A fényképezés alapjai - Alapösszefüggések kezdőknek

Tartalom

Expozíció
Fényérzékenység (ISO érzékenység)
Rekeszérték
Záridő
Viszonossági törvény
Mellékhatások
Reciprok szabály
Kreatív módok
Fénymérés
Expozíció korrekció
A téma árnyalatterjedelme

Bár sok mindent leírtam ezzel kapcsolatban az alapfogalmakról szóló fejezetben, mégis úgy érzem, hogy ez kezdőknek nem elég, és más szempontból is foglalkozni kell a témával. Nem megyek bele az elméleti mélységekbe, inkább a szabályok, összefüggések szempontjából igyekszem közelíteni a témát. Az alábbi fejezetben írtakat ismertnek tételezem fel:

http://www.bykyny.hu/fenykepezes-alapfogalmak.shtml

A továbbiakban feltételezem, hogy a téma megvilágítása az exponálás alatt gyakorlatilag egyenletes, számottevően nem változik. Ezt külön nem írom le mindig.

Tipikus esete az exponálás alatti megvilágítás változásnak az, amikor a helyszínen a fényképezés szempontjából számottevő erősségű adott világítás van, és vakut is használunk. Ilyenkor a helyszínen adott világítás az exponálás teljes ideje alatt kifejti hatását, és közben a vaku igen rövid ideig, igen erős fénnyel felvillan.

Expozíció

Egy adott ISO érzékenységű képérzékelőre az objektív rávetíti a képet miközben a fényképezőgéppel exponálunk (lenyomjuk az exponáló gombot).

Az objektív által vetített kép fényének hatása a filmet vagy érzékelőt érő fény mennyiségétől függ, és ezt a fénymennyiséget nevezzük expozíciónak (más szóval megvilágításnak).

Egy adott fényérzékenység (ISO) esetén, ha a fényképezendő tárgyról folyamatosan és időben egyenletesen érkezik a fény, akkor az expozíció két tényezőtől függ:

  • a filmet vagy képérzékelőt érő megvilágítás fényerejétől, azaz a beállított rekeszértéktől, és a
  • megvilágítás hosszától, azaz a záridőtől.

Fényérzékenység (ISO érzékenység)

A képérzékelő rendelkezik egy bizonyos fényérzékenységgel. A képérzékelő jele a digitális jellé történő átalakítás előtt általában erősítésre kerül. Az ISO érzékenység különböző értékekre állítása ennek az erősítésnek a mértékét állítja be.

Az ISO rendszerben kétszeres számérték kétszeres érzékenységet jelent, feleakkora számérték pedig feleakkora érzékenységet. Nagyobb érzékenység esetén kevesebb fénymennyiség is elég a helyes expozícióhoz, kisebb érzékenység esetén nagyobb fénymennyi, ésség szükséges.

Az ISO érzékenység szabványos értékei: 50, 100, 200, 400, 800, 1600, 3200, 6400, 12800, ... A fényképezőgépen sok esetben akár ennél kisebb lépésekben, finomabban is állítható.

Rekeszérték

A megvilágítás fényerejét a rekesszel (idegen szóval: blende) szabályozzuk. A rekesz egy, általában az objektív belsejébe épített szerkezet, amely a beállított rekeszértéknek megfelelően az objektív "közepén" (optikai tengelyében) kisebb vagy nagyobb nyíláson keresztül engedi át a fényt.

A szabványos "egész" rekesz számértékek a következők:

1; 1,4; 2; 2,8; 4; 5,6; 8; 11; 16; 22; 32; 64

A következő érték mindig 1,4-szerese az előzőnek, és (a kör átmérője és területe közötti négyzetes összefüggés miatt) a rekesznyílás felülete is feleződik, és a vetített kép fényessége is feleakkora lesz az előző értékhez képest. A kisebb számértékhez nagyobb átmérőjű nyílás, és ezáltal nagyobb fényerejű vetített kép tartozik. A kisebb szám nagyobb fényerőt jelent. Ahogy haladunk jobbra a fenti felsorolásban, a következő érték beállításával kapott vetített kép fényereje mindig fele az előző értékkel kapottnak, és fordítva, ha jobbról balra haladunk, mindig kétszereződik a vetített kép fényereje.
A mai fényképezőgépekben szokásos a köztes értékek használata is, lehet például 9-es rekesznyílás is.

, és
Egy rekeszérték számértéke azt mondja meg, hogy a rekesznyílás átmérője hányszor van meg az objektív fókusztávolságában, vagy fordítva nézve: a rekesznyílás átmérője hányadrésze a fókusztávolságnak.

Ez a definíció azt eredményezi, hogy - akár különböző gyújtótávolságú objektívek esetében is - azonos számértékű rekeszbeállítás gyakorlatilag azonos képérzékelőre vetített kép fényerősséget (világosságot) eredményez.

