Fényképezés az utcán
Más néven utcai fényképezés, angolul street photography. Utcai pillanatokat, az átlagembert az utcán megörökítő fényképezés. A fényképezés alanya sokszor nem is tudja, hogy fényképezik, emiatt természetes viselkedés, hitelesség jellemzi az ilyen képeket. Sokszor megismételhetetlen, egyszeri pillanatok ezek. Az utca szinte kincsesbányája a jobbnál jobb képeknek. Ilyeneket az interneten is találhatunk szép számmal.
Thomas Leuthard svájcban él, és hosszú évek óta készít utcai fényképeket. Képeit saját weblapján itt tekinthetjük meg: http://thomas.leuthard.photography/. Itt is nézegethetjük képeit: http://issuu.com/thomasleuthard. Az utcai fényképezéssel foglalkozó, gazdag képanyagot tartalmazó 3 db angol és 1 db német nyelvű könyve szabadon letölthető innen: http://thomas.leuthard.photography/ebooks/. Ha megnézzük ezeket, láthatjuk, hogy milyen nagyszerű képek készülhetnek az utcán. A képek miatt is érdemes letölteni és megnézni őket.

books

Hogy miért ingyenesek a könyvei, erről Thomas Leuthard így ír a Collecting Souls című könyvének előszavában: "...Elégedett vagyok eddigi életemmel, és több pénz nem tenne boldogabbá. Képeim sem lennének jobbak, ha több pénz lenne a zsebemben. Az inkább boldogabbá tesz, ha a pénzt egy jó dologba fektetem, mintha azt magamra költeném. Ezért befektettem némi pénzt, és írtam ingyenes könyveket az embereknek. Ha még mindig úgy gondolod, hogy jobban jártam volna, ha pénzt kérek a könyvekért, akkor nem értetted meg, hogy mi az élet lényege. Az élet nem a pénzről szól, hanem a barátságról, a boldogságról, és a jó fotókról...". Szimpatikus gondolatok.

Hozzám talán a fényképezésnek ez az ága áll legközelebb, leginkább ezt szeretném művelni. Azonban ehhez nem adok tanácsokat, mert nem szeretném, ha valaki bajba kerülne miatta. A hazai jogi helyzet ellehetetleníti ezt a műfajt.

Korábban általában nem volt ebből probléma. Tokaji András fotóművész 1977-ben megjelent, Fényképezés a szabadban című könyvében szerepel többek között egy nagyon jól elkapott felvétel. A kép egy álló helyzetben lévő motorkerékpáron ülő szerelmespárt ábrázol, a lány ül hátul, átöleli a fiút, feje a fiú feje mellett, a fiú kissé hátra fordítja a fejét, egymásra néznek, a lány közben mond neki valamit. Egy nagyon szép ellesett intim pillanat. A készítéséről ezt írja a szerző: "Nem rendeztem meg a képet, de a szereplők mosollyal nyugtázták, hogy minden rendben van az én tevékenységem körül is.". Nem kötöttek szerződést, a kép olyan jó, hogy talán kiállításon is szerepelt, de a könyvben biztosan megjelent néhány ezer példányban, mégsem volt belőle jogi probléma.

Az egyik dokumentum csatornán a közelmúltban sugároztak egy sorozatot, amely a jobb fényképek készítéséről szólt. Szerepelt benne az adott terület jeles képviselője (akár kiállításokat nyert profi fotós), aki két amatőrnek elmondta a fényképezés adott területére vonatkozó legfontosabb tanácsait, a legfontosabb szempontokat. Utána feladatot kaptak az amatőrök, amelyet önállóan megoldottak. Ennek a sorozatnak volt utcai fényképezéssel foglalkozó része is. Úgy látszik, Angliai demokráciában összeegyeztethető valamilyen szinten a fényképezés és az emberi jogok. Nálunk viszont megtorolják azt. Akár bíróság által.

