E régebbi módszer szerint minden más fix, csak a frontlencse közeledik vagy távolodik egy finom menet segítségével a többi lencsétől. Ebben az esetben az objektív gyújtótávolsága változik.
  • Az összes lencse egyszerre történő mozgatásával. A régebbi objektíveknél volt szokásos. A lencsék egymáshoz viszonyított helyzete nem változik, csak az összes lencse együtt közeledik vagy távolodik az érzékelőhöz képest. Ebben az esetben a hátsó (és persze az első is) fősík helyzete változik meg. Ha a végtelennél közelebbre állítjuk élesre az objektívet, akkor a hátsó fősík távolodik az érzékelőtől, azaz a kihuzat nő.
  • Belső élességállítás. Az újabb objektíveknél terjedt el. Ebben az esetben élességállításkor az objektív bizonyos lencséinek az objektív belsejében történő elmozdulása által megváltozik a hátsó fősík helyzete. Általában nem az összes lencse mozog, hanem legtöbbször a frontlencse mögötti néhány lencse. Végtelennél közelebbre történő fókuszáláskor természetesen ebben az esetben is távolodik a fősík a képérzékelő síkjától, azaz a kihuzat nő.

Az életnagyságú leképezésre alkalmas, úgynevezett makróobjektívek kihuzata kétszeres, azaz éppen megegyezik az objektív ókusztávolságának kétszeresével. Az életnagyságú (más néven 1x-es nagyítású vagy 1:1 leképezési arányú) leképezés azt jelenti, hogy a tárgy képe az érzékelőn pontosan ugyanakkora, mint a tárgy a valóságban.

Az úgynevezett élességállítási távolság az élesre állított lefényképezendő tárgy síkja és a képérzékelő távolsága. A képérzékelő síkját cserélhető objektíves gépek esetén a gyártó általában jelöli a gépvázon.

Tehát az élességállítás távolságát nem az objektív elejétől vagy bármely más kitüntetett pontjától mérjük, hanem az érzékelő síkjától. Az objektívek távolságskáláján is az érzékelőtől mért távolság van feltüntetve.

Azt a legkisebb élességállítás távolságot, amely az objektívvel még élesre állítható, legkisebb élességállítási távolságnak nevezzük. Ezt a gyártó is megadja a specifikációban. Ha van távolságskála az objektíven, arról is leolvashatjuk. A legkisebb élességállítási távolság az adott objektívnél meghatározza az objektívvel elérhető nagyítást is. Minél közelebb tudunk menni a témához, annál nagyobb a nagyítás mértéke.

Szokásos még az úgynevezett munkatávolság fogalom használata is. Ez nem optikai, hanem inkább egy gyakorlatban használt fogalom. Általában a frontlencséhez, vagy az objektív elején más jellegzetes ponthoz képest az élesre állított téma távolsága.

Például egy rovar fényképezéséhez előnyös, ha nagy a munkatávolság, mert akkor messzebbről fényképezhetünk, és a fotóalanyunk talán nem száll el mielőtt még lefényképezhetnénk.

Amikor a fényképezőgép automatikusan élességet állít, vagy ha mi magunk manuálisan tesszük ezt, lényegében ugyanaz történik. Automatikus élességállítás esetén a fényképezőgép szoftvere figyeli a képérzékelőre vetített kép egy vagy több kis területén az élességet, és úgy állítja az objektív képérzékelőtől való távolságát, hogy az adott kis területén vagy területein (több terület figyelése esetén átlagosan) a lehető legélesebb kép keletkezzen.

Az objektív helyzetétől függően mindig megállapítható egy olyan, a képérzékelővel párhuzamos sík, amelyen lévő képpontok képe a legélesebben képződik le az érzékelőn. Ez szigorúan véve csak akkor igaz, ha az objektív optikai tengelye merőleges a képérzékelő síkjára (másképp fogalmazva a lencsék "párhuzamosak" a képérzékelővel), és az objektív optikai tengelye a képérzékelő középpontjában metszi az érzékelőt (az objektív középen van, nincs eltolva oldalirányban az érzékelőhöz képest).

Az objektív felbontóképessége

A felbontóképesség azt mondja meg, hogy mekkora az a legkisebb témarészlet, amelyet az objektív még egymástól elkülönülten képez le. A kép részletgazdagságát határozza meg, azt, hogy mennyi apró, egymástól megkülönböztethető részletet látunk a képen. Általában vonal/mm vagy vonalpár/mm a mértékegysége.

Az objektívek felbontóképességének megállapítására leggyakrabban fekete-fehér tesztábrát használnak, amelyet általában fehér alapon egymáshoz egyre közeledő fekete vonalak alkotnak. A tesztábrát lefényképezik a vizsgálandó objektívvel, majd az eredményt kiértékelik.

A vonal/mm mértékegység azt jelenti, hogy az objektív által vetített kép 1 mm hosszán hány vonalat képes egymástól elkülönülten leképezni. A vonalpár/mm ehhez hasonló, csak ott vonalpáronként (két vonal) adja meg ugyanazt. Egy objektív felbontásának számértéke természetesen kétszer akkora vonal/mm-ben, mint vonalpár/mm-ben.

Szokás még a képérzékelő (kép) rövidebb oldalára vonatkoztatott megkülönböztethető vonalak maximális számával jellemezni a felbontóképességet.

Egy objektív felbontása nem ugyanakkora a kép közepén, mint a szélénél. A kép közepén a legjobb, attól távolodva egyre csökken a felbontás.

A felbontóképesség függ még:

  • a beállított rekesznyílás nagyságától
  • változtatható gyújtótávolságú objektív esetén a beállított gyújtótávolságtól is.

Célszerű olyan rekesznyílást és gyújtótávolságot beállítani, amelynél az objektív felbontása a legjobb.

Az objektív élessége

Itt nyilván az objektívvel készített kép élességéről van szó. A fogalmat az objektívhez szoktuk kapcsolni, ezért szólok róla pár szót.

Az élesség nem egyenlő a felbontóképességgel (bár nem is független tőle), hanem egy szubjektív érzet, amelyet nehéz egzakt módon számszerűsíteni. Az élességérzetben a felbontóképességen kívül fontos szerepet játszik az, hogy az adott objektív milyen kontrasztos képet vetít, és milyen az objektív brillanciája. Az ugyanolyan felbontású, kontrasztosabb, nagyobb brillanciájú képet élesebbnek érzékeljük.

A brillancia egy szubjektív érzés. A kép kontrasztjának, színtelítettségének, "brilliáns" ragyogásának összetett érzete. Leginkább a sötét képrészletekben található árnyalatok visszaadásának minőségével jellemezhető. Nagyon sok esetben ez okozza, ha egy képet gyönyörűnek látunk.

A kismértékű szórt fény hatása a sötét árnyékokban a részletek elvesztését okozza, mert a szórt fény nagysága összemérhető a sötét részleteket megvilágító, képalkotó fény nagyságával. Ez okozza a brillancia csökkenését.
Nagymértékű szórt fény a világosabb részekre is hatással van, és teljesen tönkreteheti a képet.

A nagy brillanciájú kép tehát nem egyenlő a kontrasztos képpel, hanem olyan kontrasztos kép, amelynél a sötét árnyékokban, sötét képrészekben is vannak részletek.

A színes szórt fény a teljes képet elszínezi.

A brillancia romlását az okozza, hogy a képérzékelőt nemcsak a képet alkotó hasznos fénysugarak (objektív által vetített kép) éri, hanem különféle visszaverődések által keletkező szórt fény is, amely többé-kevésbé egyenletesen világítja meg a képérzékelőt. Ennek három alapvető oka van:

  • A fényképezőgép belsejének tökéletlen feketítéséből származó, a képérzékelőre jutó fényvisszaverődések.
  • Az objektív lencsetagjairól és egyéb szerkezeti elemeiről a képérzékelőre jutó fényvisszaverődések. Az objektív frontlencséjén található szennyeződések (ujjlenyomat, por, hajszálkarcok) is visszaverődést okoznak.
  • Az objektív felületét a képalkotásban részt nem vevő, oldalról érkező fény éri, amely fényszóródás formájában eléri a képérzékelőt.

Ha a hirtelen átmeneteknél (úgy is mondjuk, hogy az "élek mentén") szoftver segítségével megnöveljük a képen a helyi kontrasztot, a képet élesebbnek látjuk, holott az objektív felbontása nem változott. Ezen alapulnak a szoftveres élesítési eljárások. A fényképezőgép szoftvere is élesítést végez a JPEG kép előállítása közben, a kompakt kategória esetében alapbeállítást feltételezve nagyobb mértékben, a tükörreflexes gépek esetén kisebb mértékben. Ezért (és a nagyobb színtelítettség miatt) van az, hogy első ránézésre a kompakt gép képe tetszetősebbnek tűnhet a komolyabb gép képéhez képest, pedig valójában rosszabb minőségű.

Makró mód

A makró mód közelfényképezést jelent. Ez a legtöbb digitális kompakt fényképezőgépen megtalálható. Normál módban - a beállított fókusztávolságtól (zoom) függően - csak bizonyos távolságon túl kapunk éles képet, ha közelebbi tárgyat szeretnénk élesen lefényképezni, akkor makró módot kell használnunk. Fényképezőgépünk leírásában találhatunk erre vonatkozó információt. Például normál módban maximális nagylátószögű állásban az élességállítás határai 50cm-től a végtelenig, maximális tele állásban 80cm-től a végtelenig terjed. Ha közelebbi témát kívánunk lefényképezni, makró módba kell kapcsolnunk gépünket.

Digitális, cserélhető objektíves, tükörreflexes fényképezőgép esetén nincs a kompakt gépekhez hasonló makró mód. Ilyen fényképezőgép esetén az alábbiak egyikével lehet megoldani a közelről történő fényképezést:

  • Makró objektív használata. Segítségével nagyon közelre is élesre lehet állítani, és akár 1:1 arányú fényképezést is lehetővé tehet. Ez adja a legjobb minőséget.
  • Közgyűrű használata. Segítségével távolabb kerül az objektív a képérzékelőtől, ezáltal közelebbi tárgyak is fényképezhetők.
  • Előtétlencse használatával. Ez egy nagyítólencse (vagy lencserendszer), amelyet az objektív szűrőmenetébe csavarva használhatunk.

Kromatikus aberráció

Még a több lencséből, illetve különleges alakú vagy anyagú lencsékből álló objektív sem tökéletes a képalkotás szempontjából. Mindig fellépnek különböző lencsehibák. Itt csak a legfontosabbat, leggyakrabban előfordulót említem meg, a kromatikus aberrációt. Színhibának is nevezik.