Jobban kifejezi a lényeget az a jelölés, amikor a számérték elé tesszük a "f/" tagot, ahol az f a gyújtótávolság. Az f/4 például azt jelenti, hogy a rekesznyílás átmérője a gyújtótávolság negyede, az f/8 esetén pedig a nyolcada. Ezzel a jelöléssel tehát a szabványos "egész" rekeszértékek a következők:

f/1; f/1,4; f/2; f/2,8; f/4; f/5,6; f/8; f/11; f/16; f/22; f/32; f/64

A fényképezőgép kijelzőjén általában csak a számértéket láthatjuk, az "f/"-t nem. A sor természetesen folytatható mindkét irányban, elvileg lehet például f/0,7 rekeszérték is.

Záridő

Exponáláskor a zár a beállított ideig kinyit, és a rekesznyílással beállított fényességű képet a képérzékelőre vetíti. A zárszerkezet tehát azt szabályozza, hogy a kép exponáláskor mennyi ideig érje az érzékelőt a fény.

A szabványos "egész" záridők másodpercben a következők:

... 60; 30; 15; 8; 4; 2; 1; 1/2; 1/4; 1/8; 1/15; 1/30; 1/60; 1/125; 1/250; 1/500; 1/1000; 1/2000; 1/4000; 1/8000; ...

, és A sor természeteden elől és hátul is folytatható kétszerezésekkel, illetve felezésekkel. A digitális gépeken a gyakorlatban nemcsak a szabványos értékek, hanem köztes értékek is beállíthatók, például 1/800 másodperc.

A fényképezőgép kijelzőjén általában nem a fenti értékeket tüntetik fel. Például a kijelzőn a 60 érték 1/60 másodpercet, 1000 1/1000 másodpercet jelent. 8 jelenti az 1/8 másodpercet, 8" jelenti a 8 másodpercet, 0"6 jelenti a 0,6 másodpercet, 1"6 jelenti az 1,6 másodpercet.

Viszonossági törvény

Ez a legfontosabb összefüggések egyike a fényképezésben. Az azonos expozícióhoz tartozó rekeszértékek és a záridők között az úgynevezett viszonossági törvény adja meg az összefüggést.

Ha adott fényérzékenységnél (ISO érték) egy adott erősségű fény egy adott ideig hatva egy bizonyos hatást gyakorolt a film fényérzékeny rétegére vagy a képérzékelőre, akkor ugyanolyan hatás eléréséhez fele erősségű fénynek kétszer annyi időre, negyed erősségű fénynek négyszer annyi időre, stb..., kétszer olyan erős fénynek fele időre, négyszer olyan erős fénynek negyed időre, stb... van szüksége. Ez a szabály igen nagy megvilágítás tartományban érvényes.

Úgy is mondhatjuk, hogy a kívánt hatást (helyes expozíciót) nemcsak egy érzékenység-rekeszérték-záridő hármassal érhetjük el, hanem több lehetőség közül választhatunk. Ha egyetlen, helyes expozíciót eredményező hármast ismerünk, abból már származtathatunk még jó néhány lehetőséget. Ezt úgy csináljuk, hogy ha az egyik értéken változtatunk, akkor annak hatását a másik két tényező egyikének megváltoztatásával visszakorrigáljuk, és így az eredmény (a kép világossága tekintetében) ugyanaz lesz.

Nézzünk egy konkrét példát. Induljunk ki abból, hogy tudjuk azt, hogy ISO 400 érzékenységen f/8 rekeszérték és 1/250 s záridő a kívánt világosságú képet eredményezi, azaz helyes expozíciót ad. Változtassuk meg a rekeszértéket egy értékkel, azaz f/8 helyett f/5,6 rekeszértéket szeretnénk használni. Ez egy "egész" értékkel tágabb, mint az f/8, azaz ezt beállítva az objektív kétszer olyan világos képet vetít az érzékelőre. Hogy ezt kompenzáljuk, ahhoz vagy a fele záridőt, 1/500 s-ot kell beállítanunk (kétszer olyan fényes kép esetén fele záridő eredményez ugyanolyan hatást), vagy az ISO érzékenységet csökkenteni kell a felére, azaz ISO 200-ra (mert a záridő változatlan maradt, de a vetített kép kétszer világosabb, és a kétszer olyan erős fényhez fele érzékenység szükséges). Ha nem nyitottuk volna a rekeszt, hanem zártuk volna, akkor fele világosságú kép vetítődik az érzékelőre, és ennek kompenzálására kétszeres záridő, vagy kétszeres érzékenység szükséges. Ha egy másik értéket, például az érzékenységet változtattuk volna meg egy értékkel, például ISO 200-ra, akkor hasonló a helyzet, mert ha fele az érzékenység, akkor vagy kétszer olyan világosságú vetített kép szükséges (példánkban a rekeszt nyitni kell egy értékkel f/5,6-ra) vagy kétszer olyan hosszú záridő szükséges (1/125 s). A záridő megváltoztatásánál hasonló a helyzet, azt mindig tudjuk kompenzálni a másik két tényező valamelyikének megváltoztatásával. Ha valamelyik tényezőt nem egy, hanem több, mondjuk két értékkel változtatjuk meg, az levezethető az egy értékkel történő változtatás egymás után többször, például kétszer történő alkalmazásával.

