A fényképezőgép felbontása

Elérkeztünk hát ehhez a fontos fejezethez is, amely több szempontból hasznos. Egyrészt azoknak szolgálhat útmutatóul, akik most állnak vásárlás előtt, másrészt pedig azoknak, akik valamiért nincsenek megelégedve fényképezőgépük képminőségével.

A fényképezőgép maximális felbontása

A képérzékelőn az egyes elemi érzékelők rendezetten helyezkednek el úgy, mint ahogy a „kockás” füzetben a kis négyzetek, sorokba és oszlopokba rendezetten.

A „maximális felbontás”-on ebben a fejezetben azt értem, amikor a kép felbontása megegyezik a képérzékelő fizikai felbontásával, azaz a digitális kép képpontjainak száma megegyezik a képérzékelő hasznosított képpontjainak, azaz elemi érzékelőinek számával. Az adott fényképezőgéppel készíthető maximális felbontású kép esetén egy elemi érzékelőből általában valóban egy képpont jön létre a digitális képen, de ez nem minden esetben igaz. Bizonyos, főleg Fujifilm gyártmányú fényképezőgépeknél fordul elő, hogy a digitális kép felbontása a képérzékelő felbontásának kétszerese is lehet. De itt nem erről lesz szó.

A maximális felbontást megapixelben úgy kapjuk meg, hogy az egy sorban található képpontok számát megszorozzuk az oszlopok számával, és osztjuk 1 millióval. Ha például egy fényképezőgép maximálisan 6000 sorból és 4000 oszlopból álló képet hoz létre, akkor a képpontok száma 6000×4000=24000000, tehát a kép felbontása 24 MP-es.

A felbontás következményei

Azt nézzük meg, hogy a felbontás elvileg milyen tényezőkre van hatással.

• Nyomat mérete: Nagyobb felbontású képből elvileg nagyobb méretű nyomat készíthető, ha a kép jó minőségű, és sok információt tartalmaz.
• Átméretezés: Nagyobb felbontású képből átméretezéssel bizonyos tekintetben jobb minőségű képet kaphatunk.
• Kivágás lehetősége: Nagyobb felbontású képből elvileg jobban tudunk egy kisebb részt kivágni, és azt hasznosítani.
• Nagy felbontású megjelenítők kiszolgálása: Nagyobb felbontású képpel jobban ki tudjuk használni a mai nagy felbontású megjelenítők (monitor, televízió) lehetőségeit. A full HD monitor felbontása alig haladja meg a 2 MP-t, a 4K felbontású monitoré pedig több, mint 8 MP. A 8K felbontás még nincs nagyon elterjedve, ennek felbontása a 4K felbontás többszöröse.
• Nagyobb fájlméret, erősebb számítógép: Nagy felbontás esetén a képfájlok és a nyers fájlok mérete nagyobb, és emiatt erősebb számítógép kell az utómunkálatokhoz.

Felbontás és képpontterület

Itt a képérzékelő egy kis elemi érzékelőjére jutó terület méretéről van szó.

A fenti táblázatban nézzük meg az érzékelők aktív területének méretét, és a fizikai felbontásukból számolt, egy elemi érzékelőre jutó területét.

A táblázat „A” oszlopában a képérzékelő „kereskedelmi” mérete látható (tokozás mérete). Ezt általában minden gyártó specifikálja. Az „egyéb APS-C” a Nikon, Sony, Pentax gyártmányú fényképezőgépekben alkalmazott APS-C méretű képérzékelőt jelenti. A Canon APS-C méretű képérzékelője kicsivel kisebb a többi gyártó által alkalmazotthoz képest.

A „B” oszlop tartalmazza a képérzékelő aktív, képpontokat tartalmazó területének méretét milliméterben.

A „C” oszlopban látható a képérzékelő aktív területe négyzetmilliméterben.

A megapixelben megadott fizikai felbontás oszlopokban az adott méretű és fizikai felbontású érzékelőnek egy képpontra eső területe van megadva négyzetmikronban (más néven négyzetmikrométerben; a mikrométer a méter milliomod része). Ezeket az értékeket úgy kaptam, hogy az érzékelő négyzetmilliméterben megadott aktív területét (C oszlop) elosztottam a fizikai felbontással, azaz a megapixelek számával. Ez nem teljesen pontos megközelítés, mert a képpontok fényérzékeny felülete általában nem tölti ki teljesen a rendelkezésére álló helyet, a hasznos felület a számítottnál kisebb, azonban összehasonlításokat tenni mindenképpen alkalmas.

Nézzük meg a táblázat egy sorát. Azt láthatjuk, hogy minél nagyobb a felbontása az adott méretű képérzékelőnek, annál kisebb terület jut egy képpontra. Például nézzük az M4/3” érzékelőt. Ha ekkora érzékelőre 10 millió képpontot helyezünk el (10 MP oszlop), akkor egy képpontra 22,5 négyzetmikrométer terület jut, ha 20 millió képpontot (20 MP oszlop), akkor nyilván a fele, 11,25.

Nézzük meg például a táblázat 10 MP oszlopában, hogy a kis fényképezőgépeknél igen elterjedt 1/2,5” és 1/2,3” méretű képérzékelők esetében 10 MP fizikai felbontás mellett milyen pici terület jut egy elemi érzékelőre: 2,5 négyzetmikrométer és 2,85 négyzetmikrométer. Most nézzük meg, hogy ugyanez mekkora Canon APS-C illetve full frame váz esetén: 32,9 illetve 86,4 négyzetmikrométer, míg M4/3” (Micro Four Thirds rendszer) esetében 22,5 négyzetmikrométer. Hatalmas a különbség.

A képpontmérethez és a képérzékelő méretéhez kapcsolódó fogalom a képpontsűrűség.

A képpontsűrűség a képérzékelő vízszintes vagy függőleges oldalának 1 inch (25,4 mm) hosszán elhelyezkedő képpontok száma. Nagyobb képpontsűrűség kisebb képpontméretet jelent.

Természetesen vannak olyan érzékelőméretek, amelyek 1 inchnél jóval kisebbek, de esetükben is kiszámítható a képpontsűrűség. A Canon APS-C érzékelőjének hosszabb oldala 22,2 mm, egy 24 MP-es érzékelő esetében ezen az oldalon 6000 képpont helyezkedik el. Ezekből az adatokból a képpontsűrűség kiszámítható, hiszen ha 22,2 mm hosszon 6000 képpont helyezkedik el, akkor 1 mm hosszon 6000/22,2 képpont, 25,4 mm hosszon pedig ennek 25,4-szerese, azaz (6000/22,2)×25,4=6865 pixel/inch a képpontsűrűség.