Sajnos a jelenlegi magyarországi viszonyok gyakorlatilag lehetetlenné teszik az emberábrázoló utcai fényképezést. A jogszabályi háttér és a bírói gyakorlat mindenek felett a személyiségi jogokat teszi az első helyre. Korábban a fotó közzétételét kötötte a törvény engedélyhez, azonban a bírói gyakorlat eddig is már a lefényképezést is engedélyhez kötötte, ha nem volt, megítélte a kártérítést. Ezt nem tudom, milyen alapon tette. Véleményem szerint teljesen törvénytelenül, mert egy demokráciában ami törvény által nincs tiltva, azt szabad megtenni. Érdekes módon a magyar demokrácia nagy élharcosainak nem tűnt fel a törvény és a törvénytelen bírói gyakorlat közötti eltérés. Úgy látszik, leginkább csak az tűnik fel nekik, ami valamilyen módon az érdeküket szolgálja.

Elvileg, ha a jogszabályokat szigorúan nézzük, már a lefényképezéshez előre engedélyt kellene kérni a fotóalany(ok)tól. Lehetőleg írásban, mert utólag a bíróságon a szóban elhangzó engedély nehezen bizonyítható, és akkor egy esetleges per kapcsán minket marasztalnak el. Az előre kért engedély során éppen a lényeg, a spontaneitás, a természetesség veszik el. Persze kérhetünk utólag is engedélyt. Ha megkapjuk, még akkor sem lehetünk teljes biztonságban. Ha kaptunk engedélyt a fényképezéshez, a szerződésben a közzététel módját illetően is meg kell állapodnunk. A kép csak a megállapodásban rögzített keretek között lesz nyilvánosságra hozható, ettől eltérni csak egy erre vonatkozó megállapodás birtokában lehet.

2014. március 15-én új Polgári Törvénykönyv lépett életbe, amely az eddig is meglévő rossz gyakorlatot törvényesítette. Korábban a bíróságon megítélt kártérítést károkozáshoz kötötték. Alapvető különbség az előzőekhez képest, hogy amíg korábban a felperesnek bizonyítania kellett, hogy a fénykép közzétételével őt kár érte, most már az se kell. Ha valaki bizonyítani tudja, hogy őt lefényképezték engedély nélkül, már mehet is a bíróságra kártérítést követelve a fotóstól, és ha a fényképezés tényét bizonyítani tudja, meg is fogják ítélni neki. Magáért a fényképezés tényéért. Akkor is, ha a fotó őt a lehető legelőnyösebben ábrázolja, és nincs közzétéve sehol.

Ha a törvény mégsem tántorított el valakit az utcai fényképezéstől, és saját maga számára készít ilyen fényképeket, akkor csak abban bízhat, hogy esetleg a fotóalanynak nincs pénze, ideje, szándéka pereskedni, illetve nem fogja tudni bizonyítani, hogy őt valóban lefényképezték.

Az emberek döntő többsége nem szereti, ha fényképezik, és ez valahol érthető is. Manapság sokkal könnyebb visszaélni a helyzettel, mint az internet előtti időkben. Sokan már azt is gyanakodva figyelik, ha másvalakit fényképezünk, és abba is beleszólnak, nemhogy saját magukat hagyják fényképezni. A fotóalanynak semmi haszna sincs az egészből, a kockázat viszont teljes egészében az övé. Nem tudhatjuk, hogy mi történik a képpel, ha engedély birtokában, a fotós jóhiszeműen felteszi az internetre. Akár a világ másik felén is rábukkanhat valaki, aki azt illegális célra használja fel. Például egy meztelen nőt ábrázoló szexfotón a fejet lecseréli gyanútlan fotóalanyunk fejére, és az így kapott hamisított meztelen képet elterjeszti az interneten. Az is előfordulhat, hogy olyan termék reklámozására használja fel a képet, amely nem kedvező a fotóalany számára, például gondoljunk egy szexshop termékeire. Ennek bizony nem a fotós, hanem a fotóalany látja kárát. Fényképezés közben akár inzultus is érhet minket, sőt meg is üthet egy feldühödött személy.

