2024.10.25

Fényképezés vakuval - Alapismeretek

Bevezetés

Ebben az írásban a vakuval történő fotózás technikai vonatkozásaival foglalkozunk. Szó lesz egyszerű vakukkal, és rendszervakukkal történő fotózásról is. Rendszervakuk esetén elsősorban Canon DSLR fényképezőgéppel történő vakus fotózásról lesz szó. Azért Canon, mert ezzel kapcsolatban rendelkezem ismeretekkel. Részletesen foglalkozunk a vakuk fényképezőgéppel történő szinkronizálásával, a vakuk kioldásával, vezérlésével (optikai és rádiós). A vakuval történő fotózás napjainkban már olyan szerteágazó ismeretanyagot jelent, hogy az összes fényképezőgép-rendszer ide vonatkozó ismereteit lehetetlen ismertetni. Ez nem is célom. Vakuvezérlők, vakukioldók tekintetében elsősorban a Yongnuo (közel sem teljes körű) lehetőségeit tekintjük át. Reményeim szerint az ismeretanyag sok fotós számára alapot jelenthet a vakuval történő fotózás elkezdéséhez. Az összes ismertetett lehetőséget eszközök híján nem próbáltam ki, azonban minden bizonnyal működnek (reményeim szerint). Esetleg előfordulhatnak tévedések, amiért előre is elnézést kérek.

Amiről nem lesz szó, az a vakukkal történő fotózás esztétikai kérdései, a világosítás, a kívánságunknak megfelelő jellemzőkkel rendelkező fény, és a létrehozásukhoz szükséges eszközök. Nem lesz tehát szó arról, hogy az egyes vakukat hogyan helyezzük el a témához képest, milyen fajta megvilágítási lehetőségek vannak például egy portré készítésénél, ehhez milyen fénymódosítókat (lágyítókat, szoftboxokat), fényterelőket, egyebeket használjunk stb.

Sokan nem szeretnek vakuval fényképezni, mert a vakuval készült képeket természetellenesnek tartják, és ragaszkodnak az adott fényben történő fényképezéshez. A negatív tapasztalatok elsősorban a fényképezőgép beépített vakujának használatából, vagy a fényképezőgépre helyezett külső vakutól erednek. Sokan azonban (köztük neves fotósok is) nagyszerű képeket készítenek vakuval. Meg kell tanulni bánni a vakukkal a jobb eredmény érdekében, és meg kell tanulni ehhez kapcsolódóan a megfelelő világítástechnikát, az eredményes vakus világításhoz szükséges kiegészítők használatát.

A vaku vagy más néven villanófény ma már a legtöbb fényképezőgépben megtalálható, akár a legolcsóbb kompakt gépekben is. Léteznek külön megvásárolható készülékek is, amelyeket vagy a fényképezőgépre lehet rögzíteni, vagy külön talpon illetve állványon, a fényképezőgéptől távolabb elhelyezve lehet használni. Ezeken kívül léteznek nagy, stúdióban használatos berendezések, amelyek kevésbé mozgékonyak, azonban pontos munkát tesznek lehetővé. Stúdióvakukkal ebben az írásban részletesen nem foglalkozunk.

A vaku egy mesterséges fényforrás, amely az exponálás ideje alatt rövid ideig tartó villanást produkál, amellyel hozzájárul a téma megvilágításához. A vakuk célja a hiányzó fény pótlása, vagy akár a téma teljes megvilágítása a kívánt módon. Ehhez gyakran több vakura is szükség lehet.

Csak fényképezőgépre is rögzíthető, "amatőr" vakukkal foglalkozunk, profi stúdióvakukkal nem. Megnézzük, hogy mely fajtáit használhatjuk digitális fényképezőgépünkhöz. A vakukkal kapcsolatos alapvető összefüggéseket és azok használatát is áttekintjük. Reményeim szerint ez alapján mindenki képes lesz elindulni a vakuk tudatos használatának útján.

"Vakus" kinézetű képek

Sokan azért idegenkednek a vakuk használatától, mert azt látták, azt tapasztalták, hogy vakuval „vakus” képeket lehet készíteni. De milyenek ezek a „vakus” képek? Mi a probléma oka? A problémát az okozza, hogy legtöbben vagy a fényképezőgép beépített vakuját használják, vagy a külső vakut a fényképezőgépre rögzítik, annak fényét közvetlenül a témára irányítják, és semmilyen fényformázót nem használnak.

A vaku kis méretű reflektora miatt szinte pontszerűnek tekinthető, kemény fényű fényforrás, valamint az is probléma, hogy a témát megvilágító fény a fényképezőgép felől érkezik. Ezek az alábbi hátrányokat eredményezik:

• A vaku fényereje a távolság függvényében négyzetesen csökken, például 3 m távolságban csak kilencedrésze az 1 m távolságban tapasztalhatónak. Ha két méterre lévő témánk jól exponált lesz, akkor az ennél közelebbi tárgyak túlexponáltak, az ennél távolabbiak alulexponáltak lesznek.
• Kis reflektora miatt nagyon kemény fényt szolgáltat, bárhová is helyezzük a vakut a témához képest. Kemény fénye miatt sötét, határozott körvonalú árnyékok keletkeznek.
• A fényképezőgép felől érkező vakufény nagyon rossz hatású, nagyon kedvezőtlen, lapos megvilágítást ad, nem emeli ki jól a téma térbeliségét, és a témán tükröződhet a vaku fénye.
• Ha a vaku közel helyezkedik el az objektívhez, akkor fellép az úgynevezett vörösszem effektus, azaz a modell szeme vörös lesz. Ez a vakus fotózás sajátossága, természetes fény esetén ezt nem tapasztaljuk.
• Ha a fényképezőgépről villanó vaku túlexponálja a témát, az nagyon rossz hatású. A túlexponált, világos arc csúnya.

A "vakus" képeket el szeretnénk kerülni. Az lenne a jó, ha vakuval olyan képeket tudnánk készíteni, amelyeken egyáltalán nem látszik, hogy azok vakuval készültek. Ez a lényeg. Ha látható a vaku hatása, akkor valamit nem jól csináltunk.

Egy szabályt máris megfogalmazhatunk. Ne a fényképezőgép beépített vakujával, és ne a fényképezőgép vakupapucsába tett külső vakut közvetlenül a témára irányítva fotózzunk. Tekintsük úgy, hogy ezek tilosak.

Vannak azonban olyan szituációk, amikor előnyös a beépített vaku, vagy a fényképezőgépre tett vaku használata, például napfényben az árnyékok derítésére (világosabbá tételére).

A vakuk közös tulajdonsága, hogy mindegyikük képes villanni. A villanás képre gyakorolt hatása alapvetően ugyanolyan akkor is ha nagyon drága, és akkor is, ha olcsóbb vakuval villantunk. A képet nézve nem lehet megmondani, hogy az milyen vakuval készült. A drága és az olcsóbb vakuk közötti eltérés elsősorban a vakuk által kínált szolgáltatások, és a vakuk maximális fényteljesítménye közötti eltérésben jelentkezik, illetve a neves gyártók termékei eleve drágábbak.

Belső vaku, külső vaku

Léteznek a fényképezőgépekbe beépített belső vakuk, és külön megvásárolható külső vakuk.

A vaku rögzítőtalpa

A vaku rögzítőtalp (röviden vakutalp) a vaku alján található, ez rögzíti vakunkat a fényképezőgépre vagy valamilyen más eszközre, például állványra, és a vaku a rögzítőtalpon található érintkezők segítségével kommunikál a fényképezőgéppel.

A rögzítőtalp helyezhető bele a fényképezőgépen vagy más eszközön található úgynevezett vakupapucsba. A vaku rögzítését úgy végezzük, hogy toljuk a rögzítőtalpat ütközésig a vakupapucsba, majd a vaku rögzítőtalpa felett lévő nagy, recézett műanyag anya csavarásával rögzítsük a vakut, hogy az nehogy ki tudjon csúszni a vakupapucsból. Érzéssel húzzuk meg az anyát, nem kell nagyon erősen.

A rögzítőtalp alján, középtájon helyezkedik el az úgynevezett középső érintkező, vagy rövidebben középérintkező, amely kidomborodik a vakutalpból. A vakutalp felett található az oldalsó érintkező, és láthatjuk a nagy, recézett rögzítő anyát is. A fényképezőgépek e két érintkező rövidre zárásával villantják el a vakukat.

