Alapfogalmak

Tartalom

Fény

A fény a fotós legfontosabb munkaeszköze, néhány mondatban foglalkozni kell vele. Fény nélkül nem lehet fényképezni. A megvilágítás milyensége, illetve a fényviszonyok döntően meghatározzák képünk hangulatát.

Szemünk a körülbelül 400-700nm hullámhosszúságú fényt érzékeli. A hullámhossztól függően a fényt más és más színűnek látjuk.

A polarizációt szemünkkel nem érzékeljük, mégis szerepe van a fényképezésben. Erről más részekben írok.

A napból érkező "fehér" fény spektrumát (színösszetevőit) a szivárványban láthatjuk, vagy ha a fényt üvegprizmán átbocsájtjuk.. Ez a spektrum folyamatos átmenetet jelent a 800 nm-es vörös, narancs, sárga, zöld, kék, és végül a 400 nm-es ibolya színű fények között.

A színeket különféle színrendszerekkel írhatjuk le (modellezhetjük). A leggyakrabban az sRGB színrendszer fordul elő, ugyanis ezt használják a fényképezőgépek, a monitorok is. Ez a színrendszer azon alapul, hogy a vörös (Red), zöld (Green), kék (Blue) színek megfelelő arányú (additív) összekeverésével minden szín előállítható. Ez azonban a gyakorlatban csak korlátozottan igaz, az sRGB színrendszer a teljes látható spektrumnak csak egy eléggé korlátozott részét fedi le, azaz nem képes minden szín megjelenítésére.

Például egy fényforrástól 1 m-re egy bizonyos fényerősséget mérünk, ugyanabban az irányban tőle 2 m-re távolodva negyedakkora (2x2=4) fényerősséget mérhetünk. Azaz ha kétszer olyan távol mérünk, akkor negyedakkora, ha háromszor olyan távol mérünk, akkor kilenced akkora lesz a fényerősség.

Ez a törvény szigorúan véve a pontszerű, minden irányba sugárzó fényforrásra igaz, azonban a gyakorlatban jó közelítéssel számos esetben jól használhatjuk. Így például vakuval vagy lámpával történő világítás esetén, ablakon beszűrődő fény esetén. Napfény esetén ennek a törvénynek a nagy Föld-Nap távolság miatt nincs jelentősége.

Adott fényben történő fényképezésről akkor beszélünk, ha a kép elkészítéséhez csak ezeket a helyszínen meglévő fényforrásokat használjuk. Ha a fotózáshoz állványos lámpát vakut is használunk, akkor már nem beszélhetünk adott fényben történő fényképezésről.

Digitális kép

Csak a két leggyakrabban előforduló formátummal foglalkozom.

A digitális fényképezőgépek mindegyike alkalmas JPEG (.jpg) képek készítésére. A digitális kép képpontokból áll. A képpontok négyzetrács-szerűen helyezkednek el.

Egy kis elemet nevezünk képpontnak (pixel), amely a fenti képen egy négyzetecskének felel meg. A kép képpontok soraiból és oszlopaiból épül fel. A sorok és oszlopok számának szorzata megadja a kép képpontjainak számát.

Például egy kép 1200 sorból és 1600 oszlopból áll, akkor a felbontása 1200x1600, a képpontok száma 1920000, a kép (közelítőleg) 2 MP-es.

JPEG (.JPG) formátum

A JPEG kép minden képpontjának színe háromféle szín keverékéből áll:

• vörös
• zöld
• kék

• R (red, vörös)
• G (green, zöld)
• B (blue, kék)

Ezt a színrendszert RGB színrendszernek nevezzük. A JPEG kép egy képpontja színcsatornánként 8 biten ábrázolja a lehetséges értékeket, ez egyúttal be is korlátozza csatornánként 256 lehetséges értékre. Egy képpont lehetséges színárnyalatainak száma 16777216. A JPEG fájlok kiterjesztése általában .JPG.

JPEG tömörítés

Tömörítés

A képfájlok tömörítés nélküli fájlmérete tekintélyes. A tömörítés célja a kisebb fájlméret elérése. Egy tömörítés lehet

• veszteségmentes vagy
• veszteséges.

Minél több részletet áldozunk fel, annál kisebb fájlméretet kapunk. A tömörítés látásunk sajátosságainak figyelembe vételével, olyan módon történik, hogy szemünk minél kisebb mértékben észlelje az elvesző információ hiányát.

A veszteségmentes tömörítéssel nem lehet elég kis fájlméretet elérni, ez adja a veszteséges tömörítés létjogosultságát. A veszteséges tömörítésnél a képszerkesztő programokban legtöbb esetben 1 és 100 között lehet megadni a tömörítési arányt, ahol a 100 jelenti a legjobb minőséget, de van olyan szerkesztőprogram is, ahol ez pont fordítva van, és a legkisebb érték adja a legjobb minőségű képet.

JPEG képfájl tömörítése

A JPEG formátum a kisebb fájlméret érdekében veszteséges tömörítést alkalmaz.

EXIF adatok

A fényképezőgépek a JPEG fájlban tárolják a fénykép készítésének körülményeire vonatkozó adatokat, amely később lekérdezhető (kép készítésének ideje, fényképezőgép típusa, ISO érzékenység, rekesznyílás, záridő, vakuhasználat, stb.). Ezek az ún. EXIF adatok.

RAW formátum

Számos fényképezőgép alkalmas a JPEG formátum mellett úgynevezett RAW (nyers) formátumban történő fényképezésre. Ez a képérzékelő digitalizált jelének elmentéséből keletkezik, és a színcsatornánkénti 8-bites JPEG képnél több információt tartalmaz (akár 14 bites is lehet a felbontás - ennek megértéséhez lásd A digitális fénykép című fejezetet). A több információ elsősorban abban nyilvánul meg, hogy a nagyobb bitfelbontás miatt a világosság-árnyalatok száma sokszorosa a JPEG képhez viszonyítva.

Feldolgozása úgynevezett RAW feldolgozó programmal történik, amelynek eredményeképpen JPEG vagy TIFF formátumú képfájlt kapunk. A feldolgozás során rengeteg beállítási, módosítási lehetőségünk van, amelynek segítségével a lehető legjobb eredményt kaphatjuk. Ingyenes, professzionális minőségű RAW feldolgozó program a RawTherapee, amely minden elterjedt operációs rendszeren futtatható. A RawTherapee használata című írásomban írok részletesebben róla.

Képérzékelő

Erre vetíti a képet az objektív, ez alakítja a képet elektromos jellé. A képérzékelő (szenzor) szintén képpontokból áll, képpontjai megfelelnek az eredményként kapott fénykép képpontjainak. A digitális képhez hasonlóan értelmezhető a felbontásuk. A fényképezőgépen általában feltüntetik a képérzékelő (vagy a kész fénykép) maximális felbontását, például 12MP (megapixel). A képen egy képérzékelő látható.

A képérzékelő lehet CMOS vagy CCD (a Foveon chipre itt nem térek ki). Mindkét fajta eszköz csak a fénymennyiséget érzékeli, a színeket nem. Ennek a hiányosságnak áthidalására úgynevezett Bayer-szűrő helyezkedik el az egyes képpontocskákon, például az alábbi képen látható elrendezésben.

A szűrő egyes elemei vörös, zöld, kék színűek. Mint láthatjuk, egy-egy képpont csak egyféle színkomponens fényerősségét érzékeli, mert a többi színt az előtte lévő szűrő kiszűri. Egy adott képpont fényképen látható színének (az egyes színcsatornák értékének) megállapítása szoftveres feldolgozással, a különböző színű szűrővel ellátott szomszédos képpontok világosságértékének figyelembe vételével történik.

A CCD érzékenyebb, működése több energiát igényel, előállítása költségesebb.

A CMOS képérzékelő kevésbé érzékeny, működése kevesebb energiát igényel, előállítása olcsóbb.

A különböző fényképezőgép típusok kategóriájuknak megfelelően különböző méretű és felbontású képérzékelőt tartalmaznak. Ebben meglehetősen nagy a változatosság.