Én magam nagyon nem szeretem, ha fényképen látom viszont magam. Ennek ellenére, ha utcán vagy egyéb nyilvános helyen fényképeznek vagy filmeznek, nem zavar, tudomásul vaszem, és megyek tovább utamon úgy, mintha semmi sem történt volna. Én nem hiszem azt, hogy tisztességtelen céllal teszik azt, nem hiszem, hogy emiatt engem kár fog érni, és nem hiszem azt, hogy pont az én fejemet fogják felhasználni, hogy egy hamis pornóképet készítsenek. Megelőlegezem a bizalmat. Az is igaz viszont, hogy még senki se kért engedélyt tőlem, hogy lefényképezzen, senki se akart kötni velem szerződést sem. Ez engem nem zavar. Teljesen életszerűtlennek tartom ezt a szerződésesdit, azt, hogy szerződésekkel felszerelkezve menjek fényképezni, és azzal zaklassam az embereket, hogy csináltam egy képet, és kössenek velem szerződést. Már a szerződéskötés tényére is sokan inkább azt mondják, hogy nem kötnek semmit, hagyjam őket békében, és a képet inkább ne használjam fel (mert így biztosabban nem lehet bajuk).

A másik probléma az, hogy nálunk az emberek más országbélieknél nagyobb arányban szeretnek pereskedni. Az új PTK még rá is tett egy lapáttal erre. Ha nincs engedélyünk, és kedvük úgy tartja, könnyen beperelnek minket kártérítésért. Vigyázzunk, mert nem elég az, ha az arc nem látszik a képen, mert lehet például olyan egyedi tetoválása, amelyről felismerhető, ekkor már pert nyerhet, és akár milliós kártérítést is megítélhetnek neki.

Nemrégiben utaztam egy buszjáraton, ahol egy nem túl szép, nem túl sovány nő mesélte az ismerősének, hogy előző nap majdnem megvert egy férfit a buszon. "Olvastam, és képzeld, lefényképezett" - mondta. Ezért akarta megverni. Azt is mondta, hogy nem teljesen biztos abban, hogy őt fényképezte le, lehet, hogy a mögötte ülőt. Mégis meg akarta verni. Sokszor ilyen az emberek hozzáállása, ha fényképezik őket, számítsunk erre.

Vannak kedves emberek is, akikkel könnyű együttműködni. Sőt, olyannal is találkoztam, hogy ajánlkozott az illető, látván, hogy fényképezgetek. Valószínűleg némi anyagi ellenszolgáltatásra számított. Olyan eset is történt, hogy egy szinte üres veterán busz belsejében 2m-re állt velem szemben egy anyuka a körülbelül 10 éves fiával. Én minden sietség nélkül fényképeztem őket és a busz belsejét. Jól látták, hogy őket fényképezem, és szó nélkül tudomásul vették. Nem próbáltak félrehúzódni, hanem maradtak, amíg elkészítettem a felvételt. Nem kértem engedélyt, a képet, amely egyébként jól sikerült, eddig nem tettem közzé, de valószínűleg a közzététel sem lenne probléma, mert az nem sértő rájuk nézve. Problémát az jelentene igazán, ha a képet valaki ellopná, és tisztességtelen célra használná, kárt okozva ezzel a fotón szereplő személyeknek. Ha ez kitudódna, akkor valószínűleg azonnal felmerülne a probléma, hogy engedély nélkül tettem fel az internetre a képet, és ha nem tettem volna fel, akkor azt ellopni és tisztességtelen célra felhasználni se tudták volna. Valószínűleg a pereskedést se úsznám meg. Mindez akkor is így lenne, ha engem teljesen tisztességes szándék vezérelt, és a kép kedvező színben tünteti fel a személyeket.

Ha engedély nélkül teszünk fel képet az internetre, az ugyan lehet, hogy jogellenes, de ha az illetőt előnyös, nem bántó helyzetben ábrázolja, akkor sok esetben ez nem jelent problémát, ezért várhatóan nem fognak beperelni minket. A pereskedés pénzbe és időbe kerül a felperesnek is, sok esetben ez némi visszatartó erő. Arra is van esély, hogy békés úton meg lehet egyezni, ha az illetőnek van lehetősége e-mailben jelezni felénk, hogy a képet vegyük le az internetről. Ha a képet olyan helyre tettük fel, ahonnan nem tudjuk letörölni, és a kép saját életet kezd élni és elterjedni az interneten, bajba kerülhetünk.

Érdekes, hogy az utcán fényképező külföldi turistákkal kapcsolatban nem érezhető annyira ez az ellenszenv. Ha japánok vagy kínaiak fényképeznek Budapesten, azt az emberek jobban tűrik, ritkábban szólnak nekik, ritkábban támadnak rájuk csak azért, mert fényképeznek. Ezért talán előnyösebb külföldön utcai képeket csinálni. De ilyen esetben is tájékozódjunk előtte az adott országbeli viszonyokról, jogszabályokról, szokásokról.