Kromatikus aberráció esetén az objektív nem tökéletes abból a szempontból, hogy a különböző színű fénysugarakat egyaránt egy pontba egyesítse a képérzékelő felületén. Nem egyesíti teljesen egy pontba azokat.
 
Gyakorlatban ez a fénykép nagy kontrasztátmenetű helyein kékes-lilás színű szegélyt eredményez. Például égbolt előtt elhelyezkedő csupasz faágak mentén. Az a jó, ha ez a szegély minél keskenyebb, vagy egyáltalán nincs.

A legjobb minőségben a fix objektívek állíthatók elő, hiszen ott nincs mozgatható lencsetag, amelynek helyzetétől függően változnának a lencsehibák. Felbontás, élesség tekintetében is általában ezek a legjobbak. A következő minőségi kategória a maximum 3-5x-ös zoomátfogással rendelkező objektívek. Itt gondos tervezés és kivitelezés esetén a lencsehibák elfogadható határok között tarthatók, és a felbontás, élesség is kedvező. Az ennél nagyobb zoomátfogással rendelkező objektívekkel általában rosszabb eredményt adnak, főleg a fókusztávolság  szélső helyzeteihez közelítve.

Az objektív látószöge

Ez az objektívek egyik fontos jellemzője. Arra utal, hogy az objektívvel egy adott helyről fényképezve a fényképezőgép előtt lévő térrész mekkora részlete kerül rá a képre. A látószög a képre kerülő szélső fénysugarak által bezárt szög. Ez nem azonos a kép rövidebb oldalára, hosszabb oldalára, vagy átlójára vonatkoztatva. Általában a képátlóra vonatkozó értéket szokás megadni. A látószög függ a képérzékelő méretétől, és az objektív gyújtótávolságától.

látószög

A látószög az objektív gyújtótávolságától függ (ha minden más tényező változatlan: ugyanarról a helyről fényképezünk, ugyanakkora a képérzékelő mérete, stb...). Ha a gyújtótávolságot zoomolással növeljük, akkor a lefényképezendő tárgyat az objektív nagyobb méretben vetíti a képérzékelőre, ezáltal a tárgy környezetéből kevesebb fér rá a képre, a látószög kisebb lesz.

látószög

A fenti ábrán különböző fizikai gyújtótávolságú objektívek Full-Frame méretű érzékelővel rendelkező digitális gépen, illetve 35 mm-es kisfilmes gépen tapasztalható látószögét láthatjuk. A kisebb gyújtótávolságú objektív látószöge nagyobb, a nagyobb gyújtótávolságúé pedig kisebb. A nagyobb látószögű objektív nagyobb térrészt lát.Nézzük meg, hogy mennyivel nagyobb térrészt képez le a 35 mm-es objektív, mint a 200 mm-es, a 16 mm-esről nem is beszélve.

A fenti ábra alapján vegyük észre, hogy ha egy közelebbi téma két különböző gyújtótávolságú objektívvel azonos méretben látható a képen, akkor a rövidebb gyújtótávolságú objektív esetén a háttér nagyobb része lesz látható, és fordítva.

A filmes világban egyszerűbb volt a helyzet. A közepes méretű film 6x6 cm-es volt, a kisfilm 24x36 mm-es. Ezekhez könnyű volt megmondani, hogy egy bizonyos gyújtótávolságú objektív milyen látószögű lesz. Például kisfilm esetén körülbelül 50 mm-es gyújtótávolságú objektív látta úgy a látványt, mint ahogy mi, emberek a hétköznapi életben látjuk (46 fok látószög), ezért az ilyen objektívet normál objektívnek nevezzük. 6x6 cm-es film esetén (a nagyobb filmméret miatt) a hasonló látószögű normál objektív gyújtótávolsága 75-80 mm.

A normál gyújtótávolságú (látószögű) objektív hasonlóan látja a látványt, mint ahogy mi a hétköznapi életben látjuk. A normál objektívnél kisebb gyújtótávolságú objektíveket nagylátószögű objektíveknek, a nagyobb gyújtótávolságúakat teleobjektíveknek nevezzük.

A digitális fényképezőgépnél a zoom objektív minimális gyújtótávolságú állása a nagylátószögű szélső állás, a maximális gyújtótávolságú állása a tele szélső állás.

A filmes világban az állandó filmméret miatt a különböző gyújtótávolságú objektívek látószögei egymással könnyen összehasonlíthatók voltak. A kisfilmnél az 50 mm-es gyújtótávolságú normál objektív jó támpont volt, és azonnal lehetett tudni, hogy a 135 mm-es gyújtótávolságú teleobjektív körülbelül 2,7-szer nagyobb méretben ábrázolja a filmen a témát (135/50=2,7), és látószöge 18 fok körüli.

A digitális fényképezőgépek esetében a sokféle különböző méretű képérzékelő lehetetlenné teszi a látószögek könnyű összehasonlítását, megállapítását. A fentiekből láthatjuk, hogy egy adott gyújtótávolsághoz tartozó látószög egy adott filmméretre vonatkozik. Hogy a képérzékelő méretkülönbségeiből eredő eltéréseket áthidalják, bevezettek egy új fogalmat: a kisfilm képméretére vonatkoztatott, egyenértékű, idegen szóval ekvivalens gyújtótávolságot.

Az ekvivalens (egyenértékű) gyújtótávolság megadja annak a kisfilmes objektívnek a gyújtótávolságát, amelynek ugyanakkora a látószöge a kisfilmre vonatkoztatva, mint az adott digitális fényképezőgép adott gyújtótávolságúra beállított objektívének a látószöge a képérzékelő méretére vonatkoztatva. Digitális tükörreflexes gépeknél szokásos egy szorzótényező megadása, amellyel az objektív fizikai gyújtótávolságát meg kell szorozni ahhoz, hogy megkapjuk az ekvivalens gyújtótávolságot.

Lássunk egy példát. Egy digitális kompakt fényképezőgép specifikációjában ezt olvashatjuk: 6 mm- 72 mm (kisfilmre vonatkoztatva 35 mm - 420 mm). Ez azt jelenti, hogy az adott fényképezőgép esetén 6 mm-es gyújtótávolságú állásban akkora a látószög, amekkora az kisfilmes fényképezőgépet használva 35 mm-es gyújtótávolságú objektívvel lenne. 72 mm gyújtótávolság beállításakor pedig a látószög megegyezik a kisfilmes rendszerben 420 mm-es objektív látószögével.

A továbbiakban az objektív tényleges, valódi gyújtótávolságát megkülönböztetésül (ahol különösen szükséges) fizikai gyújtótávolságnak fogom nevezni.

Az alábbi hasznos táblázatban a különböző fizikai gyújtótávolságú objektívek látószögei láthatók Full-Frame, Nikon, Sony, Pentax APS-C, Canon APS-C, és 4/3-os képérzékelő esetén. Például a Full-Frame fényképezőgépen a 28 mm-es objektív látószöge 74 fok, Nikon, Sony, Pentax APS-C gépen ugyanehhez a látószöghöz 18 mm-es fizikai gyújtótávolságú objektív szükséges, Canon APS-C gépen 17 mm-es, 4/3-os gépen 14 mm-es. Az is leolvasható, hogy például a Canon APS-C érzékelőn alkalmazott (ebben az oszlopban látható) 50 mm-es objektív ekvivalens gyújtótávolsága 80 mm (a Full-Frame oszlopban látható), illetve látószöge 30 fok.

Full-Frame
24 x 36 mm

(ekvivalens)
(mm)
APS-C
1,5x
Nikon, Sony,
Pentax

(mm)
APS-C
1,6x
Canon

(mm)
4/3
2x

 (mm) 
 Látószög 
(fok)
Fizikai gyújtótávolság
 Ultra-nagylátószög  114 14  Jelenleg nincs   Jelenleg nincs  7
Ultra-nagylátószög 108 16 10,5 10 8
Ultra-nagylátószög 100 18 12 10,6 9
Ultra-nagylátószög 99 20 14 12,5 10
Nagylátószög 84 24 16 15 12
Nagylátószög 74 28 18 17 14
Nagylátószög 62 35 23,5 22 17,5
Normál 46 50 35 31,3 25
Rövid tele 30 80 53 50 40
Rövid tele 28,5 85 55 53 42,5
Rövid tele 20 100 66 63 50
Rövid tele 18 135 90 84,3 67,5
Közepes tele 13,7 180 120 112,5 90
Közepes tele 12,3 200 134 125 100
Közepes tele 8,2 300 200 188 150
Hosszű tele 6 400 267 250 200
Hosszű tele 5 500 333 312 250
Hosszű tele 4,2 600 400 400 300
Hosszű tele 3,1 800 533 533 400
Hosszű tele 2,5 1200 800 750 600
Hosszű tele 1,5  Jelenleg nincs  Jelenleg nincs Jelenleg nincs 800



A digitális kompakt gépek objektívjeinél a gyújtótávolság változása sok esetben nem folyamatos. Van olyan 3x-os zoomátfogású kompakt gép, amelyen hét különböző gyújtótávolság állítható be, a köztes értékek nem. Sok gép esetén olyan finom lépésekben lehet a gyújtótávolságot állítani, hogy az gyakorlatilag folyamatosnak tekinthető.

Rekesz (blende)

Közismert, hogy szemünk úgy alkalmazkodik a jelentősen eltérő fényviszonyokhoz, hogy pupillánk nyílása szűkül illetve tágul. Szűkebb nyílás jobban csökkenti a retinára vetített kép fényerejét, míg nagyobb nyílás kevésbé csökkenti azt, így megközelítőleg mindig azonos fényességű kép vetítődik a retinára. Ez azt is eredményezi, hogy a környezetünkben lévő fény erősségének változásait nem tudjuk jól érzékelni. Az objektív belsejében is van egy, a pupillához hasonló működésű szerkezet, a rekesz, vagy idegen szóval blende.

A rekesz az objektív belsejében található szerkezet, amelynek az a szerepe, hogy az objektív által a képérzékelőre vetített kép fényerősségét szabályozza. Gyakorlatilag egy változtatható átmérőjű lyuk (rekesznyílásnak nevezik). Kisebb átmérőjénél kisebb a vetített kép fényessége, és fordítva.