Fényérzékenység, ISO értékek

A filmekhez hasonlóan a képérzékelő is rendelkezik egy bizonyos fényérzékenységgel. A képérzékelő jele a digitális jellé történő átalakítás előtt általában erősítésre kerül. Az ISO érzékenység különböző értékekre állítása ennek az erősítésnek a mértékét állítja be. A digitális fényképezőgépeken található értékek megfelelnek a szokásos filmérzékenységeknek.

Szabványos értékei: 50, 100, 200, 400, 800, 1600, 3200, 6400, 12800, ... A fényképezőgépen sok esetben akár ennél kisebb lépésekben, finomabban is állítható.

Képzaj

Az alábbi két ábrán láthatunk erre példát ISO 100 (bal oldali kép) és 400 esetén. A bal oldali felület sokkal homogénebb, míg a jobboldali jól láthatóan eltérő színű pontokat tartalmaz.

 

A káros jel egyik fontos összetevője a képérzékelőben és az erősítőben a molekulák hőmozgása által keletkező, úgynevezett termikus zaj, amely alacsonyabb hőmérsékleten kisebb.

A téma sötét részeinél sokkal kevesebb fény éri a képérzékelőt, mint a világos részeknél, ezért a sötét részeknél a képérzékelő kisebb jelet szolgáltat. Ez az oka annak, hogy a kép sötét részei hajlamosak leginkább a zajosodásra. Ha növeljük az ISO érzékenységet, könnyen elérhetjük, hogy az egész kép zajos legyen, és a nagymértékű zaj akár használhatatlanná is teheti képünket.

A filmnek is volt szemcsézete, amely bizonyos nagyítás felett látszódott a képen, azonban a képzaj hatása a látvány tekintetében sokkal rosszabb hatású a film szemcsézeténél.

Objektív

Az objektív minőségének döntő hatása lehet az elkészült kép minőségére. A kép leképezése szempontjából tökéletes lencse nem létezik, különféle leképezési hibák, úgynevezett lencsehibák lépnek fel. Ilyen lencsehiba lehet például a színhiba (kromatikus aberráció), a gömbi hiba (szférikus aberráció), a nem pontszerű leképezés (asztigmatizmus), üstököshiba (kóma). A lencsehibák minimalizálásának érdekében áll legtöbb esetben több lencséből az objektív, amely így sokkal jobb képalkotási tulajdonságokkal rendelkezik. Optikai számítások és összefüggések szempontjából az objektív sok esetben helyettesíthető egyetlen, megfelelő paraméterekkel rendelkező nagyítólencsével.

Az objektív gyújtótávolsága (fókusztávolsága)

Az alábbi ábrán egy fényképezőgép egyszerűsített keresztmetszete látható, ahol az objektív több lencséjét egy egyszerű lencse helyettesíti.Ezt a lencsét most tekintsük lencsehibáktól mentesnek.

Az ábrán az látható, ahogy az objektív a végtelen távolságra lévő pontból érkező (és ezért párhuzamos) fénysugarakat a képérzékelő síkján egy pontban egyesíti.

A legtöbb digitális kompakt gép rendelkezik optikai zoom-mal. A zoom objektív belsejében bizonyos lencsetagok elmozdulása révén változik a fókusztávolság. A fix (nem változtatható) fókusztávolságot, illetve zoom objektív beállítható fókusztávolság tartományát az objektív foglalatán minden esetben feltüntetik, pl. f=125 mm, vagy f=6-18 mm.

Élességállítás

Igen ám, de honnan kell mérni ezt a távolságot?

A Canon EOS tükörreflexes fényképezőgépek úgynevezett vázmélysége (más néven bázistávolsága, vagy angolul flange focal distance)(a gépváz elején az objektív kör alakú felfekvési felülete elejének a képérzékelőtől mért távolsága) 44 mm. A fentiek alapján egy végtelenre állított 50 mm gyújtótávolságú objektív hátsó fősíkja a képérzékelőtől pontosan 50 mm távolságra van, azaz az objektív felfekvési felületétől kifelé 6 mm-re, azaz az objektív belsejében található. Ugyanezen gépváz esetén egy végtelenre állított 28 mm-es objektív fősíkja a képérzékelőtől 28 mm-re van, azaz a gépváz belsejében, valahol a tükör táján, egészen pontosan az objektív felfekvési felületétől a gép belseje felé 16 mm-re található.

Tehát végtelenre állított objektív kihuzata megegyezik a gyújtótávolsággal.

Az élességállításra háromféle módszer terjedt el:

• Frontlencsés élességállítás. E régebbi módszer szerint minden más fix, csak a frontlencse közeledik vagy távolodik egy finom menet segítségével a többi lencsétől. Ebben az esetben az objektív gyújtótávolsága változik.
• Az összes lencse egyszerre történő mozgatásával. A régebbi objektíveknél volt szokásos. A lencsék egymáshoz viszonyított helyzete nem változik, csak az összes lencse együtt közeledik vagy távolodik az érzékelőhöz képest. Ebben az esetben a hátsó (és persze az első is) fősík helyzete változik meg. Ha a végtelennél közelebbre állítjuk élesre az objektívet, akkor a hátsó fősík távolodik az érzékelőtől, azaz a kihuzat nő.
• Belső élességállítás. Az újabb objektíveknél terjedt el. Ebben az esetben élességállításkor az objektív bizonyos lencséinek az objektív belsejében történő elmozdulása által megváltozik a hátsó fősík helyzete. Általában nem az összes lencse mozog, hanem legtöbbször a frontlencse mögötti néhány lencse. Végtelennél közelebbre történő fókuszáláskor természetesen ebben az esetben is távolodik a fősík a képérzékelő síkjától, azaz a kihuzat nő.

Az életnagyságú leképezésre alkalmas, úgynevezett makróobjektívek kihuzata kétszeres, azaz éppen megegyezik az objektív fókusztávolságának kétszeresével. Az életnagyságú (más néven 1x-es nagyítású vagy 1:1 leképezési arányú) leképezés azt jelenti, hogy a tárgy képe az érzékelőn pontosan ugyanakkora, mint a tárgy a valóságban.

Tehát az élességállítás távolságát nem az objektív elejétől vagy bármely más kitüntetett pontjától mérjük, hanem az érzékelő síkjától. Az objektívek távolságskáláján is az érzékelőtől mért távolság van feltüntetve.

Például egy rovar fényképezéséhez előnyös, ha nagy a munkatávolság, mert akkor messzebbről fényképezhetünk, és a fotóalanyunk talán nem száll el mielőtt még lefényképezhetnénk.

Amikor a fényképezőgép automatikusan élességet állít, vagy ha mi magunk manuálisan tesszük ezt, lényegében ugyanaz történik. Automatikus élességállítás esetén a fényképezőgép szoftvere figyeli a képérzékelőre vetített kép egy vagy több kis területén az élességet, és úgy állítja az objektív képérzékelőtől való távolságát, hogy az adott kis területén vagy területein (több terület figyelése esetén általában a legközelebbire állít) a lehető legélesebb kép keletkezzen.

Az objektív helyzetétől függően mindig megállapítható egy olyan, a képérzékelővel párhuzamos sík, amelyen lévő képpontok képe a legélesebben képződik le az érzékelőn. Ez szigorúan véve csak akkor igaz, ha az objektív optikai tengelye merőleges a képérzékelő síkjára (másképp fogalmazva a lencsék "párhuzamosak" a képérzékelővel), és az objektív optikai tengelye a képérzékelő középpontjában metszi az érzékelőt (az objektív középen van, nincs eltolva oldalirányban az érzékelőhöz képest).

Az objektív felbontóképessége

Az objektívek felbontóképességének megállapítására leggyakrabban fekete-fehér tesztábrát használnak, amelyet általában fehér alapon egymáshoz egyre közeledő fekete vonalak alkotnak. A tesztábrát lefényképezik a vizsgálandó objektívvel, majd az eredményt kiértékelik.