Például ha beállítottunk ISO 100 érzékenységet, és a fénymérés szerint f/8 rekeszérték esetén 1/60 s záridő ad helyes expozíciót (ezt pirossal jelöltem a táblázatban), akkor az alábbi táblázatokban szereplő ISO érzékenység - rekeszérték - záridő hármasok elvileg pontosan ugyanolyan hatást (ugyanolyan világosságú képet) eredményeznek. A táblázatokban egymás alatt szerepelnek az összetartozó rekeszérték - záridő párosok.

1. táblázat
ISO érzékenység
ISO 100
Rekeszérték
f/1,4 f/2 f/2,8 f/4 f/5,6 f/8 f/11 f/16 f/22 f/32
Záridő (s)
1/2000 1/1000 1/500 1/250 1/125 1/60 1/30 1/15 1/8 1/4

2. táblázat
ISO érzékenység
ISO 200
Rekeszérték
f/1,4
f/2
f/2,8
f/4
f/5,6
f/8
f/11
f/16
f/22
f/32
Záridő (s)
1/4000
1/2000 1/1000
1/500 1/250
1/125
1/60 1/30
1/15 1/8

3. táblázat
ISO érzékenység
ISO 400
Rekeszérték
f/1,4
f/2
f/2,8
f/4
f/5,6
f/8
f/11
f/16
f/22
f/32
Záridő (s)
-
1/4000 1/2000 1/1000 1/500 1/250
1/125 1/60
1/30 1/15

4. táblázat
ISO érzékenység
ISO 800
Rekeszérték
f/1,4
f/2
f/2,8
f/4
f/5,6
f/8
f/11
f/16
f/22
f/32
Záridő (s)
-
- 1/4000
1/2000 1/1000
1/500
1/250 1/125
1/60 1/30

Mindegyik táblázatban balról jobbra haladva a rekeszértékek egyre szűkebbek, és emiatt mindegyik beállítása esetén feleakkora fényerejű képet vetít az objektív az érzékelőre, mint a megelőző érték esetén. Például f/11 esetén feleakkora a fényerő mint f/8 esetén.
Mindegyik táblázatban balról jobbra haladva a záridő egyre növekszik, körülbelül mindegyik kétszer olyan hosszú, mint az előző érték. Például 1/500 s kétszer olyan hosszú, mint 1/1000 s.

Ha az érzékenység számértéke kétszeresére nő, például ISO 100-ról ISO 200-ra, az dupla érzékenységet jelent, amelyhez fele akkora expozíció tartozik. Ez azt jelenti, hogy az ISO 100 esetén alkalmazott rekeszérték - záridő párosból vagy a rekeszt kell zárni egy értékkel, vagy a záridőt kell rövidíteni egy értékkel (a másik paraméter változatlanul hagyása mellett) ahhoz, hogy ugyanolyan világosságú képet kapjunk.

Nézzük a táblázatokat.
Az 1. táblázatban láthatjuk ISO 100 érzékenység esetén az összetartozó értékeket. Láthatjuk a fénymérés szerinti f/8 - 1/60 s párost is egymás alatt. Ha a rekeszt f/5,6-ra nyitnánk (kétszeres fényerejű kép), akkor alatta láthatjuk, hogy az azonos expozícióhoz feleakkora záridő, 1/125 s szükséges, ezt az f/5,6 rekeszérték alatt láthatjuk. Ehhez hasonlóan ha a rekeszt egy értékkel, f/11-re zárnánk, akkor feleakkora lenne a vetített kép fényereje, ezért az azonos hatás elérése érdekében kétszer olyan hosszú záridő, 1/30  s szükséges, amely az f/11 alatt látható a táblázatban. Minden egymás alatt látható páros azonos expozíciót eredményez, a jobbra és balra folytatható (a többi táblázatban is).

A 2. táblázatban láthatjuk azokat az értékpárokat, amelyek bármelyikével ISO 200 érzékenység beállítása esetén ugyanolyan világosságú képet kapunk, mint az első táblázat értékei esetén. ISO 200 kétszeres érzékenységet jelent az ISO 100-hoz képest, ezért feleakkora expozíció szükséges. Azaz ha f/8 rekeszértéket választunk, akkor 1/60 s helyett 1/125 s, ha 1/60 s záridőt választunk, akkor f/8 helyett a fele olyan fényességű képet eredményező f/11 rekesznyílás szükséges, mint a táblázatban ezt láthatjuk is.

A 3. és 4. táblázat láthatjuk az ISO 400 és ISO 800 esetén az összetartozó értékeket, amelyeknek a kép világossága szempontjából ugyanolyan a hatása, mintha ISO 100 esetén f/8 rekesszel és 1/60 s záridővel készítettük volna el a felvételt.