Ha közszereplőket fényképezünk, azt hozzájárulásuk nélkül megtehetjük, de csakis közszereplő mivoltukban. Ha egy énekes fellép a város főterén felállított színpadon, nyugodtan lefényképezhetjük, és a képet közzétehetjük, ha az nem sértő rá nézve. De ha ugyanez az énekes egy presszóban ülve beszélget a barátnőjével, már nem fényképezhetjük le, mert ez a tevékenység nem közszereplés.

Ha magát az utcát fényképezzük, házakat, autókat, arra legyünk tekintettel, hogy az adatvédelmi törvény miatt a rendszámok, házszámok ne legyenek láthatók a képen, azokat valamilyen módon olvashatatlanná kell tenni.

Elvileg nem szükséges a fotó elkészítéséhez és felhasználásához a szereplők beleegyezése, ha úgynevezett tömegképet készítünk. Tömegképnek minősül az, ha a képen az emberek egy nagyobb csoportja látszik, és ezért képtelenség mindenkitől külön-külön engedélyt kérni. Valójában itt nem az ábrázolt emberek száma a döntő, hanem az, hogy ne lehessen őket felismerni. Ha valaki felismerhető a képen, jobb, ha írásbeli engedélyt kérünk tőle, vagy a képen utólag felismerhetetlenné tesszük.

Egyszer úgy jártam, hogy utcán fényképeztem (nem embereket, hanem magát az utcát), és ahogy lassan tovább ballagtam, utánam jött és utolért egy férfi (kevéssel később "erősítésnek" megjelent egy hölgy is, aki valószínűleg a felesége volt, és megállt tőlünk 3-4 méterre). Én persze nyugodt voltam, úgy gondoltam, hogy semmiféle törvénysértést nem követtem el, ha esetleg rákerült az illető valamelyik képre, az csak véletlenül történhetett, nem őt akartam fényképezni, én sem tudtam akkor, hogy rákerült-e. Közölte, hogy látta, hogy fényképeztem, és ő nem járul hozzá ahhoz, hogy őt fényképezzem. Mondtam, hogy ez nem probléma, megnézzük a képeket, és amelyiken látható, azt letöröljük. Ebbe nem ment bele, hanem azt akarta, hogy a memóriakártya formázásával minden képet töröljünk le mindkét fényképezőgépemről. Ehhez persze nem volt joga, de azt mondta, hogy ha nem ezt tesszük, akkor rendőrt hív. Nekem nem volt kedvem ott tovább vacakolni, beleegyeztem, ő leformázta a gépekben a memóriakártyákat, le is ellenőrizte az eredményt, majd megnyugodva elment. Utána hazamentem és visszaállítottam a kártyákon az összes képet. Megnéztem alaposan, de őt egyik képen se láttam, azaz teljesen törvénytelenül, ok nélkül zaklatott, ezért inkább én hívhattam volna indokoltan rendőrt.

A szociofotó is tulajdonképpen az utcai fényképezés témakörébe tartozik, annak ellenére, hogy tudjuk, beltérben is készülhetnek ilyen képek. Ha hajléktalant fényképezünk, alapos eséllyel nem vár ránk pereskedés. Az illető valószínűleg internet hozzáféréssel sem rendelkezik, így nem találja meg a róla készült képet. Pénze se igen van a per elindítására. Engedélyt valószínűleg tőle se kapunk, mert valószínűleg nem szeretné, hogy nyomorúsága nagy nyilvánosságot kapjon. A kép nyilvánosságra hozatala valószínűleg sértené az egyén emberi méltóságát is.

