2. A kompozíció alapjai

Jobb képek készítéséhez nem drágább felszerelésre van szükség, hanem meg kell tanulnunk komponálni. A komponálásnak sokkal nagyobb szerepe van egy kép hatásosságában, mint annak, hogy az mennyire tökéletes felszereléssel készült. Az igazság az, hogy teljesen nem mindegy, hogy milyen felszerelésünk van, mert előny, ha jó minőségű képet tudunk készíteni, de ehhez nem kell csúcstechnikát vásárolnunk.

Fénykép készítésekor a térbeli valóságot a képmező síkjára képezzük le. A fotózás során abban reménykedünk, hogy sikerül úgy befolyásolni a kép szemlélőjét, hogy ő is átélhesse azt az élményt, amit mi a fotózás helyszínén átéltünk, elképzelhesse azt, amit mi láttunk, vagy közvetíteni tudjunk felé valamilyen üzenetet.

A komponálásról a legtöbb embernek a zeneszerzés jut eszébe, amelynek során a zenei alapelemekből megszületik a zenemű. A komponálás összeállítást jelent, mégpedig tudatos, előre átgondolt összeállítást. Nem véletlenszerűen kerülnek az egyes elemek egymás mellé. A kompozíció a fotózásban is összeállítást jelent, csak itt nem zenei elemekből, hanem képi elemekből keletkezik a végeredmény. A komponálás során a képmező megfelelő helyére képi elemeket helyezünk el. Eközben foglalkozni kell az egyes képelemek egymásra hatásával is, valamint azzal, hogy csak azok a képelemek legyenek jelen a képmezőben, amelyekre szükség van, a feleslegesektől meg kell szabadulnunk. Úgy kell komponálnunk, hogy a végeredmény megragadja és ott tartsa a néző figyelmét, hasson az érzelmeire. A szemlélő a másodperc tört része alatt alatt eldönti, hogy érdekes-e egy kép számára, és érdektelen kép esetén azonnal továbbáll.

Ne higgyük azt, hogy nincs szükség tudatosságra, mert ha „csak úgy” ösztönösen kattintgatunk, akkor is van esélyünk arra, hogy előbb-utóbb kiváló kép keletkezzen. Igen, valóban van erre esélyünk, csak az esélyesség mértéke a kérdéses. Én azt mondom, hogy ne bízzunk ebben, mert a gyakorlat ezt nem szokta igazolni, ugyanis nagyon kicsi az esély rá.

Látásunk, nézésünk sajátosságai elsődleges fontossággal bírnak a komponálás során, hiszen a képnek akkor kell hatást gyakorolnia a szemlélőre, amikor nézi azt. Egy jó kép sem tetszhet mindenkinek egyformán, azonban ösztönösen vonzódunk a jól komponált képekhez. Azért vonzódunk hozzájuk, mert vagy harmonikusnak, vagy érdekesnek találjuk őket.

A fény szépségének fontossága mellett a kompozíciós alapelvek ismerete a legfontosabb, mert ezek segítségével van lehetőségünk a szemlélő érzelmére ható fényképek készítésére. A kompozíció alapismereteinek elsajátításával és alkalmazásával jó esetben ugrásszerűen megnőhet a hatásos képeink száma, bármilyen fényképezőgéppel, vagy akár mobiltelefonnal fényképezünk is. Ebben a könyvben a teljesség igénye nélkül szólok a kompozíció alapjairól, szabályairól. A legtöbb kezdő fotós azt szeretné, ha lenne olyan kompozíciós könyv, amely alapján fel lehetne állítani valamilyen eljárást, amelynek lépésein végighaladva, és a megfelelő pontokon meghozva a döntéseket, automatikusan jól komponált képet kapnánk. Ilyen azonban nem létezik.

A kompozíció szabályai nem kőbe vésett szabályok. Nincs olyan módszer, amelyet automatikusan alkalmazva garantálná, hogy hatásos képet készítsünk. Mindig az adott helyzetre tekintettel kell figyelembe venni az összes lehetséges tényezőt, és az alapján dönteni. Sok esetben az itt leírt szabályokkal homlokegyenest ellentétes döntést kell hozni.

A kompozíció szabályai az ember lelki sajátosságait veszik figyelembe a hatásosabb képek készítésének érdekében. Az egyes fejezetekben arról is olvashatunk, hogy általánosságban milyen hatása van az adott tényezőnek a kép szemlélőjére.