Szokás még a képérzékelő (kép) rövidebb oldalára vonatkoztatott megkülönböztethető vonalak maximális számával jellemezni a felbontóképességet.

Egy objektív felbontása nem ugyanakkora a kép közepén, mint a szélénél. A kép közepén a legjobb, attól távolodva egyre csökken a felbontás.

A felbontóképesség függ még:

• a beállított rekesznyílás nagyságától
• változtatható gyújtótávolságú objektív esetén a beállított gyújtótávolságtól is.

Az objektív élessége

Itt nyilván az objektívvel készített kép élességéről van szó. A fogalmat az objektívhez szoktuk kapcsolni, ezért szólok róla pár szót.

A nagy brillanciájú kép tehát nem egyenlő a kontrasztos képpel, hanem olyan kontrasztos kép, amelynél a sötét árnyékokban, sötét képrészekben is vannak részletek.

A színes szórt fény a teljes képet elszínezi.

A brillancia romlását az okozza, hogy a képérzékelőt nemcsak a képet alkotó hasznos fénysugarak (objektív által vetített kép) éri, hanem különféle visszaverődések által keletkező szórt fény is, amely többé-kevésbé egyenletesen világítja meg a képérzékelőt. Ennek három alapvető oka van:

• A fényképezőgép belsejének tökéletlen feketítéséből származó, a képérzékelőre jutó fényvisszaverődések.
• Az objektív lencsetagjairól és egyéb szerkezeti elemeiről a képérzékelőre jutó fényvisszaverődések. Az objektív frontlencséjén található szennyeződések (ujjlenyomat, por, hajszálkarcok) is visszaverődést okoznak.
• Az objektív felületét a képalkotásban részt nem vevő, oldalról érkező fény éri, amely fényszóródás formájában eléri a képérzékelőt.

Ha a hirtelen átmeneteknél (úgy is mondjuk, hogy az "élek mentén") szoftver segítségével megnöveljük a képen a helyi kontrasztot, a képet élesebbnek látjuk, holott az objektív felbontása nem változott. Ezen alapulnak a szoftveres élesítési eljárások. A fényképezőgép szoftvere is élesítést végez a JPEG kép előállítása közben, a kompakt kategória esetében alapbeállítást feltételezve nagyobb mértékben, a tükörreflexes gépek esetén kisebb mértékben. Ezért (és a nagyobb színtelítettség miatt) van az, hogy első ránézésre a kompakt gép képe tetszetősebbnek tűnhet a komolyabb gép képéhez képest, pedig valójában rosszabb minőségű.

Mélységélesség

Itt a témáról hagyományos megközelítésben szólok. A mélységélesség a gyakorlatban nehezen átlátható téma, ezért részletesebben egy külön írásban részletesebben, gyakorlatias megközelítéssel szólok róla.

A mélységélesség meglehetősen szubjektív fogalom. Hogy egy bizonyos mértékig életlen képpontot élesnek tekintjük-e, függ szemünk felbontóképességétől, amely körülbelül 1' (szögperc), a kép nagyításának mértékétől, szemlélésének távolságától, stb...

A fényképezendő témának az élesre állítás síkjához képest közelebbi pontjai egyre kevésbé lesznek élesek, annál inkább, minél közelebb vannak a fényképezőgéphez. A témának a legélesebb síktól távolabbi pontjai is annál kevésbé lesznek élesek, minél távolabb vannak.

Az ábrán láthatjuk, hogy az élesre állítás (maximális élesség) síkjában elhelyezkedő tárgypontból kiinduló (az ábrán fekete vonallal jelzett) fénysugarak a képérzékelő síkjában találkoznak. Ettől távolabbi pontból kiinduló (kék színnel jelzett) fénysugarak a képérzékelő síkja előtt, a közelebbi pontból kiinduló (pirossal jelzett) fénysugarak a képérzékelő síkja mögött találkoznának. A mélységélesség tartományán kívül elhelyezkedő tárgypontok képe érzékelő síkjában az elfogadott szóródási körnél nagyobb szóródási kört eredményeznek, ezért azokat életlennek tekintjük.

A még éppen elfogadott életlenedés mértéke a szóródási körrel jellemezhető. Ez látszik az ábra jobb oldalán.

A mélységélesség nem mindig egyforma. Három tényezőtől függ a mélységélesség nagysága:

• a beállított élesség távolságától
• az objektív gyújtótávolságától
• a rekesznyílás átmérőjétől

Hogyan függ a három tényezőtől a mélységélesség?

Ennek megértéséhez gondolatban mindig csak egy tényezőt változtatunk, a másik kettőt, illetve az egyéb tényezőket is változatlannak tekintjük.

• Minél közelebbi képsíkra állítjuk be az élességet, a mélységélesség annál kisebb lesz. Ezért oly kicsi a makrófelvételek mélységélessége.
• Minél nagyobb az objektív gyújtótávolsága, annál kisebb lesz a mélységélesség. Azaz tele állásban (nagyobb gyújtótávolság, azaz nagyobb optikai zoom) kisebb mélységélességet kapunk.
• Minél nagyobb a rekesznyílás átmérője (minél kisebb a rekesz számértéke), annál kisebb a mélységélesség. Azaz rekesz prioritás módban (Av mód) a mélységélességet befolyásolni tudjuk.

Nem egyszer felmerül, hogy a mélységélesség függ a képérzékelő méretétől is. A képérzékelő mérete tulajdonképpen nem illik ide, mert tulajdonképpen az eredményezi kisebb méretű képérzékelőnél a nagyobb mélységélességet, hogy azonos téma azonos távolságból a képmezőt azonosan kitöltve történő fényképezéséhez kisebb gyújtótávolságú objektív kell, mint nagyobb érzékelő esetén, és tulajdonképpen a kisebb gyújtótávolság (illetve a kisebb leképezési arány) eredményez nagyobb mélységélességet.

Még egy fogalomról szólok, az úgynevezett hiperfokális távolságról.

Ha fényképezőgépünkön ezt a távolságot állítjuk be, a képen a mélységélesség közeli határától a végtelenig szubjektíven minden éles lesz. A hiperfokális távolságot beállítva lesz legnagyobb a mélységélesség (az egyéb tényezők változatlanul hagyása mellett).

Háttérelmosás (bokeh)

Képünket a mélységélesség tartományán belül élesnek, az ettől közelebbi, illetve távolabbi témarészleteket pedig életlennek tekintjük. Igen sok esetben a mélységélesség tartományán kívüli területek foglalják el a képmező nagy részét, ezért azok leképezésének szépsége egyáltalán nem mindegy.

A háttérelmosás tárgyalásakor külön kell választanunk a pontszerű, vagy kis területű fényes képelemek életlen leképezését, és a többi életlen területét. A háttérben lévő fénypontok, kis világos területek, életlen leképezésének szépsége a rekesznyílás alakjától és az objektív konstrukciójától függ. Ha az objektív rekeszelve van, akkor sok esetben a rekeszlamellák számával megegyező oldalú sokszög alakú foltokat kapunk. Ha az objektív sok rekeszlamellát tartalmaz, vagy teljes rekesznyílással fényképezünk, akkor kör alakú, vagy torzított kör alakú (pl. ellipszis) fényfoltokat kapunk. Ha a rekeszlamellák kissé lekerekítettek és csak enyhén rekeszelünk, akkor kevés lamella esetén is jól közelíti a rekesznyílás alakja a kört. A többi életlen terület leképezésének szépsége elsősorban az objektív konstrukciójától függ.

A mai gyártók általában kevés (pl. 7 db), de lekerekített rekeszlamellát használnak, és lágy, krémes, semleges háttérelmosás elérésére törekednek, mert így a fő téma jól kiemelkedik a háttérből, és a bokeh nem vonja el a figyelmet a fő képelemről. Vannak, akik ezt unalmasnak találják, és jobban szeretik a karakteresebb háttérelmosást. Karakteresebb bokeh-t a régi objektívek egy részével kaphatunk, azért ilyen népszerűek napjainkban ezek az objektívek. Ezekről Régi manuális objektívek című írásomban szólok.