Az egyes táblázatok esetén egymás alatt találhatók az azonos rekeszértékhez tartozó záridők. Például az ISO 100 esetén f/8 rekesznél 1/60 s a szükséges záridő, alatta láthatjuk a következő táblázatban, hogy ISO 200 esetén szintén f/8 rekeszhez a fele, azaz 1/125 s, ISO 400 esetén pedig a negyede, azaz 1/250 s záridő szükséges azonos hatás eléréséhez. "Azonos hatás"-on most csak azt értem, hogy a kép világossága elvileg azonos lesz.

A gyakorlatban legtöbbször nem áll rendelkezésre 1/4000 s-nál rövidebb záridő, ezért ahol 1/8000 s vagy 1/16000 s záridő kellett volna, ott egy vízszintes vonallal jeleztem, hogy az nem áll rendelkezésre. A tág rekeszértékek (f/4 és az alatti) valamint a szűk rekesznyílások (f/22 vagy szűkebb) sem mindig állnak rendelkezésre a gyakorlatban.

A fentieket fontos megértenünk, jól gondoljuk át. Azonos világosságú képet számos ISO érzékenység - rekeszérték - záridő hármassal elérhetünk. Hogy konkrétan milyenekkel, azt a fénymérés mondja meg.

Mellékhatások

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mi értelme van annak, hogy azonos világosságú képet kapjunk ennyiféle beállítással. Csak azért kell ez, hogy feleslegesen nehezítse a kezdők helyzetét? Szó sincs erről.

Nem véletlenül hangsúlyoztam az előzőekben, hogy bármely, a fenti táblázatokból vett beállítás azonos fénnyel megvilágított azonos téma lefényképezése esetén azonos világosságú képet eredményez. A képek ebből a szempontból valóban elvileg azonosak lesznek, azonban a három paraméter (ISO érzékenység, rekeszérték, záridő) különböző értékeinek járulékos hatásai - úgynevezett mellékhatásai - miatt mégsem kapunk azonos képeket, csak a világosságuk szempontjából lesznek a képek azonosak. A három paraméter mellékhatásait az úgynevezett expozíciós háromszögben szokták ábrázolni:

expozicios-haromszog
Az ábrán a háromszögön belül piros színnel az expozíció paraméterei (rekeszérték, záridő) és az ISO érzékenység került feltüntetésre, a háromszögön kívül kék színnel az a járulékos (mellékhatás) jellemző található, amelyre a hozzá tartozó (a háromszög azonos oldalánál lévő) pirossal jelölt tényező változása hatással van:

  • rekeszbeállítás számértéke (nő / csökken) -> mélységélesség (nő / csökken)
  • ISO fényérzékenység (nő / csökken) -> képzaj mértéke (nő / csökken)
  • záridő (nő / csökken) -> bemozdulásos életlenség valószínűsége illetve mértéke (nő / csökken)

Azaz ha a rekeszérték számértéke nő (például f/8-ról f/11-re), akkor a mélységélesség is nő, és fordítva.
Ha az ISO érzékenység nő (pl. ISO 200-ról ISO 400-ra), akkor a képzaj is növekszik, és fordítva.
Ha a záridő nő (például 1/125 s-ról 1/30 s-ra), akkor a bemozdulásos életlenség valószínűsége illetve mértéke is nő, és fordítva.

Az ábrán látható a fényképezőgépen beállítható paraméter (rekesz, záridő, ISO) egy kisebb és egy nagyobb értéke. A közöttük lévő nyíl iránya azt jelenti, hogy ha az adott paraméter a nyíl irányában változik (például az ISO érték 50-től 6400 felé változik, azaz nő), akkor a kékkel jelölt járulékos jellemző (az ISO érték esetében a képzaj) is növekszik. Azaz a paraméter nyíl irányában történő változása eredményezi hozzá tartozó mellékhatás paraméter (mélységélesség, bemozdulás, képzaj) mértékének növekedését.

Általános szabályként fogadjuk el, hogy lehetőleg fényképezzünk alacsony, pl. ISO 100 érzékenységgel a kis képzaj elérése érdekében. Ez nem mindig lehetséges, de ettől csak indokolt esetben térjünk el.

Ilyen eset lehet például az, amikor nincs állványunk, a rekesznyílást a kellő mélységélesség miatt szűkre kell vennünk, és még képstabilizátorral is túl hosszú záridő adódna a kézből történő fényképezéshez. Ilyen szituációban ha lehetséges, akkor az ISO emelése helyett támasszuk meg inkább a fényképezőgépet valamihez, azonban ez is csak mozdulatlan téma esetén segít. Ha mozgó témát látszólag bemozdulás mentesen szeretnénk ilyen körülmények között fényképezni, akkor mást nem nagyon tehetünk, mint emeljük az érzékenységet. Vagy akkor is szükség lehet az érzékenység emelésére, ha az ablakon beszűrődő természetes fényben vaku nélkül szeretnénk portrét készíteni. Ilyenkor az arcnak az ablaktól távolabbi, árnyékban lévő felét egy derítőlappal derítsük kissé.