A szociofotó kapcsán eszembe jutnak a műfaj úttörői, például Kálmán Kata, Sugár Kata, Langer Klára, Escher Károly és mások. Miután nagyon szeretem ezt a műfajt, tetszenek képeik. Egy olyan kor dokumentumai, amelynek nyomorúságát el sem tudnánk képzelni képeik nélkül. Kálmán Kata 24 portréja Tiborc címmel 1937-ben meg is jelent könyv formájában. Előszavát Móricz Zsigmond írta. Felkavaró, megdöbbentő, vádló, és gondolatébresztő képek ezek. Összeszorul az ember szíve, amikor nézi ezeket a képeket, és belegondol a képen szereplők sorsába. A kötet egyik legdrámaibb képe a kenyérevő gyermek, a 4 éves Varga Lacika. Tudjuk, hogy a kép elkészülte után nem sokkal családját kilakoltatták, és egy év múlva Lacika már nem élt, gyenge, alultáplált szervezete nem tudta legyőzni a betegséget. E képek hatására az ember már nem lesz ugyanaz, mint előtte volt. Igazi művészet ez. Előző bekezdésbeli soraimmal összefüggésben is át kell gondolni ezeket a képeket. Kálmán Kata nem lesből, titokban készítette a felvételeket. A szereplők részéről hozzájárulása volt (legalább szóban) azok nyilvánosságra hozatalához. Ez kiderül Furkó Zoltánnak a FOTO Kálmán Kata című (Corvina kiadó, 1981) könyvhöz írt előszavából: "A kötet első portréjának modellje, az útépítő munkás, később röstelkedve felkereste a művészt és arra kérte, hogy inkább megborotválkozva, egyetlen ünneplő ruhájában örökítse meg. Kálmán Kata természetesen tudta (és kötetébe is ez került), hogy a munkás valódi, hiteles ábrázolása az a fotó, amit a Pest megyei országúton készített róla." Igaz, hogy az a fotó a hiteles (és én is örülök annak, hogy az a kép jelent meg), azonban el kell ismerni, hogy személyiségi jogi szempontból nem volt helyes Kálmán Kata eljárása. Bár a kép készítésének idején (1930-as évek) még nem foglalkoztak annyira a személyiségi jogokkal mint manapság, mégsem hunyhatunk szemet afelett, hogy a szereplő akarata ellenére az eredeti kép jelent meg róla a könyvben. Véleményem szerint azt a képet ki kellett volna hagynia a kötetből. Még akkor is, ha ezáltal egy remek képpel szegényebbek lennénk. Az ünneplő ruhás kép viszont valóban semmiképpen sem illett volna a többi közé.

Sajnos, napjainkban jó szívvel nem lehet ajánlani az utcai személyfényképezést, de teljesen lemondanunk se kell róla. Találkozhatunk együttműködő emberekkel, akik nem veszik zokon, ha fényképezünk. Azonban alaposan járjuk körbe a jogszabályokat, mindent csináljunk jogszerűen, beszéljünk jogásszal, az írásos szerződés szövegezése is olyan legyen, hogy később ne lehessen bajunk belőle. Az így is vagy úgy is megítélhető jogi határeseteket lehetőleg kerüljük. Beleegyezés kell magához a fényképezéshez, és külön beleegyezés a fénykép felhasználási módjaihoz. Az is elengedhetetlen, hogy a fotóalany a közzététel előtt láthassa az elkészült képet, és hozzájárulását adhassa a felhasználáshoz, vagy akár megtilthassa azt. Az utólagos pereskedés akkor is kellemetlen, sok energiát és időt vesz el, ha mi nyerünk. Semmiképpen sem tartom etikusnak valakiről titokban készült képnek a nyilvánosságra hozatalát, főleg ha az előnytelen helyzetben ábrázolja.

Az új PTK életbe lépésével azt kell mondanom, hogy igenis rossz a szabályozás, és a személyiségi jogok túlzott érvényesítése felesleges, és olyan szabályozás kellene, amely nem akadályozza meg ilyen mértékben, hogy a fényképezni szerető ember jó (de másokra nem sértő, nem ízléstelen) képeket készíthessen az utcán. Még akkor is ezt kell mondanom, ha tudom, hogy történtek visszaélések. Sajnos sokszor a becsületes többség a becstelen kisebbség miatt húzza a rövidebbet.

Ennyire egyoldalú szabályozás azonban teljesen indokolatlan. A leghatározottabban tiltakozom ellene.

Valami itt nem jól működik. A legtöbb országban ezt sikerült mindenki által elfogadható módon megoldani, nálunk miért nem sikerül?


Bereczky Péter - bykyny