Amikor objektívet választunk, a bokeh szépségére is tekintettel kell lenni, mert ez nagyon fontos szempont. Ha az életlen területek leképezése nem szép, az egész képet tönkreteheti.

 

Ezen az képen csúnya a bokeh, tolakodó, határozott, éles szegélyű, sokszög alakú, idegesítő. A hatszög alakú foltok széle világosabb, határozott vonalú.

Ez a kép Canon EF-S 18-55 mm f 3,5-5,6 IS objektívvel készült, f/8 rekeszértékkel. A bokeh szebb, lágyabb.

Makró mód

A makró mód közelfényképezést jelent. Ez a legtöbb digitális kompakt fényképezőgépen megtalálható. Normál módban - a beállított fókusztávolságtól (zoom) függően - csak bizonyos távolságon túl kapunk éles képet, ha közelebbi tárgyat szeretnénk élesen lefényképezni, akkor makró módot kell használnunk. Fényképezőgépünk leírásában találhatunk erre vonatkozó információt. Például normál módban maximális nagylátószögű állásban az élességállítás határai 50cm-től a végtelenig, maximális tele állásban 80cm-től a végtelenig terjed. Ha közelebbi témát kívánunk lefényképezni, makró módba kell kapcsolnunk gépünket.

Digitális, cserélhető objektíves, tükörreflexes fényképezőgép esetén nincs a kompakt gépekhez hasonló makró mód. Ilyen fényképezőgép esetén az alábbiak egyikével lehet megoldani a közelről történő fényképezést:

• Makró objektív használata. Segítségével nagyon közelre is élesre lehet állítani, és akár 1:1 arányú fényképezést is lehetővé tehet. Ez adja a legjobb minőséget.
• Közgyűrű használata. Segítségével távolabb kerül az objektív a képérzékelőtől, ezáltal közelebbi tárgyak is fényképezhetők.
• Előtétlencse használatával. Ez egy nagyítólencse (vagy lencserendszer), amelyet az objektív szűrőmenetébe csavarva használhatunk. Nagyobb nagyítás elérése céljából előtétlencseként akár egy objektívet is használhatunk.
• Fordított objektív használatával. Ilyenkor egy úgynevezett fordítógyűrű segítségével az objektívet megfordítva szereljük a fényképezőgépre.
• Az előző módszerek kombinálásával.

Kromatikus aberráció

Még a több lencséből, illetve különleges alakú vagy anyagú lencsékből álló objektív sem tökéletes a képalkotás szempontjából. Mindig fellépnek különböző lencsehibák. Itt csak a legfontosabbat, leggyakrabban előfordulót említem meg, a kromatikus aberrációt. Színhibának is nevezik.

Gyakorlatban ez a fénykép nagy kontrasztátmenetű helyein kékes-lilás színű szegélyt eredményez. Például égbolt előtt elhelyezkedő csupasz faágak mentén. Az a jó, ha ez a szegély minél keskenyebb, vagy egyáltalán nincs.

Az objektív látószöge

A látószög az objektív gyújtótávolságától függ (ha minden más tényező változatlan: ugyanarról a helyről fényképezünk, ugyanakkora a képérzékelő mérete, stb...). Ha a gyújtótávolságot zoomolással növeljük, akkor a lefényképezendő tárgyat az objektív nagyobb méretben vetíti a képérzékelőre, ezáltal a tárgy környezetéből kevesebb fér rá a képre, a látószög kisebb lesz.

A fenti ábrán különböző fizikai gyújtótávolságú objektívek Full-Frame méretű érzékelővel rendelkező digitális gépen, illetve 35 mm-es kisfilmes gépen tapasztalható látószögét láthatjuk. A kisebb gyújtótávolságú objektív látószöge nagyobb, a nagyobb gyújtótávolságúé pedig kisebb. A nagyobb látószögű objektív nagyobb térrészt lát.Nézzük meg, hogy mennyivel nagyobb térrészt képez le a 35 mm-es objektív, mint a 200 mm-es, a 16 mm-esről nem is beszélve.

A digitális fényképezőgépnél a zoom objektív minimális gyújtótávolságú állása a nagylátószögű szélső állás, a maximális gyújtótávolságú állása a tele szélső állás.

A filmes világban az állandó filmméret miatt a különböző gyújtótávolságú objektívek látószögei egymással könnyen összehasonlíthatók voltak. A kisfilmnél az 50 mm-es gyújtótávolságú normál objektív jó támpont volt, és azonnal lehetett tudni, hogy a 135 mm-es gyújtótávolságú teleobjektív körülbelül 2,7-szer nagyobb méretben ábrázolja a filmen a témát (135/50=2,7), és látószöge 18 fok körüli.

A digitális fényképezőgépek esetében a sokféle különböző méretű képérzékelő lehetetlenné teszi a látószögek könnyű összehasonlítását, megállapítását. A fentiekből láthatjuk, hogy egy adott gyújtótávolsághoz tartozó látószög egy adott filmméretre vonatkozik. Hogy a képérzékelő méretkülönbségeiből eredő eltéréseket áthidalják, bevezettek egy új fogalmat: a kisfilm képméretére vonatkoztatott, egyenértékű, idegen szóval ekvivalens gyújtótávolságot.

Az alábbi táblázatban a különböző fizikai gyújtótávolságú objektívek látószögei láthatók Full-Frame, Nikon, Sony, Pentax APS-C, Canon APS-C, és 4/3-os képérzékelő esetén. Például a Full-Frame fényképezőgépen a 28 mm-es objektív látószöge 74 fok, Nikon, Sony, Pentax APS-C gépen ugyanehhez a látószöghöz 18 mm-es fizikai gyújtótávolságú objektív szükséges, Canon APS-C gépen 17 mm-es, 4/3-os gépen 14 mm-es. Az is leolvasható, hogy például a Canon APS-C érzékelőn alkalmazott (ebben az oszlopban látható) 50 mm-es objektív ekvivalens gyújtótávolsága 80 mm (a Full-Frame oszlopban látható), illetve látószöge 30 fok.

A digitális kompakt gépek objektívjeinél a gyújtótávolság változása sok esetben nem folyamatos. Van olyan 3x-os zoomátfogású kompakt gép, amelyen hét különböző gyújtótávolság állítható be, a köztes értékek nem. Sok gép esetén olyan finom lépésekben lehet a gyújtótávolságot állítani, hogy az gyakorlatilag folyamatosnak tekinthető.

Rekesz (fényrekesz, blende)

Közismert, hogy szemünk úgy alkalmazkodik a jelentősen eltérő fényviszonyokhoz, hogy pupillánk nyílása szűkül illetve tágul. Szűkebb nyílás jobban csökkenti a retinára vetített kép fényerejét, míg nagyobb nyílás kevésbé csökkenti azt, így megközelítőleg mindig azonos fényességű kép vetítődik a retinára. Ez azt is eredményezi, hogy a környezetünkben lévő fény erősségének változásait nem tudjuk jól érzékelni. Az objektív belsejében is van egy, a pupillához hasonló működésű szerkezet, a rekesz, vagy idegen szóval blende.

A fényképezésnél több esetben megfigyelhetjük a kétszereződést, illetve feleződést. Ez az ISO érzékenység esetén is így volt, a következő (nagyobb) értékhez mindig az előző értékhez képest kétszeres érzékenység tartozik, és természetesen fordítva is igaz, az előző (kisebb) érték a következő értékhez képest fele érzékenységet jelent.

Ez a definíció azt eredményezi, hogy - akár különböző gyújtótávolságú objektívek esetében is - azonos számértékű rekeszbeállítás gyakorlatilag azonos képérzékelőre vetített kép fényerősséget (világosságot) eredményez.