Azt nem tagadhatjuk, hogy a képeinket néző emberek sem egyformák, ezért a képek megítélése is szubjektív. A képet szemlélő érzelemgazdaságától vagy érzelemszegénységétől, empátiaképességétől, lelki érzékenységétől, befogadóképességétől, lelki alkatától erősen függ az, hogy egy adott fénykép különös hatással van-e rá, vagy nincs. Valaki úgy érezheti, hogy őt a kép látványa megváltoztatta, rengeteg pluszt adott neki, valami újat mondott számára a világról. Ha más is megnézi ugyanezt a képet, előfordulhat, hogy rá nincs nagy hatással. Szubjektív mivolta miatt nem lehet olyan képet készíteni, amely mindenkinek egyformán tetszik, vagy csak nagyon ritkán sikerül.

El kell ismernünk, hogy a kompozíció tehetség kérdése is, vannak ezen a téren nagyon tehetséges emberek, akik szinte „ösztönösen” jól komponálnak, és vannak akik kevésbé tehetségesek, én magam ez utóbbi csoportba tartozom. A kompozíciós készség azonban sok tanulás és sok gyakorlás útján mindenki számára fejleszthető. Már néhány alapvető szabály alkalmazásával jobb képek fognak születni, és a sikerélmény további tanulásra ösztönöz.

A szabályok megismerésén túl abból tanulhatunk leginkább, ha sokat nézegetünk mások által készített képeket, vagy akár a saját képeinket, akár jól komponáltakat, akár nem. Felfedezhetjük a „rossz” képek hibáit, melyek azok a tényezők, amelyek tönkreteszik a képet, vagy mik a zavaró részletek. A „jó” képeket nézve elgondolkodhatunk, hogy mitől jók, hogyan jelennek meg rajtuk a kompozíciós szabályok, vagy éppen valamely szabály megszegése tette azt jó képpé. Esetleg észrevehetjük, hogy az adott témából sokkal többet is ki lehetett volna hozni.

A kulcsszó azonban a sok gyakorlás és az állandó tanulás, fejlődés. A befektetett munkának meg lesz az eredménye. Először a szabályok szerint járjunk el, és ha azt már jól begyakoroltuk, akkor gondoljunk azok megszegésére.

2.1 Sablonos képek elkerülése

Leggyakrabban olyan helyre megyünk üdülni, amely nagyon népszerű, felkapott, és nagyon régen járnak oda kikapcsolódni az emberek. Ezeken a helyeken már rengeteg fénykép készült, a nevezetességeket már milliószor lefényképezték.

Ha a néző a korábban látott tucatképekhez hasonlót lát, akkor nem fogja azt érdekesnek találni. Gondoljunk bele, hány hasonló kép készült már a Mátyás-templomról, a budai várról, vagy az Eiffel-toronyról. Ha mi is ilyet készítünk, akkor az senki számára nem lesz érdekes, legfeljebb azok számára, akik még sohasem látták azt a nevezetességet.

A korábban látott képek is hatással vannak ránk, és arra próbálnak ösztönözni, hogy mi is hasonló képet készítsünk, mert az olyan jól nézett ki. Hasonló a hatása a képeslapoknak is. Nekünk azonban tudatosan el kellene térnünk ezektől, és saját látásmódunk szerint kellene elkészíteni ezektől eltérő képeinket, olyanokat, amelyek érdekesek lehetnek mások számára is.

Legyünk bátrak a komponálás során. Alapvető a szép fényviszonyok között történő fényképezés. Válasszunk szokatlan nézőpontot, érdekes perspektívát, olyan érdekes témát keressünk, amelyet mások nem fényképeznek le. Teleobjektívvel koncentrálhatunk olyan érdekes részletekre is, amelyek másoknak fel se tűnnek.

Ha ismert dolgot újszerűen szeretnénk lefényképezni, akkor el kell tudnunk rugaszkodni a szokásos, sablonos formavilágtól, és újszerűbben, izgalmasabban kell bemutatnunk a már ismert témát. Enélkül nem fogjuk felkelteni a néző figyelmét, és azonnal továbbáll. Célunk azonban nem ez, hanem el szeretnénk nyújtani azt az időt, amit a néző képünk nézésével tölt.

2.2 Alakzatok észlelése

Néhány mondatot írok az alaklélektanról (Gestalt pszichológia, Gestalt jelentése „alak”), azonban csak a legalapvetőbb, a fotózással kapcsolatos főbb elvekkel, megállapításokkal foglalkozom. Az alaklélektan megállapításait kísérletekkel, tesztekkel is igazolni tudták. A Gestalt-elmélet számos alapelve a látáshoz kapcsolódik, ezért segíthet a fényképek vonzóbbá tételében. Meg szerették volna érteni, hogy az ember hogyan érzékeli a körülötte lévő világot. Az alaklélektan az alakzatok észlelésével foglalkozik, azokkal a folyamatokkal, amelyek bennünk lezajlanak egy kép nézésekor, és ezáltal kapcsolódik a komponáláshoz. A látvány észlelésével foglalkozik, amely az elemek elrendezésétől, kialakításától, megformázásától függ.

