2024.01.30
Régi, manuális objektívek alaptípusai
Nem célom az objektívek fejlődéstörténetének részletes ismertetése, mert inkább a gyakorlatban is hasznosítható, alapvető ismereteket szeretnék közzétenni.
Ha egyetlen lencsével szeretnénk fényképezni, akkor szembetalálnánk magunkat számos lencsehibával, mint például a torzítás, a szférikus aberráció (gömbi hiba), a kóma, a kromatikus aberráció (színhiba) stb. Ezek hatását mérsékelni csak több lencsével lehetséges, ezért tartalmaznak az objektívek minden esetben több lencsét. A korai és a napjainkban is zajló fejlesztések lényegében a lencsehibák csökkentését célozzák. Az a kérdés, hogy hogyan lehet adott gyújtótávolságú, adott fényerejű objektívet minél kevesebb lencsehibával, elfogadható áron előállítani.
A régi objektívek döntő többsége néhány alaptípusból származtatható, és felismerhető szerkezetükben az (esetleg kissé módosított) alaptípus. Az ábrákon balra látható a frontlencse, és jobbra a hátsó lencsetag.
Cook triplet
Ezt az alaptípust Dennis Taylor tervezte, 1893-ban jelent meg.
Jellemzője a két gyűjtőlencse között elhelyezkedő szórólencse, amelynek célja a kromatikus aberráció jelentős mérséklése. Ennek az elrendezésnek az elnevezése: 3 elem 3 csoportban, mert három különálló lencséből áll az objektív. A két függőleges vonalka (a szórólencsétől jobbra) a rekesz helyét mutatja.
Rajza kissé lágy, de szép a képi összhatása. A mai napig kedvelt objektív, gondoljunk például a Meyer Optik Görlitz Trioplan 100mm f/2,8 régi objektívre, amelyet ismételten elkezdtek gyártani. A jelenleg gyártott változat kb. 1300 USD áron vásárolható meg, de a több évtizedes eredeti, régi változat ára is 100000 Ft-nál kezdődik. Ez az objektív az elmúlt években lett ismét felkapott, főleg a szappanbuborékszerű bokeh miatt, mert az általános optikai minősége nem annyira jó. Vagy például kevesen gondolják, hogy a Zeiss Sonnar objektív is triplet származék, csak a középső lencsét egy összetett lencsével helyettesítették.
Érdemes még megemlíteni ennek az alaptípusnak Dr. Paul Rudolph, a Carl Zeiss cég fejlesztője által módosított változatát, a Tessar objektívet.
Mint az ábrán is látható, Rudolph a hátsó lencsetagot egy összetett lencsetaggal helyettesítette, mégpedig víztiszta kanadabalzsammal összeragasztott gyűjtő- és szórólencsével. Ez az ábra jobb oldali lencsetagja. Az összeragasztott gyűjtő- és szórólencse különböző törésmutatójú optikai üvegből készült. Erre a felépítésre azt mondjuk, hogy 4 elem 3 csoportban, mert összesen négy lencse van, amelyből kettő össze van ragasztva, tehát így csak három, egymástól elkülönülő (levegővel elválasztott) csoport van. Széles körben használt, nagyon sikeres konstrukció, a triplethez képest még jobban korrigált lencsehibákkal. Tessar típusú objektív például a Carl Zeiss Jena Tessar 50mm f/2,8 és az Industar 50-2 objektív.
A Tessar objektív rajza teljes rekesznyíláson lágyabb, főleg a képsarkak felé lágyul erőteljesen, lerekeszelve f/8-ra azonban nagyon éles lesz, de már f/4 esetén is elég éles. Kemény rajzú, élesen, kontrasztosan rajzoló, kissé a hidegebb színek felé húzó objektív. A kevés lencsetag kedvező.
Dupla Gauss
Ezt az alaptípust Alvan Graham Clark 1888-ban szabadalmaztatta.
A Gauss rendszer egy gyűjtőlencse mögé helyezett szórólencséből áll, ezt duplázta meg az ábra szerint tükörszimmetrikusan Clark, mert észrevette, hogy ez az elrendezés csökkenti a kromatikus aberrációt. Az eredeti szimmetrikus elrendezés mára aszimmetrikussá vált, a frontlencse jóval nagyobb a hátsó lencsetagnál, stb. Tisztán ezt az alapelrendezést nemigen használják, inkább a módosított változatait. Számos, ebből a típusból származtatható objektív létezik. A dupla gauss objektív optikai felépítése 4 elem 4 csoportban.
Legismertebb a dupla Gauss objektív Dr. Paul Rudolph által 1896-ban módosított változata, a Planar objektív.
Az eredeti Planar objektív a fenti ábrán látható módon, 6 db különálló lencséből épült fel (6 elem 6 csoportban). Ez az objektív nagyszerű korrigáltsága ellenére sem vált be a gyakorlatban, mert a sok lencsefelületen a tükröződések nagyon zavaróak voltak, és a kontrasztja nagyon kicsi volt. Csak később, a tükrözésmentesítő réteg felfedezése, és polgári célra történő alkalmazhatósága (1941) után válhatott nagyszerű objektívvé.