A szabványos rekesz számértékek a következők:

A következő érték mindig 1,4-szerese az előzőnek, és így rekesznyílás felülete is feleződik, és a vetített kép fényessége is feleakkora lesz. A kisebb számértékhez nagyobb átmérőjű nyílás, és ezáltal nagyobb fényerejű vetített kép tartozik. A kisebb szám nagyobb fényerőt jelent. Ahogy haladunk jobbra a fenti felsorolásban, a következő érték beállításával kapott vetített kép fényereje mindig fele az előző értékkel kapottnak. Ezek az értékek tulajdonképpen rövidített írásmód eredményei, a fényképezőgépen általában ezt írják ki. Jobban kifejezi a lényeget az a jelölés, amikor a számérték elé tesszük a "f/" tagot, ahol az f a gyújtótávolság. Az f/4 például azt jelenti, hogy a rekesznyílás átmérője a gyújtótávolság negyede, az f/8 esetén pedig a nyolcada.

Nem minden objektíven állítható be minden felsorolt érték, csak néhány.

Ha egy fix, f=50 mm gyújtótávolságú objektíven 2-es a legnagyobb beállítható rekeszérték, akkor az objektív fényereje f/2, amely azt jelenti, hogy az objektív gyújtótávolsága 2-szerese a maximális rekesznyílás átmérőjének. Szokásos jelölés még ugyanerre a fényerőre az 1:2 is. Ebben az esetben a rekesznyílás maximális átmérője 50/2=25 mm.

Változtatható gyújtótávolságú objektívek esetén a gyújtótávolság változtatásának függvényében szinte minden esetben változik az objektív fényereje is. Ha egy objektíven kisebb gyújtótávolságot állítunk be, akkor az objektív fényereje nagyobb, és fordítva. Az objektív által átfogott gyújtótávolság-tartomány szélső értékeihez tartozó fényerő értékeket rendszerint feltüntetik a fényképezőgépen. Az a jó, ha a fényerő a gyújtótávolság növekedésével csak kis mértékben csökken.

A legszűkebb rekesznyílás digitális kompakt gépek esetén általában f/8-as értékű, nagyobb képérzékelővel rendelkező gép esetén akár f/22-es érték is beállítható.

Többnyire a felsorolt szabványos értékek köze három részre van osztva, és ezen közbülső értékeket is be lehet állítani digitális gépünkön, ezáltal finomabban szabályozhatjuk az érzékelőre vetített kép fényerejét.

A rekeszállítást leggyakrabban úgynevezett "irisz blende" valósítja meg. Az irisz blende speciális alakú, egymást átfedő fémlemezkékből (lamellákból) áll, amelyek mindegyike egy-egy tengely körül elfordulhat. Ha a rekeszt állítjuk, akkor a lamellák egyszerre fordulnak el, és az objektív közepén kisebb-nagyobb nyílást képeznek.

A képen egy Tessar objektívet láthatunk, hátulról. Látszanak a lemezkék, amelyek a nyílást kialakítják az objektív tengelye körül. Ezen a képen igen sok, pontosan 18 lamellát számolhatunk meg, ezért a nyílás alakja jól közelíti a kört. Jellemző, hogy az 1940-es, 50-es években gyártott objektívek írisz blendéi sok lamellát tartalmaznak, nyílásuk jól közelíti a kört. Később sajnos leegyszerűsítették a szerkezetet, és mindössze nyolc, hat, vagy akár öt lamellát építettek be, ezért a rekesznyílás sokszög alakúvá vált. Az alábbi képen szintén egy Tessar objektív látható, amelynek mindössze öt lamellából áll a rekesz szerkezete.

Fényelhajlás

A fényelhajlás (diffrakció) a fény hullámtermészetéből eredő fizikai jelenség.

Bonyolult, több tényezőtől függő jelenségről van szó. Egy adott képérzékelő méret-felbontás pároshoz megadható egy körülbelüli rekeszérték, amelynél a fényelhajlás hatása kezd érzékelhetővé válni a képen. Ehhez a rekeszértékhez képest minél inkább zárjuk a rekeszt, a fényelhajlás hatása annál erőteljesebb lesz. Minél kisebb a képérzékelő mérete, és minél nagyobb a felbontása, a fényelhajlás hatása annál nagyobb rekesznyílásnál elkezd megjelenni.

Azt mondhatjuk tehát, hogy kompakt gép esetén már f/4 rekeszérték esetén jelentős lehet a fényelhajlás hatása. Ha szűkítjük a rekeszt, akkor még rosszabb képominőséget (elmosódottabb képet) kapunk. Micro 4/3 rendszer esetén már f/7 rekeszérték körül jól látható a fényelhajlás hatása. 10 MP felbontású APS-C érzékelő esetén körülbelül f/9-f/10 rekeszértéktől, full-frame váz esetén körülbelül f/11-f/16 rekeszértéktől kell figyelembe vennünk a fényelhajlás hatását. Különösen nagy felbontás esetén még tágabb rekesznyílásnál jelentkezhet a hatás. Objektívteszteknél is megfigyelhetjük, hogy az objektív adott körülmények között mért felbontása f/8 vagy f/11 értéktől kezdve látványosan elkezd csökkenni. Ennek oka egyértelműen a fényelhajlás. A fényelhajlásnak szűk rekesznyílások esetén jelentős a hatása, ezért fotózás során (a rekesznyílás megválasztása során) nem hagyhatjuk figyelmen kívül.

A fényelhajlás hatásáról részletesen itt olvashatunk: fenykepezes-fenykep-minosege.shtml#rekeszertek_elesseg

Zár

A filmes gépeknél a zár egy mechanikus vagy elektromechanikus szerkezet volt. Alapesetben elzárta a film síkja előtt a fény útját, fényképezéskor viszont hosszabb-rövidebb ideig szabaddá tette azt, így a fény bizonyos ideig megvilágíthatta a filmet (az objektív rávetíthette a képet).

A digitális fényképezőgépek esetén szintén találkozhatunk mechanikus zárral is, de az is lehetséges, hogy elektronikus úton "kisütik" a képérzékelőt, bizonyos ideig hagyják az objektív által rávetített kép által töltődni, majd kiolvassák az érzékelő adatait. Sok esetben van mechanikus és elektronikus zár is.

Vannak szabványos záridők, szintén megfigyelhetjük az egymás melletti értékek tekintetében a (majdnem mindig pontos) feleződést-kétszereződést. Itt 1 másodperces időtartamból kiindulva felezéssel, illetve kétszerezéssel állapították meg a szabványos záridő (megvilágítási idő) értékeket a következőképpen (másodpercben):

A digitális gépeken a gyakorlatban nemcsak a szabványos értékek, hanem köztes értékek is beállíthatók, például 1/800 másodperc.

Egyes drágább fényképezőgépeken van "B" (Bulb) jelű záridő is. Ezt használva addig van nyitva a zár, ameddig az exponáló gombot nyomva tartjuk.

Szokásos még a zársebesség (angolul shutter-speed) megnevezés használata is, pedig ez valójában időtartam jellegű mennyiség. Én a záridő kifejezést fogom használni.

Kétféle működési elvű zárszerkezet terjedt el a gyakorlatban. Ezek az alábbiak:

Központi zár

Az alábbi ábrán a kör alakú nyílásban láthatók a zárszerkezet lemezkéi (lamellái).

Az ábrán egy 5 lamellás központi zárat láthatunk. A képen a zár zárva van, ezért elzárja a fény útját. A működése nagyon egyszerű, egy rugós szerkezet a beállított záridőnek megfelelő ideig elfordítja a lemezkéket úgy, hogy azok nem képeznek akadályt a fény útjában, és az ábrán látható kör alakú nyílás teljesen szabaddá válik, majd az idő letelte után a lamellák ismét összezárnak.

Általában olyan fényképezőgép esetében alkalmazzák, amelynek objektívje nem cserélhető (pl. kompakt fényképezőgépek). Cserélhető objektíves fényképezőgépnél ritkán alkalmazzák, mert minden objektívbe be kellene építeni egy zárszerkezetet, amely megdrágítaná az objektíveket. Filmes fényképezőgép cserélhető objektívjébe épített központi zár esetében valamilyen módon gondoskodni kellene arról, hogy az objektívcsere idején ne érhesse fény a filmet.