Ide másoltam a fentebb látható 1-es táblázatot, amely egymás alatt az ISO 100 érzékenységhez tartozó, azonos expozíciót eredményező rekeszérték-záridő párosokat tartalmazza. Ezt a témán történő fényméréssel határoztuk meg (fénymérővel). Ezen a példán keresztül nézzük meg a helyzetet. Egy adott témánál a gyakorlatban a téma világosságától függően a táblázatban láthatókhoz képest jelentősen eltérő értékpárok eredményezhetnek helyes expozíciót. A lenti táblázat csak egy példa.

1. táblázat
ISO érzékenység
ISO 100
Rekeszérték
f/1,4 f/2 f/2,8 f/4 f/5,6 f/8 f/11 f/16 f/22 f/32
Záridő (s)
1/2000 1/1000 1/500 1/250 1/125 1/60 1/30 1/15 1/8 1/4

Mint látjuk, például az f/8 rekesznél az 1/60 s záridő, vagy az f/16 rekesznél az 1/15 s záridő ugyanolyan világosságú lépet eredményez.

Mi alapján választjuk ki a nekünk (és a témánknak) legjobban megfelelő rekeszérték - záridő párost? A választás elvileg aránylag egyszerű.

Ha mozgó témát bemozdulás mentesen, élesen szeretnénk lefényképezni, akkor rövid záridőre van szükségünk annak érdekében, hogy az expozíció alatt a téma ne mozduljon be. A mozgás gyorsaságának és irányának függvényében választunk, minél gyorsabb a mozgás, és annak iránya minél inkább párhuzamos az érzékelő síkjával, annál rövidebb záridő szükséges. Ilyenkor 1/250 s vagy annál is rövidebb, akár 1/2000 s záridő is szükséges lehet. Mivel ilyenkor igen rövid ideig éri a fény az érzékelőt, ezért fényes képet kell az érzékelőre vetíteni, azaz nagyobb fényerejű objektívre lehet szükség, és tágabb rekesznyílást kell alkalmazni, amelynek következtében a mélységélesség elég kicsi lesz. A táblázatban a rövid záridők az első négy oszlopban láthatók.

Általános témához használhatunk f/4, f/5,6 vagy f/8 rekesznyílást a hozzá tartozó záridővel. Ezek a táblázat közápső részén láthatók.

Ha nagy mélységélesség elérése a cél, például tájkép vagy közelkép (makró) esetében, akkor szűk rekesznyílást vagyunk kénytelenek alkalmazni. Ilyen szűk rekesznyílás az f/8, f/11, f/16, de akár ennél szűkebb is lehet (főleg FF gépnél), így akár f/22, f/32 is. Minél szűkebb rekesznyílást választunk (minél nagyobb a számértéke), annál nagyobb lesz a mélységélesség, azonban annál hosszabb záridőre lesz szükségünk, és emiatt állvány használatára kényszerülhetünk. A szűkebb rekeszértékek a táblázat jobb oldali oszlopaiban láthatók.

Ha portrét szeretnénk készíteni kis mélységélességgel úgy, hogy modellünk jól elváljon a háttértől, akkor tág rekesznyílásra (nagyobb fényerejű objektívre) van szükségünk. Minél tágabb a rekesznyílás (minél kisebb a számértéke), annál kisebb lesz a mélységélesség, azaz annál elmosódottabb lesz a háttér. Ilyen tágabb rekesznyílások a táblázat bal oldali oszlopaiban találhatók, például f/1,4, f/2, f/2,8, f/4. Ezek közül az f/1,4 adja a legkisebb, f/4 a legnagyobb mélységélességet. A kis mélységélességű kép eléréséhez előnyös a nagyobb érzékelőméret (Full Frame), és jobb, ha modellünk távolabb helyezkedik el a háttértől, főleg akkor, ha nem rendelkezünk kellően nagy fényerejű
  • rekeszbeállítás számértéke (nő / csökken) -> mélységélesség (nő / csökken)
  • ISO fényérzékenység (nő / csökken) -> képzaj mértéke (nő / csökken)
  • záridő (nő / csökken) -> bemozdulásos életlenség valószínűsége illetve mértéke (nő / csökken)
objektívvel.