Kiszámíthatjuk az képérzékelő egy képpontjára eső négyzet alakú terület oldalhosszúságát is, amennyiben a képérzékelő aktív területének oldalhosszúságát elosztjuk az oldal mentén elhelyezkedő képpontok számával. A fenti példa szerint a Canon APS-C érzékelőjének hosszabb oldala 22,2 mm, egy 24 MP-es érzékelő esetében ezen az oldalon 6000 képpont helyezkedik el. Ekkor egy elemi érzékelőre eső terület oldalának hossza 22,2/6000=0,0037 mm, azaz 3,7 mikrométer.

Egy 1/2,3” méretű érzékelős 20 MP-es kis kompakt gép képpontsűrűsége körülbelül 21000 pixel/inch. A képpontok rendkívül picik, ami nem előnyös.

Képpontterület és képminőség

A fentiekből esetleg azt a következtetést lehet levonni, hogy a nagyobb felbontás előnyösebb (nagyobb nyomtatási méret, stb.). Ez azonban nem feltétlenül így van, mert nemcsak a képpontok mennyisége számít, hanem azok minősége is.

Milyen különbséget okoz a gyakorlatban képeinken a képpontok méretének különbsége?

A nagyobb méretű elemi érzékelő több fényt képes gyűjteni, amely nagyobb árnyalatterjedelmet és jobb képminőséget jelent főleg rosszabb fényviszonyok esetén.

Ha kisebbek a képpontok, kisebb az átvihető árnyalatterjedelem. A nagyobb képpontméretű képérzékelők ebből a szempontból előnyösebbek, a legelőnyösebbek a nem túl nagy felbontású full frame fényképezőgépek.

Korábban láttuk, hogy a kis méretű elemi érzékelő növeli a zajosodásra való hajlamot. Az érzékenység növelése növeli a képzajt, csökkenti az élességet, a részletgazdagságot, és rontja a színeket. Minél nagyobb a képpontsűrűség, annál inkább ezt tapasztalhatjuk.

Azonban figyelembe kell venni gyakorlati szempontokat is:

• Jó fényviszonyok közepette, sok fény esetén, alacsony ISO használatával (például ISO 100-400 tartományban) kicsi a különbség a képpontok zaját illetően, ha a képpontok oldalhosszúságának különbsége nem éri el a 2x-es értéket, és hasonló technikai színvonalat képviselnek. Kicsivel fentebb láttuk, hogy a 24 MP-es APS-C érzékelő képpontjának oldalhosszúsága 3,7 mikrométer. A szintén APS-C 12 MP-es érzékelő képpontjának oldalhosszúsága 22,2/4272=5,2 mikrométer. A nagyobb képpontméret oldalhosszúsága nem éri el a kisebb kétszeresét. A gyakorlatban is hasonlóan jó zajteljesítményt nyújt jó fényviszonyok között a két fényképezőgép annak ellenére, hogy a kisebb felbontású évekkel korábbi konstrukció (2011, illetve 2015), és csak jóindulattal nevezhetjük ezeket hasonló technikai színvonalat képviselőknek. A nagyobb felbontású képből nagyobb nyomat készíthető. Ha teljesen azonos technikai színvonalat tételezünk fel, akkor rosszabb fényviszonyok között, magasabb ISO értékeknél (például ISO 800-tól) azonban a kisebb képpontméretű fényképezőgép észrevehetően rosszabbul teljesít. A nagyobb képpontméretű érzékelők alkalmasabbak rosszabb fényviszonyok között, magasabb ISO értékekkel történő fényképezéshez.
• Ha az érzékelő mérete megegyezik, csak a felbontás eltérő, akkor a nagyobb felbontás nem feltétlenül jelent nagyobb képzajt magasabb ISO használata esetén sem. Ez látszólag ellentmond a korábban leírtaknak. Az ellentmondás azonban csak látszólagos. Ha a nagyobb felbontású érzékelő képéből a hosszabb oldala mentén található több képpont számával arányosan nagyobb nyomatot készítünk, és közelről nézzük, akkor valóban nagyobb képzajt tapasztalhatunk a kisebb felbontású érzékelő képéből készített, arányosan kisebb nyomathoz képest. A különböző felbontású képérzékelők képzaját azonban nem így szokták összehasonlítani, hanem úgy, hogy azonos méretű nyomatot készítenek mindkét felbontású érzékelő azonos ISO értékkel (pl. ISO 1600) készült képéből. Ehhez a nagyobb felbontású érzékelő képét a kisebbével azonos felbontásúra kell átméretezni. Ha így nyomtatjuk ki a kétféle érzékelővel készült képet, akkor körülbelül egyforma képzajt tapasztalhatunk. Az összehasonlításhoz mindig a nagyobb felbontású fényképezőgéppel készült képet méretezzük át a kisebb felbontású fényképezőgéppel készült kép felbontására. Például az APS-C érzékelőméretű 24 MP-es fényképezőgép 6000×4000 képpontból álló képét át kell méretezni a szintén APS-C 12 MP-es fényképezőgép képének felbontására, amely 4272×2848 képpont. Ekkor lesz két azonos, 4272×2848 képpont felbontású képünk, és ezeket azonos méretben kinyomtatva tudjuk a két fényképezőgép képzaját összehasonlítani.
• Hogyan tehetünk összehasonlítást egy kisebb érzékelőméretű eszközzel, például egy mobiltelefonnal? A képérzékelő mérete ebben az esetben nem egyezik meg a fényképezőgép képérzékelőjével. Valójában sehogyan sem lehet összehasonlítani. Nézzük meg például egy okostelefon 38 MP-es fényképezőgépét, amelynek 13,3×10,67 mm-es érzékelője van. Az érzékelő képpontjának oldalhosszúsága mindössze 1,4 mikrométer, amely eleve rányomja a bélyegét a képminőségre. Az objektív felbontóképessége sem lehet olyan jó, amely ilyen pici képpontokhoz szükséges lenne. A pici képpontok miatt a fényelhajlás is erőteljesebben fejtheti ki élességet rontó hatását. Mindezek azt eredményezik, hogy ugyan ott van a 38 millió képpont, azonban a kép információtartalma igencsak kevés, legfeljebb 5 MP-nek, vagy még kevesebbnek megfelelő. Van egy csomó információt nem hordozó képpont a kapott 38 MP-es képen, és ha átméreteznénk 5 MP-esre, akkor is ugyanannyi információt tartalmazó képet kapnánk. A 38 MP-es képfájl feleslegesen foglal el sok helyet a memóriakártyán. Természetesen legfeljebb akkora méretű elég jó minőségű nyomatot készíthetünk a telefon 38 MP-es képéből, mint egy 5 MP-es jó minőségű képből, vagy rossz esetben még akkorát sem. Hasonló a helyzet a kis érzékelős nagy felbontású fényképezőgépekkel is. A velük készített kép információtartalma közel sem felel meg annak, mint amely a nagy felbontásából következne, hanem annál kevesebb.

