1. Bevezetés

Ebben a könyvben a kompozíció alapjairól írok, mégpedig reményeim szerint egyszerűen, közérthetően. Könyvem olyan egyszerű, fényképezni szerető amatőrökhöz szól, mint amilyen én is vagyok. Az a célom, hogy mindenki, aki jobb képeket szeretne készíteni és rászánja magát a tanulásra, minden különösebb előképzettség nélkül boldogulhasson.

Bármilyen felszereléssel fotózunk, a kompozíció ismereteinek elsajátításával tehetjük meg a legnagyobb lépést a jobb képek készítése felé. Ebben a könyvben csak az alapokról lesz szó, azonban már ezek segítségével is sokkal jobb képeket készíthetünk. Nemcsak el kell olvasni a könyvet, hanem az olvasottakat ki is kell próbálni. A bőséges képanyag segíthet megérteni az olvasottakat, valamint azok áttanulmányozásával, esetleges hibáinak felfedezésével is sokat tanulhatunk.

A fentiek ellenére ez a könyv nem tekinthető tankönyvnek, hiszen bizonyos mértékig a saját szemléletem, szubjektív meglátásaim is megjelennek a könyvben. Ennek ellenére reménykedem benne, hogy a tisztelt Olvasó hasznosnak találja.

A fotózásban sok esetben nincsenek abszolút igazságok, ezért ebben a könyvben is megjelenik a szubjektív véleményem, ahogy én látok bizonyos dolgokat. Másvalaki természetesen más véleményt alkothat ugyanarról a dologról. Hogy ki hogyan látja, sok esetben attól is függ, hogy a mérlegelési szempontok közül kinél mely szempont élvez prioritást.

A fontosabb gondolatok, összegzések dőlt betűs bekezdésekben láthatók.

Nagy köszönettel tartozom páromnak, Nánási Katalinnak, aki felnőtt életem során a társam volt, és aki jelentős mértékben támogatta, hogy ez a könyv elkészülhessen.

A könyvben szereplő írások, képek szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásukhoz kérem, hogy olvassa el a fentebb található licencfeltételeket.

Azért készítettem el ezt a könyvet, mert szerettem volna valamit örökül hagyni az embereknek, akiktől oly sok szépet és jót (is) kaptam. Kérem Olvasóimat, hogy nézzék el az esetleg előforduló hibákat.


Kompozíció - tartalomjegyzék

Oldal tetejére

Főoldal


<<< Kompozíció - 00
Kompozíció - 02 >>>