A fényképezésnél több esetben megfigyelhetjük a kétszereződést, illetve feleződést. Ez az ISO érzékenység esetén is így volt, a következő (nagyobb) értékhez mindig az előző értékhez képest kétszeres érzékenység tartozik, és természetesen fordítva is igaz, az előző (kisebb) érték a következő értékhez képest fele érzékenységet jelent.

Egy rekeszérték számértéke azt mondja meg, hogy a rekesznyílás átmérője hányszor van meg az objektív fókusztávolságában, vagy fordítva nézve: a rekesznyílás átmérője hányadrésze a fókusztávolságnak.

Ez a definíció azt eredményezi, hogy - akár különböző gyújtótávolságú objektívek esetében is - azonos számértékű rekeszbeállítás gyakorlatilag azonos képérzékelőre vetített kép fényerősséget (világosságot) eredményez.

Vegyük észre, hogy a rekeszérték két hosszúság elosztásával kapott szám (rekesznyílás átmérője / objektív fókusztávolsága), és nem veszi figyelembe az objektívben elhelyezkedő lencsetagok fényelnyelését. Emiatt csak közelítően igaz az, hogy azonos rekeszérték a különböző objektíveknél azonos fényességű vetített képet eredményez. A 13 lencsetagból álló objektív fényelnyelése nyilván nagyobb a 3 lencsetagból állónál.

A szabványos értékeket úgy határozták meg, hogy egy szabványos értékkel szűkebb rekesznyílás esetén a vetített kép fényessége éppen fele legyen az előző, nagyobb átmérőjű rekesznyíláshoz képest. Ez akkor következik be, ha a rekesznyílás felülete is éppen fele területű.

A szabványos értékek kiindulása az, amikor a rekesznyílás átmérője megegyezik a gyújtótávolsággal. ekkor a rekeszérték 1 (1/1 = 1). A következő értéknek olyannak kell lennie, amely fele fényességű képet eredményez. Ez akkor következik be, amikor a rekesz átmérője 1,4-szer van meg a fókusztávolságban (a kör területe és átmérője között négyzetes összefüggés van, és 1,4 a négyzeten megközelítően kettőt ad eredményül, azaz fele területet kapunk). Ekkor a rekesz számértéke 1,4.

A szabványos rekesz számértékek a következők:

1; 1,4; 2; 2,8; 4; 5,6; 8; 11; 16; 22; 32; 64

A következő érték mindig 1,4-szerese az előzőnek, és így rekesznyílás felülete is feleződik, és a vetített kép fényessége is feleakkora lesz. A kisebb számértékhez nagyobb átmérőjű nyílás, és ezáltal nagyobb fényerejű vetített kép tartozik. A kisebb szám nagyobb fényerőt jelent. Ahogy haladunk jobbra a fenti felsorolásban, a következő érték beállításával kapott vetített kép fényereje mindig fele az előző értékkel kapottnak. Ezek az értékek tulajdonképpen rövidített írásmód eredményei, a fényképezőgépen általában ezt írják ki. Jobban kifejezi a lényeget az a jelölés, amikor a számérték elé tesszük a "f/" tagot, ahol az f a gyújtótávolság. Az f/4 például azt jelenti, hogy a rekesznyílás átmérője a gyújtótávolság negyede, az f/8 esetén pedig a nyolcada.

rekesz

Nem minden objektíven állítható be minden felsorolt érték, csak néhány.

Az adott objektíven beállítható maximális átmérőjű rekesznyílást az objektív fényerejének nevezzük.

Ha egy fix, f=50 mm gyújtótávolságú objektíven 2-es a legnagyobb beállítható rekeszérték, akkor az objektív fényereje f/2, amely azt jelenti, hogy az objektív gyújtótávolsága 2-szerese a maximális rekesznyílás átmérőjének. Szokásos jelölés még ugyanerre a fényerőre az 1:2 is. Ebben az esetben a rekesznyílás maximális átmérője 50/2=25 mm.

Változtatható gyújtótávolságú objektívek esetén a gyújtótávolság változtatásának függvényében szinte minden esetben változik az objektív fényereje is. Ha egy objektíven kisebb gyújtótávolságot állítunk be, akkor az objektív fényereje nagyobb, és fordítva. Az objektív által átfogott gyújtótávolság-tartomány szélső értékeihez tartozó fényerő értékeket rendszerint feltüntetik a fényképezőgépen. Az a jó, ha a fényerő a gyújtótávolság növekedésével csak kis mértékben csökken.

Egy kompakt fényképezőgép objektívjén a következő jelölést találjuk: "5,4-16,2 mm 1:2,8-4,8". Ez az objektív változtatható gyújtótávolságú, a minimális gyújtótávolság 5,4 mm, a maximális 16,2 mm. Az objektív zoom átfogása 16,2/5,4=3, azaz háromszoros optikai zoommal rendelkezik. Az objektív fényereje 5,4 mm gyújtótávolságú állásban f/2,8, amely 16,2 mm gyújtótávolság beállítása esetén lecsökken f/4,8-ra. Egy másik objektív jelölése ez: "2-2,4/9,7-48,5". Ez is változtatható gyújtótávolságú objektív. Az elöl feltüntetett érték (2-2,4) a fényerő értékek a gyújtótávolság-tartomány szélső értékeinél. A gyújtótávolság határai 9,7 mm illetve 48,5 mm. A zoom-átfogás 48,5/9,7=5, azaz 5x-ös optikai zoom áll rendelkezésre. A fényerő csak kis mértékben (f/2-ről f/2,4-re) csökken a gyújtótávolság maximális (tele) állásában.

A legszűkebb rekesznyílás digitális kompakt gépek esetén általában f/8-as értékű, nagyobb képérzékelővel rendelkező gép esetén akár f/22-es érték is beállítható.

Többnyire a felsorolt szabványos értékek köze három részre van osztva, és ezen közbülső értékeket is be lehet állítani digitális gépünkön, ezáltal finomabban szabályozhatjuk az érzékelőre vetített kép fényerejét.

Ha egyik szabványos értékről a szomszédos, szintén szabványos értékre állítjuk át a rekeszt (például f/4-esről f/5,6-ra), akkor azt mondjuk, hogy "egy rekeszértéknyit" (vagy úgy is mondjuk, hogy "egy fényértéknyit", lásd később) változtattunk (csökkentettünk, mert az f/5,6 rekesz kisebb fényerejű érzékelőre vetített képet eredményez). Ha két szabványos értékkel változtatunk, például f/5,6-ról f/2,8-ra, akkor "két rekeszértéknyit" (vagy úgy is mondjuk, hogy "két fényértéknyit", lásd később) változtattunk (növeltünk, mert fényesebb lett a kép).

Nemcsak a rekesznyílás átmérőjének nagysága, hanem a nyílás alakja is lényeges. A háttér, a mélységélesség tartományán kívüli területek életlenedésének mikéntje, szépsége (angolul "bokeh"-nek nevezik) egyáltalán nem mindegy. Ez főleg a háttérben lévő fénypontok, kis világos területek esetén jelent problémát. A fénypontok, kis világos területek életlen leképezésének szépsége a rekesznyílás alakjától és az objektív konstrukciójától függ. Az elmosódott háttéren látható, sűrűn elhelyezkedő éles, hat vagy nyolcszög alakú, esetleg színes szegélyű foltok zavaróak. Az a szép, ha ezek kör alakúak, lágy szélűek, vagy elmosódottak. Amikor objektívet választunk, erre is tekintettel kell lenni, mert ez fontos szempont. Ha az életlenedés nem szép, az egész képet tönkreteheti.

bad_bokeh 

Ezen az képen csúnya a bokeh, tolakodó, határozott, éles szegélyű, sokszög alakú, nem lágy, elmosódott. A hatszög alakú foltok széle világosabb, határozott vonalú.

good_bokeh

Ez a kép Canon EF-S 18-55 mm f 3,5-5,6 IS objektívvel készült, f/8 rekeszértékkel. A bokeh nagyon szép, lágy.

A rekeszállítást leggyakrabban úgynevezett "irisz blende" valósítja meg. Az irisz blende speciális alakú, egymást átfedő fémlemezkékből (lamellákból) áll, amelyek mindegyike egy-egy tengely körül elfordulhat. Ha a rekeszt állítjuk, akkor a lamellák egyszerre fordulnak el, és az objektív közepén kisebb-nagyobb nyílást képeznek.

iriszblende_1

A képen egy Tessar objektívet láthatunk, hátulról. Látszanak a lemezkék, amelyek a nyílást kialakítják az objektív tengelye körül. Ezen a képen igen sok, pontosan 18 lamellát számolhatunk meg, ezért a nyílás alakja jól közelíti a kört. Jellemző, hogy az 1940-es, 50-es években gyártott objektívek írisz blendéi sok lamellát tartalmaznak, nyílásuk jól közelíti a kört. Később sajnos leegyszerűsítették a szerkezetet, és mindössze nyolc, hat, vagy akár öt lamellát építettek be, ezért a rekesznyílás sokszög alakúvá vált. Az alábbi képen szintén egy Tessar objektív látható, amelynek mindössze öt lamellából áll a rekesz szerkezete.

iriszblende_2

Hiányzó rekesz szerkezet

Egyes digitális kompakt (és bridzs) fényképezőgépekben nincs valódi rekesz szerkezet (írisz blende), hanem semleges szürke szűrő van beépítve helyette, amely az érzékelő felületére vetített kép fényerejét csökkenti. Számos ilyen géptípus létezik, természetesen nemcsak Canon gyártmány. A teljesség igénye nélkül felsorolok néhányat a Canon gépei közül, hogy lássuk milyen gyakran előfordul ez: A40, a teljes IXUS sorozat (kivéve IXUS 300), A450, A460, A470, A480, A530, A550, A560, A2000, TX1. Néhány típusban van rekesz szerkezet és ND szűrő is, például a Canon G sorozat.

Például a Canon A40 fényképezőgép 3x-os optikai zoommal rendelkezik. Nagylátószögű állásban az objektív fényereje f/2,8. A fókusztávolság változtatása (zoom állítás) során az objektív fényereje fokozatosan, jelentős mértékben csökken, tele állás szélső helyzetében csak f/4,8 a fényerő. Az objektívbe rekesz helyett be van építve egy be- illetve kiiktatható semleges szürke (ND) szűrő, amely olyan sötét, hogy a fény erősségét körülbelül 3 rekeszértéknek megfelelően csökkenti. Így az objektív fókusztávolságának függvényében mindig csak két "rekeszérték" áll rendelkezésünkre: vagy be van iktatva a fény útjába a szűrő, vagy nincs.