Korábban azt is láthattuk, hogy a képpontméreten kívül egyéb tényezők is számítanak. Láthattuk, hogy a későbbi kiadású Canon EOS 750D kétszeres felbontása ellenére képzaj és árnyalatterjedelem szempontjából jobban teljesít, mint a néhány évvel korábban megjelent, feleakkora felbontású Canon EOS 1100D. A képérzékelők és a feldolgozó szoftverek is látványosan fejlődtek az elmúlt bő évtizedben, és ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Képpontterület és objektív

Az érzékelő kis képpontterülete nagyobb követelményeket támaszt az objektívekkel szemben. Ha jól ki szeretnénk használni fényképezőgépünk nagy felbontását, és 100% nagyításon nézve is elég éles képet szeretnénk látni (jó a pixelszintű élesség), akkor esetleg igen jó felbontóképességű objektívre lehet szükség.

Ha az érzékelő képpontterülete kisebb, akkor részletgazdagabb képet kell vetítenie az objektívnek az érzékelőre, hogy annak felbontását jobban kihasználhassuk.

Ehhez jobb minőségű objektív szükséges. Itt elsősorban nagyobb felbontóképességre gondolok. Gondoljunk bele, hogy milyen nagy felbontóképességűnek kellene lennie a 10-20 MP-es, kis méretű érzékelőt tartalmazó, olcsó kompakt gép objektívjének, hogy ki lehessen használni az érzékelő felbontását. Erről azonban nincs szó. Azon az áron nem lehet ilyen minőségű objektívet előállítani, és nem is ez a cél. Ilyen kis géppel szemben nem lehetnek túlzott elvárásaink, maradnak a levelezőlapnál esetleg kissé nagyobb papírképek, a televízión történő képnézegetés, az internetes közzététel, ehhez pedig nem kell olyan nagy felbontóképességű objektív. Pontosabban 4K-s televízióhoz már kellene, azonban ennek teljesítése nem várható el egy kis érzékelős géptől.

Nagyobb érzékelőméret esetén ugyanez a helyzet, a kisebb képpontméret jó kiszolgálásához nagyobb felbontóképességű objektív szükséges.

Ez azonban csak egy elvi lehetőség. Céljaink eléréséhez nem feltétlenül kell olyan objektívet vásárolni jó drágán, amely jobban kiszolgálja nagy felbontású vázunkat, mert ha ezt szeretnénk, akkor máris a drága, modern, profi objektívek között találjuk magunkat.

A táblázatban láthatjuk, hogy egy 20 MP-es full frame érzékelő egy képpontra jutó területe 43 négyzetmikrométer, 36 MP esetén 24; 45 MP esetén 19,2. A 36 MP-es váz esetén arra számíthatunk, hogy csak a fix gyújtótávolságú profi objektívek egy részének (többnyire az újabbaknak) haladja meg a felbontóképessége az ehhez a vázhoz szükséges mértéket, esetleg egy részük csak egy-két rekeszértéknél, vagy csak nagyon szűk rekesznél. Változtatható gyújtótávolságú profi objektívek még ennél is kisebb arányban felelnek meg ennek a magas követelménynek, és szintén az újabbak között találhatunk leginkább megfelelőt. A 45 MP-es váz esetében még rosszabb a helyzet, még kevesebb olyan objektív van, amelynek felbontóképessége meghaladja a 45 MP-es váz maximális kiszolgálásához szükséges mértéket, leginkább a legújabb, legmodernebb objektívek között találhatunk ilyeneket nagyon drágán. A nagyobb képpontméretű 20 MP-es vázat már sokféle objektív is jól kiszolgálhatja.

A fenti táblázatban háromféle Canon APS-C érzékelő képpontterületét láthatjuk. Ha ezeket a képpontterületeket összehasonlítjuk a fenti full-frame érzékelő képpontterületeivel, akkor már láthatjuk, hogy a még kisebb képpontterületű érzékelő még magasabb követelményeket támaszt az objektívvel szemben. Ahhoz, hogy az objektív felbontóképessége meghaladja a 24 MP-es APS-C váz maximális kiszolgálásához szükséges mértéket, nagyobb felbontóképességgel kell rendelkeznie, mint amely a 45 MP-es full frame váz maximális kiszolgálásához szükséges. Ez azért van, mert a 24 MP-es APS-C váz képpontmérete kisebb a 45 MP-es full frame váz képpontméreténél, annak körülbelül kétharmada.

Megállapíthatjuk, hogy a nagy felbontás lehető legjobb kihasználása nem járható út, semmi értelme amatőr célra milliókért objektíveket vásárolni. Nem lehet ez a cél. A nagy felbontású vázakat nem így lehet jól kihasználni. Amatőrként úgysem csináltatunk hatalmas nyomatokat. A nagy felbontás valódi előnyét úgy tudjuk kihasználni, hogy kisebb felbontásúra méretezzük a képeket, és akkor jobb minőségű, kevésbé zajos képeket kapunk annál, mintha a képet eleve kisebb felbontású fényképezőgéppel készítettük volna el. Gondoljunk bele abba, hogy van egy 24 MP-es fényképezőgéppel készített képünk, amelynél az oldalsó színhibát jelentősen sikerült az utófeldolgozás során lecsökkenteni. Ha a képet átméretezzük 12 MP felbontásúra, akkor ezzel akár teljesen el is tüntethetjük azt a képről.

Gyakorlati tapasztalataim alapján megállapítható, hogy egy 12 MP-es APS-C vázat jól kiszolgálnak az olcsóbb objektívek, sőt akár a régi objektívek közül a jobb minőségűek is.

A fentieket figyelembe véve, ha APS-C vázunkhoz full frame vázhoz tervezett (akár profi) objektívet szeretnénk vásárolni (pl. használtan), legyünk nagyon óvatosak. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a nagyobb képpontméretű full frame érzékelőhöz tervezett régebbi objektív a kisebb képpontméretű APS-C érzékelőn nem jól teljesít. Akár egy APS-C vázhoz tervezett, mai kit objektív is jobb lehet nála. Ajánlatos alaposan megnézni a megvásárolni kívánt objektívvel készült, lehetőleg teljes felbontású tesztfotókat. Semmiképpen se full frame vázzal készült tesztfotókat nézegessünk, hanem APS-C vázzal készülteket. Ha az adott objektívvel csak kevés APS-C vázzal készült fotót találunk, akkor mondjunk le az objektív megvásárlásáról, mert nem véletlen, hogy azt az objektívet mások sem használják APS-C vázon.