A fenti ábrán már a két összetett lencsét tartalmazó, továbbfejlesztett változat látható. Itt a két-két belső lencsét egy-egy két lencséből összeragasztott lencsecsoporttal helyettesítették. A továbbfejlesztett változat optikai felépítése 6 elem 4 csoportban.
A Planár alapú optikai felépítés számos objektívben megjelent. A Planar típusú objektívek jól korrigált, nagy fényerejű, éles képet adó objektívek, napjainkban is megállják a helyüket.
A 6 darab különálló lencsét tartalmazó eredeti változattal igen ritkán találkozhatunk. Leginkább háromféle változata terjedt el:
1. a frontlencsénél ragasztott lencsetagot, a hátsó lencsetagnál különálló lencséket tartalmazó változat;
2. a frontlencsénél különálló lencséket, a hátsó lencsetagnál ragasztott lencsetagot tartalmazó változat;
3. a frontlencsénél és a hátsó lencsetagnál is ragasztott lencsetagot tartalmazó változat (a fenti továbbfejlesztett változat).
Az alábbi ábrán láthatjuk a Helios 44 objektívcsalád, és a Schneider Xenon 50mm f/1,9 objektívek optikai felépítését, amelyek Planar típusú objektívek (továbbfejlesztett változat szerinti elrendezés).
Vagy nézzük meg a Carl Zeiss Jena Pancolar 50mm f/1,8 objektívet:
Ez is Planar típusú objektív, a frontlencse felőli részen (az ábrán bal oldalon) a továbbfejlesztett, összetett (ragasztott) lencsés változat elemei, a hátsó lencséknél (az ábrán jobb oldalon) pedig az eredeti, különálló lencsékből álló változat elemei jelennek meg.
Az alábbi ábrán nézzük meg a napjainkban is megvásárolható Canon EF 50mm f/1,8 STM objektív felépítését (amely valójában egy régi, hagyományos elvek szerint tervezett objektív).
Látható, hogy ez is Planar típusú objektív, csak itt a Pancolarral ellentétben a frontlencse felől találhatók a különálló lencsék (az eredeti változat szerint), és a hátsó lencsetagnál a két lencséből összeragasztott lencsecsoport (a továbbfejlesztett változat szerint). Ehhez teljesen hasonló felépítésű a Pentax-M 50 mm f/1,7 SMC, és az SMC Takumar 55 mm f/1,8 objektív.
Retrofókusz elv
A tükörreflexes fényképezőgépek megjelenésével komoly problémába ütköztek az objektívgyártók. A fény útjában 45 fokos szögben elhelyezkedő tükör miatt az objektívet nem lehetett a film síkjához tetszőlegesen közel helyezni, amely megakadályozta, hogy kellően kis gyújtótávolságú objektívet tudjanak készíteni. Legfeljebb 40 mm lehetett a gyújtótávolság.
Az objektív gyújtótávolságát az úgynevezett fősíkjától mérjük, amely normál esetben az objektív belsejében van. (A fősik egy optikai (lencsetervezési) kifejezés, tehát annak látható, kézzel fogható megjelenése nincs.) Ha ezt a fősíkot sikerülne valamilyen módon a gépváz belsejébe "tolni", akkor lehetne rövidebb gyújtótávolságú objektívet is gyártani. Ezt a problémát oldotta meg az úgynevezett retrofókusz elv, amelynek lényege az, hogy ha egy (vagy kettő) szórólencsét helyezünk egy objektív elé, akkor annak lerövidül a gyújtótávolsága, és a fősíkja is hátratolódik, az objektíven kívülre. Így már a fősík a gépváz belsejébe eshet, kellően közel a film síkjához. A tükörreflexes fényképezőgépekhez gyártott nagy látószögű objektíveknél ezt a megoldást alkalmazzák.
Példaképpen nézzük meg a Voigtlander Skoparex 35mm f/3,4 retrofókusz elven alapuló nagy látószögű objektívet, melynek optikai felépítése az alábbi ábrán látható (6 lencse 5 csoportban).
A hátsó lencsetagoknál (az ábrán jobb oldalon), az utolsó három lencsecsoportban tisztán felismerhetjük a Tessart, amely elé egy gyűjtőlencse került, majd frontlencseként egy nagy szórólencse.
A Pentacon 30mm f/3,5 objektív szintén retrofókusz elven alapuló nagy látószögű objektív, melynek optikai felépítése az alábbi ábrán látható (5 lencse 5 csoportban).
A hátsó lencsetagokban (az ábrán jobbra) tisztán felismerhetjük a Cook triplet három lencséjét, amely elé egy gyűjtőlencse került, majd frontlencseként egy nagy szórólencse.
Régi, manuális objektívek - Tartalomjegyzék