A Gestalt-elmélet egyik alapvető állítása az, hogy az egész több, mint részeinek összessége. Amikor szemlélünk egy képet, akkor az egyes képelemek nézése és felismerése közben hirtelen jutunk el az egész látvány megértéséig.

Egy másik fontos alapgondolat szerint amikor egy vizuálisan kaotikus látványt látunk, akkor agyunk a látványt könnyebben felismerhető formákká és mintákká egyszerűsíti. A Gestalt-elmélet ezzel a mintafelismerési folyamattal ismertet meg, amely akkor is végbemegy, amikor fényképeket nézegetünk.

A perceptuális (észlelési) csoportosítás elvei az alaklélektan igen fontos megállapításai:

1. Figura-háttér elválasztás (perceptuális szegregáció, vagyis észlelési elkülönítés): A kép egyik része a „figura”, ez jelenti azt tárgyat, képelemet, amit éppen nézünk, a kép többi részét „háttérnek” érzékeljük. Ahhoz, hogy egy „figurát”, azaz egy alakot vagy egy képelemet észlelni tudjunk, annak el kell válnia a „háttértől”, azaz a környezetétől. Egyszerre vagy csak a hátteret látjuk, vagy csak a figurát, a kettőt együtt nem.

2. Közelség elve: Agyunk az egyes elemeket az egymástól való távolságuk alapján csoportosítja. Az egymáshoz közeli dolgok az ismerősség, összetartozás, esetleg a meghittség érzését keltik. Ha belépünk egy szobába, ahol elég közel ül egymáshoz két ember, tudattalanul akkor is ismerősöknek gondoljuk őket, ha valójában idegenek egymásnak.

3. Hasonlóság elve: Az egymáshoz valamilyen tulajdonságaik alapján hasonló elemeket egy csoportba soroljuk. Azonos színű, méretű, alakú, stb. dolgokat egy csoportba tartozóknak tekintjük akkor is, ha azok nincsenek közel egymáshoz.

4. Zártság elve: A nagyjából egymás mellé rendezett, folytonos körvonalat nem alkotó elemeket zárt körvonalként érzékeljük. Agyunk kiegészíti a látottakat, mert a teljességet keresi. Ezt optikai illúziókban is kihasználják. Itt ne a körre gondoljunk, hanem egy alakzat, például egy háromszög "körvonalára".

Nézzük meg az alábbi ábrát, amelyen nincs ott a háromszög, mégis észleljük azt. Ezt az optikai illúziót Kanizsa-háromszögnek nevezzük.

Elég az alakzat néhány jellegzetes pontját észlelnünk, mert tudattalanul belelátjuk magát az alakzatot is, tehát képzeletbeli vonalak is elegendők egy alakzat észleléséhez. Sokszor elég ha csak jelezzük, sejtetjük az alakzatot.

5. Közös sors elve: Az egy csoportba sorolt elemekről azt feltételezzük, hogy egy egységet alkotnak, és eszerint viselkednek, valamint együtt mozognak.

6. Egyszerűség elve: Agyunk az egyszerű vizuális látványt részesíti előnyben. Az egyszerű vonalakat, görbéket, alakzatokat kedveli. Szereti a szimmetriát és az egyensúlyt is.

7. Folytonosság elve: A zártság elvénél írtakhoz hasonlóan agyunk hajlamos folytatni a vonalakat és az alakzatokat a végpontjaikon túl is. A kép széléig futó vonalak esetében hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy a vonalak akár a képmezőn kívül is tovább folytatódnak.

Néhány egyéb elv, amelyek fontosak a komponálás szempontjából:

1. Konstancia (invariancia) elve: A tárgyak elforgatásuktól, elhelyezkedésüktől, ábrázolásuk léptékétől (nagyságától), és a nézőponttól függetlenül felismerhetők.

2. Konstruktív percepció (konstruktív észlelés) elve: Ha nincs meg a szükséges vizuális támpont, agyunk akkor is kitölt egy alakzatot vagy területet. Ebbe bele kell érteni az alakzat körvonalának kiegészítését is (zártság elve).