A kis méretű érzékelővel rendelkező, nagy felbontású kompakt vagy bridge fényképezőgépeknél általában az objektív felbontóképessége kívánnivalót hagy maga után. Azt is mondhatjuk, hogy azoknak a képe azonos felbontás esetén kevesebb információt tartalmaz, mint nagyobb érzékelős társaik esetében. Hiába van ott a sok képpont, a sok megapixel felbontás, ha az nincs kellő mértékben megtöltve tartalommal.

Felbontás és képkivágás

Ha a szükségesnél nagyobb felbontású, jó minőségű képünk van, az megteremti annak a lehetőségét, hogy képünkről a felesleges, zavaró részeket utólag, képszerkesztő programmal levághassuk, és ezáltal jobb kép jöhessen létre. Természetesen arra kell törekedni, hogy a képkivágás már a kép készítésekor jó legyen, felesleges vagy zavaró részek ne kerüljenek a képre, az utólagos képkivágás csak szükségmegoldás. Ez kísérletezésre is lehetőséget ad, többféle képkivágást kipróbálhatunk, és kiválaszthatjuk a leghatásosabbat. Ebből a szempontból tehát a nagyobb felbontású fényképezőgép előnyösebb.

Felbontás és nyomtatási méret

Elérkeztünk a fényképezés egyik céljához, a papírkép előállításához. Ezen belül először foglalkozzunk a fényképezőgép felbontásával.

Sokan azt hiszik, hogyha vesznek egy nagyobb felbontású fényképezőgépet, akkor a megapixelek növekedésének arányában nő a fényképezőgéppel azonos minőségben készíthető papírkép (más szóval nyomat) mérete. Ez azonban nem így van.

Különböző felbontású képekből azonos minőségben készíthető nyomat mérete nem a felbontás arányában nő, hanem a képek egyik (például a hosszabb) oldala mentén elhelyezkedő képpontok számával arányosan. Elvileg ezzel, és nem a képpontok teljes számával arányos az azonos minőségben készíthető nyomatok mérete.

A 12 MP-es Canon EOS 1100D fényképezőgép maximális felbontása 4272×2848 pixel, a 18 MP-es Canon EOS 1300D maximális felbontása pedig 5184×3456 pixel. Mindkét fényképezőgép APS-C méretű érzékelővel rendelkezik. A felbontás másfélszeresére nőtt, 12 MP-ről 18 MP-re. A kérdés az, hogy a hosszabb képoldalak mentén elhelyezkedő képpontok száma is másfélszeresére nőtt-e. A 12 MP-es érzékelő esetében a kép hosszabb oldala mentén 4272 képpont helyezkedik el, míg a 18 MP-es érzékelő esetében 5184. A nagyobb felbontású kép hosszabb oldala mentén található képpontok száma 5184/4272=1,21-szeresére nőtt a kisebb felbontású képhez képest, a növekedés mértéke mindössze 21%. Tehát ugyanolyan minőségben nem másfélszeres, hanem csak 21%-kal nagyobb oldalhosszúságú nyomatot lehet készíteni. Mivel a képek azonos oldalarányúak, ezért ezek a megállapítások természetesen a képek rövidebb oldalára is igazak. Ne feledjük, hogy a digitális kép képpontjai négyzet alakúak.

Tehát láthattuk, hogy másfélszeres felbontású érzékelő esetében 21%-kal nagyobb oldalhosszúságú nyomatot készíthetünk azonos minőségben. Nézzük meg ezt az alábbi ábrán is.

Az ábrán azt láthatjuk, hogy a felbontás növekedésével milyen mértékben növekszik az azonos minőségben készíthető nyomatok mérete. Ha a felbontás kétszeresére növekedett, például 12 MP-ről (4272×2848 képpont) 24 MP-re (6000×4000 képpont), akkor az azonos minőségben készíthető nyomat oldalhosszúsága 6000/4272=1,4× akkorára nőtt.

A fenti ábrán azt láthatjuk, hogyha a 12 MP-es felbontású képből készíthető nyomathoz képest azonos minőségű, kétszeres oldalhosszúságú nyomatot szeretnénk készíteni, akkor 4×12 MP=48 MP felbontás szükséges. Ez mindig igaz, azonos minőségű, kétszeres oldalhosszúságú nyomat készítéséhez négyszer akkora felbontás szükséges. Mivel a kép mindkét oldala kétszeresére növekedett, ezért szükséges 2×2=4-szeres felbontás, háromszoros oldalhosszúság esetén pedig 3×3=9-szeres.

A következőkben nézzük meg a nyomatkészítéssel kapcsolatos PPI és DPI fogalmát. Ezt a két fogalmat rendszeresen tévesen használják.

A DPI a nyomtató jellemzője, abszolút semmi köze a digitális képhez vagy annak felbontásához. A nyomtatók pici tintafoltok segítségével hozzák létre a képet a papíron. A DPI jelentése Dot Per Inch ((festék)pontok száma inchenként), azaz a nyomat egy inch (25,4 mm) hosszúságra eső festékpontok száma. Ez nem digitális képpontot jelent, hanem azt, hogy a nyomtató a nyomtatott kép oldalhosszának minden inch-nyi hosszán hány festékpontot helyez el. Tehát a tintapontok sűrűségéről van szó, azt is mondhatjuk, hogy a nyomtató felbontásáról. A tintasugaras nyomtatók felbontása általában 300 és 720 DPI közé esik, a lézernyomtatók és speciális fotónyomtatók felbontása meghaladhatja akár a 2400 DPI -t is. A nyomtató nagyobb felbontása jobb minőséget, a részletek finomabb visszaadásának lehetőségét jelenti.

Egyszerűbb nyomtatóknál nem a felbontás számszerű értékét állíthatjuk be, hanem szavakkal meghatározott különféle előre definiált felbontások között választhatunk, például „piszkozat”, „normál”, „fénykép”, és hasonlók. Ezek közül a fénykép (fotó) minőség a legnagyobb felbontású.

A nyomaton, azaz a papíron valójában nincsenek képpontok. A digitális kép egy adott képpontjának megfelelő helyen a nyomaton elvileg a képpont színével megegyező pici terület található. Emiatt az egyszerűség, szemléletesség érdekében esetleg úgy képzelhetjük el, mintha a nyomaton ott lennének a négyzet alakú képpontok. A valóságban azonban a nyomaton a képpontok nem különülnek el egymástól.

Nézzük a PPI fogalmát.

A PPI (Pixel Per Inch, azaz képpontok száma inchenként). Ezt a fogalmat kétféle értelemben használjuk:

Egyrészt a digitális kép jellemzője, képpontsűrűséget jelent. Azt adja meg, hogy a nyomtató a nyomat oldalának minden inchnyi hosszát a digitális kép hány képpontjából állítsa elő. Ezt a digitális kép nyomtatásra történő előkészítése során állíthatjuk be képszerkesztő programokban, és magában a képfájlban kerül tárolásra. Ezt a beállítást a nyomtató automatikusan figyelembe veheti, és ennek megfelelően határozhatja meg a nyomat méretét. Ezt felbontásnak is nevezik, de valójában képpontsűrűségről van szó.