Ha manuális üzemmódba kapcsoljuk a fényképezőgépet, akkor láthatjuk, hogy 3x-os optikai zoomnál f/4,8 vagy f/14 "rekeszérték" közül választhatunk, nagylátószögű állásban f/2,8 vagy f/8 lehet. Miért választhatunk f/14-et is (hiszen a fénykép minőségéről szóló fejezetben írtam, hogy f/8 szokott a legkisebb nyílású érték lenni kompakt gépeknél)? Azért, mert nincs valódi rekesz szerkezet a gépben, így nincs szűk nyílás sincs, amin fényelhajlás felléphetne (a nyílás mindig legalább f/4,8 rekeszértéknek megfelelő nagyságú, vagy nagyobb).

A szűrő be- vagy kiiktatása semmilyen hatással nincs a mélységélességre, hiszen általa nem változik a nyílás átmérője, amelyen a fény áthalad. Ennél a gépnél a rekeszérték változtatásával történő mélységélesség változtatás rekesz szerkezet híján igen korlátozott, az objektív fényereje (és ezzel mélységélessége) a fókusztávolság állításával (zoom állítás) együtt változik. Azaz ha tele állás felé állítjuk a zoomot, akkor a fókusztávolság növekedése miatt csökken a mélységélesség, de ezzel egyidejűleg csökken is az objektív fényereje (maximális rekeszértéke), amely viszont növeli a mélységélességet.

Zár

A filmes gépeknél a zár egy mechanikus vagy elektromechanikus szerkezet volt. Alapesetben elzárta a film síkja előtt a fény útját, fényképezéskor viszont hosszabb-rövidebb ideig szabaddá tette azt, így a fény bizonyos ideig megvilágíthatta a filmet (az objektív rávetíthette a képet).

A digitális fényképezőgépek esetén szintén találkozhatunk mechanikus zárral is, de az is lehetséges, hogy elektronikus úton "kisütik" a képérzékelőt, bizonyos ideig hagyják az objektív által rávetített kép által töltődni, majd kiolvassák az érzékelő adatait. Sok esetben van mechanikus és elektronikus zár is.

A zár azt az időtartamot szabályozza, ameddig az objektív által vetített, a rekesz által beállított fényerősségű kép az érzékelőre kifejti hatását. A film vagy képérzékelő megvilágításának idejét, más néven az expozíciós időt határozza meg.

Vannak szabványos záridők, szintén megfigyelhetjük az egymás melletti értékek tekintetében a (majdnem mindig pontos) feleződést-kétszereződést. Itt 1 másodperces időtartamból kiindulva felezéssel, illetve kétszerezéssel állapították meg a szabványos záridő (megvilágítási idő) értékeket a következőképpen (másodpercben):

60; 30; 15; 8; 4; 2; 1; 1/2; 1/4; 1/8; 1/15; 1/30; 1/60; 1/125; 1/250; 1/500; 1/1000; 1/2000

A digitális gépeken a gyakorlatban nemcsak a szabványos értékek, hanem köztes értékek is beállíthatók, például 1/800 másodperc.

A fényképezőgép kijelzőjén általában nem a fenti értékeket tüntetik fel. A kijelzőn a 60 érték 1/60 másodpercet, 1000 1/1000 másodpercet jelent. 8 jelenti az 1/8 másodpercet, 8" jelenti a 8 másodpercet, 0"6 jelenti a 0,6 másodpercet, 1"6 jelenti az 1,6 másodpercet.

Egyes drágább fényképezőgépeken van "B" (Bulb) jelű záridő is. Ezt használva addig van nyitva a zár, ameddig az exponáló gombot nyomva tartjuk.

Szokásos még a zársebesség (angolul shutter-speed) megnevezés használata is, pedig ez valójában időtartam jellegű mennyiség. Én a záridő kifejezést fogom használni.

Kétféle működési elvű zárszerkezet terjedt el a gyakorlatban. Ezek az alábbiak:

Központi zár

A központi zár az írisz blendéhez hasonlóan lamellákból áll, leggyakrabban 3 vagy 5 db-ból. Legtöbb esetben az objektív belsejében, a rekesz (írisz blende) mögött, vagy ritkábban az objektív mögött található.
 
Az alábbi ábrán a kör alakú nyílásban láthatók a zárszerkezet lemezkéi (lamellái).

központi zár

Az ábrán egy 5 lamellás központi zárat láthatunk. A képen a zár zárva van, ezért elzárja a fény útját. A működése nagyon egyszerű, egy rugós szerkezet a beállított záridőnek megfelelő ideig elfordítja a lemezkéket úgy, hogy azok nem képeznek akadályt a fény útjában, és az ábrán látható kör alakú nyílás teljesen szabaddá válik, majd az idő letelte után a lamellák ismét összezárnak.

Általában olyan fényképezőgép esetében alkalmazzák, amelynek objektívje nem cserélhető (pl. kompakt fényképezőgépek). Cserélhető objektíves fényképezőgépnél ritkán alkalmazzák, mert minden objektívbe be kellene építeni egy zárszerkezetet, amely megdrágítaná az objektíveket. Filmes fényképezőgép cserélhető objektívjébe épített központi zár esetében valamilyen módon gondoskodni kellene arról, hogy az objektívcsere idején ne érhesse fény a filmet.

Központi zár alkalmazása esetén a záridő teljes időtartama alatt a képérzékelő vagy film teljes felületét eléri az objektív által vetített kép. Ez lehetővé teszi, hogy elvileg bármilyen záridő beállítása esetén (akár 1/500 s esetén is) használhassunk vakut. Ez nagy előnye az alább ismertetett redőnyzárral szemben.

Redőnyzár

Redőnyzárat általában a cserélhető objektívű fényképezőgépekben (DSLR, MILC) alkalmaznak. A redőnyzár közvetlenül a film vagy képérzékelő előtt helyezkedik el. Két, azonos sebességgel haladó (úgy mondjuk, hogy "lefutó") redőnyből áll.

Az alábbi képen egy Zenit fényképezőgép képkapuja és vízszintesen lefutó, gumírozott vászonból készült redőnyzára látható. A zár felhúzása közben félúton megálltam, hogy a két redőny fémlemezzel lezárt vége, és a redőnyvégek átfedése jól látható legyen. Bal oldalon az 1. redőny, jobb oldalon a 2. redőny látható, a redőnyök exponálás közben jobbról balra haladnak.

zenit redőnyzár

Az alábbi ábrák egy, a Zenitéhez hasonló zár redőnyének exponálás közbeni lefutását mutatják rövid záridő (pl. 1/500 s) esetén.

Alaphelyzetben a redőnyök a képérzékelő lenti ábra szerinti jobb oldalánál, összezárva, egymást kissé átfedve helyezkednek el. Az ábrán a piros vonal mutatja a két összezárt redőny határát, illetve itt van a képérzékelő széle is. Ilyenkor a zár elzárja a fény útját. Exponáláskor elindul az első redőny, majd a beállított záridő elteltével (példánkban rövid, 1/500 s idő múlva) a második redőny is. Közöttük egy rés keletkezik, amely végighalad a képérzékelő előtt, és a résen keresztül az objektív által létrehozott kép elérheti a képérzékelőt. Mivel a két redőny lefutási sebessége azonos, a közöttük keletkező rés a lefutás teljes ideje alatt azonos szélességű, ezért a képérzékelő minden pontját azonos ideig éri az objektív által vetített kép. A redőnyök lefutásuk végén eljutnak a képérzékelő másik széléhez, és ott összezárnak.

Az alábbi ábrák a lefutás néhány fázisát mutatják. Az ábrákon az látható, hogy a redőnyök közötti résen keresztül hogyan éri el a képérzékelőt az objektív által vetített a kép (virágok) részlete.

redőnyzár - curtain shutter
redőnyzár - curtain shutter
redőnyzár - curtain shutter
redőnyzár - curtain shutter
redőnyzár - curtain shutter
redőnyzár - curtain shutter
redőnyzár - curtain shutter
Az ábrákon látható, hogy rövid záridő esetén a képérzékelő előtt csak egy keskeny rés válik az objektív által vetített kép számára szabaddá. Nem éri el a képérzékelő teljes felületét azonos időben az objektív által vetített kép, hanem a két redőny közötti rés "haladásának" megfelelően a képérzékelő különböző részei eltérő időpontban kapnak megvilágítást. Ez mozgó téma esetén torzuláshoz vezethet.

Gondoljunk bele abba, hogy egy, a képérzékelő síkjával párhuzamosan balról jobbra vágtató lovat fényképezünk rövid záridővel. A redőnyzár a ló mozgásirányával ellentétes irányba, jobbról balra fusson le, mint a fenti ábrákon. Egy pillanatban a résen keresztül a ló feje rávetítődik a képérzékelőre. A rés fut tovább. Igen ám, de eközben a ló is vágtat tovább, és mire a rés a ló farkához ér, az már jobbra helyezkedik el ahhoz képest, mint amikor a rés a ló fejénél volt. Ennek az lesz a következménye, hogy a ló a képen hosszirányban "összenyomódik", rövidebb lesz, mint a valóságban. Ha a ló az ellenkező irányban vágtatna (a zár lefutási irányával egyező irányba), akkor megnyúlna, hosszabb lenne, mint a valóságban. Ilyen probléma központi zár esetében nem áll fenn.

A fenti ábrákból következik, hogy ha rövid záridő esetén villanna a vaku, akkor a zár résének szélességétől, a redőnyök lefutási sebességétől, illetve a vaku villanási idejétől (amely nem szokott hosszabb lenni 1/300 másodpercnél, de akár mindössze 1/20000 másodperc is lehet) függően a képnek csak egy kisebb sávja lenne a vaku által megvilágítva, nem pedig a teljes képfelület.

Egyre növekvő záridők esetén a második redőny az elsőhöz képest egyre később indul, ezért a rés egyre szélesebb lesz. Ha szélesebb a rés, akkor a képérzékelő egy pontját hosszabb ideig éri az objektív által rávetített kép. Végül elérjük azt a legrövidebb záridő értéket, amikor az első redőny teljesen lefut, utána rövid ideig a képérzékelő teljes felületét eléri az objektív által vetített kép, majd lefut a második redőny is. Az alábbi ábra azt az állapotot mutatja, amikor az első redőny lefutott, és a teljes képérzékelő felületét elérheti az objektív által vetített kép, a virágok képe.

redőnyzár

Ha a vakuval abban a pillanatban villantunk, amikor a redőnyök az ábra szerint a képérzékelő teljes felületét szabaddá tették, akkor a zár nem korlátozza a vaku hatását.