Központi zár alkalmazása esetén a záridő teljes időtartama alatt a képérzékelő vagy film teljes felületét eléri az objektív által vetített kép. Ez lehetővé teszi, hogy elvileg bármilyen záridő beállítása esetén (akár 1/500 s esetén is) használhassunk vakut. Ez nagy előnye az alább ismertetett redőnyzárral szemben.

Redőnyzár

Az alábbi képen egy Zenit fényképezőgép képkapuja és vízszintesen lefutó, gumírozott vászonból készült redőnyzára látható. A zár felhúzása közben félúton megálltam, hogy a két redőny fémlemezzel lezárt vége, és a redőnyvégek átfedése jól látható legyen. Bal oldalon az 1. redőny, jobb oldalon a 2. redőny látható, a redőnyök exponálás közben jobbról balra haladnak.

Az alábbi ábrák egy, a Zenitéhez hasonló zár redőnyének exponálás közbeni lefutását mutatják rövid záridő (pl. 1/500 s) esetén.

Alaphelyzetben a redőnyök a képérzékelő lenti ábra szerinti jobb oldalánál, összezárva, egymást kissé átfedve helyezkednek el. Az ábrán a piros vonal mutatja a két összezárt redőny határát, illetve itt van a képérzékelő széle is. Ilyenkor a zár elzárja a fény útját. Exponáláskor elindul az első redőny, majd a beállított záridő elteltével (példánkban rövid, 1/500 s idő múlva) a második redőny is. Közöttük egy rés keletkezik, amely végighalad a képérzékelő előtt, és a résen keresztül az objektív által létrehozott kép elérheti a képérzékelőt. Mivel a két redőny lefutási sebessége azonos, a közöttük keletkező rés a lefutás teljes ideje alatt azonos szélességű, ezért a képérzékelő minden pontját azonos ideig éri az objektív által vetített kép. A redőnyök lefutásuk végén eljutnak a képérzékelő másik széléhez, és ott összezárnak.

Az alábbi ábrák a lefutás néhány fázisát mutatják. Az ábrákon az látható, hogy a redőnyök közötti résen keresztül hogyan éri el a képérzékelőt az objektív által vetített a kép (virágok) részlete.

Az ábrákon látható, hogy rövid záridő esetén a képérzékelő előtt csak egy keskeny rés válik az objektív által vetített kép számára szabaddá. Nem éri el a képérzékelő teljes felületét azonos időben az objektív által vetített kép, hanem a két redőny közötti rés "haladásának" megfelelően a képérzékelő különböző részei eltérő időpontban kapnak megvilágítást. Ez mozgó téma esetén torzuláshoz vezethet.

A fenti ábrákból következik, hogy ha rövid záridő esetén villanna a vaku, akkor a zár résének szélességétől, a redőnyök lefutási sebességétől, illetve a vaku villanási idejétől (amely nem szokott hosszabb lenni 1/300 másodpercnél, de akár mindössze 1/20000 másodperc is lehet) függően a képnek csak egy kisebb sávja lenne a vaku által megvilágítva, nem pedig a teljes képfelület.

Egyre növekvő záridők esetén a második redőny az elsőhöz képest egyre később indul, ezért a rés egyre szélesebb lesz. Ha szélesebb a rés, akkor a képérzékelő egy pontját hosszabb ideig éri az objektív által rávetített kép. Végül elérjük azt a legrövidebb záridő értéket, amikor az első redőny teljesen lefut, utána rövid ideig a képérzékelő teljes felületét eléri az objektív által vetített kép, majd lefut a második redőny is. Az alábbi ábra azt az állapotot mutatja, amikor az első redőny lefutott, és a teljes képérzékelő felületét elérheti az objektív által vetített kép, a virágok képe.

Ha a vakuval abban a pillanatban villantunk, amikor a redőnyök az ábra szerint a képérzékelő teljes felületét szabaddá tették, akkor a zár nem korlátozza a vaku hatását.

Ha a vakuszinkron záridőhöz képest is egyre hosszabb záridőket alkalmazunk, akkor az előzőekhez képest csak az változik, hogy a második redőny egyre később indul, azaz a teljes érzékelő felület egyre hosszabb ideig lesz a fény számára szabadon.

A Zenit fényképezőgépnek vízszintesen lefutó, gumírozott vászon redőnyzára van. Léteznek más megoldások is, az alábbi képen egy függőlegesen lefutó, fémlemezekből álló redőnyzárat láthatunk. A fémredőnyzár rendkívül vékony és könnyű lemezekből álló "redőnyeinek" sebessége nagyobb lehet a vászon redőnyzár lefutási sebességénél. A redőny a rövidebb képoldallal párhuzamos irányban fut. Ezen okokból kifolyólag a fémből készült redőnyzárral a vászon redőnyzárhoz képest rövidebb záridő (1/1000 s helyett akár 1/4000 s) és rövidebb vakuszinkron záridő (1/30 s helyet akár 1/125 s) érhető el.

Expozíció

Egy adott fényérzékenység esetén, ha a fényképezendő tárgyról folyamatosan és időben egyenletesen érkezik a fény, akkor az expozíció két tényezőtől függ:

• a filmet vagy képérzékelőt érő megvilágítás fényerejétől, azaz a beállított rekeszértéktől, és a
• megvilágítás hosszától, azaz a záridőtől.

Viszonossági törvény

Az azonos expozícióhoz tartozó rekeszérték és a záridő között az úgynevezett viszonossági törvény adja meg az összefüggést.

A definíciót továbbgondolva láthatjuk, hogy negyede olyan erős fénynek négyszer annyi időre, négyszer olyan erős fénynek negyede időre, nyolcszor erősebb fénynek nyolcad annyi időre, nyolcad akkora fénynek nyolcszor annyi időre, stb... van szüksége. Ezt egyszerűen beláthatjuk, mert például a negyedakkora fényerősséget úgy kapjuk, hogy egymás után kétszer felezünk, azaz a szabályt a felezésre kétszer alkalmazzuk egymás után.

Ez a szabály (törvényszerűség) az oka a fényérzékenységnél, rekeszértékeknél, záridőknél tapasztalt szabványos érték kétszereződéseknek-feleződéseknek.

Láthatjuk tehát, hogy egy bizonyos expozíciót nemcsak egyféle rekeszérték-záridő párral érhetünk el, hanem többféle rekeszérték-záridő párral is.

Láthatjuk, hogy azonos világosságú képet többféle fényérzékenység-rekeszérték-záridő hármassal elérhetünk. Ezen tényezők mindegyike a kép más tényezőire is hatással van. Ennek illusztrálására szolgál az úgynevezett expozíciós háromszög.

Az ábrán a háromszögön belül piros színnel az expozíció paraméterei (rekeszérték, záridő) és az ISO érzékenység került feltüntetésre, a háromszögön kívül kék színnel az a járulékos jellemző található, amelyre a hozzá tartozó (a háromszög azonos oldalánál lévő) pirossal jelölt tényező változása hatással van:

• rekeszbeállítás számértéke (nő / csökken) -> mélységélesség (nő / csökken)
• ISO fényérzékenység (nő / csökken) -> képzaj mértéke (nő / csökken)
• záridő (nő / csökken) -> bemozdulásos életlenség mértéke (nő / csökken)

Az ábrán látható a fényképezőgépen beállítható paraméter (rekesz, záridő, ISO) egy kisebb és egy nagyobb értéke. A közöttük lévő nyíl iránya azt jelenti, hogy ha az adott paraméter a nyíl irányában változik (például az ISO érték 50-től 6400 felé változik, azaz nő), akkor a kékkel jelölt járulékos jellemző (az ISO érték esetében a képzaj) is növekszik. Azaz a paraméter (rekesz, záridő, ISO) nyíl irányában történő változása eredményezi hozzátartozó mellékhatás (mélységélesség, bemozdulás, képzaj) mértékének növekedését.