Másrészt ezzel szokták megadni a monitorok, televíziók képernyőjének képpontsűrűségét, azt, hogy a monitor képernyője oldalának egységnyi hosszúságán hány fizikai képpontocska helyezkedik el. Egy monitor képernyőjének képpontsűrűsége fix érték.

Először nézzük meg az egyszerűbbet, a monitor képernyőjének képpontsűrűségét. Legyen egy full HD monitor maximális felbontása 1920×1080 képpont. Legyen a monitor képernyőjének megjelenítésre szolgáló területének hosszabb oldala 508 mm. Mekkora a képpontsűrűség? Először nézzük meg, hogy az 508 mm hány inchnek felel meg: 508 mm/25,4 mm=20 inch. Erre a 20 inchre jut az 1920 képpont. Egy inch hosszúságra 1920 képpont/20 inch=96 képpont/inch, azaz 96 PPI a monitor képpontsűrűsége. Tehát ez magának a monitornak a fizikai jellemzője, és semmi köze nincs a rajta megjelenített kép jellemzőihez, például felbontásához.

Foglalkozzunk a lényegesebb témával, mégpedig a digitális kép nyomtatás során használatos képpontsűrűségével.

A digitális képfájlban eltárolásra kerül „felbontás” néven a nyomtatás során alkalmazandó inchenkénti képpontsűrűség. Szerintem zavaró, hogy ezt is felbontásnak nevezik, mert könnyen megkavarhatja az embereket. Ha a képpontsűrűség kifejezés terjedt volna el, talán egyértelműbb lenne a dolog. Én nyomtatási képpontsűrűségnek fogom nevezni, de tudjuk azt, hogy inkább a felbontás szót használják helyette. Ne feledjük, hogy ez nem a nyomtató tintapontjainak sűrűsége (DPI érték).

A fenti ábrán látható, hogy a GIMP képszerkesztő programban a kép tulajdonságai között szerepel a felbontás értéke, amely vízszintesen és függőlegesen külön-külön megadható. Az ábrán 72×72 PPI felbontást láthatunk, az első érték a nyomtatáskor alkalmazandó vízszintes, a második pedig a függőleges képpontsűrűség. Digitális fotókhoz, ha nem akarjuk, hogy a kép torzuljon, akkor vízszintes és függőleges irányban is azonos értéket kell megadni. Vegyük észre, hogy a PPI képpontsűrűség, és semmi köze a nyomtató DPI értékéhez. Az ábrán látható kép egy fényképezőgéppel készült JPEG felvétel, és a képfájlban a fényképezőgép eltárolja a nyomtatási képpontsűrűség értékét, de ez az érték képszerkesztő programban tetszőlegesen módosítható.

Először szögezzük le azt, hogy a képfájlban beállított „felbontás” értéket (nyomtatási képpontsűrűség) a képnézegető programok semmilyen módon nem veszik figyelembe, a kép képernyőn megjelenő mérete a képnézegető program beállításaitól függ, illetve a felhasználó beállíthatja, hogy mekkorában, milyen nagyítással szeretné látni a képet a monitoron.

A nyomtató azonban annál inkább figyelembe veszi, hiszen neki szól a nyomtatási képpontsűrűség („felbontás”) érték. Hogyan történik ez?

Nézzük az előző, 23.5 ábrán látható képet. Az ábrán a kép tulajdonságainál láthatjuk, hogy a kép felbontása, azaz képpontjainak száma 3456×2304, nyomtatási képpontsűrűsége 72×72 PPI. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a képet úgy kell kinyomtatni a nyomtatónak, hogy a nyomat minden inchnyi hosszára a digitális fénykép 72 képpontját kell felhasználnia, mind vízszintesen, mind függőlegesen. Ez egyértelműen meghatározza a nyomat méretét, ugyanis a nyomat hosszabb oldala annyi inch hosszú lesz, ahányszor a kép hosszabb oldala képpontjainak számában, a 3456-ban megvan a nyomtatási képpontsűrűség, a 72, a rövidebb pedig ehhez hasonlóan annyi, ahányszor a 2304-ben megvan a 72. Konkrétan 3456/72=48, 2304/72=32, azaz a nyomat 48×32 inch oldalhosszúságú lesz, amely milliméterbe átszámolva 1219,2×812,8 mm, azaz több, mint 1 méter 20 cm lenne a hosszabb oldala a papírképnek. Ugyanezt a méretet láthatjuk a fenti ábrán is a tulajdonságok között nyomtatási méret megnevezéssel, mert a GIMP is kiszámította, hogy mekkora nyomat készülne ezekkel az adatokkal.

A PPI értéknek nincs köze a nyomtató DPI értékéhez. Ezt a képet a nyomtató különböző felbontásának (DPI értékének) kiválasztásával (normál, vázlat, fotó minőség) is kinyomtathatjuk, a nyomat mérete minden esetben ugyanakkora lesz, a nyomat minőségében lesz eltérés. Ha tintasugaras nyomtatót használunk, akkor „vázlat” minőség kiválasztásakor kapjuk a leggyengébb minőséget, mert a nyomtató akkor helyezi el a legkevesebb pici festékpontot inchenként, és legjobb „fotó” minőség választása esetén lesz. Ekkor lesz a pici festékfoltok száma inchenként a legnagyobb, azonban ez egyúttal a festéket is jobban fogyasztja.

Milyen PPI értéket érdemes beállítani nyomtatás előtt? Úgy is feltehetjük a kérdést, hogy mekkora maximális méretben tudjuk kinyomtatni fényképeinket? Látszólag egyszerű kérdések, mégsem olyan egyszerű válaszolni rájuk.

Az itt leírtak arra az esetre vonatkoznak, amikor a digitális kép kiváló minőségű, éles, részletgazdag, megfelelő információtartalommal rendelkezik. Semmiképpen nem vonatkozik ez a nagy felbontású telefonnal, vagy kis érzékelőméretű, nagy felbontású fényképezőgéppel készült képek nyomtatására. A kis érzékelőméretű, nagy, akár 10-20-50 MP felbontású eszközök képének információtartalma esetenként jóval kisebb a felbontásának megfelelőnél. Ilyen eszközök esetén vegyük alapul a használati útmutatóban leírtakat.