A fényképezőgép a zár kioldása (pl. exponálógomb teljes lenyomása) során a megfelelő pillanatban rövidre zárja a vakupapucsnál található középső és szélső érintkezőt, amely rövidre zárja a vakupapucsba helyezett vaku középső és szélső érintkezőjét, és a vaku villan. Ezen kívül semmilyen kommunikáció, együttműködés nem zajlik a csak középső és szélső érintkezővel rendelkező vaku és a fényképezőgép között, ezért az említett két érintkezőnek a vaku elvillantásán kívül semmilyen más szerepe nincs.

A fentebbi ábrán láthatóhoz hasonlóan a rögzítőtalpon csak középérintkezővel rendelkező vakut a továbbiakban "középérintkezős vaku"-nak fogom nevezni. Bár minden "szabványos" vakutalpon megtalálható a középérintkező, csak akkor nevezem középérintkezősnek a vakut, ha CSAK középérintkező található a vakutalpon, egyéb érintkezők nincsenek. Az ilyen vakukat gyakran nevezik "manuális" vakuknak, én viszont a középérintkezős vaku kifejezést használom, mert el szeretném kerülni a "manuális" szó többértelmű használatát, amely zavaró lehet. A manuális szót bármilyen fajta vaku manuális üzemmódja tekintetében használom, valamint a kézzel történő beállításra utalva.

Nagy talpfeszültségű vakuk

Egy nagyon fontos dologra hívom fel a figyelmet. A digitális fényképezés időszaka előttről származó, régi vakuk úgynevezett talpfeszültsége igen magas értékű volt, a 200-300 V-ot is elérhette, sőt akár jóval több is lehetett ennél. Ilyen vakut ne használjunk digitális fényképezőgépen, illetve vakukioldókon, vakuvezérlő vevőin. A talpfeszültséget bekapcsolt, üzemkész állapotban lévő vaku vakutalpánál a középérintkező, és a szélső érintkező között mérhetjük meg voltmérővel. Méréskor legyünk elővigyázatosak, kézzel ne érjünk hozzá az érintkezőkhöz! Még ha az említett készülékek esetleg ki is bírják a magas talpfeszültséget, semmiképpen sem tartom célszerűnek ezekre a készülékre több száz voltos vakut csatlakoztatni. Annál is inkább, mert a digitális fényképezés időszakában, de leginkább az utóbbi tíz-tizenöt évben, a "normális", megbízható gyártók vakui esetén már nincs ilyen veszély. Inkább ilyen vakukat használjunk.

Tehát csak alacsony talpfeszültségű vakukat használjunk. Alacsony talpfeszültségen leginkább 12 voltnál kisebb talpfeszültséget értek, azonban még napjainkban is használatban vannak olyan készülékek, amelyek csak 6 voltot viselnek el. Érdemes mindig tájékozódnunk.

A továbbiakban vaku alatt mindig az adott vakukioldóhoz, vakuvezérlőhöz, vagy fényképezőgéphez alkalmas, alacsony talpfeszültségű vakut értek.

Középérintkezős vakuk

A rögzítőtalpon csak középérintkezővel rendelkező vakut nevezzük "középérintkezős vaku"-nak. Középérintkezős vakuk esetén mindössze annyi történik, hogy a fényképezőgép a megfelelő pillanatban elindítja a vaku villanását. Ebből az is következik, hogy az ilyen vakuk univerzálisak, nem kötődnek egyetlen fényképezőgép-gyártó saját rendszeréhez sem. Ez azt jelenti, hogy a középérintkezős vakukat elvileg bármilyen fényképezőgéppel használhatjuk. Ez utóbbi sajnos nem teljesen igaz, mert vannak gyártók (Sony, Minolta), amelyek speciális vakupapucsot találtak ki, ezáltal a szabványos méretű, hagyományos rögzítőtalppal rendelkező vakukat nem lehet használni fényképezőgépeiken. A Canon újabb tükörreflexeseinek (Canon 1500D, 2000D, 3000D, 4000D) megoldása teljesen egyedi, a vakupapucs hagyományos méretű, középérintkező azonban nincs. Ennek az a célja, hogy csak a gyártó újabb saját gyártású vakuit lehessen fényképezőgépeihez használni.

Balra középérintkezővel rendelkező, jobbra középérintkező nélküli vakupapucs látható (forrás: internet)

Ezzel a Canon igencsak nehéz helyzetbe hozta vásárlóit. A 2000D 326 oldalas használati útmutatójában mindössze egy oldalacska foglalkozik a külső vakuval történő fényképezéssel, annak az oldalnak is a fele üres, és szinte másról sem szól, mint a korlátozásokról, és arról, hogy milyen funkció nem fog működni még a saját gyártmányú vakuikkal sem. Nem elfogadható az, hogy vásárol az ember egy egyébként is drága Canon rendszervakut, amelynek számos funkciója nem működik az új vázakon. Olyan funkciókért kellett fizetni a vaku megvásárlásakor, amelyek nem használhatók (pl. Multi mód).

A piacon számos nagyszerű középérintkezős vakut, vakukioldót, és vakuvezérlőt lehet vásárolni akár használtan is, amelyek a korábbi Canon DSLR vázakkal működtek. Ezek használatától esnek el ezen vázak használói a középső érintkező hiánya miatt. Ez azonban véleményem szerint elfogadhatatlan, ilyen vázat én nem vásárolnék. Minden cserélhető objektíves fényképezőgépváztól az elvárható minimum, hogy a vakuk és vakuvezérlők széleskörűen használhatók legyenek, és a már meglévő felszerelésünk használható legyen az újabb vázon is. Inkább bővíteni kellett volna a lehetőségeket, nem pedig szűkíteni. A vakuzás nem luxus, hanem alapszükséglet.

A gyártók nagyon szeretik hangoztatni, hogy ők vásárlói igényeket elégítenek ki. Ó persze... Nagyon szeretném megtudni a Canontól, hogy szerintük kik azok a vásárlók, akiknek ez volt az igényük. Akik kifejezetten azt szeretnék, hogy a korábban vásárolt Canon rendszervakujuk részben használhatatlan legyen, és meglévő vakukioldóikat, vakuvezérlőiket ne tudják használni az újabb Canon vázukkal. Az ilyen felhasználóknál valami nem stimmel. Számuk valószínűleg (az egész világot nézve) tart a nullához. A Canon valójában nem a vásárlói igények kielégítésére, hanem a vásárlók anyagi lehúzására találta ki ezt az "újítást". Persze mindez értünk, vásárlókért történik.

A Canon fentebb felsorolt fényképezőgépeinek megvásárlását csak akkor ajánlom, ha együtt tudunk élni a korlátozásokkal. Véleményem szerint inkább vásároljuk a Canon korábbi, középérintkezős vakupapuccsal rendelkező vázait, akár használtan is.

A vásárlók nagy felháborodására végül a Canon is belátta, hogy ez az "újítása" elfogadhatatlan, és később a fent említett vázakat is középérintkezős vakupapuccsal forgalmazta.

Rendszervaku (TTL vaku)

A rendszervaku vagy más néven TTL vaku egy adott fényképezőgép-rendszerhez vásárolható meg, csak azon belül lehet kihasználni sokoldalú tudását. Más rendszerekkel legfeljebb csak középérintkezős vakuként használható, ha egyáltalán lehetséges. A TTL rövidítés objektíven keresztül történő vakufénymérést jelent. Ennek érdekében TTL módban a vaku először kisebb teljesítménnyel villan egyet, és a témáról visszaverődő, az objektíven keresztül a váz belsejébe jutó fény alapján megtörténik a fénymérés. Ezután következik a fénykép elkészítése, amelynek során bekövetkezik a fő villanás. A vaku tehát kétszer villan. Az első, kis teljesítményű villanást mérővillanásnak vagy elővillanásnak nevezzük.

A rendszervakuk jellemző tulajdonsága az objektíven keresztül történő vakufénymérés támogatása, valamint a vakutalpon található kommunikációs érintkezők segítségével megvalósuló kétirányú kommunikáció a váz és a vaku között.

Egy Nikon rendszervaku nem képes együttműködni (kommunikálni) egy Canon vázzal, és fordítva sem, és így van ez más gyártók esetében is. A vázzal történő kétirányú (vaku»váz és váz»vaku) kommunikáció célja a minél jobb eredmény elérése, és minél kényelmesebb szolgáltatások biztosítása. A kommunikáció által a vaku és a váz egy rendszert alkot. A rendszervakuk rögzítőtalpán mindig több érintkező található, ezek segítségével kommunikál a vaku a vázzal. Az érintkezők elrendezése fényképezőgép-rendszerenként eltérő, és eltérő a vaku és a fényképezőgép közötti kommunikáció módja is, azaz a különféle fényképezőgép-rendszerekhez gyártott rendszervakuk nem kompatibilisek egymással. Léteznek például Canon, Nikon, Sony stb. rendszerekhez gyártott rendszervakuk.