Ha mozgó témát szándékosan bemozdulva szeretnénk lefényképezni (például egy ugró balett táncost), akkor hosszú záridőre van szükség ahhoz, hogy az expozíció alatt a téma bemozduljon. Ilyenkor a táblázat jobb oldalán látható hosszabb záridők (1/30 s, 1/15 s, 1/8 s, 1/4 s) válhatnak szükségessé. Ahhoz, hogy az exponálás alatt a fényképezőgép ne mozduljon be (a táncoson kívül minden egyéb éles legyen a képen), állvány használatára is szükségünk lehet, vagy esetleg nem túl rövid (1/30 s) záridő esetén a képstabilizátor is megoldhatja a problémát (ha nem túl nagy gyújtótávolságú az objektívünk). Minél hosszabb záridőt választunk, annál jobban bemozdul a táncos a képen. Vegyük észre, hogy ezekhez a hosszú záridőkhöz igen szűk rekesznyílás tartozik, példánk esetében (f/11, f/16, f/22, f/32). A szűk rekesznyílás nagy mélységélességet eredményez. Ha ebben a helyzetben a kisebb mélységélesség elérésére tágabb rekesznyílást szeretnénk használni, elvileg két dolgot tehetnénk. Az egyik az, hogy csökkentjük az ISO érzékenységet, azonban a legtöbb fényképezőgép esetén a példánkban szereplő ISO 100 a gép alapérzékenysége, amely nem csökkenthető. Másik lehetőségként pedig úgynevezett semleges szürke (ND) szűrőt helyezünk az objektív elé, amelynek eredményeként akár több fényértéknyivel, azaz több egész értékkel is nyithatjuk a rekeszt. Az ND szűrő anélkül csökkenti a kép világosságát, hogy a színekre számottevő hatása lenne, azonban ha a kép világossága csökken, akkor ennek ellensúlyozása érdekében nyithatjuk a rekeszt. Ha például ND4 "erősségű" (sötétségű) szűrőt helyezünk az objektív elé, akkor két értékkel nyithatjuk a rekeszt (pl. f/11 helyett f/5,6 rekeszértéket használhatunk. A színszűrőkről részletesebben egy külön fejezetben írok.

Ha közelről fényképezünk ("makrofényképezés") például mozgó rovart egy virágon, akkor a kellő mélységélesség elérése céljából szűk (f/8 vagy f/11, vagy f/16, esetleg f/22) rekesznyílást kell beállítanunk, a rovar mozgása miatt célszerű rövid záridőt választani, 1/500 vagy 1/1000 s-ot, és a részletgazdag kis zajú kép miatt pedig alacsony ISO érzékenységet. Ez szokott az a helyzet lenni, amely még a szabadban nappali fénynél sem megoldható, vagy kompromisszumot kell kötnünk valamely paraméter tekintetében (pl. a tervezettnél tágabb rekesznyílást állítunk be, vagy növeljük az ISO érzékenységet, esetleg a záridőt), vagy mesterséges világítást, általában vakut kell használnunk.

Mindig gondoljunk arra, hogy ha a rekesznyílást szűkítettük, akkor egyúttal a mélységélességet is növeltük, ha nagyobb ISO érzékenységet állítottunk be, ezáltal zajosabb képet is kapunk, és végül ha hosszabb záridőt állítottunk be, akkor a bemozdulásos életlenség valószínűsége, illetve mértéke növekszik.

Reciprok szabály

Az imént említett bemozdulásos életlenség valószínűsége, illetve mértéke tekintetében ad támpontot az alkalmazandó záridőről a reciprok szabály. A fényképezőgépet szabad kézben (állvány nélkül használva) nem tudjuk teljesen remegés- és elmozdulás mentesen tartani.

Ha álló témát fényképezünk, nincs képstabilizátor, és szabad kézből fényképezünk, akkor ahhoz, hogy kezünk kisebb mozgása, remegése ellenére elég jó arányban éles felvételeket kaphassunk, legfeljebb olyan hosszú, másodpercben megadott záridőt használhatunk, amely az objektív mm-ben megadott ekvivalens gyújtótávolságának reciproka. Ez a szabály a reciprokszabály. Ez a szabály "kisfilmszerű" fényképezési körülmények között, azaz maximum 8-10 MP felbontásig igaz. Nagyobb felbontás esetén inkább a reciprok szabály alkalmazásával kapott záridő felét exponáljuk.

Azaz ha Canon APS-C méretű érzékelővel 50 mm fizika gyújtótávolságú objektívet alkalmazunk, amelynek ekvivalens gyújtótávolsága (1,6x50=) 80 mm, akkor álló téma szabad kézből történő fényképezése esetén képstabilizátor nélkül 1/80 s vagy annál rövidebb záridőt alkalmazhatunk, mert ekkor van jó esély arra, hogy több kép készítésekor kedvező arányban éles képet kapjunk. Ha szándékosan olyan képet szeretnénk, amelyen a téma bemozdul, akkor állványra helyezett géppel alkalmazhatunk ennél hosszabb záridőt is.

A bemozdulásos életlenséget valójában két tényező okozhatja: a téma bemozdulása, a fényképezőgép bemozdulása, vagy mindkettő.