Nagy minőségi igény esetén 300 PPI érték beállítását javasolják. Az így kinyomtatott kép a normál olvasási távolságból szemlélve is tökéletesnek látszik, szép, részletgazdag. Ha azonban ehelyett 250 PPI-t állítunk be, akkor még mindig nagyon jó minőségű, az alacsonyabb nyomtatási képpontsűrűség miatt az előzőnél nagyobb nyomatot kapunk. Közelről nézve is alig lehet megkülönböztetni a 300 PPI-vel készült nyomattól.

A nyomtatási képpontsűrűség beállításánál azt is figyelembe kell venni, hogy a nagyobb méretű képet távolabbról szoktuk nézni, és szemünk korlátozott felbontóképessége miatt kevesebb nyomtatási képpontsűrűség is elég lehet. Kiállítási kép esetén, amely nagyobb méretű, és amelyet a látogatók távolabbról néznek, elég lehet a 100 PPI is. Óriásplakát esetén akár 1 mm-es képpontok is megfelelhetnek a hatalmas nézési távolság miatt.

Megállapíthatjuk tehát, hogy a kép felhasználásának célja döntően befolyásolja a szükséges nyomtatási képpontsűrűséget.

A fenti ábrán látható esetben a képet készítő, mindössze 8 MP-es tükörreflexes fényképezőgép az általa előállított JPEG képfájlban 72 PPI nyomtatási képpontsűrűséget állított be. Ha ezt a képet kinyomtatnánk, akkor körülbelül 122×81 cm méretű nyomatot kapnánk. Mekkora nyomatot állítana elő a nyomtató, ha a kiváló minőséget eredményező 300×300 PPI-t állítanánk be? A nyomat hosszabb oldala (3456/300)×25,4=292,6 mm, a rövidebb pedig (2304/300)×25,4=195,1 mm lenne. Tehát egy jó minőségű 8 MP-es képből minden igényt kielégítő, kiváló minőségben A4-es méretű (210×297 mm) nyomatot készíthetünk. Ha a nyomatot például lakásunk falára tesszük bekeretezve, akkor ennél kisebb nyomtatási képpontsűrűség is elég, mert messzebbről nézzük azt. Használhatunk 250 PPI (351×234 mm-es nyomat) értéket, 200 PPI értéket (439×293 mm, kb. A3-as), vagy esetleg lemehetünk 150 PPI-re is (585×390 mm). Az utóbbi esetben igen tekintélyes méretű nyomatot kapunk. Ha alacsonyabb PPI értéket állítunk be, akkor a nyomtató a digitális képnek kevesebb képpontját használja fel egy inchnyi nyomat előállításához, ezért a nyomat minősége rosszabb lesz.

Ha kisebb méretű nyomatot szeretnénk, akkor nagyobb nyomtatási képpontsűrűséget (PPI) kell beállítani, ha nagyobb méretűt, akkor kisebbet.

Ha ennek a fényképezőgépnek a 3456×2304 képpontos képéből olyan nyomatot szeretnénk előállítani, amelynek hosszabb oldala 360 mm, akkor mekkora PPI értéket kell beállítani a képfájlban? Először meg kell állapítani, hogy a 360 mm hány inchnek felel meg: 360/25,4=14,173 inch. Ha a kép hosszabb oldala képpontjainak számát elosztjuk a kívánt képoldalméret inchekben kifejezett értékével, akkor megkapjuk az egy inchnyi nyomatra jutó képpontok számát: 3456/14,173=243,84 PPI. Ha ehelyett egész értéket, 243 PPI-t állítunk be, akkor egy hajszálnyival nagyobb, ha 244 PPI-t, akkor egy picivel kisebb nyomatot kapunk. Az eltérés nagyon kicsi, az utóbbi esetben a nyomat hosszabb oldala (3456/244)×25,4=359,76 mm lesz.

Minőségi igényeinkkel nemcsak a digitális kép nyomtatási képpontsűrűségének (PPI) kell összhangban lennie, hanem ennek megfelelően kell kiválasztani a nyomtató festékpontsűrűségét is (DPI). Kiváló minőséget nagy festékpontsűrűséggel lehet elérni.

A fentieket figyelembe véve tisztázni kell a digitális kép átméretezésének fogalmát is. Kétféle átméretezésről beszélhetünk:

• A képet képszerkesztő program segítségével átméretezzük nagyobb felbontású képből kisebb felbontásúvá. Például van egy 6000×4000 képpontból álló, magasabb érzékenységen készült 24 MP-es képünk, amelyet átméretezünk kisebb felbontásúra azért, hogy a kép élesebbnek tűnjön, és kisebb legyen a képzaj. Az eredményül kapott kisebb felbontású kép álljon 4255×2837 képpontból (kb. 12 MP). Ebben az esetben eredményül kevesebb képpontból álló képet kapunk. Eddig mindig ilyen átméretezésről beszéltem, amikor megváltozott a képpontok száma.
• Ha a képfájlban a nyomtatási képpontsűrűséget (PPI értéket) változtatjuk, akkor a képpontok száma nem változik, csak a nyomat mérete változik a fentebb leírtak szerint.

Ha mindkétféle átméretezést alkalmazzuk a képen, akkor mindkettő hatással lesz a nyomat méretére.

A kép átméretezésével a felbontást (a képpontok számát) növelni általában nem érdemes, ezt a funkciót célszerű csak a felbontás csökkentésére használni. A felbontás növelése azért problémás, mert „szét kell húzni” a meglévő képpontokat, és a közéjük beszúrt új képpontok információtartalmáról nincs tudomása a képszerkesztő programnak, azokat valamiféle interpolációval állapítja meg a szomszédos képpontok alapján, illetve mesterséges intelligencia segítségével. Léteznek erre a célra speciális szoftverek, amelyek elég jó eredményt adhatnak.

Meg kell különböztetnünk a kép átméretezését a képből történő kivágástól. Kivágáskor a képből képszerkesztő programmal kivágunk egy kisebb részt. Ennek az a célja, hogy lehagyjuk a képről a felesleges, zavaró elemeket. A fenti példánál maradva ha a 6000×4000 pixel felbontású képből kivágunk egy 4255×2837 képpontból álló részt, akkor is egy 12 MP-es képet kapunk. Ebből is kisebb nyomatot készíthetünk az eredeti képhez képest, azonban az így kapott kisebb felbontású kép nem lesz élesebb, és nem lesz zajmentesebb sem.

Ha a JPEG formátumból készült nyomattal szemben magas igényeink vannak, és szükséges a nyomtatási képpontsűrűség állítása, akkor a PPI érték állítás után ne JPEG, hanem veszteségmentes TIFF formátumban mentsünk, és ezt a nyomtassuk ki.