A fenti ábrán egy Canon fényképezőgép tetején található vakupapucsot láthatunk, ebbe rögzíthetjük (rendszer)vakunkat.

Az ábrán a vastagabb nyíl jelzi a rögzítés irányát, a vakut a fényképezőgép hátoldala felől kell a vakupapucsba csúsztatni. A rögzítőtalpon lévő középérintkező a vakupapucson lévő középérintkezővel fog érintkezni, az oldalsó érintkező pedig az ábrán "Oldalsó érintkező"-nek nevezett fémlemezzel. A pozicionálást segítő lyukat nevezhetjük akár leesést megakadályozó lyuknak is. Ezeknél a vakuknál a vaku rögzítésekor kiemelkedik a rögzítőtalpból egy tüske, amely belemegy a lyukba, ha a pozicionálás megfelelő. Ez egyúttal biztosítja az érintkezők pontos pozicionálását is. A tüske egyúttal meggátolja a vaku leesését, mert addig a vaku nem is távolítható el a fényképezőgépről, amíg a tüske teljesen vissza nem húzódott. Egyszerűbb vakuknál nem mindig van tüske, de a jobb kivitelű középérintkezős vakuknál is megtalálható.

A fenti ábrán látható, rendszervaku fogadására is alkalmas vakupapucs természetesen alkalmas középérintkezős vaku fogadására is. Ekkor mindössze annyi történik, hogy exponáláskor a fényképezőgép a megfelelő pillanatban elvillantja a vakut. Előfordulhat, hogy középérintkezős vakut csak a fényképezőgép manuális (M) üzemmódja esetén használhatunk, más módban nem működik.

Ha látjuk egy vakunak a vakutalpát, akkor egyszerűen el tudjuk dönteni, hogy középérintkezős vakuról van szó, vagy rendszervakuról. Ha csak egy középérintkező található a vakutalpon, akkor a vaku középérintkezős, ha több érintkező is van, akkor rendszervaku. A kommunikáció biztosítására szolgáló érintkezők elhelyezkedéséből pedig meg tudjuk állapítani, hogy a vakut milyen fényképezőgép-rendszerhez gyártották.

A fenti ábrán háromféle vaku rögzítőtalpát láthatjuk. Mindhárom vakunak fémből készült a vakutalpa, amely jobb a műanyagból készültnél. A bal oldalon középérintkezős vaku (konkrétan Yongnuo YN560 III) vakutalpát láthatjuk, csak középérintkező található. Középen, a Canon rendszervaku vakutalpán felül négy kommunikáció céljára szolgáló érintkező látható. Jobbra, a Nikon rendszervaku vakutalpán három kommunikációs érintkező található, kettő alul, egy balra fentebb.

A nem túl régi vázak és rendszervakuk annyira egy rendszert alkotnak, hogy a fényképezőgépre helyezett rendszervaku főbb beállítási lehetőségei és egyedi funkciói beépülnek a fényképezőgép menürendszerébe, és ezek nemcsak a vaku hátoldalán, hanem a fényképezőgép menüjében is állíthatók.

A továbbiakban Canon rendszervakun nemcsak a Canon által gyártott rendszervakut értem, hanem bármilyen rendszervakut, amely Canon rendszerben történő használatra alkalmas. Ez lehet Canon által gyártott rendszervaku, vagy más gyártó által gyártott Canon rendszervaku is. A lényeg az, hogy olyan TTL vaku legyen, amely Canon rendszerrel képes együttműködni. Szerencsére több cég is gyárt Canon, Nikon, Sony, Pentax, stb. rendszerekhez alkalmas vakukat, például a Metz, a Sunpak cég is, és kínai gyártók is, így a Yongnuo, vagy a Godox. Például a Yongnuo YN568EX II egy Canon rendszervaku.

A továbbiakban a középérintkezős vakuk közé tartozónak tekintem a manuális (M) vagy MULTI üzemmódba kapcsolt rendszervakut is, mert ezekben az üzemmódokban nincs szükség a kommunikációs érintkezőkre, és a vaku középérintkezős vakuként alkalmazható.

Miután TTL módban az objektíven beérkező, a képalkotásban is részt vevő fénysugarak alapján történik meg a fénymérés, a módszer sok esetben (de sajnos nem mindig) pontos expozíciót eredményez. Figyelembe veszi az objektív elé helyezett szűrők, az alkalmazott közgyűrűk, nagy kihuzatú makroobjektívek, és a vakura helyezett fényformázók fényveszteségét is.

A rendszervakuk biztosítják a legtöbb lehetőséget és szolgáltatást, amelyet a vaku és a fényképezőgép közötti kétirányú kommunikáció is segít.

Aki olcsóbb rendszervakut szeretne, az általában valamelyik kínai gyártó termékét választja. Legtöbben talán a Yongnuo termékei közül választanak.

A vaku színhőmérséklete

A villanás színhőmérséklete 5500-5600 K körüli. Ez a színhőmérséklet közel áll a napfény színhőmérsékletéhez, ezért a vaku színhelyes képek készítésére kiválóan alkalmas. Ha ez a célunk, akkor fényképezőgépünkön vaku fehéregyensúlyt állítsunk be, vagy ha ilyen nem áll rendelkezésre, akkor használjunk helyette napfény fehéregyensúlyt. A képek színhőmérsékletét az utófeldolgozás során is jól korrigálhatjuk.

Az alábbi ábrán a vaku fényerejének és színhőmérsékletének időbeli lefutását láthatjuk egy maximális fényteljesítményű villanás alatt.

A vaku fényereje a villanás alatt nem állandó, hanem van egy meredek felfutású szakasz, ennek végén éri el a fényerőmaximumot, majd egy lassabb lefutású fényerőcsökkenéssel a fény megszűnik.

A villanás folyamán a kibocsátott fény színhőmérséklete is változik, ezt a fenti grafikonvonal színe mutatja. A villanás elején, a felfutó szakaszban a fény lilás színű, majd a fényerőmaximum közelében fokozatosan egyre kékebb lesz, a csúcson már kékes színű, a leszálló ágban egyre inkább kékeszöld, majd 50%-os fényerőnél már zöld, utána egyre sárgább, végül az utolsó, 10% fényerő alatti szakaszon vörös színű lesz. Ennek a színhőmérséklet- és fényteljesítmény-változásnak az eredője eredményezi a vaku villanásának 5500-5600 K körüli színhőmérsékletét.

A vaku szinkronizálása

A vaku villanását a fényképezőgép indítja, ezért ahhoz a vakunak valamilyen módon kapcsolódnia kell. A vakut szinkronizálni kell a fényképezőgéppel. Ez annak biztosítását jelenti, hogy a villanás a fényképezőgép működésével szinkronban (összhangban), a megfelelő pillanatban következzen be.

Ha vakuval fényképezünk, akkor alapesetben nem használhatunk bármilyen rövid záridőt. Minden fényképezőgép esetén létezik egy úgynevezett vakuszinkron záridő, amelynél rövidebbet vakuval történő fotózáskor nem lehet használni. Ezt a specifikációban megadja a gyártó. Ennek értéke cserélhető objektíves, redőnyzárral rendelkező váz esetén legtöbbször 1/200 vagy 1/250 s. Nem cserélhető objektívvel rendelkező fényképezőgépben általában központi zár van, amelynél akár 1/500 s záridővel is használhatunk vakut. A vakuszinkron záridőnél hosszabb záridőt használhatunk, de rövidebbet nem, mert akkor vagy nem kapunk helyesen exponált felvételt, vagy a képmezőnek csak egy részét világítja meg a vaku. Fontos, hogy erre fotózáskor figyeljünk.

A vaku fényerőssége a távolság függvényében

Egy vaku – mindenféle kiegészítő nélkül, önmagában használva – megközelítőleg pontszerű fényforrásnak tekinthető, ezért vonatkozik rá a fotometriai távolságtörvény, miszerint a megvilágítás erőssége a fényforrástól távolodva a távolság négyzetével csökken. Ezt láthatjuk a fenti ábrán.