3. Emergencia: Ez egy folyamat, amelynek során ha elég ideig nézzük a kép részleteit (amelyek önmagukban nem tartalmazzák a megértéshez szükséges információkat), agyunk egy hirtelen lépéssel eljut az egész látvány megértéséhez.

Az említett történések és folyamatok tudattalanul zajlanak bennünk a kép szemlélése közben. Az ismertetett, és a nem ismertetett, de alkalmazott kompozíciós elvek működése részben ezekre a szabályokra vezethetők vissza.

Nézzünk néhány példát is a fentiekre.

Figura-háttér elválasztás (perceptuális szegregáció)

Ahhoz, hogy a „figurát”, azaz egy alakot vagy egy képelemet észlelni tudjunk, annak el kell válnia a „háttértől”, azaz a környezetétől. Elkülöníteni nemcsak a „szokásos” módon, azaz kis mélységélességgel lehet, hanem például színnel is. Ezt láthatjuk a fenti képen, ahol a piros ruha kiemeli a modellt a környezetéből. Egy képen természetesen nemcsak egy „figura” lehet.

Közelség elve

Az egymáshoz közel elhelyezkedő objektumokat összetartozóknak érzékeljük, míg a távolabb lévőket kevésbé összetartozóknak.

A ló és a modell feje közel helyezkedik el egymáshoz, ezért összetartozóknak érezzük őket.

Ezen a képen a ló feje a bal oldali lány fejéhez sokkal közelebb van, ezért őt érezzük a lóval igazán összetartozónak. A jobb oldali lány esetében a nagyobb távolság miatt ezt nem érezzük, inkább az a benyomásunk, hogy „csak úgy” ott van.

Hasonlóság elve

A hasonló alakú, méretű vagy színű objektumok összetartozóknak tekintendők. A lent látható kép előtérben a bal oldali tengerparti sziklacsoport elemeit összeköti a közelségük, a méretük és a színük hasonlósága, ezért ezeket egy csoportnak tekintjük. A jobb oldalon látható sziklacsoport egy másik csoportot alkot. Az összes parti szikla azért nem alkot egy közös csoportot, mert a bal és a jobb oldalon elhelyezkedő szilacsoport között nagy a távolság.

Zártság elve

Az alábbi képen a növényzet alkotta vízszintes vonalat hiába szakítják meg a fák törzsei, agyunk azt folytonos egyenesként látja, mert kiegészíti, pótolja a hiányzó részeket. Ennek segítségével képesek vagyunk olyan alakzatot is észlelni, amely valójában nem létezik. A 2.7 képen bejelöltem a vonalat.

Egyszerűség elve

Agyunk egyszerűsíti a látványt. Az alábbi képen a kerítést egyetlen vonallá egyszerűsíti, sőt még azt is feltételezi, hogy az a látható végpontjain túl is folytatódik (folytonosság elve).

2.3 Fontos képelemek

Az egyes képelemek általában nem egyforma jelentőségűek, vannak köztük fontosabbak és kevésbé fontosak. Egy nagyszerű képen általában minden képelemnek megvan a szerepe, fontossága, nincsenek felesleges elemek, de ettől még nem egyforma a fontosságuk. Az egyes képelemek általában kölcsönhatásban is vannak egymással.

Hogyan tudjuk meg azt, hogy egy képelem mennyire fontos? Ezt elég egyszerűen eldönthetjük.

Egyrészt a legfontosabb képelemek azonnal magukra vonják a figyelmünket, másrészt ha egy-két ujjunkkal letakarjuk a monitoron (anélkül, hogy a monitorhoz hozzáérnénk!) a kép egyes elemeit, megláthatjuk, hogy nélküle milyen lenne a kép, mennyire fontos az adott elem, vagy esetleg nélküle jobb lett volna-e. Meglepő, hogy néha milyen kis képelemnek milyen nagy a jelentősége.

Jól szemlélteti ezt az úgynevezett staffázs alakok példája. A staffázs a festészetből átvett kompozíciós elem, például tájképeknél használták előszeretettel. Többnyire háttal állva vagy ülve látható a képen, mérete akár kicsi is lehet. Az a szerepe, hogy jelenlétével mintegy „bevonzza” a látványba a kép szemlélőjét, hatására a szemlélő úgy érzi, hogy ő is a kép része, mintha ő lenne az alak helyében. Staffázs nélkül sokkal érdektelenebbé válhat a kép.

Ha ezen a képen kitakarjuk a staffázst, azaz a női alakot, akkor egy elég érdektelen képet kapunk.