A nagyobb érzékelős kompakt vagy bridge gépek igen jó minőségű képek készítését tehetik lehetővé, akár M4/3”, akár APS-C, akár full frame érzékelővel készülnek. A különböző érzékelőméretű fényképezőgéppel készült képekből természetesen nem lehet azonos minőségben ugyanolyan maximális nagyságú fényképet készíteni, azonban amatőr célra mindhárom fajta igen jól megfelelhet. Az ilyen fényképezőgépekkel egyetlen probléma lehet, mégpedig az, hogy az objektív cserélhetőségének hiánya behatárolja lehetőségeinket. Ha valakinek ez nem fontos, akkor boldog lehet ilyen géppel is. Egy másik hátránya az ilyen gépeknek a húzós áruk.

Nézzünk némi konkrétumot is. Minden esetben a géppel készíthető legjobb minőségű JPEG kép esetével foglalkozom. Igazából csak a maximális felbontás esete érdekes számunkra, hiszen csökkenő felbontás esetében nagyjából (oldal)arányosan csökken a készíthető papírkép mérete is (de ez nem mindig van így, mert a nagy nyomatokhoz kisebb képpontsűrűség is elég).

Egyszerű, kis méretű érzékelővel rendelkező kompakt gépeknél a nyomtatható kép méretével kapcsolatban általában semmilyen információt sem találunk a használati útmutatóban. Így van ez a már említett Canon A40, és a Panasonic TZ4 esetében egyaránt. A tapasztalatom azonban azt mutatja, hogy a mindössze 2 MP-es Canon A40 jól sikerült képeiből nagyon gyönyörű 9×13 cm-es, és jó minőségű 10×15 cm-es (levelezőlap méretű) papírképeket lehet készíttetni. Ez a fényképezőgép maximum 1600×1200 képpont felbontású képet készít, ebből következik, hogy a 10×15 cm-es papírképen a képpontsűrűség 270 PPI, a 9×13 cm-es képen valamivel nagyobb, 310 PPI. Mivel az érzékelő képpontterülete elég nagy, a fényképezőgép nappali fényben szép, részletgazdag képet készít, ezért lehet szép papírképet készíttetni a jól sikerült képekből.

Kis érzékelőméretű, nagy felbontású kompakt vagy bridge gépek esetén, ha a gyártó nem szolgál információval, akkor tapasztalati úton kell megállapítani a jó minőségben készíttethető papírképek maximális méretét. A legtöbb esetben legalább levelezőlap méretig számíthatunk elfogadható minőségre, de esetleg akár ennél nagyobb méretű kép készíttetése is lehetséges lehet, akár A4-es is.

Az alábbi ábrán láthatjuk a 8 MP-es, kis érzékelős (1/2,5”) Panasonic Lumix TZ4 esetét. Ezzel a fényképezőgéppel készített képeket az előzőekben is láthattunk. Képének maximális felbontása 3264×2448 képpont, a gyártó által beállított nyomtatási képpontsűrűség 180×180 PPI. Ebből következtethetünk a gyártó által javasolt nyomtatási méretre, amely (3264/180)×25,4=460,6 mm, illetve a másik oldalt arányosítva (2448/3264)×460,6=345,4 mm. A gyártó azt is figyelembe vette, hogy ekkora képet távolabbról nézünk.

Az alábbi táblázatban a különböző felbontású képekből készíthető maximális méretű nyomatok hozzávetőleges adatait láthatjuk, és feltüntettem az ehhez tartozó PPI értékeket is. Figyelembe vettem azt is, hogy a nagyobb nyomatot távolabbról nézzük, ezért kisebb nyomtatási felbontás is elégséges.

Ezek csak irányadó adatok. A 24 MP felbontású kép esetében figyelembe vettem, hogy nem full frame vázzal fényképezünk, és ilyen nagy felbontás mellett nagy pixelszintű élesség elérése (a felbontás maximális kihasználása) már problémás lehet.

Bizonyos minőséghez tartozó nyomtatási méret megállapításánál figyelembe kell venni a digitális kép minőségét is. Magasabb érzékenységgel készült képek kevésbé jó minőségűek lehetnek, nő a képzaj mértéke, kevésbé éles a kép, ezért ugyanolyan minőséget feltételezve kisebb méretű nyomat készíthető belőlük.

A fentiek alapján ki lehet jelenteni, hogy amatőr célra a 8 MP felbontás a legtöbb esetben elég, sőt még a professzionális munkák jelentős részére is. Egy amatőrnek tulajdonképpen nincs szüksége ennél nagyobb felbontásra. Ez akkor igaz, ha a fényképezőgép jó minőségű képet készít, jól kihasználja a rendelkezésre álló felbontást.

Ha egy szolgáltatóhoz beadjuk digitális képeinket papírkép készíttetés céljából, akkor a legtöbb esetben az igen jó minőséget adó, hagyományos fotópapíron kapjuk meg az eredményt. Ez azt jelenti, hogy a fényérzékeny fotópapírt digitális képünk felhasználásával levilágítják, majd a szokásos módon (vegyi úton) előhívják. Főleg nagyobb méretű kép esetében érdeklődjünk, hogy milyen módszerrel készítik el azt (vegyi úton történő előhívással, tintasugaras nyomtatóval, netán lézernyomtatóval).

Ha otthon, tintasugaras nyomtatónkkal nyomtatjuk ki fényképeinket, akkor is kiváló minőségű nyomatokat kaphatunk. Ehhez megfelelő minőségű fotópapírt kell használnunk. A vastagsága sem mindegy, talán valamivel jobbak a 200 gramm per négyzetméter „vastagságú” vagy még vastagabb papírok, de nagyon jól megteszi a 180-as is. Ha fényképalbumba szeretnénk tenni a fényképeinket, akkor használhatunk fényes papírt, ez hasonlít legjobban a hagyományos fotókra. Ha kézbe véve fogjuk nézegetni képeinket, akkor a fényes papír nem előnyös választás, mert minden ujjlenyomat meglátszik rajta. Ha képkeretben falra szeretnénk tenni képeinket, akkor egyértelműen matt fotópapírt válasszunk, amely éles, élénk színeket, jó kontrasztot eredményez, és jobban ellenáll a napfénynek is.

Alacsony és magas felbontás

Ha a mai, modern fényképezőgépeket nézzük, akkor 10 MP és 50 MP közöttti felbontással találhatunk nagyobb méretű érzékelővel rendelkező fényképezőgépeket. Miért válasszunk például 10-12 MP felbontást? Ha ezt választjuk, annak milyen hátrányai és előnyei vannak? Foglaljuk össze az előnyöket és a hátrányokat.

Az alacsony felbontás (nagyobb képpontméret) előnyei:

• Kisebb képfájlméretet eredményezhet, amely könnyebben feldolgozható, kisebb a tárolási helyigény.
• A kisebb felbontás lehetővé teszi a fényképezőgép gyorsabb működését, például gyorsabb vagy hosszabb képsorozatok készítését, mert kevesebb adatot kell mozgatni, feldolgozni.
• A kisebb felbontás miatt kevésbé igényel pontos élességállítást.
• Kisebb felbontóképességű objektív is megfelelő lehet.