Kétszer távolabb negyedakkora a megvilágítás erőssége, háromszor távolabb kilenced része. Ez azért van, mert ugyanannyi fény négyszer, illetve kilencszer akkora felületen oszlik el. Ez az oka annak, hogyha egy adott tématávolságra a vakuval helyesen exponálunk, akkor a téma távolságánál közelebbi tárgyak túlexponáltak, a távolabbiak alulexponáltak lesznek.

A villanás reprodukálhatósága

A villanás reprodukálhatósága arról szól, hogyha egymás után többször villantunk a vakuval anélkül, hogy bármit módosítanánk, mekkora fényerősség-különbség lesz az egyes villanások között. Az lenne a legjobb, ha semmi különbség nem lenne, ez azonban nem megvalósítható.

A hagyományos, profi minőségű stúdióvakuk a legjobbak ebből a szempontból, az egyes villanások fénymennyiségének eltérése nem haladja meg az egytized fényértéket.

A fényképezőgépre is rögzíthető kis vakuk esetén rosszabb a helyzet. Ha minden fénykép elkészítésekor a helyes expozíció megállapítása automatikusan, valamiféle vakufénymérés segítségével történik, akkor a villantások reprodukálhatósága nem lesz túl jó. Ez azt jelenti, hogy azonos helyen, azonos körülmények között készült képek között esetleg észrevehető világosság-különbségek is előfordulhatnak. Ezt leginkább az okozza, hogy minden felvételkor vakufénymérés történik, amelynek pontatlansága eltérő expozíciót okoz. A reprodukálhatóság akkor lesz jobb, ha az automatizmust elhagyjuk, és fixen beállított fényteljesítményű vakukkal fotózunk.

Az expozíció szabályozása

Mivel a vakuk villanása igen rövid ideig tart, az expozíciót nem lehet szabályozni a záridővel. Ehelyett a rekeszértékkel, a vaku fényteljesítményének szabályozásával, vagy a vakunak a témától megfelelő távolságra helyezésével szabályozhatjuk.

A vaku fényteljesítményének szabályozása

Ahhoz, hogy a vaku viselkedését pontosan értsük, kell néhány szót ejteni működéséről is. A vaku működése gázkisülésen alapul, fényét xenongázzal töltött villanócső adja. A vakuban van egy kondenzátor nevű alkatrész, amely a villanáshoz szükséges energiát tárolja. Amikor a vakut bekapcsoljuk, akkor elkezdődik a kondenzátor több száz voltra (általában több, mint 300 V) történő feltöltése. Amikor a kondenzátor teljesen feltöltődött, akkor lesz a vaku üzemkész, amelyet általában valamilyen fény kigyulladása is jelez a vaku hátoldalán. Ha ezután maximális fényerővel villantunk egyet, akkor a teljes fényerejű villanás elhasználja a kondenzátorban tárolt összes energiát, és ismét megkezdődik az általában néhány másodpercig tartó feltöltés. Végül ismét befejeződik a feltöltés, kigyullad a fény, és a vaku ismét üzemkész.

A napjainkban használt, fényképezőgépre rögzíthető vakuk nemcsak maximális fényteljesítménnyel villanhatnak, hanem fényteljesítményük többnyire szabályozható. A vaku fényteljesítményének (fényerejének) szabályozása valójában a villanás hosszának (időtartamának) szabályozásával történik, azonban ennek ellenére azt szoktuk mondani, hogy a vaku fényteljesítményét szabályozzuk. Maximális fényteljesítménynél a villanás teljes időtartama (hossza) vakutípusonként változhat, általában 1/200 és 1/800 másodperc között van. Képzeljük el, hogy egy vaku villanásának hossza maximális fényteljesítménynél 1/300 s. Ha ezt a villanást a vakuban lévő elektronika már 1/1000 s elteltével megszakítja, akkor a fényteljesítmény kisebb lesz. Amikor a megszakítás bekövetkezik, akkor a vaku fénykibocsátása hirtelen megszűnik. A vakuk képesek már akár 1/20000 vagy 1/30000 s elteltével megszakítani a villanást. A megszakítás által tulajdonképpen a villanás hosszát szabályozzuk. A villanás hosszát növelni nem lehet, csak az a kérdés, hogy a villanás kezdetéhez képest mikor következik be a megszakítás. Maximális fényteljesítmény beállítása esetén nem történik megszakítás, és a villanás a kondenzátorban tárolt teljes energiamennyiséget felhasználja.

A fenti ábrán láthatjuk, hogy a villanás lefutása a villanás kezdetétől számítva "t" idő elteltével megszakításra került. A megszakítás pillanatában a vaku fényteljesítménye hirtelen nullára csökken, azaz a fénykibocsátás megszűnik. Ez kisebb fénymennyiséget jelent, mintha hagytuk volna teljesen végbemenni a villanást. A sárgásabb-vörösesebb utolsó szakasza a villanásnak a megszakítás miatt hiányzik, ezért a vaku fénye kékesebb, hidegebb lesz (nagyobb lesz a színhőmérséklete). A vaku színhőmérséklete tehát a megszakítás időpontjától függően más és más lesz.

Hagyományos profi stúdióvakuk esetében a fényteljesítmény szabályozása nem a villanás megszakításával történik, hanem mindig csak az adott fényteljesítményhez szükséges energia töltődik a kondenzátorba, és a vaku mindig teljes hosszúságú villanást produkál, nincs megszakítás. Nincs semmilyen automatizmus sem, a felvétel előtt a fotósnak mindig manuálisan kell beállítania az egyes vakuknál szükséges fényteljesítményt. Ez azt eredményezi, hogy a villanás színhőmérséklete nem változik, és több egymás utáni villanás fényteljesítménye közötti eltérés nagyon kicsi lesz. Napjainkban előfordulnak olyan olcsóbb stúdióvakuk is, amelyek megszakítják a villanást.

Térjünk vissza az "amatőr" vakukhoz. A vaku fényteljesítményét törtrészekben adjuk meg. A maximális fényteljesítményű villanást 1/1-nek (azaz 1-nek) tekintjük. Ezt követi az 1/2-ed, 1/4-ed, 1/8-ad, 1/16-od, 1/32-ed, 1/64-ed, 1/128-ad fényteljesítmény, mindegyik fele az előzőnek. Tehát a maximális fényteljesítmény feléről, negyedéről, nyolcadáról stb. beszélünk. A minimális fényteljesítmény vagy 1/64-ed, vagy 1/128-ad szokott lenni, ez a vaku típusától függ. A fényteljesítmény felezése vagy kétszerezése egy fényértéknyi változást jelent. Általában köztes értékek is beállíthatók, a legfinomabb változtatás legtöbbször 1/3 fényértéknyi.

A fenti ábrán látható esetben 1/32-ed és 1/128-ad fényteljesítmény van beállítva. A felső sorban az "M" a vaku manuális üzemmódját jelzi, a vaku fényteljesítményét ebben az üzemmódban tudjuk szabályozni. A kijelző jobb alsó sarkában a vakun beállított sugárzási szög (zoom állás) látható, a bal oldali esetben 35 mm ekvivalens, a jobb oldalon 24 mm ekvivalens gyújtótávolságú objektív látószögének megfelelő a vaku sugárzási szöge. A vaku üzemkész állapotában a PILOT jelű lámpa világít. Ez a lámpa egyben nyomógomb is, ha ezt megnyomjuk, akkor a vaku a beállított fényteljesítménnyel villan.

A fényteljesítménynél kijelzett tört érték attól függ, hogy a fényteljesítményen lefelé változtatunk vagy felfelé. Ezt a fenti ábrán figyelhetjük meg, ahol a változtatás irányát a piros nyíl jelzi. Az ábrán egyharmad osztású számegyenes részletét láthatjuk. Az egész értékek között be vannak jelölve a harmad értékek is. Felül a kisebb értékek felől a nagyobb értékek felé haladunk, alul fordítva. Ha a számegyenesen a kisebb érték felől a nagyobb érték felé lépkedünk, mondjuk az 1-ről a 2 felé, akkor először az 1-esen vagyunk, majd az 1 +1/3-ra lépünk, utána az 1 +2/3-ra, végül a 2-re. Ha lefelé lépkedünk a 2-től az 1 felé, akkor is ugyanezt a logikát alkalmazzuk, mindig az előző egész értékhez képest adjuk meg a változást. Tehát 2-ről 1-re haladva: 2, majd 2 -1/3, utána 2 -2/3, végül 1. Az 1 +1/3 természetesen ugyanazt az értéket jelenti, mint a 2 -2/3, az 1 +2/3 pedig megegyezik a 2 -1/3 értékkel (az azonos értékek az ábrán egymás alatt láthatók). A vakuk kijelzőjén ezt a logikát követi az értékek megjelenítése. Egyes vakuk 1/3-okat és 2/3-okat jelenítenek meg, mások pedig tizedes törtre kerekítenek, az 1/3-ot 0,3-re, a 2/3-ot pedig 0,7-re.