Redőnyzáras fényképezőgép esetén azt a legrövidebb záridőt, amikor az első redőny lefutása után rövid ideig a képérzékelő teljes felületét elérheti az objektív által vetített kép, az adott fényképezőgép vakuszinkron záridejének nevezzük. Vakuval ilyen, vagy ennél hosszabb záridőt használhatunk, rövidebbet nem. A vakuszinkron záridő értékét a gyártó mindig megadja. A mai digitális tükörreflexes fényképezőgépek esetén ez az érték általában 1/200 vagy 1/250 s.

Ha a vakuszinkron záridőhöz képest is egyre hosszabb záridőket alkalmazunk, akkor az előzőekhez képest csak az változik, hogy a második redőny egyre később indul, azaz a teljes érzékelő felület egyre hosszabb ideig lesz a fény számára szabadon.

A vakuszinkron záridőnél hosszabb záridő alkalmazása, valamint mozgó téma esetén van jelentősége a digitális fényképezőgépeknél elérhető "szinkron az első redőnyre" és a "szinkron a második redőnyre" lehetőségeknek. Az első esetben a vaku akkor villan, amikor az első redőny lefutott, míg a második esetben azelőtt, mielőtt a második redőny elindul. Vakuszinkron záridő esetén ennek mincs jelentősége, mert gyakorlatilag mindkét esetben ugyanakkor villan a vaku, azonban minél hosszabb záridőt alkalmazunk a vakuszinkron záridőhöz képest, annál később indul a második redőny, és a két eset más és más képet eredményez mozgó téma esetén. Statikus téma esetében ennek nincs jelentősége.

A Zenit fényképezőgépnek vízszintesen lefutó, gumírozott vászon redőnyzára van. Léteznek más megoldások is, az alábbi képen egy függőlegesen lefutó, fémlemezekből álló redőnyzárat láthatunk. A fémredőnyzár rendkívül vékony és könnyű lemezekből álló "redőnyeinek" sebessége nagyobb lehet a vászon redőnyzár lefutási sebességénél. A redőny a rövidebb képoldallal párhuzamos irányban fut. Ezen okokból kifolyólag a fémből készült redőnyzárral a vászon redőnyzárhoz képest rövidebb záridő (1/1000 s helyett akár 1/4000 s) és rövidebb vakuszinkron záridő (1/30 s helyet akár 1/125 s) érhető el.

metal curtain

Expozíció

Az objektív által vetített kép fényének hatása a filmet vagy érzékelőt érő fény mennyiségétől függ, és ezt a fénymennyiséget nevezzük expozíciónak (más szóval megvilágításnak).

Egy adott fényérzékenység esetén, ha a fényképezendő tárgyról folyamatosan és időben egyenletesen érkezik a fény, akkor az expozíció két tényezőtől függ:

  • a filmet vagy képérzékelőt érő megvilágítás fényerejétől, azaz a beállított rekeszértéktől, és a
  • megvilágítás hosszától, azaz a záridőtől.

Viszonossági törvény

Az azonos expozícióhoz tartozó rekeszérték és a záridő között az úgynevezett viszonossági törvény adja meg az összefüggést.

Ha adott fényérzékenységnél (ISO érték) egy adott erősségű fény egy adott ideig hatva egy bizonyos hatást gyakorolt a film fényérzékeny rétegére vagy a képérzékelőre, akkor ugyanolyan hatás eléréséhez fele erősségű fénynek kétszer annyi időre, negyed erősségű fénynek négyszer annyi időre, stb..., kétszer olyan erős fénynek fele időre, négyszer olyan erős fénynek negyed időre, stb... van szüksége. Ez a szabály igen nagy megvilágítás tartományban érvényes.

A definíciót továbbgondolva láthatjuk, hogy negyede olyan erős fénynek négyszer annyi időre, négyszer olyan erős fénynek negyede időre, nyolcszor erősebb fénynek nyolcad annyi időre, nyolcad akkora fénynek nyolcszor annyi időre, stb... van szüksége. Ezt egyszerűen beláthatjuk, mert például a negyedakkora fényerősséget úgy kapjuk, hogy egymás után kétszer felezünk, azaz a szabályt a felezésre kétszer alkalmazzuk egymás után.

Ez a szabály az oka a fényérzékenységnél, rekeszértékeknél, záridőknél tapasztalt szabványos érték kétszereződéseknek-feleződéseknek.

Láthatjuk tehát, hogy egy bizonyos expozíciót nemcsak egyféle rekeszérték-záridő párral érhetünk el, hanem többféle rekeszérték-záridő párral is.

ISO 100 érzékenység esetén legyen érvényes a témán végzett fénymérés alapján az alábbi táblázat.

Rekesz f/2 f/2,8 f/4 f/5,6 f/8 f/11 f/16 f/22
Záridő 1/2000 1/1000 1/500 1/250 1/125 1/60 1/30 1/15

A táblázatban mindegyik egymás alatt elhelyezkedő rekeszérték - záridő páros fénymennyiség tekintetében ugyanazt a hatást eredményezi, azaz ha az egyik páros helyes expozíciót ad, akkor egy tetszőlegesen választott másik páros is.

Ha ISO 100 érzékenység mellett f/4-es rekeszértékkel 1/500 másodperces záridő helyes expozíciót eredményez, akkor ugyanúgy helyes expozíciót eredményez f/2,8-es rekesz (egy szabványos értékkel nagyobb rekesznyílás, kétszeres fényerejű kép) 1/1000 másodperces (fele hosszúságú) záridővel, vagy f/5,6-es rekeszérték (egy szabványos értékkel szűkebb nyílás, fele fényerősség) 1/250 másodperces (kétszeres hosszúságú) záridővel, vagy f/2-es rekesz (két szabványos értékkel nagyobb rekesznyílás, négyszer világosabb kép) 1/2000 másodperces (negyedakkora) záridővel, vagy f/8-as rekesz 1/125 másodperces záridővel.

Ugyanennél a példánál maradva, de ISO 50 érzékenység választása esetén a táblázat az alábbiak szerint változik.

Rekesz f/2 f/2,8 f/4 f/5,6 f/8 f/11 f/16 f/22
Záridő 1/1000 1/500 1/250 1/125 1/60 1/30 1/15 1/8

Ha ISO 100 érzékenység mellett f/4-es rekeszértékkel 1/500 másodperces záridő helyes expozíciót eredményezett, akkor a fényérzékenység változtatását a következőképpen kompenzálhatjuk:
Ha ISO 50-et állítunk be (fele érzékenység), akkor azonos hatás eléréséhez kétszeres expozíció kell, azaz vagy a rekesznyílást nyitjuk egy szabványos értékkel (f/2,8-ra) és a záridő marad 1/500 másodperc, vagy a rekesz marad f/4-es értékű és kétszeres záridőt alkalmazunk (1/250 másodperc). Természetesen erre a táblázatra is igaz az, hogy a fénymennyiség tekintetében az egymás alatt elhelyezkedő rekeszérték - záridő párok azonos expozíciót eredményeznek.

Ugyanennél a példánál maradva, de ISO 200 érzékenység választása esetén a táblázat az alábbiak szerint változik.

Rekesz f/2 f/2,8 f/4 f/5,6 f/8 f/11 f/16 f/22
Záridő 1/4000 1/2000 1/1000 1/500 1/250 1/125 1/60 1/30

Ha ISO 200 érzékenységet állítunk be (kétszeres érzékenység), akkor azonos hatás eléréséhez feleakkora expozíció szükséges az ISO 100-hoz képest, azaz az f/4 és 1/500 másodperc párosból kiindulva vagy a rekesznyílást zárjuk egy értékkel (f/5,6-ra) és a záridő marad 1/500 másodperc, vagy a rekesz marad f/4-es értékű és fele záridőt alkalmazunk (1/1000 másodperc), de (a viszonossági törvény miatt) akár azt is megtehetjük, hogy egy értékkel nyitjuk a rekeszt (f/2,8-re, kétszeres fényességű kép, kétszeres expozíció) és negyedakkora záridőt alkalmazunk (1/2000 másodpercet), amely eredendően szintén fele expozíciót eredményez az eredetihez képest.
Ha ISO 400 érzékenységet állítunk be (négyszeres érzékenység), akkor negyedakkora expozíció szükséges az ISO 100-hoz képest (lásd az ehhez az érzékenységhez tartozó fenti táblázatot), azaz vagy a rekesznyílást zárjuk két értékkel (f/8-ra) és a záridő marad 1/500 másodperc, vagy a rekesz marad f/4-es értékű és negyed záridőt alkalmazunk (1/2000 másodperc), vagy egy értékkel zárjuk a rekeszt (f/5,6-re) és fele expozíciós időt alkalmazunk (1/1000 másodperc), de a viszonossági törvényt figyelembe véve akár más rekesz-záridő párost is választhatunk, a lényeg az, hogy az eredetihez képest negyedakkora expozíciót eredményezzen.

Láthatjuk, hogy azonos világosságú képet többféle fényérzékenység-rekeszérték-záridő hármassal elérhetünk. Ezen tényezők mindegyike a kép más tényezőire is hatással van. Ennek illusztrálására szolgál az úgynevezett expozíciós háromszög.

Expozíciós háromszög
Az ábrán a háromszögön belül piros színnel az expozíció paraméterei (rekeszérték, záridő) és az ISO érzékenység került feltüntetésre, a háromszögön kívül kék színnel az a járulékos jellemző található, amelyre a hozzá tartozó (a háromszög azonos oldalánál lévő) pirossal jelölt tényező változása hatással van:

  • rekeszbeállítás számértéke (nő / csökken) -> mélységélesség (nő / csökken)
  • ISO fényérzékenység (nő / csökken) -> képzaj mértéke (nő / csökken)
  • záridő (nő / csökken) -> bemozdulásos életlenség mértéke (nő / csökken)

Az ábrán látható a fényképezőgépen beállítható paraméter (rekesz, záridő, ISO) egy kisebb és egy nagyobb értéke. A közöttük lévő nyíl iránya azt jelenti, hogy ha az adott paraméter a nyíl irányában változik (például az ISO érték 50-től 6400 felé változik, azaz nő), akkor a kékkel jelölt járulékos jellemző (az ISO érték esetében a képzaj) is növekszik. Azaz a paraméter (rekesz, záridő, ISO) nyíl irányában történő változása eredményezi hozzátartozó mellékhatás (mélységélesség, bemozdulás, képzaj) mértékének növekedését.