Ha van egy f/5,6 fényerejű, 300 mm gyújtótávolságú (ekvivalens gyújtótávolság 480 mm) képstabilizátor nélküli objektívünk, könnyen ördögi körbe kerülhetünk. Kézből legfeljebb 1/500 s záridő engedhető meg, azonban nincs elég fény ahhoz, hogy f/5,6 rekesznyílással alacsony ISO esetén is elég legyen az 1/500 s záridő. Ekkor vagy növelni kell az érzékenységet (és ezáltal a képzajt) vagy álló téma esetében állványt kell használni, vagy erősebben meg kell világítani a témát, ha ez lehetséges (egy tájképet például nem tudunk erősebben megvilágítani). Vagy fényerősebb objektívre van szükség, de az jóval drágább, terjedelmesebb, nehezebb.

A képstabilizátor bizonyos határig véd a kezünk elmozdulása okozta életlenségtől. A stabil állvány - bár kényelmetlen - sok esetben nélkülözhetetlen.

Minél nagyobb felbontású az érzékelő, annál kisebb exponálás közbeni elmozdulása engedhető meg a fényképezőgépnek ahhoz, hogy ne okozzon látható életlenséget.

Gyorsan mozgó téma esetén a reciprok szabály segítségével kapott záridőnél jóval rövidebb záridő engedhető meg, akár van képstabilizátor, akár nincs, mert a képstabilizátor csak a fényképezőgép elmozdulása okozta életlenség ellen véd, a téma bemozdulása ellen nem.

Ha a téma gyorsan mozog (például a legtöbb sportfelvétel ilyen), és azt "kimerevítve", elmozdulás mentesen szeretnénk ábrázolni, akkor sokszor 1/1000 vagy még rövidebb záridő is szükséges lehet. Ehhez általában nagy fényerejű objektív is szükséges.

Kreatív módok

A fényképezőgépeken a legegyszerűbbektől eltekintve általában megtalálhatók az úgynevezett kreatív módok. Azért nevezik kreatívnak, mert a fotósnak nagyobb szabadságot adnak a beállítások terén. AUTO módban szinte mindent a gép állít be, és csak kevés dolgot állíthat be a fotós. A kreatív (P, Av, Tv, M) módokban szinte mindent saját magunk állíthatunk be. A P, Av, Tv, és M a Canon által szokásos elnevezések, vannak olyan gyártók, akiknél az ezekkel megegyező funkciók más elnevezésűek.

P (Program) mód: 

Általános célokra alkalmas beállítás. A rekeszt és a záridőt a gép állítja, de általában válaszhatunk a rekeszérték-záridő párosok között.

Av (Rekesz előválasztás) mód:

A rekeszértéket a fotós választja meg, és a gép állítja be a záridőt. Ez a mód akkor hasznos, amikor egy adott rekeszértékkel szeretnénk fényképezni a megfelelő mélységélesség elérése céljából. Többek között tájkép (nagy mélységélesség), portré (kis mélységélesség), makró (nagy mélységélesség) esetén hasznos.

Tv (Záridő előválasztás) mód:

A záridőt a fotós választja meg, és a gép állítja be a rekeszértéket. Ez a mód akkor hasznos, amikor egy adott záridővel  szeretnénk fényképezni. Ez hasznos lehet többek között gyors mozgások fényképezéséhez, mozgások szándékolt mértékű bemozdításához (bemozdulásos életlenség), vagy vakus felvételeknél a háttér kellő kiexponálásához.

M (Manuális) mód:

Ez a teljesen manuális mód. Mindent mi állíthatunk.

Fénymérés

A fénymérés (megvilágításmérés) során állapítja meg a fényképezőgép (vagy az ember) az adott érzékenységhez tartozó helyes expozíciót. Kétféle módon szokásos mérni a fényt. Egyrészt mérhetjük a témát megvilágító fényt. Ez a módszer elsősorban a professzionális fotográfiában terjedt el, az amatőrök többsége a másik módon, a témáról visszavert fényt méri. Itt csak ez utóbbival foglalkozom, a fényképezőgép is így mér.

Sokéves tapasztalat, hogy a egy "átlagos", leggyakrabban előforduló téma a fény 18%-át veri vissza. A fénymérők ezért úgy működnek, hogy feltételezik, hogy a téma a ráeső fény 18%-át veri vissza, és ehhez mutatják a helyes expozíciós értékeket.

Ez igaz például a kézi fénymérőkre. A 18%-os fényvisszaverő képesség megfelel egy közepes sötétségű szürke felület fényvisszaverő képességének. A problémát az okozza, hogy ez az átlagos 18%-os visszaverődés nem minden téma esetén igaz.

A fényképezőgépen többféle fénymérési mód közül választhatunk. Nagyon nem mindegy, hogy melyiket választjuk, mert eltérő eredményt adnak.

Átlagoló fénymérés:

Ez a legtöbb esetben jól használható és jó eredményt is ad. A képmezőt sok részre (mezőre) osztja, és ezek fényességéből állapítja meg a helyes expozíciót.

Középre súlyozott fénymérés

Hasonló az előzőhöz, de a kép közepén elhelyezkedő mérőmezőket nagyobb súllyal veszi figyelembe a helyes expozíció szempontjából.