A fenti ábrán beállított fényteljesítmény 1/16 +0,7, azaz a vaku 1/16-od fényteljesítményénél 0,7 (azaz 2/3-ad) fényértékkel nagyobb. Megállapíthatjuk, hogy az 1/16-od fényteljesítménytől a nagyobb fényteljesítmény (az 1/8 fényteljesítmény) irányába változtattunk, az 1/16-odnál 2/3 fényértéknyivel nagyobb fényteljesítményt állítottunk be. Ha a nagyobb, azaz az 1/8-ad fényteljesítmény irányából haladtunk volna a kisebb fényteljesítmények irányába, akkor ugyanennél a fényteljesítménynél 1/8 -0,3 lenne a kijelzett érték. Tehát 1/16 +0,7 ugyanazt a fényteljesítményt jelenti, mint 1/8 -0,3.

Vegyük észre, hogy például 1/4 fényteljesítmény beállítása nem mondja meg, hogy valójában mekkora lesz a vaku fényteljesítménye, csak arról tájékoztat, hogy a maximális fényteljesítményének a negyede lesz. A valós fényteljesítmény meghatározásához ismerni kellene, hogy a vaku maximális fényteljesítménye mennyi fénymennyiséget jelent.

A villanás időtartama

Gyorsabban mozgó téma fotózásakor a villanás időtartama lényeges lehet, mert a téma már a villanás időtartama alatt is bemozdulhat. Minél kisebb fényteljesítményt állítunk be a vakun, annál rövidebb lesz a villanás időtartama. A villanás időtartama legtöbbször már fél fényteljesítménynél eléri az 1/800-1/1000 s-ot, amely alkalmas lehet sportfotózásra is. Ez sajnos azt jelenti, hogyha élesen szeretnénk vakuval gyors mozgást bemozdulástól mentesen fényképezni, akkor legalább felére vagy negyedére kell csökkentenünk a vaku fényteljesítményét. Ha 1/64-ed vagy 1/128-ad fényteljesítményt állítunk be, akkor a villanás hossza igen rövid, akár 1/20000 s vagy 1/30000 s is lehet.

Hagyományos profi stúdióvakuk esetén nem történik megszakítás, mindig teljes villanást produkál a vaku, ezért a fényteljesítmény szabályozásával nem lehet a villanás hosszát érdemben befolyásolni.

Az újratöltődés időtartama

Teljes fényteljesítménnyel történő villanás a kondenzátorban tárolt összes energiát elfogyasztja. Ha kisebb fényteljesítményt állítunk be, akkor az utóbbi 10-15 évben gyártott vakuknál a villanás csak a kondenzátorban tárolt energia egy részét használja fel, és a fel nem használt energia továbbra is a kondenzátorban tárolódik. A villanás után csak pótolni kell az elhasznált energiát, ezért a kondenzátor feltöltése lényegesen rövidebb idő alatt megtörténik. Minél kisebb fényteljesítményt állítunk be, a feltöltés annál hamarabb befejeződik, és annál hamarabb üzemkész állapotba kerül a vaku. Például 1/64-ed vagy 1/128-ad fényteljesítmény esetén a villanás lezajlását követően gyakorlatilag azonnal villanthatunk ismét. Kisebb fényteljesítmény beállítása esetén egy feltöltött akkumulátorkészlettel sokkal többször lehet villantani. Sokféle vaku alkalmas sorozatfelvétel készítésére, amely azt jelenti, hogy kisebb fényteljesítménnyel a vaku gyors egymásutánban villanhat, az egyes villanások között nem kell megvárni amíg a kondenzátor teljesen feltöltődik.

A vaku sugárzási szöge

A vaku reflektorának kialakítása határozza meg azt, hogy mekkora az a térrész, amelyet még elég egyenletesen besugároz. A vaku sugárzási szöge hasonlóan értelmezhető az objektívek látószögéhez, és a legtöbb esetben ekvivalens gyújtótávolsággal adják meg. A szög mértékegysége a fok, ezért a sugárzási szög megadható lenne fokokban is, azonban az egyszerűbb alkalmazhatóság, az objektívek ekvivalens gyújtótávolságával történő összehasonlíthatóság miatt ekvivalens gyújtótávolság-értékkel jellemezzük.

Azt szoktuk például mondani, hogy a vaku sugárzási szöge megegyezik egy 35 mm ekvivalens gyújtótávolságú objektív látószögével. Egyszerűbben azt szoktuk mondani, hogy a vaku sugárzási szöge 35 mm. Tudnunk kell azonban, hogy ez valójában helytelen megfogalmazás.

A változtatható sugárzási szögű vakuk reflektora átállítható, ettől változik a sugárzási szögük. A sugárzási szög állítása manuálisan, vagy motor segítségével történhet. Az állítható sugárzási szögű vakukat "zoomolható" vakuknak is hívják.

Az ábra bal oldalán azt láthatjuk, hogy a vaku reflektora a vízszintestől egészen a függőlegesig több fokozatban állítható, a jobb oldalon pedig azt, hogy a vaku reflektorának első része kézzel több fokozatban kihúzható, illetve visszatolható a sugárzási szög változtatása érdekében. Ebben az esetben nem motorral történik a sugárzási szög változtatása.

A vaku zoomolásakor csak arról van szó, hogy a vaku sugárzási szögét változtathatjuk, fényképezőgépen lévő vaku esetén az objektív látószögéhez igazíthatjuk. A vakunak elég akkora területet bevilágítania, mint amekkora területet az objektív lát, ha a vaku a fényképezőgépen van. Ennek az a haszna, hogyha teleobjektívet használunk, amelynek kicsi a látószöge, akkor elegendő a vakunak kisebb területet bevilágítania, és ha a vaku fénye kisebb területre koncentrálódik, akkor azt erősebb fénnyel képes megvilágítani.

A fenti ábrán a vaku reflektorának elülső része teljesen ki van húzva, és ezáltal a legkisebb sugárzási szög van beállítva, amely megfelel a 85 mm-es ekvivalens gyújtótávolságú objektív látószögének. A vaku reflektorán középen láthatjuk a zoom értékeket, 28, 35, 50, és 85 mm állítható be ennél a vakunál.

Tehát a manuálisan (nem motorral) zoomolható vakuk reflektorán néhány konkrét sugárzási szög állítható be, és ekvivalens gyújtótávolság-értékkel megadva fel is van tüntetve az adott álláshoz tartozó sugárzási szög.

Nem mindig kell hozzáigazítani a vaku sugárzási szögét objektívünk látószögéhez. Egy darab, fényképezőgépen lévő vaku használata esetén csak akkor célszerű összhangba hozni a vaku sugárzási szögét objektívünk látószögével, ha ki szeretnénk használni a megnövekedett fényteljesítményből adódó lehetőségeket. Egyébként ha a vaku nagyobb szögben sugároz objektívünk látószögénél, akkor várhatóan a képmezőt egyenletesebben világítja meg, amely előnyös. Tehát az objektíven nem kell feltétlenül beállítani a vakun beállított zoom állást (pontosabban ekvivalens gyújtótávolságot), és a vakun sem kell feltétlenül az objektíven beállítottat. Csak az az egy szabály van, hogy ebben a szituációban a vaku sugárzási szöge nem lehet kisebb az objektív látószögénél.

Ha például fényképezőgépen lévő vakunk úgy van beállítva, hogy sugárzási szöge megegyezzen egy 35 mm-es ekvivalens gyújtótávolságú objektív látószögével, akkor nyugodtan fényképezhetünk 50 mm, 100 mm, vagy akár 200 mm ekvivalens gyújtótávolságú objektívvel is. A vaku fényteljesítménye legtöbb esetben így is elegendő lesz, és várhatóan egyenletesebb megvilágítást kapunk, mintha mindig hozzáigazítanánk a vaku sugárzási szögét az objektív látószögéhez.

Ha a vaku külön állványon, a fényképezőgéptől távolabb helyezkedik el, vagy több vakut használunk, akkor teljesen más a helyzet.