Amikor záridőt választunk (Tv vagy M módban), vegyük figyelembe objektívünk gyújtótávolságát, képstabilizátorunk hatékonyságát (ha van ilyenünk), kezünk nyugodtságát az éles kép készítése érdekében.

Más szavakkal megfogalmazva:

  • Minél nagyobb a rekeszérték számértéke (azaz minél kisebb a rekesznyílás átmérője), a mélységélesség annál nagyobb
  • Minél nagyobb az fényérzékenység (ISO érték), a képzaj annál nagyobb lesz.
  • Minél hosszabb a záridő, a bemozdulásos életlenség mértéke és a berázásos életlenség keletkezésének valószínűsége annál nagyobb lesz.

Egy mozgó téma például a hosszabb expozíciós idő alatt többet mozdul el, és ezáltal életlenebb lesz, mint a rövidebb expozíciós idő alatt. Van amikor ez egyenesen kívánatos, például egy vízesés fényképezésekor 1 másodperces expozíciós idővel (állvány használatával) készített képen a vízesés szép selymes lesz a víz bemozdulása miatt. De a kezünkben exponálás közben történő kamerabemozdulás fényképen megjelenő hatása is kisebb lesz rövid expozíciós idő esetén.

A fenti ábráról ezek olvashatók le, nem hordoz mélyebb tartalmat, csak ezeket szemléletesen ábrázolja.

Fénymérés, megvilágításmérés

Célja az adott témának, adott fényérzékenységhez tartozó optimális expozíciójához szükséges záridő és rekeszérték párok meghatározása.

Látszólag egyszerű dolog, mégis ingoványos terület.

A digitális technika talán még pontosabb expozíciót kíván, mint a film, ezért a pontos expozíció-meghatározásnak fontos szerepe van a siker szempontjából. Sajnos nem igaz az, hogy exponálunk valahogy, úgyis helyre tudjuk majd hozni a számítógépen. Pontos munkát kell végezni.

Itt csak a digitális gépek szokásos megvilágításmérési módszereivel foglalkozom, egyebekkel (pl. kézi megvilágításmérő használata, vakufénymérés) nem.

A fényforrás megvilágítja a fényképezés témáját, a róla visszaverődő fény az objektíven keresztül bejut fényképezőgépünkbe, amely valamilyen módon megállapítja az általa helyesnek tartott expozíciót.

Fénymérés, megvilágításmérés

Kísérletileg megállapították, hogy a egy "átlagos", leggyakrabban előforduló téma a fény 18%-át veri vissza. A fénymérők ezért úgy működnek, hogy feltételezik, hogy a téma a ráeső fény 18%-át veri vissza, és ehhez mutatják a helyes expozíciós értékeket.

Ez a 18%-os fényvisszaverő képesség megfelel egy középszürke felület fényvisszaverő képességének.

Sok téma azonban nem 18%-os fényvisszaverő képességű, hanem ennél sötétebb, vagy világosabb. Ekkor expozíció korrekcióra lehet szükség.

Télen a havas táj nagyobb fényvisszaverő képességű, mint 18%. Ha erre mérünk fényt, akkor a fénymérő olyan expozíciós értékeket fog mutatni, amelynek eredményeként a képen a hó 18% fényvisszaverő képességű középszürke árnyalatúként lesz látható (azaz túl sötét, alulexponált lesz).

Ha a téma főleg sötét árnyalatokból áll, és erre mérünk a szokásos módon fényt, akkor ezt is középszürkére fogja gépünk exponálni, azaz túlexponálja, ezáltal túl világos lesz.

A nagy kontrasztú téma árnyalatterjedelme gyakran meghaladja a fényképezőgépünkkel leképezhető árnyalatterjedelmet. Például barátnőnk ül a Balaton partján, mögötte a naplemente. Úgy állunk, hogy a Napot barátnőnk kitakarja. Ha a vörös égboltra mérünk fényt, akkor a barátnőnk sziluettszerű, részlettelen fekete lesz a képen (ez adott esetben még szép is lehet!), az égbolt a középszürkének megfelelő sötétségű. Ha barátnőnkre mérünk fényt, akkor a háttér menthetetlenül beég. Ilyenkor esetleg megoldás lehet az, ha a háttérre mérünk, és vakuval megvilágítjuk barátnőnket.

Ha gépünk automata módban van, akkor rendszerint mátrix (átlagoló fénymérés, evaluative metering) fénymérési módot alkalmaz. Ilyenkor a téma több részén méri a fényt, és olyan expozíciót próbál alkalmazni, hogy a téma legtöbb részét az átvihető árnyalatterjedelmen belül tudja ábrázolni. Mivel a fotótémák jelentős részének átlagos fényvisszaverő képessége 18%, a képek jelentős része jól lesz exponálva.

A kreatív üzemmódokban (Av, Tv, P, M) általában a mátrix (átlagoló) fénymérési módon kívül választhatjuk a középre súlyozott átlagoló fénymérést (center weighted average metering), illetve a szpot fénymérést (spot metering).

Középre súlyozott átlagoló fénymérés esetén ugyan a teljes képet figyelembe veszi, azonban a kép közepére eső részeket a mérés fokozottan figyelembe veszi az expozíció meghatározása során. Az ábrán minél világosabb a terület színe, annál nagyobb mértékben veszi azt figyelembe a mérés során. Látható, hogy a kép közepén lévő területet veszi legnagyobb súllyal figyelembe.

Középre súlyozott fénymérés

Szpot fénymérés esetén a képnek csak egy kicsi részét veszi figyelembe a méréskor, a kép többi részét nem. Segítségével külön-külön meg tudjuk mérni a kép egyes motívumaihoz tartozó expozíciót (annak 18%-os fényvisszaverő képességét feltételezve. Az alábbi képes a szpot fénymérés figyelembe vett területe látható. Csak egy kis területet vesz figyelembe.

Szpot fénymérés

A gyakorlatban gépünk kijelzőjén jól megfigyelhetjük, hogy a téma világosabb-sötétebb részén szpot fényméréssel mérve hogyan változik képünk expozíciója. Segítségével megkereshetjük témánk legsötétebb és legvilágosabb részét, megállapíthatjuk, hogy a téma belefér-e a gépünk által átvihető árnyalatterjedelembe vagy nem. Ha nem fér bele, akkor képünkön lesznek részlettelen fekete (bebukott) részlete, vagy részlettelen fehér (beégett) részletek, vagy mindkettő.

Fényérték

Számos olyan rekesz-záridő kombináció létezik (gondoljunk arra, hogy nemcsak a szabványos záridő és rekesz értékek állíthatók be gépünkön, hanem a köztes értékek is), amely azonos expozíciót eredményez. Ez kissá áttekinthetetlenné teszi a rendszert.

Létrehoztak egy mérőszámot, amely egy számértékkel jellemzi az expozíció (megvilágítottság) mértékét, és ezt expozíciós értéknek nevezzük. Az expozíciós érték jelzése EV (Exposure Value).

A magyar nyelvben ugyanerre a fogalomra a (sajnos a lényeget nem kellően kifejező, félreérthető) fényérték kifejezés terjedt el. A fényérték jelzése FÉ. Én is ezt a helytelen kifejezést használom a továbbiakban.

Fontos megértenünk, hogy a fényérték semmilyen módon nem utal közvetlenül a fényképezendő téma világosságára, csak az expozícióra jellemző szám.

Ahhoz, hogy a fényképezendő téma világosságára következtetést vonhassunk le, meg kell határoznunk a helyes expozíciót (megvilágításméréssel, fényértékben), és ismernünk kell a fényérzékenységet (ISO) is.

A fényérték számértékének megállapításánál az f/1.0 rekeszérték mellett 1 másodperces expozíció a kiindulási érték, ezt EV0-val jelöljük. A fényérték számértékének 1-gyel való növelése feleakkora expozíciót jelent, azaz az előző érték beállításaihoz képest ugyanolyan záridő mellett 1 (szabványos, fele akkora fényerejű vetített képet eredményező) értéknyivel kell zárnunk a rekeszt, vagy ugyanolyan rekeszérték mellett fele záridőt kell alkalmaznunk. A viszonossági törvény miatt egy adott fényértéknek megfelelő expozíció számos rekesz-záridő kombinációval elérhető. Azaz EV1 fényértéknek megfelelő expozíciót kapunk a következő esetekben is (rekesz - záridő párosok): f/1.4 - 1s; f/1.0 - 1/2s; f/2.0 - 2s; f/2.8 - 4s; stb...

Természetesen a fényérték számértékei lehetnek negatívak is, például -2FÉ expozíciót jelent f/1.4 rekesznél 8 másodperces záridő. Ez első hallásra kissé bonyolultnak tűnhet. Gondoljuk végig: 0FÉ expozíciót f/1.0 - 1s eredményez. Ha a rekesz f/1.0 helyett f/1.4-re változik 1s záridő mellett, akkor az expozíciót eltolja 1FÉ-re (az ugyanannyi ideig ható fele fényességű vetített kép miatt). Ha f/1.4 - 2s párost alkalmazunk, akkor visszakorrigáltuk 0FÉ-re. Ha most kétszer akkora záridőt használunk (f/1.4 - 4s), akkor az expozíció -1FÉ lesz, és ha ismét megkétszerezzük az időt (f/1.4 - 8s), akkor -2FÉ.

A gyakorlatban legtöbbször fényérték-különbségekről beszélünk.

Például "egy fényértékkel csökkentjük az expozíciót" (más szóval: egy fényértékkel kevesebbet exponálunk), amely azt jelenti, hogy vagy zárjuk a rekesznyílást egy szabványos értéknyivel (nagyobb számértékű állás), vagy fele akkora záridőt alkalmazunk. Ha "egy fényértékkel növeljük az expozíciót" (más szóval: egy fényértékkel többet exponálunk), akkor ez azt jelenti, hogy vagy nyitjuk a rekesznyílást egy szabványos értéknyivel (kisebb számértékű állás), vagy kétszer akkora záridőt alkalmazunk.

Expozíció korrekció

Minden fényképezőgép alkalmas expozíció korrekcióra, bár AUTO módban legtöbb gép nem teszi lehetővé a korrekciót. Ennek segítségével gépünk fénymérője által megállapított expozíciót korrigálhatjuk bizonyos mértékben. Ez a mérték általában +/- 2-3 fényérték szokott lenni, fél vagy egyharmad fényértéknyi lépésekben. Sok esetben ezt a funkciót egy-két gombnyomással elérhetjük. Hatását a gép elektronikus kijelzőjén, elektronikus keresőjén figyelemmel kísérhetjük.