Fénymérés, megvilágításmérés

Látszólag egyszerű dolog, mégis ingoványos terület.

Itt csak a digitális gépek szokásos megvilágításmérési módszereivel foglalkozom, egyebekkel (pl. kézi megvilágításmérő használata, vakufénymérés) nem.

A fényforrás megvilágítja a fényképezés témáját, a róla visszaverődő fény az objektíven keresztül bejut fényképezőgépünkbe, amely valamilyen módon megállapítja az általa helyesnek tartott expozíciót.

Ez a 18%-os fényvisszaverő képesség megfelel egy középszürke felület fényvisszaverő képességének.

Sok téma azonban nem 18%-os fényvisszaverő képességű, hanem ennél sötétebb, vagy világosabb. Ekkor expozíció korrekcióra lehet szükség.

Ha gépünk automata módban van, akkor rendszerint mátrix (átlagoló fénymérés, evaluative metering) fénymérési módot alkalmaz. Ilyenkor a téma több részén méri a fényt, és olyan expozíciót próbál alkalmazni, hogy a téma legtöbb részét az átvihető árnyalatterjedelmen belül tudja ábrázolni. Mivel a fotótémák jelentős részének átlagos fényvisszaverő képessége 18%, a képek jelentős része jól lesz exponálva.

A kreatív üzemmódokban (Av, Tv, P, M) általában a mátrix (átlagoló) fénymérési módon kívül választhatjuk a középre súlyozott átlagoló fénymérést (center weighted average metering), illetve a szpot fénymérést (spot metering).

Középre súlyozott átlagoló fénymérés esetén ugyan a teljes képet figyelembe veszi, azonban a kép közepére eső részeket a mérés fokozottan figyelembe veszi az expozíció meghatározása során. Az ábrán minél világosabb a terület színe, annál nagyobb mértékben veszi azt figyelembe a mérés során. Látható, hogy a kép közepén lévő területet veszi legnagyobb súllyal figyelembe.

Szpot fénymérés esetén a képnek csak egy kicsi részét veszi figyelembe a méréskor, a kép többi részét nem. Segítségével külön-külön meg tudjuk mérni a kép egyes motívumaihoz tartozó expozíciót (annak 18%-os fényvisszaverő képességét feltételezve. Az alábbi képes a szpot fénymérés figyelembe vett területe látható. Csak egy kis területet vesz figyelembe.

A gyakorlatban gépünk kijelzőjén jól megfigyelhetjük, hogy a téma világosabb-sötétebb részén szpot fényméréssel mérve hogyan változik képünk expozíciója. Segítségével megkereshetjük témánk legsötétebb és legvilágosabb részét, megállapíthatjuk, hogy a téma belefér-e a gépünk által átvihető árnyalatterjedelembe vagy nem. Ha nem fér bele, akkor képünkön lesznek részlettelen fekete (bebukott) részlete, vagy részlettelen fehér (beégett) részletek, vagy mindkettő.

Fényérték

Számos olyan rekesz-záridő kombináció létezik (gondoljunk arra, hogy nemcsak a szabványos záridő és rekesz értékek állíthatók be gépünkön, hanem a köztes értékek is), amely azonos expozíciót eredményez. Ez kissé áttekinthetetlenné teszi a rendszert.

A magyar nyelvben ugyanerre a fogalomra a (sajnos a lényeget nem kellően kifejező, félreérthető) fényérték kifejezés terjedt el. A fényérték jelzése FÉ. Én is ezt a helytelen kifejezést használom a továbbiakban.

Ahhoz, hogy a fényképezendő téma világosságára következtetést vonhassunk le, meg kell határoznunk a helyes expozíciót (megvilágításméréssel, fényértékben), és ismernünk kell a fényérzékenységet (ISO) is.

Expozíció korrekció

Minden fényképezőgép alkalmas expozíció korrekcióra, bár AUTO módban legtöbb gép nem teszi lehetővé a korrekciót. Ennek segítségével gépünk fénymérője által megállapított expozíciót korrigálhatjuk bizonyos mértékben. Ez a mérték általában +/- 2-3 fényérték szokott lenni, fél vagy egyharmad fényértéknyi lépésekben. Sok esetben ezt a funkciót egy-két gombnyomással elérhetjük. Hatását a gép elektronikus kijelzőjén, elektronikus keresőjén figyelemmel kísérhetjük.

Korrekció nélkül például a hó felülete középszürke árnyalatú lenne. Akár +1,5-3FÉ korrekcióra is szükség lehet.

Például szpot méréssel mérünk fényt egy sötétbarna fatörzsre.

Korrekció nélkül a fatörzs középszürke világosságú lenne.

A mai gépek sokmezős kiértékelő fénymérése esetén sok esetben nincs szükség expozíció korrekcióra.

Színhőmérséklet

Mi az a színhőmérséklet? Mi köze a hőmérsékletnek a fény színéhez? Ez nagyon egyszerű.

Veszünk egy "abszolút fekete" (ideologizált, valóságban nem létező) testet. Ha ezt az elméleti testet hevíteni kezdjük, akkor először sötétvörösen kezd izzani, majd a hőmérséklet emelkedésével egyre sárgásabban, végül egyre kékesebb színben izzik. A test hőmérsékletét a Kelvin skála szerint mérjük (abszolút hőmérséklet).

Ahogy a színhőmérséklet számértéke növekszik, úgy változik a fény színe a sötétvöröstől, a sárgán át, az egyre kékesebb árnyalat felé.

A sokféle különböző színű megvilágító fény miatt a témáról színhelyes fényképet készíteni nem egyszerű feladat.

Fehéregyensúly

Ha digitális fényképezőgépünkkel AUTO módban fényképezünk, a gép próbálja automatikusan beállítani a fehéregyensúlyt.  A legtöbb fényképezőgép azonban nem tudja ezt teljesen pontosan megtenni, így sok esetben nem a legjobb eredményt kapjuk.

Segíthetünk gépünknek, ha megmondjuk neki, hogy a fény, amely témánkat megvilágítja, milyen színű. Ezt általában AUTO módban nem tehetjük meg, csak egyéb (kreatív) üzemmódokban (például P, Av Tv, Manual). Az egyszerűbb gépeknél is többféle előre definiált fehéregyensúly közül választhatunk attól függően, hogy a témát mivel világítjuk meg: napfény, felhős ég, izzólámpa, fénycső, vaku.

Egyes gépeken arra is van lehetőség, hogy "megtanítsuk" gépünknek, hogy milyen színhőmérsékletű a témát megvilágító fény. Ilyenkor egy olyan fehér felületet kell "megmutatnunk" fényképezőgépünknek, amelyet a témát megvilágító fény világít meg. Az elkészült fényképeket e tanításnak megfelelően fogja kompenzálni gépünk. Talán ez a legjobb módszer a színhelyes kép elérésére.

Van olyan objektívsapka, amely ugyanezt a célt szolgálja. Ennek színe nem fekete, hanem áttetsző fehér, és ezt a beállítás idejére az objektívre téve kell megtanítani gépünknek a témát megvilágító fény színét. Használatakor állítsuk gépünket maximális gyújtótávolságú (zoom) állásba.

Képstabilizátor

Különböző működési elvű megoldások léteznek. Lehet akár az objektív belsejében elmozduló lencsetag (optikai képstabilizátor), vagy például elmozdulhat a képérzékelő is. Van többféle módot egyidejűleg használó megoldás is.

A képstabilizátort a fényképezőgép menüjében kikapcsolhatjuk, beállíthatjuk, hogy folyamatosan működjön, és azt, hogy hogy csak exponáláskor legyen aktív. Ha videót készítünk, akkor célszerű folyamatos működést beállítani.

Azt is be lehet állítani, hogy minden irányú bemozdulást kompenzáljon, vagy csak kép hosszabb oldalára merőleges irányú bemozdulást. Ez utóbbi teszi lehetővé, hogy mozgó tárgyat a géppel folyamatosan követve exponáljunk. Ilyenkor a tárgy lesz többé-kevésbé éles, és a háttér elmosódott.