Ha külön állványokon elhelyezett vakukat használunk, akkor nem az objektív látószöge határozza meg a vakuk szükséges sugárzási szögét, hanem a téma elképzelésünk szerinti megvilágítása. Ilyenkor tehát az objektív látószögének semmi köze a vakukon beállítandó sugárzási szögekhez.

Rendszervakuknál és a jobb középérintkezős vakuknál a vaku sugárzási szögének állítása általában motorral történik. A motoros zoom állítása is lehet manuális, amikor a vaku hátoldalán lévő kezelőszervek segítségével állítjuk be a sugárzási szöget, illetve lehet automatikus is. Az automatikus zoom állítás azt jelenti, hogyha fényképezőgépen lévő rendszervaku esetében az objektíven állítjuk a gyújtótávolságot (zoomolunk), akkor a vaku zoomállása automatikusan követi az objektív gyújtótávolságának változását. A vaku automatikus zoomja csak a fényképezőgépen lévő vaku esetén követi az objektív zoomolását, ha a vakut eltávolítjuk a fényképezőgépről, akkor semmilyen vezeték nélküli vakuvezérlés esetén sem változik a vaku sugárzási szöge az objektív zoomolása miatt. Ennek nem is lenne értelme.

A vaku zoomolásával kapcsolatban a "manuális" szót kétféle értelemben használjuk. Egyrészt ez jelzi, ha a vaku reflektorán kezünkkel kell beállítanunk a sugárzási szöget (mert nincs motoros zoom), másrészt motoros zoom esetén azt a működést jelzi, amikor a vaku sugárzási szögét a hátoldalán lévő kezelőszervekkel (vagy vakuvezérlő segítségével távolról) manuálisan állítjuk be.

Léteznek fix, nem változtatható sugárzási szögű külső vakuk is. A legtöbb nem változtatható sugárzási szögű vaku olyan szögben sugároz, amely megfelel a 35 mm ekvivalens gyújtótávolságú objektív látószögének, de ez alól vannak kivételek.

Egyes vakukhoz a gyártó lehetővé teszi nagy látószögű előtét használatát, amelyet a reflektor elé helyezve a sugárzási szög megnő, és például akár 18 vagy 14 mm-es ekvivalens gyújtótávolságú objektív látószögével is megegyezhet, azonban ilyenkor a fényteljesítmény csökken (mert azonos fénymennyiség nagyobb felületen oszlik szét).

A vaku kulcsszáma

A kulcsszám (más néven irányszám, angolul guide number, rövidítve GN) adott ISO érzékenységre, adott sugárzási szögre, és a beállított fényteljesítményre vonatkozóan a vaku fénymennyiségére jellemző szám, amely általános körülmények között a helyes expozícióhoz tartozó rekeszérték és a vakutól mért tématávolság szorzata. Mértékegysége a méter. A vaku gyártója a specifikációban mindig megadja valamilyen formában a vaku kulcsszámát. Amikor a kulcsszámmal számolunk, akkor mindig a vakun beállított sugárzási szöghöz, a beállított fényteljesítményhez, és a fényképezőgépen beállított ISO érzékenységhez tartozó kulcsszámot kell figyelembe venni.

A gyártó által megadott kulcsszám nem kőbe vésett állandó szám, az csak bizonyos körülmények esetén igaz. A kulcsszám a fotózás körülményeitől erősen függ, átlagos körülmények között, beltérben jól használható, egyébként pedig leginkább csak iránymutatásra szolgál.

A beállítandó rekeszértéket megkapjuk, ha az adott körülményekre vonatkozó kulcsszámot elosztjuk a téma vakutól mért távolságával. Ha az adott körülményekre vonatkozó kulcsszámot elosztjuk az alkalmazni kívánt rekeszérték számértékével, akkor azt a távolságot kapjuk, amely távolságra vakunkat el kell helyezni a témától ahhoz, hogy helyesen exponált felvételt kapjunk.

Tehát:

rekeszérték = kulcsszám / vaku-téma távolság

vaku-téma távolság = kulcsszám / rekeszérték

Ha 24 m kulcsszámú vakunkat 3 m-re helyezzük a témától, akkor 24m/3m= 8, azaz f/8 rekeszértéket kell alkalmaznunk.

Ha ugyanezzel a vakuval, f/4 rekeszértékkel szeretnénk lefényképezni ugyanazt a témát, akkor 24 m/4=6 m, tehát ilyen távolságra kell elhelyezni a témától a vakut.

Ha az ISO érzékenység kétszeresére nő (pl. ISO 100-ról ISO 200-ra), akkor a kulcsszám 1,4-szeresére nő, ha az érzékenység felére csökken (pl. ISO 800-ról ISO 400-ra), akkor a kulcsszám a 0,7-szeresére csökken. Ha az ISO érzékenység négyszeresére nő (pl. ISO 100-ról ISO 400-ra), akkor a kulcsszám kétszeresére nő (mert 1,4×1,4=1,96), ha az ISO érzékenység negyedére csökken (pl. ISO 400-ról ISO 100-ra), akkor a kulcsszám a felére csökken (mert 0,7×0,7=0,49).

A kulcsszám függ a vaku reflektorán beállított sugárzási szögtől. Ha a vaku fénye kisebb területre koncentrálódik, akkor nagyobb a kulcsszáma is. Például egy vaku kulcsszáma ISO 100 érzékenység és reflektorának 105 mm-es zoom állása esetén 58 m, ha a sugárzási szögét 35 mm-re növeljük, akkor kulcsszáma csak 39 m lesz.

A vaku használati útmutatójában a fenti táblázathoz hasonlót találhatunk. A fenti ábrán a Yongnuo YN568EX II Canon rendszervaku kulcsszámai láthatók ISO 100 érzékenység esetén (méter/angol láb mértékegységben, bennünket az első szám, a méterben megadott érték érdekel). A vaku sugárzási szöge 24 és 105 mm között állítható, a 14 mm-es sugárzási szög a reflektora elé helyezhető nagy látószögű előtéttel állítható be. Felül, az oszlopok fejlécében láthatjuk a vakun beállítható sugárzási szögeket. A vaku fényteljesítménye szabályozható, balra a sorok elején láthatjuk a beállítható fényteljesítmény-értékeket (egy fényértéknyi lépésközzel).

A fenti képen jól látható a vaku reflektora széléből kihúzható nagy sugárzási szöget (14 mm) biztosító előtét, amely a vaku reflektora előtt látható, valamint a szintén kihúzható fehér fényterelő lapocska. Ha a nagy látószögű előtétet kihúzzuk, akkor a motoros zoommal rendelkező vaku automatikusan a legnagyobb sugárzási szögre áll.

A vaku kulcsszáma ISO 100 esetén a fenti táblázat sorainak és oszlopainak metszéspontjában olvasható le. Ha például a vakun 28 mm-es sugárzási szöget és 1/4 fényteljesítményt állítunk be, akkor a vaku kulcsszáma 15 m lesz. Ha témánk 3 m-re van a vakutól, akkor 15/3=5, azaz f/5 rekesz szükséges a helyes expozícióhoz. Ha f/8 rekeszt szeretnénk használni, akkor 15/8=1,875, azaz 1,875 m-re kell, hogy legyen a téma a vakutól.

Ha ISO 200-zal szeretnénk fotózni, akkor egy újabb táblázatra lenne szükségünk, amelyben a kulcsszámok értékei 1,4-szeresei a fenti táblázatban szereplő értékeknek, ISO 400 esetén ismét egy másik táblázatra lenne szükség, kétszeres kulcsszámértékekkel.

Ezt a témát szándékosan nagyoltam el. Ennek az az oka, hogy inkább a gyakorlattal szeretnék foglalkozni, azonban a gyakorlatban nem szoktunk táblázatokat nézegetni, számolgatni se nagyon szoktunk. Számítással nem nagyon érünk célt. Legtöbb esetben úgyis olyanok a körülmények, amelyek hatását úgysem tudjuk pontosan figyelembe venni a számításnál, és ráadásul sokszor több vakuval fotózunk. Leginkább akkor boldogulunk könnyebben a vakukkal, ha használatuk során kellő gyakorlatot szerzünk. A próbafelvételnek, és a kép visszanézésekor a hisztogramnak vesszük a legnagyobb hasznát, és ha szükséges korrigálhatunk.

Fényteljesítmény és tématávolság

Fentebb írtam, hogy az expozíciót egyebek mellett a vaku fényteljesítményének szabályozásával, vagy a vakunak a témától megfelelő távolságra helyezésével is szabályozhatjuk.