Ha a téma átlagosan nem 18% fényvisszaverő képességű, hanem túl világos, akkor gépünk azt korrekció nélkül alulexponálná, tehát többet kell a mért értéknél exponálni, azaz + irányba kell korrigálni.

Korrekció nélkül például a hó felülete középszürke árnyalatú lenne. Akár +1,5-3FÉ korrekcióra is szükség lehet.

Ha a téma átlagosan nem 18% fényvisszaverő képességű, hanem túl sötét, akkor gépünk azt korrekció nélkül túlexponálná, azaz kevesebbet kell exponálni, ezért - (negatív) irányba kell korrigálni.

Például szpot méréssel mérünk fényt egy sötétbarna fatörzsre. Korrekció nélkül a fatörzs középszürke világosságú lenne.

Hasznos, ha a helyesnek vélt expozíció környékén sorozatfelvételt készítünk a témáról különböző expozícióval (pl. -1FÉ, -1/2FÉ, 0FÉ, +1/2FÉ, +1FÉ expozícióval). Így valószínűleg lesz egy helyesen exponált felvételünk is.

A mai gépek sokmezős kiértékelő fénymérése esetén sok esetben nincs szükség expozíció korrekcióra.

Akkor járunk el helyesen, ha kitapasztaljuk fényképezőgépünket különböző fényviszonyok között, ezáltal azt is megállapíthatjuk, hogy milyen körülmények között szükséges korrekciót alkalmaznunk, és figyelünk rá. A kép elkészültekor a kijelzőn nézzük meg az elkészült képet, és annak hisztogramját, amelyből azonnal láthatjuk, hogy szükséges-e korrekciót alkalmazva megismételnünk a felvételt.

Színhőmérséklet

Mi az a színhőmérséklet? Mi köze a hőmérsékletnek a fény színéhez? Ez nagyon egyszerű.

Veszünk egy "abszolút fekete" (ideologizált, valóságban nem létező) testet. Ha ezt az elméleti testet hevíteni kezdjük, akkor először sötétvörösen kezd izzani, majd a hőmérséklet emelkedésével egyre sárgásabban, végül egyre kékesebb színben izzik. A test hőmérsékletét a Kelvin skála szerint mérjük (abszolút hőmérséklet).

Azt mondjuk, hogy a fény színhőmérséklete annyi Kelvin (jele: K), ahány Kelvin hőmérséklete lenne annak az abszolút fekete testnek, amely ugyanolyan színű fényt bocsátana ki magából. A színhőmérséklet a fény színére jellemző mennyiség.

Ahogy a színhőmérséklet számértéke növekszik, úgy változik a fény színe a sötétvöröstől, a sárgán át, az egyre kékesebb árnyalat felé.

A hagyományos háztartási izzólámpa fényének színhőmérséklete körülbelül 2800 K, fotólámpa 3200 K, a délelőtti és délutáni napfény 5600 K, delelő nap 7000 K, a vaku 5600 K, a kellemes meleg fényű kompakt fénycső 2800 K, a gyertya fénye 1700 K.

A nyári napsütés a déli órákban a délelőttinél nagyobb színhőmérsékletű, kékebb, napkelte után és napnyugta előtt jóval kisebb színhőmérsékletű, vörösebb. Az ég kékje akár a 20000 K-t is eléri.

A sokféle különböző színű megvilágító fény miatt a témáról színhelyes fényképet készíteni nem egyszerű feladat.

Fehéregyensúly


A megvilágítás színének (színhőmérsékletének) függvényében úgy kompenzáljuk a fénykép létrehozásakor a kép színeit, hogy a valóságban fehér (semleges szürke) színű tárgy a képen fehér (semleges szürke) színű legyen, és feltételezzük, hogy akkor a többi szín is egyensúlyba kerül, a kép színhelyes lesz. Azaz a színeket úgy kompenzáljuk, hogy a fehér színt hozzuk egyensúlyba. Innen származik az elnevezése.

Ha digitális fényképezőgépünkkel AUTO módban fényképezünk, a gép próbálja automatikusan beállítani a fehéregyensúlyt.  A legtöbb fényképezőgép azonban nem tudja ezt teljesen pontosan megtenni, így sok esetben nem a legjobb eredményt kapjuk.

Segíthetünk gépünknek, ha megmondjuk neki, hogy a fény, amely témánkat megvilágítja, milyen színű. Ezt általában AUTO módban nem tehetjük meg, csak egyéb (kreatív) üzemmódokban (például P, Av Tv, Manual). Az egyszerűbb gépeknél is többféle előre definiált fehéregyensúly közül választhatunk attól függően, hogy a témát mivel világítjuk meg: napfény, felhős ég, izzólámpa, fénycső, vaku.

Egyes gépeken arra is van lehetőség, hogy "megtanítsuk" gépünknek, hogy milyen színhőmérsékletű a témát megvilágító fény. Ilyenkor egy olyan fehér felületet kell "megmutatnunk" fényképezőgépünknek, amelyet a témát megvilágító fény világít meg. Az elkészült fényképeket e tanításnak megfelelően fogja kompenzálni gépünk. Talán ez a legjobb módszer a színhelyes kép elérésére.

Van olyan objektívsapka, amely ugyanezt a célt szolgálja. Ennek színe nem fekete, hanem áttetsző fehér, és ezt a beállítás idejére az objektívre téve kell megtanítani gépünknek a témát megvilágító fény színét. Használatakor állítsuk gépünket maximális gyújtótávolságú (zoom) állásba.

Fehéregyensúly

A fehéregyensúly helyes beállítása fontos, ha színhelyes felvételt kívánunk készíteni. Jobb képet kapunk, ha nem fényképezőgépünkre bízzuk ennek beállítását (AUTO), hanem magunk választunk egyet a rendelkezésre álló lehetőségekből a körülményeknek megfelelően (napfény, vaku, stb...).

Képstabilizátor


Célja a fényképezőgép exponálás közben történő bemozdulásának kompenzálása. Hatására szabad kézből történő exponálás esetén a stabilizátor nélkül szokásosnál akár két-háromszor hosszabb expozíciós időt alkalmazva is éles felvételt kapunk.

Különböző működési elvű megoldások léteznek. Lehet akár az objektív belsejében elmozduló lencsetag (optikai képstabilizátor), vagy például elmozdulhat a képérzékelő is. Van többféle módot egyidejűleg használó megoldás is.

A képstabilizátort a fényképezőgép menüjében kikapcsolhatjuk, beállíthatjuk, hogy folyamatosan működjön, és azt, hogy hogy csak exponáláskor legyen aktív. Ha videót készítünk, akkor célszerű folyamatos működést beállítani.

Azt is be lehet állítani, hogy minden irányú bemozdulást kompenzáljon, vagy csak kép hosszabb oldalára merőleges irányú bemozdulást. Ez utóbbi teszi lehetővé, hogy mozgó tárgyat a géppel folyamatosan követve exponáljunk. Ilyenkor a tárgy lesz többé-kevésbé éles, és a háttér elmosódott.

A képstabilizátor csak a fényképezőgép exponálás közbeni bemozdulását stabilizálja, a téma bemozdulását nem.

Stabil állvány használatakor kapcsoljuk ki a képstabilizátort, mert ronthatja a képélességet. Kevésbé stabil állvány esetén eredményesen használhatjuk.

Bemozdulásos életlenség, elmozdulás

Két eset lehetséges (vagy mindkettő egyszerre):

  • a fényképezőgép mozdul be exponálás közben kezünk remegése miatt
  • a téma mozdul el exponálás közben

Fényképezőgép bemozdulása

Képstabilizátor nélkül fényképezve, átlagosan nyugodt kézben történő exponáláskor olyan záridőt alkalmazzunk, amely nem hosszabb, mint az objektív ekvivalens gyújtótávolságának reciproka.

Ha objektívünk (zoom beállításunk) ekvivalens gyújtótávolsága 200 mm, akkor 1/200 másodperc, vagy annál rövidebb záridő a megfelelő. Ha az átlagosnál kevésbé remeg a kezünk, akkor ennél akár egy értékkel hosszabb idővel (pl. 1/100 s) is sikerülhet éles képet készítenünk.

Az így megállapított záridő nem azt jelenti, hogy azt alkalmazva soha nem készülhet bemozdult felvétel, hanem azt, hogy az éles kép készítésének valószínűsége elfogadható mértékű. Ha például az adott beállítással készítünk 100 próbafelvételt, és abból 70 elfogadhatóan éles lesz és 30 nem, akkor azt mondhatjuk, hogy az éles kép készítésének valószínűsége elfogadható mértékű, ha csak 10 kép lesz éles, akkor nem elfogadható. Mindenképpen helyesen tesszük, ha több felvételt készítünk a témáról.

A képstabilizátor - hatásosságától függően - akár egy-három fényértéknyivel hosszabb expozíciós idő használatát is lehetővé teheti.

A téma elmozdulása

Ha mozgó témát fényképezünk, akkor az expozíciós idő alatt a téma is elmozdul. A mozgó téma éles(nek tűnő) fényképezéséhez alkalmazható záridő függ a téma mozgásának sebességétől és mozgásának irányától. Minél gyorsabban mozog, annál rövidebb záridő engedhető meg. Ha a fényképezőgép felé mozog, akkor hosszabb, ha arra merőlegesen, akkor rövidebb záridőt használhatunk.

Sokszor nem célunk a mozgás "befagyasztása", ilyenkor tudatosan olyan hosszú záridőt választunk, hogy a téma a kívánt mértékben bemozduljon képünkön.

Más esetben gépünkkel követjük a mozgó témát, és a megfelelő pillanatban exponálunk. Ilyenkor a téma aránylag éles lesz, míg a háttér a választott záridőnek és mozgásunknak megfelelően lesz életlen. Ilyenkor ne felejtsük el képstabilizátorunkat olyan módba kapcsolni, hogy a témakövetést ne akarja kompenzálni, csak az arra merőleges elmozdulást.

Mélységélesség

Az objektív a távolságállítás síkjában lévő pontokat képezi le a legélesebben. Ha az elkészült fényképet megtekintjük, azt tapasztalhatjuk, hogy nemcsak az élesre állítás síkjában lévő tárgypontokat látjuk szubjektíven élesnek, hanem bizonyos határig élesnek látjuk attól a fényképezőgép felé eső, és attól távolabb lévő tárgyrészleteket is. Az élességnek mélységbeli kiterjedése van. Az élességnek ezt a szubjektív mélységbeli kiterjedését nevezzük mélységélességnek.