Az alacsony felbontás hátrányai:

• Nem lehet nagyobb mértékben megvágni a képet.
• Kisebb méretű nyomatot lehet készíteni.

Milyen témák esetében előnyös vagy megfelelő az alacsony felbontás?

• Utazás vagy utcai fotózás esetén.
• Rendezvények fotózásakor.
• Vadak fotózása, sportfotózás esetében (a gyors működés miatt).

A magas felbontás (kisebb képpontméret) előnyei:

• Nagy nyomtatási méret.
• Nagy felbontású, pl. 4K megjelenítők kiszolgálása.
• Átméretezhetők kisebb felbontásúra a képzaj csökkentése érdekében.
• Jelentősebb vágási lehetőségek.

A magas felbontás hátrányai:

• Nagyobb fájlméret, nagyobb tárolási igény, lassabb feldolgozás.
• A nagyobb felbontás miatt a fényképezőgép lassabb működése, lassabb vagy rövidebb sorozatkészítés.
• Ha maximálisan ki szeretnénk használni a nagy felbontást, akkor nagyon drága objektívek kellenek, stabilabb állvány, és pontosabb élességállítás is szükséges.
• Szabad kézből rövidebb záridő engedhető meg.

Milyen témák esetében előnyös a magas felbontás?

• Tájképek esetén a nagyobb nyomtatási méret és az elérhető nagyobb részletgazdagság miatt.
• Termékfotózás, makrofotózás esetén, amennyiben azt állványról, ellenőrzött környezetben végzik, ahol sok fény áll rendelkezésre. Lehetővé teszi a jelentősebb mértékű vágást is.
• Stúdiófotózás, divatfotózás esetén, ahol sok fény áll rendelkezésre, és kiváló minőségű, részletgazda nyomatok létrehozása a cél.
• Építészeti fotózás esetén a nagyobb nyomtatási méret és az elérhető nagyobb részletgazdagság miatt.

Mekkora felbontás szükséges?

Nem úgy kell fényképezőgépet vásárolni, hogy megvásároljuk egy gyártó csúcsmodelljét. Ez teljesen felesleges pénzkiadás. Olyan fényképezőgépet kell vásárolni, amely megfelel igényeinknek. De ehhez mekkora felbontás szükséges?

Itt azzal az esettel foglalkozunk, amikor jó képminőséget szeretnénk kapni. Ehhez nagy érzékelőméretre van szükség, amelyek a méret növekvő sorrendjében a következők: M4/3”, APS-C, és full frame rendszer. Ezek mindegyike különböző felbontású változatban vásárolható meg. A képérzékelők eltérő mérete miatt más és más felbontás jelent például nagy felbontást. Lássuk az alábbi táblázatot:

Ez a kategorizálás a jelenlegi technikai fejlettséget tükrözi, a képérzékelők fejlődésével akár változhat is a jövőben.

Amatőr hobbifotósoknak általában nincs szükségük 10-12 MP-nél nagyobb felbontásra. Ez full frame váz esetén kifejezetten alacsony felbontást jelent, a másik két rendszer esetében legfeljebb a közepes felbontás alsó határát. Ennek megállapításánál figyelembe vettem, hogy a hobbifotósok általában nem készítenek nyomatokat, de ha igen, akkor se nagy méretűeket. A napjainkban általánosan elterjedt full HD kijelző (monitor, televízió) legfeljebb 2-4 MP felbontást igényel. Az ilyen vázakat jól kiszolgálják az objektívek is.

Ha valaki komoly hobbifotósként vagy akár hivatásszerűen a fotózás egy bizonyos területét választja, akkor szüksége lehet nagyobb felbontásra. Az ilyen területeket fentebb felsoroltam, ide tartozik például a tájfotózás, amely nagyobb élességet, nagyobb részletgazdagságot, ezáltal nagyobb felbontást és ehhez alkalmas objektíveket igényel. De ez csak akkor igaz, ha nagy méretű nyomat készítése szükséges, egyébként nem. Ez már a hivatásos fotózás területe.

A szükséges felbontás meghatározásához figyelembe kell venni a használni kívánt ISO érzékenységet is. Ez attól függ, hogy milyen témákat, milyen körülmények között szeretnénk fotózni. Ha főleg jó fényviszonyok között fényképezünk, akkor alacsonyabb érzékenységet használhatunk, ha szabad kézből rosszabb fényviszonyok között (pl. beltérben vaku nélkül) is szeretnénk fényképezni, vagy esti, éjszakai felvételeket szeretnénk szabad kézből készíteni, akkor magasabb érzékenység szükséges.

Ha eddig is fotóztunk, akkor megnézhetjük régebbi felvételeinket, és a képek EXIF adataiból meg tudjuk állapítani, hogy milyen arányban fotóztunk alacsony (ISO 100-400), közepes (ISO 800-1600) vagy ennél magasabb (ISO 3200 vagy efeletti) érzékenységgel. Ha nincsenek korábbi fotóink, akkor el kell gondolkodnunk azon, hogy milyen témákat szeretnénk fotózni, milyen fényviszonyok közepette, és milyen gyakran lesz szükségünk közepes vagy magas érzékenységre. Ha várhatóan jellemzően alacsony érzékenységgel fogunk fotózni, akkor nyugodtan választhatjuk a nagy felbontású vázat. Ha közepes ISO értékekkel is jelentősebb arányban szeretnénk fotózni, akkor válasszunk közepes felbontásút. Ha sokszor szükségünk lesz ISO 1600-nál magasabb érzékenység használatára, akkor ajánlatos alacsony felbontású vázat választani, ha lehetséges.

Ha vadak fotózásával vagy sportfotózással sokat szeretnénk foglalkozni, akkor előnyösebb lehet egy gyorsabb működésű, kisebb felbontású váz. Arra figyeljünk, hogy a kisebb felbontású váz nem feltétlenül gyorsabb működésű. Olyan alacsonyabb felbontású vázat kell választani, amelynek működési sebessége megfelel igényeinknek. Várhatóan kénytelenek leszünk a drágább típusok közül választani.

Ha már vannak objektívjeink, és azokat használni szeretnénk a megvásárolni kívánt nagyobb felbontású vázon is, akkor tájékozódni kell arról, hogy a régi objektívek felbontóképessége megfelelő lesz-e az új vázon. Valószínűleg nem lesz az. Ezt főleg akkor kell megfontolni, ha hivatásos fotósok vagyunk. Hobbifotósként ennek kevésbé van jelentősége.

Fotózásról amatőröknek - tartalomjegyzék

Oldal tetejére

Főoldal