Természetesen nemcsak egy személy lehet fontos képelem. Vizsgáljuk meg, hogy ezen a képen a templom mennyire fontos eleme a képnek. A kép anélkül is szép lenne, mégis talán a templom a legfontosabb elem, ha a képre nézünk, azonnal magára vonja a figyelmünket.

Ez így is rossz kép, azonban ha letakarjuk a pipacsot, akkor teljességgel érdektelenné válik.

Ezen a képen a fa az egyik legfontosabb elem.

2.4 Tekintetünk vándorlása a képen

Figyeljük meg saját magunkon egy kép nézése közben a következőt:

Ha ránézünk egy képre, agyunk egy pillanat alatt felméri a látványt, majd tekintetünk elkezd vándorolni az egyes képelemek között, egyes képelemekre akár többször is visszatér, majd megállapodik valahol. Bizonyos képelemek jobban magukra vonják érdeklődésünket, ezek között vándorol leginkább a tekintetünk. Ha sokáig pásztázza a tekintetünk a képet, akkor általában azt érdekesnek találjuk. Mindez tudattalanul történik.

Olyannyira tudattalanul történik, hogyha az Olvasó eddig nem olvasott vagy nem hallott erről, akkor nem is tudja, hogy ez így megy végbe, nem tudatosul benne, csak akkor, ha kifejezetten figyel rá.

Ennek ismerete annak a lehetőségét adja a kezünkbe, hogy megállapíthassuk, hogy melyek a fontos képelemek, vannak-e olyan képelemek, amelyek szándékunk ellenére elvonják a szemlélő figyelmét, azok-e a valóban fontos képelemek, amelyeket annak szántunk, mely képelem az, amelyhez tekintetünk a legtöbbször visszatér, és a szemlélő tekintete ott állapodik-e meg a végén, ahol szerettük volna, hogy megállapodjon. Vizsgáljuk meg képeinket ebből a szempontból is.

Mások tekintete minden bizonnyal hasonlóan pásztázza majd végig a képet, mint a sajátunk, tehát ha nekünk nem működik jól a kép, akkor valószínűleg másnak se fog.

Gyakran a bal felső sarokban kezdjük a kép pásztázását, jobbra haladunk, majd lefelé, hasonlóan ahhoz, ahogy olvasunk.

Legtovább azt a képelemet nézzük, amely legjobban érdekel bennünket, erre az elemre általában többször vissza-vissza tér a tekintetünk. A kevésbé érdekes képelemeken tekintetünk könnyen átsiklik. Fotósként az a célunk, hogy sokáig képünkön tartsuk a szemlélő érdeklődését.

Általában jelentős mértékben vonzza a figyelmünket az emberi arc, a szem, a tekintet, a száj, a gyermekek, az utcák jellegzetes motívumai, az aranyos, „cuki” dolgok. De vonzzák tekintetünket a negatív dolgok is, például valami borzalmas, megrémítő látvány is.

Különösen a világos foltok vagy világos vonalak, valamint az élénk, például piros színű képelemek hajlamosak elvinni tekintetünket a téma fő elemeiről. Erre példa az alábbi kép.

A tekintetet egyértelműen magára vonja a virág bal oldalából „kiágazó” világos növényi szár, és elviszi azt a kép bal felső sarkába. Ez nagy hiba, erre figyelni kell már a kép elkészítésekor, vagy utólag kell retusálni.

Ha elsőre nem egyértelmű, hogy mit „kell” látni a képen, akkor elkezdjük keresni a fontosabb motívumokat, tekintetünk bejárja a képet.

Ezen az ábrán beszámozott nyilakkal jelöltem, ahogyan szemünk pásztázza a képet. Az első nyíl a hamutartóból indul ki, az utolsó pedig ugyanoda érkezik. Az ábrán csak néhány szemmozgást tüntettem fel, a gyakorlatban ez lehet sokkal több is.

Ez egy „kétpólusú” kompozíció, szemünk a sötét háttérből kiemelkedő két világos elem között mozog.

Megfigyelték, hogy a néző figyelmét először egy kisebb, leginkább kontrasztos rész kelti fel, ez általában fontos eleme is a képnek. Azokat a részeket nézzük a legtovább, ahol a legtöbb részlet található, és ahol görbületek vannak. A ferde vonalak is jobban vonzzák a szemlélő tekintetét, mint a függőlegesek vagy vízszintesek. Az emberi arc, szem, tekintet is megragadja a nézőt.

Ezekkel később részletesebben is foglalkozunk.

Kompozíció - tartalomjegyzék

Oldal tetejére

Főoldal