A kérdés az, hogy mindegy, hogy a téma megvilágításának erősségét a vaku-téma távolsággal, vagy a vaku fényteljesítményének szabályozásával szabályozzuk? Ennek eldöntéséhez vissza kell emlékeznünk arra, amit a Fotózásról amatőröknek című könyvem természetes fényről szóló fejezetében a lágy és kemény fényről írtam. A lágy megvilágítás igen kedvelt. Ezt úgy érhetjük el, ha a témát a méretéhez képest nagy fényforrás közelről világítja meg. Közelről pedig akkor tudjuk megvilágítani, ha a vaku fényteljesítményét le tudjuk csökkenteni a szükséges szintre.

Tehát egyáltalán nem mindegy, hogy a vaku távolabb helyezésével, vagy a témához közel lévő vaku fényteljesítményének csökkentésével érünk el azonos megvilágítás-erősséget. Ugyanis az utóbbi esetben lágyabb fényt kapunk. Emiatt (is) nagy jelentősége van annak, hogy a vaku fényteljesítménye szabályozható legyen.

Az itt leírtak nem arra vonatkoznak, amikor a vakut önmagában használjuk, hanem amikor a téma méretéhez képest nagy fényformálót, például szoftboxot alkalmazunk. Egy kis rovarhoz képest azonban már a 15 cm-es lágyító előtét is nagy méretűnek számít.

Két azonos vaku együttes fényteljesítménye

Nézzük meg, hogy mennyivel nő a megvilágítás erőssége, ha egy vaku helyett két teljesen egyforma vakut használunk, amelyek teljes fényteljesítménnyel villannak, és közvetlenül egymás mellől, ugyanolyan távolságból, pontosan ugyanazt a felületet világítják meg. A két vaku eredő kulcsszáma az egyik vaku kulcsszámának 1,4-szerese lesz, amely egy fényértéknyi növekedést jelent.

Egy vaku megduplázása eredményezett egy fényértéknyi előnyt. Ahhoz, hogy még egy fényértéknyi előnyünk keletkezzen, ezt a két vakut kell megdupláznunk, azaz négy vakura lesz szükségünk, és ha ehhez képest még egy fényértéknyivel erősebb megvilágítást szeretnénk, akkor ezt a négy vakut kell megdupláznunk, azaz már nyolc darab egyforma vaku szükséges.

Rövid záridők használata

Fentebb írtam, hogy a vakuszinkron záridőnél rövidebb záridőt vakuval történő fényképezéshez nem lehet használni. Bizonyos vakuk és bizonyos vázak azonban lehetővé teszik a vakuszinkron záridőnél rövidebb záridők, akár 1/8000 s használatát is. Fotózásról amatőröknek című könyvemben írtam a redőnyzár expozíció közbeni lefutásáról, itt csak annyit írok róla, hogy a vakuszinkron záridőnél rövidebb záridők esetén egy rés halad végig az érzékelő előtt, és ezen a résen keresztül éri el a képérzékelőt az objektív által vetített kép. Minél hosszabb záridőt állítunk be, annál szélesebb lesz a rés. A vakuszinkron záridő az a legrövidebb záridő, amelynél az objektív által vetített kép már a képérzékelő teljes felületét egyidejűleg eléri. Ennél hosszabb záridők esetén minél hosszabb a záridő, annál hosszabb ideig világítja meg a képérzékelő teljes felületét az objektív által vetített kép.

Vakuszinkron záridőnél rövidebb záridők használatát a vakuk nagy sebességű szinkronizálás (High-Speed Sync, HSS, a Nikon „Auto-FP”-nek nevezi) nevű szinkron módja teremti meg. A HSS ikonja az alábbi:

Nagy sebességű szinkronizálást tehát akkor alkalmazunk, amikor a vakuszinkron záridőnél rövidebb záridőt szeretnénk használni. Ilyen záridők esetén nem érheti el egyidőben az objektív által vetített kép a képérzékelőt, hanem a két redőny között egy rés keletkezik, amely végighalad a képérzékelő előtt. HSS esetén a vaku a zár lefutásának ideje alatt folyamatosan villog, amely azt eredményezi, hogy a redőnyzár résének minden helyzetében eléri a vaku fényével megvilágított téma képe a képérzékelőt. Ez teszi lehetővé rövid záridők használatát. A sok villanás miatt az egyes villanások fényteljesítménye a vaku maximális fényteljesítményének csak töredéke lehet.

Például szabadban, napsütésben készítünk kis mélységélességgel ismerőseinkről egy közös arcképet, és vakut szeretnénk használni a kemény árnyékok derítéséhez. A kis mélységélesség miatt nagy fényerejű objektívra van szükségünk, amely 1/2000 s záridőt eredményez. Vázunk vakuszinkron zárideje azonban 1/200 s, amely látszólag (egyéb kiegészítők nélkül) lehetetlenné teszi a fénykép elkészítését. Ekkor jelent segítséget a HSS, mert segítségével akár 1/8000 s záridőt is használhatunk, és vakuval deríthetjük a modell arcán lévő árnyékokat. A sok villanás miatt a HSS erősen igénybe veszi a vakuban lévő akkumulátorokat is, mert jelentős energiamennyiséget igényel.

Gyors sorozatfelvétel vakuval

Ez nem azonos a HSS-sel, teljesen másról van szó. Bizonyos vakuk csak akkor képesek villanni, ha kondenzátoruk teljesen feltöltött állapotban van, a gyors sorozatfelvételre alkalmas vakuk azonban kisebb teljesítménnyel rövid időn belül többször képesek villanni, mert egy előző villanás után nem kell megvárni a teljes feltöltöttséget a következő villanás indításához.

Ennek akkor vesszük hasznát, ha fényképezőgépünkön sorozatfelvételt állítunk be, és vakuval szeretnénk fényképezni. A fényképezőgépek másodpercenként akár 3 kép készítésére is alkalmasak lehetnek, sőt esetleg akár jóval többre is. Az a kérdés, hogy arra alkalmas vakunkon milyen fényteljesítményt kell beállítanunk ahhoz, hogy jól megvilágított sorozatfelvételt kapjunk. A vakun manuális üzemmódot kell beállítanunk, és a maximálisnál (jóval) kisebb fényteljesítményt. Csodára ne számítsunk, de kellően lecsökkentett fényteljesítmény és 3 kép/s esetén akár 6 jól megvilágított képet is kaphatunk. Vakunk és vázunk esetében próbafelvételekkel kísérletezhetjük ki lehetőségeinket.

Szinkron az első vagy második redőnyre

Ennek csak a vakuszinkron záridőnél hosszabb záridőknél van jelentősége, elsősorban a lényegesen hosszabbaknál. A szinkron az első redőnyre az alapértelmezett működésmódja a fényképezőgépeknek. Első redőnyre történő szinkronnál az expozíció elején, az első redőny teljes lefutása utáni pillanatban villan a vaku. Második redőnyre történő szinkronizálásnál a vaku az expozíció végén, a második redőny elindulása előtti pillanatban villan.

Hogy megértsük a kettő közötti különbséget, képzeljük el a következő szituációt. Sötét háttér előtt balról jobbra lassan haladó embert fényképezünk hosszú, például 1 másodperces záridővel. A fényviszonyok olyanok, hogy vaku nélkül a mozgó ember képe elmosódottan és halványabban látható, míg a vaku rövid, erőteljesebb villanása az ember elmozdulás-mentes, jól exponált képét eredményezi. Az ember úgy mozog, hogy még az 1 másodperc elteltével is a képmezőben látható.

Ha az első redőnyre szinkronizálunk, akkor a vaku az első redőny lefutása után azonnal villant, ez a képmező bal szélénél az ember éles képét eredményezi. Utána ahogy továbbhalad az ember, a meglévő fényben halványabb, elmosódott, bemozdult nyomot hagy a képen.

Ha a második redőnyre történő szinkronizálást választjuk, akkor a kép bal oldalától látható az ember elmosódott, bemozdult képe egy másodpercig, majd közvetlenül a második redőny indulása előtt villan a vaku, amely az ember éles képét eredményezi.

Ha az első redőnyre szinkronizáltunk, akkor az ember maga előtt "tolta" saját elmosódott képét, míg ha a második redőnyre szinkronizáltunk, akkor maga után "húzta" azt, és ez utóbbi a természetesebb.