A mélységélesség meglehetősen szubjektív fogalom. Hogy egy bizonyos mértékig életlen képpontot élesnek tekintjük-e, függ szemünk felbontóképességétől, amely körülbelül 1' (szögperc), a kép nagyításának mértékétől, szemlélésének távolságától, stb...

A fényképezendő témának az élesre állítás síkjához képest közelebbi pontjai egyre kevésbé lesznek élesek, annál inkább, minél közelebb vannak a fényképezőgéphez. A témának a legélesebb síktól távolabbi pontjai is annál kevésbé lesznek élesek, minél távolabb vannak.

Az élesre állítás síkjától távolodva az életlendés mértéke abban nyilvánul meg, hogy az objektív a téma pontjait nem pontként, hanem egyre nagyobb körként képezi le a képérzékelő síkjára. Ezeket a köröket szóródási köröknek nevezzük.

A fényképezés alapjai - mélységélesség
Az ábrán láthatjuk, hogy az élesre állítás (maximális élesség) síkjában elhelyezkedő tárgypontból kiinduló (az ábrán fekete vonallal jelzett) fénysugarak a képérzékelő síkjában találkoznak. Ettől távolabbi pontból kiinduló (kék színnel jelzett) fénysugarak a képérzékelő síkja előtt, a közelebbi pontból kiinduló (pirossal jelzett) fénysugarak a képérzékelő síkja mögött találkoznának. A mélységélesség tartományán kívül elhelyezkedő tárgypontok képe érzékelő síkjában az elfogadott szóródási körnél nagyobb szóródási kört eredményeznek, ezért azokat életlennek tekintjük.

A még éppen elfogadott életlenedés a szóródási körrel jellemezhető. Ez látszik az ábra jobb oldalán.

Definiálhatunk egy olyan szóródási kör átmérőt, amelynél még éppen élesnek fogadjuk el a képpontot, de ha ennél nagyobb a szóródási kör, akkor azt a pontot már életlennek tekintjük. Adott rekesznyílás, adott gyújtótávolság, és adott élességállítási távolság esetén a maximális élesség síkjától közelebb, illetve távolabb elhelyezkedő, egyaránt az éppen elfogadott mértékű szóródási kört eredményező téma síkok (tárgytávolságok) a mélységélesség közeli és távoli határai, a közöttük lévő távolság pedig a mélységélesség. Minél kisebb az érzékelő mérete, annál kisebb az általánosan elfogadott, megengedett szóródási kör átmérő. Például Full Frame érzékelő esetén 0,03 mm, Canon APS-C esetén 0,019 mm, Nikon, Sony, Pentax APS-C esetén 0,02 mm az általánosan elfogadott, megengedett szóródási kör átmérője.

A mélységélesség nem mindig egyforma. Három tényezőtől függ a mélységélesség nagysága:

  • a beállított élesség távolságától
  • az objektív gyújtótávolságától
  • a rekesznyílás átmérőjétől

Hogyan függ a három tényezőtől a mélységélesség?

Ennek megértéséhez gondolatban mindig csak egy tényezőt változtatunk, a másik kettőt, illetve az egyéb tényezőket is változatlannak tekintjük.

  • Minél közelebbi képsíkra állítjuk be az élességet, a mélységélesség annál kisebb lesz. Ezért oly kicsi a makrófelvételek mélységélessége.
  • Minél nagyobb az objektív gyújtótávolsága, annál kisebb lesz a mélységélesség. Azaz tele állásban (nagyobb gyújtótávolság, azaz nagyobb optikai zoom) kisebb mélységélességet kapunk.
  • Minél nagyobb a rekesznyílás átmérője (minél kisebb a rekesz számértéke), annál kisebb a mélységélesség. Azaz rekesz prioritás módban (Av mód) a mélységélességet befolyásolni tudjuk.

Nem egyszer felmerül, hogy a mélységélesség függ a képérzékelő méretétől is. A képérzékelő mérete tulajdonképpen nem illik ide, mert tulajdonképpen az eredményezi kisebb méretű képérzékelőnél a nagyobb mélységélességet, hogy azonos téma azonos távolságból a képmezőt azonosan kitöltve történő fényképezéséhez kisebb gyújtótávolságú objektív kell, mint nagyobb érzékelő esetén, és tulajdonképpen a kisebb gyújtótávolság (illetve a kisebb leképezési arány) eredményez nagyobb mélységélességet.

Még egy fogalomról szólok, az úgynevezett hiperfokális távolságról.

A hiperfokális távolság olyan távolságbeállítás a fényképezőgépen, amelynél (az adott képérzékelő méret, a beállított rekesznyílás átmérő, illetve adott gyújtótávolság esetén) a mélységélesség távoli határa a megengedett szóródási körre vonatkozóan a végtelen. Hiperfokális távolság beállítása esetén a mélységélesség közeli határa a hiperfokális távolság fele, távoli határa pedig a végtelen. A hiperfokális távolság megegyezik a végtelenre állított objektív mélységélességének közeli határával.

Ha fényképezőgépünkön ezt a távolságot állítjuk be, a képen a mélységélesség közeli határától a végtelenig szubjektíven minden éles lesz. A hiperfokális távolságot beállítva lesz legnagyobb a mélységélesség (az egyéb tényezők változatlanul hagyása mellett).

A mélységélesség bonyolult téma, ezért részletesebben egy külön írásban szólok róla.

Perspektíva - fókusztávolság

A tárgyak térben helyezkednek el, azonban fénykép készítésekor a látványt síkban képezzük le.

A látvány térbeliségének érzékeltetése, az egyes tárgyak egymáshoz képesti helyzetének, távolságának érzékeltetése a perspektíva.

A perspektíva kizárólag attól függ, hogy honnan, milyen távolságból fényképezzük le a témát, és nem függ az objektív gyújtótávolságától.

perspektiva_2

Az ábrán (és a következőn is) az objektív hossza a fókusztávolságát reprezentálja. Ha ugyanarról a helyről különböző gyújtótávolságú objektívekkel (nagylátószögű, normál, tele) készítünk képet például egy téglatest alakú házról, akkor a képek perspektívája ugyanaz lesz, azaz a képek kizárólag a ház nagyságában különböznek egymástól. A ház legkisebb a nagylátószögű, legnagyobb a teleobjetívvel készült képen lesz.

A kép perspektívája tehát kizárólag a nézőponttól függ. Miért kell foglalkoznunk az objektív gyújtótávolságával? Azért, mert a gyújtótávolságtól függ, hogy egy adott helyről fényképezve egy adott tárgy mekkora lesz a képen, illetve az, hogy különböző gyújtótávolságú objektívekkel különböző távolságból tudunk úgy fényképezni, hogy a téma a kívánt mértékben töltse ki a képmezőt.

perspektiva_1
Ezen a képen szintén ugyanarról a házról, szintén különböző gyújtótávolságú objektívekkel készítünk képet úgy, hogy a ház hozzánk legközelebbi függőleges éle egyforma hosszú legyen. Ez úgy lehetséges, ha a három objektívvel különböző távolságból készítjük el a képet. Legközelebb a nagylátószögű, legtávolabb a teleobjektívvel kell elhelyezkednünk ahhoz, hogy a függőleges él azonos nagyságú legyen a képen. Láthatjuk, hogy a valóságban párhuzamos egyenesek összetartókká válnak, és a horizont vonalán (piros vonal) metszik egymást. Minél közelebbről fényképezünk a párhuzamos vonalak annál inkább összetartanak.

A távolabbi függőleges élek (mivel távolabb vannak) kisebbek lesznek a képen. Legjobban a nagylátószögű objektívvel készült képen rövidülnek, legkevésbé a teleobjektívvel készült képen.

Az elmondottakból következik, hogy a háromféle objektív a tér mélységét különbözőképpen érzékelteti. A normál objektív láttatja a valóságoshoz leginkább hasonlónak a viszonyokat. Az előző képen láthatjuk, hogy a távolabbi függőleges él a nagylátószögű objektív képén a legrövidebb, ezért az a valóságosnál távolabbinak tűnik. A távolabbi függőleges él a teleobjektív képén a leghosszabb, ezért az a valóságosnál közelebbinek tűnik.

A nagylátószögű objektív a normál objektívhez képest megnöveli a mélységi kiterjedést, míg a teleobjektív lecsökkenti azt. Ez nagyon fontos szabály, a kép megkomponálásakor figyelembe kell venni.

Nézzük meg ezt az alábbi képen (Szerző/author: Jcbrooks):

perspektiva_3

A három kép 18 mm, 34mm és 55 mm fizikai gyújtótávolságú (29 mm, 54 mm és 88 mm ekvivalens gyújtótáv) objektívvel készült, különböző távolságról úgy, hogy a rózsaszín flakon mindegyik képen ugyanolyan nagyságú legyen. Mivel különböző távolságból készültek, így a perspektívájuk is különböző. Figyeljük meg, hogy a kék flakon mérete is különböző, és a rózsaszíntől mért távolságát is különbözőnek érezzük. A képen a 34 mm-es objektívvel készített kép felel meg a normál objektív látószögének, így a két flakon távolságát ezen érzékeljük leginkább a valóságosnak megfelelően. A 18 mm-es, nagylátószögű objektívvel készített képen a kék flakon a valóságosnál távolibbnak tűnik, míg az 55 mm-es enyhe teleobjektívvel készült képen a valóságosnál kisebbnek észleljük a két flakon távolságát. A nagylátószögű objektív megnöveli a kép mélységét, a teleobjektív pedig az egymás mögött nagyobb távolságban elhelyezkedő elemeket egymáshoz közelebb hozza, csökkenti a mélység érzetet.

Nem úgy kapjuk a legjobb képet, hogy "véletlenszerűen" megállunk egy helyen, a zoom használatával kellő nagyságúra állítjuk a fő témát, majd exponálunk. Teljesen más hatású képet kapunk, ha közelebb megyünk a témához és nagylátószögű állásban fényképezünk, vagy távolabbról, nagyobb gyújtótávolságot beállítva ugyanakkora méretben fényképezzük le képünk fő motívumát. Meg kell találni az általunk legkedvezőbbnek ítélt nézőpontot és gyújtótávolságot.


Bereczky Péter - bykyny