Stabil állvány használatakor kapcsoljuk ki a képstabilizátort, mert ronthatja a képélességet. Kevésbé stabil állvány esetén eredményesen használhatjuk.

Bemozdulásos életlenség, elmozdulás

Két eset lehetséges (vagy mindkettő egyszerre):

• a fényképezőgép mozdul be exponálás közben kezünk remegése miatt
• a téma mozdul el exponálás közben

Fényképezőgép bemozdulása

A képstabilizátor - hatásosságától függően - akár egy-három fényértéknyivel hosszabb expozíciós idő használatát is lehetővé teheti.

A téma elmozdulása

Ha mozgó témát fényképezünk, akkor az expozíciós idő alatt a téma is elmozdul. A mozgó téma éles(nek tűnő) fényképezéséhez alkalmazható záridő függ a téma mozgásának sebességétől és mozgásának irányától. Minél gyorsabban mozog, annál rövidebb záridő engedhető meg. Ha a fényképezőgép felé mozog, akkor hosszabb, ha arra merőlegesen, akkor rövidebb záridőt használhatunk.

Sokszor nem célunk a mozgás "befagyasztása", ilyenkor tudatosan olyan hosszú záridőt választunk, hogy a téma a kívánt mértékben bemozduljon képünkön.

Más esetben gépünkkel követjük a mozgó témát, és a megfelelő pillanatban exponálunk. Ilyenkor a téma aránylag éles lesz, míg a háttér a választott záridőnek és mozgásunknak megfelelően lesz életlen. Ilyenkor ne felejtsük el képstabilizátorunkat olyan módba kapcsolni, hogy a témakövetést ne akarja kompenzálni, csak az arra merőleges elmozdulást.

Perspektíva - fókusztávolság

A tárgyak térben helyezkednek el, azonban fénykép készítésekor a látványt síkban képezzük le.

Az ábrán (és a következőn is) az objektív hossza a fókusztávolságát reprezentálja. Ha ugyanarról a helyről különböző gyújtótávolságú objektívekkel (nagylátószögű, normál, tele) készítünk képet például egy téglatest alakú házról, akkor a képek perspektívája ugyanaz lesz, azaz a képek kizárólag a ház nagyságában különböznek egymástól. A ház legkisebb a nagylátószögű, legnagyobb a teleobjektívvel készült képen lesz.

A kép perspektívája tehát kizárólag a nézőponttól függ. Miért kell foglalkoznunk az objektív gyújtótávolságával? Azért, mert a gyújtótávolságtól függ, hogy egy adott helyről fényképezve egy adott tárgy mekkora lesz a képen, illetve az, hogy különböző gyújtótávolságú objektívekkel különböző távolságból tudunk úgy fényképezni, hogy a téma a kívánt mértékben töltse ki a képmezőt.

Ezen a képen szintén ugyanarról a házról, szintén különböző gyújtótávolságú objektívekkel készítünk képet úgy, hogy a ház hozzánk legközelebbi függőleges éle egyforma hosszú legyen. Ez úgy lehetséges, ha a három objektívvel különböző távolságból készítjük el a képet. Legközelebb a nagylátószögű, legtávolabb a teleobjektívvel kell elhelyezkednünk ahhoz, hogy a függőleges él azonos nagyságú legyen a képen. Láthatjuk, hogy a valóságban párhuzamos egyenesek összetartókká válnak, és a horizont vonalán (piros vonal) metszik egymást. Minél közelebbről fényképezünk a párhuzamos vonalak annál inkább összetartanak.

A távolabbi függőleges élek (mivel távolabb vannak) kisebbek lesznek a képen. Legjobban a nagylátószögű objektívvel készült képen rövidülnek, legkevésbé a teleobjektívvel készült képen.

Az elmondottakból következik, hogy a háromféle objektív a tér mélységét különbözőképpen érzékelteti. A normál objektív láttatja a valóságoshoz leginkább hasonlónak a viszonyokat. Az előző képen láthatjuk, hogy a távolabbi függőleges él a nagylátószögű objektív képén a legrövidebb, ezért az a valóságosnál távolabbinak tűnik. A távolabbi függőleges él a teleobjektív képén a leghosszabb, ezért az a valóságosnál közelebbinek tűnik.

Nézzük meg ezt az alábbi képen (Szerző/author: Jcbrooks):

A három kép 18 mm, 34mm és 55 mm fizikai gyújtótávolságú (29 mm, 54 mm és 88 mm ekvivalens gyújtótáv) objektívvel készült, különböző távolságról úgy, hogy a rózsaszín flakon mindegyik képen ugyanolyan nagyságú legyen. Mivel különböző távolságból készültek, így a perspektívájuk is különböző. Figyeljük meg, hogy a kék flakon mérete is különböző, és a rózsaszíntől mért távolságát is különbözőnek érezzük. A képen a 34 mm-es objektívvel készített kép felel meg a normál objektív látószögének, így a két flakon távolságát ezen érzékeljük leginkább a valóságosnak megfelelően. A 18 mm-es, nagylátószögű objektívvel készített képen a kék flakon a valóságosnál távolibbnak tűnik, míg az 55 mm-es enyhe teleobjektívvel készült képen a valóságosnál kisebbnek észleljük a két flakon távolságát. A nagylátószögű objektív megnöveli a kép mélységét, a teleobjektív pedig az egymás mögött nagyobb távolságban elhelyezkedő elemeket egymáshoz közelebb hozza, csökkenti a mélység érzetet.

Képeink megtekintése

Nem mindegy, hogy elkészült képeinket számítógépünkön hogyan, milyen módon nézzük, és főleg nem mindegy, hogy a képkidolgozáshoz (RAW feldolgozás) milyen monitort használunk.

A monitorral szembeni követelményeket az alábbi linken megtekinthetjük, arról itt nem írok.

Itt is kiemelem azt, hogy a monitort nem analóg módon (VGA kábellel), hanem digitálisan kell csatlakoztatni a számítógéphez (a lehetőségeknek megfelelően általában Display Port, HDMI, vagy DVI-D valamelyike jöhet szóba), a monitort állítsuk a natív felbontására, és az élesítést a monitor menüjében állítsuk nullára. A natív felbontás a monitor fizikai felbontását jelenti, például egy Full-HD monitor esetén a natív felbontás 1920x1080 pixeles (képpont) felbontást jelent.

A monitornak feltétlenül kalibráltnak kell lennie, ha az elkészült papírképen azt szeretnénk viszontlátni, amit a kidolgozás végén a képernyőn láttunk. A kalibrálásról itt olvashatunk:

A legfontosabb persze a kép összhatása, azonban ha a "valódi" technikai minőségét is meg szeretnénk nézni a képnek, akkor azt alaposabban is meg kell néznünk. A későbbiekben több helyen írok 100% nagyításról, teljes méretben történő megtekintésről, és a pixel szintű élesség ellenőrzése esetén is a következő módon történő megtekintést értem.

Tehát nem TN paneles monitorunkat natív felbontásra állítottuk, és a monitor kalibrált. A megtekintésre szánt programban a nagyítást 100%-ra állítottuk, vagy eredeti méretet állítottunk be, programtól függően eltérő lehet a megnevezés. Ilyenkor a monitor egy képpontja megfelel digitális képünk egy képpontjának, ezért így jól megfigyelhetjük a részleteket. Ha van egy 24 MP-es fényképezőgépünk, amely 6000x4000 képpontból álló képet készít, és egy 1920x1080 képpontú Full-HD monitorunk, akkor a sok képpontból álló képnek a jóval kevesebb képpontból álló (a Full-HD alig több 2 MP-nél) képernyőre a képnek csak kis része fog teljes méretben egyszerre ráférni. Azonban a képnézegető programban az egér segítségével a teljes képet bejárhatjuk, és minden részét jól megfigyelhetjük. Mivel egy képpont megfelel a monitor egy képpontjának, jól megfigyelhetjük az élességet, a bokeh-t, a lencsehibákat.