Spot fénymérés

A képnek csak kis területét (legfeljebb néhány fokos látószöggel) veszi figyelembe, ezáltal segítségével külön-külön megmérhetjük a téma egyes részeinek fényességét, és ennek segítségével meghatározhatjuk a helyes expozíciót. Feltételezi, hogy az adott részlet 18% visszaverő képességű, és ehhez adja meg az expozíciós értékeket. Közvetlenül általában nem alkalmas a helyes expozíció megállapítására. Például megmérhetjük segítségével a téma legvilágosabb részének fényességét, és megállapíthatjuk, hogy a fentebb említett átlagoló fénymérés által kapott expozíciónál a csúcsfények beégnek-e (részlettelenül fehérek lesznek-e). Vagy ehhez hasonlóan megállapíthatjuk, hogy a sötét részeken lesznek-e részletek, vagy részlettelenül feketék lesznek. Vagy segítségével megmérhetjük egy, a Balaton partján naplementében ellenfényben ülő modell arca árnyékos felének fényességét.

Expozíció korrekció

Ha átlagoló vagy középre súlyozott fénymérést használunk, akkor sok esetben nem szorulunk expozíció korrekcióra (de van, hogy szükséges!!), más esetben elég gyakran szükséges lehet. Ne mondjuk azt, hogy majd a számítógépen korrigáljuk a hibát, mert digitális gép esetén is a jó eredményhez pontos expozíció szükséges.

Egy szokásos, szemléletes példán mutatom be az expozíció korrekció szükségességét.

A digitális fényképezőgép spot fénymérés módjában megmérjük egy havas tájra (hóra) szükséges expozíciót. A spot fénymérő a témát 18%-os fényvisszaverő képességűnek tételezi fel, és ennek megfelelően olyan expozíciós értékeket ad, amelyek alapján a hó a képen közepesen szürke lenne. A hó azonban a valóságban nem közepesen szürke, hanem fehér. Emiatt kell expozíció korrekciót alkalmazni, többet kell exponálni, hogy a hó világosabb legyen, a gyakorlatban másfél-két fényértéknyit. Ennek elérésére például régi, hagyományos, manuális fényképezőgép esetén másfél-két értékkel nyitni kellett a rekeszt. A digitális gépeken ez a módszer nem használható (pontosabban csak manuális - M - módban használható), mert ha például Av módban bővebbre nyitnánk a rekeszt, akkor a spot fénymérés alapján a gép a záridővel egyből vissza is korrigálná a változtatást. Annak érdekében, hogy az expozíció a fényképezőgép által mérthez képest korrigálható legyen, kitalálták az úgynevezett expozíció korrekciót. Csak akkor kaphatnánk a kívánt eredményt, ha Manuális módot használnánk, és mi magunk beállítanánk a helyes expozícióhoz tartozó rekeszértéket és záridőt, vagy P, Av vagy Tv módban expozíció korrekciót alkalmaznánk, jelen példa szerint +1,5 - +2 fényértéknyit. A fényképezőgépeken a korrekció mértéke fényértékben (FÉ, ill angolul EV) van megadva, és legtöbbször 1/2 vagy 1/3 fényértékenként közvetlenül beállítható a expozíció korrekció, van olyan gép, amelynél csak +/- 2 FÉ terjedelemben, de van olyan is, ahol ennél nagyobb mértékben is korrigálhatunk. A "+" irányú korrekció esetén a gép a fényméréssel megállapítotthoz képest többet exponál és világosabb képet kapunk, a "-" irányú korrekció esetén pedig kevesebbet exponál, és ezért sötétebb képet kapunk.

A másik jellemző eset az, amikor túl sötét felületen mérünk fényt spot méréssel. A fényképezőgép ekkor is úgy exponálna, hogy a sötét felület közepesen szürke legyen, de ez nekünk nem jó, ahhoz, hogy a sötét felület a valóságnak megfelelően sötét árnyalatú legyen, kevesebbet kell exponálnunk a mérthez képest, azaz "-" irányú expozíció korrekciót kell alkalmaznunk.

A téma árnyalatterjedelme

Az árnyalatterjedelem a téma legvilágosabb és legsötétebb részei közötti világosságkülönbség, kontraszt.

Sok esetben a téma árnyalatterjedelme meghaladja a fényképezőgép által átvihető terjedelmet, mert a téma túl kontrasztos. Ez általában problémát jelenthet. De ha nem haladja is meg az átvihető árnyalatterjedelmet, akkor sem mindegy, hogy mi milyen sötét a képen. Ebben az esetben nem feltétlenül az a helyes expozíció, ha éppen nincs se beégett, se bebukott terület. A helyes expozíció inkább azt jelenti, hogy a téma megfelelő (megkívánt) világosságú-sötétségű legyen. Erről részletesebben az " Exponáljunk helyesen - a hisztogram" és az "Exponáljunk helyesen - Ansel Adams zónarendszere" című fejezetekben olvashatunk részletesen.



Bereczky Péter - bykyny