A bal oldalon az első, a jobb oldalon a második redőnyre történő szinkronizálás ikonja látható. A vakun és a fényképezőgépen is ezeket az ikonokat láthatjuk, amennyiben van lehetőség a választásra. A Nikon "természetesen" más ikont használ. Az alapértelmezés az első redőnyre történő szinkronizálás, ha nem jelenik meg egyik ikon sem, akkor az első redőnyre történik a szinkronizálás.

Multi üzemmód

A sok vakun megtalálható Multi üzemmódról van szó. Ez valószínűleg nem a tömegek igényét elégíti ki, azonban segítségével érdekes képeket készíthetünk. Néhány mondatot írok róla mindössze.

Ebben az üzemmódban a vaku egymás után többször villan. Beállíthatjuk a villanások számát, és azt, hogy a villanások frekvenciája mennyi legyen. A frekvencia mértékegysége a Hz (Hertz), és a másodpercenkénti villanások számát jelenti. A Hz mértékegység ugyanaz, mint az 1/s (a másodperc reciproka). Azt is mondhatjuk, hogy a frekvencia tulajdonképpen a villantások gyakoriságát jelenti, azt, hogy mennyi időnként történik egy-egy villanás. Ha a frekvencia 1 Hz, akkor másodpercenként egy villanás történik, ha 5 Hz, akkor másodpercenként öt, azaz kéttized másodpercenként villan egyet a vaku.

Mire jó ez? Arra, hogy egy képen rögzíthessük a mozgás különböző fázisait. Például egy kalapáccsal lassan, mondjuk 1 másodperc alatt az asztalra ütünk. Ezt fotózzuk teljes sötétségben, közelről, egy másodperces záridővel. Az exponálás alatt a vaku ötször villan. Ekkor egy képen élesen rögzítjük karunk és a kalapács mozgásának öt fázisát. Ha táncosokat fényképezünk olyan megvilágítás mellett, hogy a mozgásuk által keletkezett elmosódott kép is halványan megjelenjen a felvételen, és közben a vaku is villan néhányat éles képet eredményezve, akkor érdekes képet kaphatunk.

Multi mód esetén kisebb fényteljesítményt kell beállítanunk a vakun, valószínűleg csak 1/4, vagy ennél is kisebb használható. Ez a villanások számától függ. Feleslegesen ne használjunk nagy fényteljesítményt, csak annyit, amennyi feltétlenül szükséges. A Multi üzemmód erősen igénybe veszi a vakut és az akkumulátort is, ajánlatos az egyes felvételek között némi szünetet tartani. Ne feledjük, hogy kisebb fényteljesítménynél a villanás időtartama is rövidebb, amely előnyös a mozgás befagyasztása szempontjából.

A záridőnek legalább olyan hosszúnak kell lennie, hogy az összes villanás eredménye látható legyen a képen. Az alkalmazandó minimális záridőt egyszerűen meg tudjuk állapítani:

minimális záridő = villantások száma / villantások frekvenciája

Úgy gondoljuk, hogy egy lassú kalapácsleütés is befejeződik egy másodperc alatt, és a mozgás öt fázisát szeretnénk megörökíteni. Ennek érdekében a vakunak a leütés alatt ötször kell villannia, tehát a villanások száma 5. Ahhoz, hogy egy másodperc alatt öt villanás történjen, 5 Hz frekvenciát kell beállítani.

minimális záridő = 5 villanás / 5 Hz = 1 s

Vaku üzemmódok

Ezekkel az előbbiekben már foglalkoztunk, foglaljuk össze az üzemmódokat.

TTL: Ez kizárólag rendszervakuknál fordul elő. Minden gyártó másképpen nevezi (pl. Canon: E-TTL, Nikon: iTTL). Elővillanás történik, valamint objektíven keresztül történő vakufénymérés.

M (manuális: Középérintkezős vakuknál, valamint M üzemmódba kapcsolt rendszervakuknál találkozhatunk vele. Ebben az üzemmódban tudjuk beállítani a vaku fényteljesítményét.

Multi: Általában rendszervakuknál és középérintkezős vakuknál is megtalálható, nem túl hasznos funkció. A vaku villanássorozatot produkál, megadhatjuk a villanások számát, és frekvenciáját.

Szinkron módok

A vakuk üzemmódjaitól élesen meg kell különböztetni a vakuk szinkron módjait, amelyek arról szólnak, hogy hogyan biztosíthatjuk, hogy a vaku vagy vakuk a megfelelő pillanatban, a megfelelő módon villanjanak. Ide tartozik a HSS szinkron mód, szinkron az első vagy második redőnyre, a fényképezőgépre helyezett, illetve attól távolabb elhelyezett vaku elvillantása. A fényképezőgéptől távolabb elhelyezett vaku elvillantása történhet PC kábel segítségével, illetve a vezeték nélküli kioldás lehet optikai (fénnyel történő), vagy rádiós (rádióhullámokkal történő).

Vakuvezérlés, vakukioldás

A fényképezőgéptől távolabb elhelyezett vakuk esetén vakukioldás vagy vakuvezérlés történhet.

A vakukioldás azt jelenti, hogy mindössze a távoli vakuk kioldása, azaz elvillantása történik meg. A kioldás lehet vezetékes, vagy vezeték nélküli. A vezeték nélküli kioldás lehet optikai (fénnyel történő), vagy rádiós (rádióhullámokkal történő).

Vakuvezérlés esetén a vaku kioldásán kívül működésének távolról történő vezérlése történik, beleértve üzemmódjának, működési paramétereinek távolról történő beállítását is. Csak vezeték nélküli vakuvezérlést szoktunk alkalmazni, amely optikai (fénnyel történő), vagy rádiós (rádióhullámokkal történő) lehet.

Direkt (közvetlen) villantás

Ha szép fényeket szeretnénk, akkor a vakut nem a fényképezőgépre tesszük, hanem attól távolabb, külön állványon helyezzük el.

Indirekt (közvetett) villantás

A "vakus" képek elkerülésére nagyon egyszerűen alkalmazható és nagyon hatásos megoldást adhat az indirekt villantás. Ilyenkor a vaku fénye nem közvetlenül a témára irányul, hanem azt egy nagy, világos (fehér) felületre irányítjuk, és a témát erről a felületről visszaverődő szórt fény világítja meg, amely kellemes hatású képet eredményez. Ez a fehér felület lehet mennyezet, fehér fal, vagy bármilyen egyéb nagy fehér felület, például nagy derítőlap is. A szórt fény miatt az árnyékok lágyabbak lesznek, és esetleg kisebb különbség lesz az előtér és a háttér megvilágítása között.

Indirekt villantáshoz a veszteségek miatt erősebb fényű (nagyobb kulcsszámú) vakura lehet szükség.

Mennyezetre történű villantáshoz billenthető reflektorral rendelkező vaku szükséges, falfelületre történő villantáshoz pedig forgatható reflektorú vaku használható. Mivel a mennyezetről visszaverődött fény nagy területen szóródik, nagyobb látószögű objektívvel is fényképezhetünk, mint amekkora a vaku sugárzási szöge.

A fehér mennyezetre villantás egyszerűen megvalósítható. Az ábrán a kis nyilak a minden irányba történő fényszóródást jelképezik. Ebben az esetben a vaku-téma távolság két távolság összege lesz, azaz a vaku-mennyezet (a mennyezet azon helyének vakutól mért távolsága, ahová a vaku fénye irányul, az ábrán "A"), valamint a mennyezet-téma távolság ("B") összege. Ezt a távolságot vegyük figyelembe, ha a kulcsszám alapján kalkulálunk, valamint azt, hogy a mennyezet fényelnyelése és a fény nagyobb területen történő szétszóródása miatt a kalkuláltnál akár egy-négy fényértéknyivel (rekeszértékkel) bővebben kell exponálni.

Vakuk csoportosítása

A vakukat azok elhelyezhetősége szempontjából két csoportra oszthatjuk:

• A fényképezőgépbe gyárilag beépített vaku, amelyet belső vakunak nevezünk.
• Külön megvásárolható, a fényképezőgép vakupapucsába is rögzíthető, vagy attól távolabb is elhelyezhető vaku, amelyet külső vakunak nevezünk.

A külső vakukat is két nagy csoportra oszthatjuk:

• Középérintkezős, univerzális vakuk.
• Rendszervakuk, más néven TTL vakuk.

Miért jó külső vakukat használni? Egyrészt megoldhatjuk segítségükkel a beépített vaku problémáit, másrészt lehetővé válik több vaku használata. Így sokkal jobb képeket készíthetünk.

Fényképezés vakuval - Tartalomjegyzék

Oldal tetejére

Főoldal