A hisztogram

Az elkészült kép visszanézésekor a hátoldali kijelzőt szemlélve sok esetben nem lehet jól megítélni, hogy a kép helyesen exponált-e. A fényképezőgép a kép megjelenítésekor korrekciót alkalmazhat, és például egy sötét képet világosabban jeleníthet meg, hogy jobban lássuk azt, ezzel azonban becsapja a szemlélőt. A szomorú valósággal csak akkor szembesülünk, amikor otthon áttöltjük a képeket számítógépünkre, és azon megnézzük őket. A képek túl sötétek, alulexponáltak lettek. Ezért a helyes expozíció megállapítására semmiképpen se a hátoldali kijelzőt használjuk, hanem a hisztogramot, ha az rendelkezésre áll. Ha megértjük a hisztogramot, és megtanuljuk használni, több jó kép birtokosai lehetünk.

A hisztogram fogalma

A hisztogram egy oszlopdiagram, amely a kép tónusait ábrázolja. Szorosan egymás mellett függőleges oszlopokat láthatunk (például 256 darabot). Az oszlopok összeérnek egymással, nincs közöttük távolság. A JPEG képen megjeleníthető világosságtartomány értékeinek felelnek meg az egyes oszlopok. A bal oldali szélső oszlop jelképezi a legsötétebb (maximálisan fekete) árnyalatot, a jobb oldali szélső a legvilágosabbat (maximálisan fehéret), a többi a köztes értékeket. Az egyes oszlopok magassága azzal arányos, hogy az adott világosságú képpontból hányat tartalmaz a kép. Ha nem tartalmaz egyet sem, akkor az az oszlop üres lesz, ha keveset tartalmaz akkor alacsonyabb, ha sokat, akkor magasabb lesz.

A 15.1 ábrán egy világosság (fényerő) hisztogram látható. Közvetlenül a grafikon alatt vízszintesen fel van tüntetve egy keskeny sáv, amelyen a feketétől a fehérig történő átmenet látható. A sáv egy adott pontja feletti oszlop magassága azzal arányos, ahány darab olyan világosságú képpont van a képen, mint amilyen a sáv adott pontjának világossága. Ezt az alsó sávot sokszor nem tüntetik fel a hisztogramon, csak oda kell képzelnünk azt.

A bal szélső oszlop a legsötétebb feketét reprezentálja, ha sok ilyen van a képen (az oszlop magas), akkor azok a területek részlettelen feketék lesznek. A jobb szélső oszlop a lehető legvilágosabb fehérnek felel meg, és ha sok ilyen képpont van (az oszlop magas), akkor azok a területek részlettelen fehérek lesznek. A bal oldali oszlop melletti részen a sötét tónusok vannak ábrázolva, amelyeket más szóval „árnyékoknak” is nevezünk, a jobb szélső oszlop melletti részen a legvilágosabb tónusok, amelyeket „csúcsfényeknek” is nevezünk, a kettő közötti részen, a diagram középső részén pedig a középtónusok, azaz a közepes világosságú részek találhatók.

Láthatjuk, hogy a lehetséges legvilágosabb (fehér) képpontot nem tartalmaz az a kép, amelyről ez a hisztogram készült, mert a jobb szélső oszlop üres, viszont majdnem legsötétebb képpontokból elég sokat tartalmaz, mert a diagram ott a legmagasabb (a bal széléhez közel). A bal szélső oszlop viszont alacsony. A jobb oldalon üres oszlopokat láthatunk.

A bal szélső oszlop magasságának megfelelő számú képpont teljesen fekete lesz. Az a jó, ha ebbe csak kevés képpont tartozik, vagy nem tartozik egy képpont sem. Ha ez az oszlop magas (azaz a kép sok képpontja ilyen világosságú), akkor a képen ezeknek a képpontoknak megfelelő képrészek részlettelen feketék lesznek.

A jobb szélső oszlop magassága a legvilágosabb fehér képpontok számával arányos. Az ezeknek megfelelő képrészek részlettelen fehérek lesznek. Az a jó, ha ennek az oszlopnak megfelelő képpontok nincsenek, vagy csak kevés van. Az, hogy milyen világosságú képpontból mennyi található a képen, a lefényképezett témától nagyban függ.

Sötét téma esetén sok képpontnak lesz kis világosságértéke, és fordítva. Éppen ezért nincs olyan, hogy „ideális alakú hisztogram”. Az lenne az ideális, ha se túlexponált, se alulexponált részek nem lennének képünkön, és minden a megszokott vagy a megkívánt világosságúként lenne látható a képen. Az alulexponált részek részlettelen feketék lesznek, a túlexponált részek pedig részlettelen fehérek.

Ha például a hisztogram diagramján jelentős számban található képpont az első oszlopban is (a diagram „nekifekszik” a hisztogram bal szélének), és a diagram jobb oldala üres, nincsenek azokhoz a világosságértékekhez tartozó képpontok, akkor a kép technikai értelemben alulexponált lesz. Ilyenkor a bal szélső oszlop magassága által reprezentált képrészek részlettelen feketék lesznek. Minél magasabb a szélső oszlop, a kép annál nagyobb része lesz ilyen.

Ha ilyenkor expozíció-kompenzációt alkalmazunk, és például 1 fényértékkel növeljük az expozíciót, akkor azt láthatjuk, hogy a hisztogramon az oszlopok jobbra tolódnak, és esetleges további korrekcióval azt is elérhetjük, hogy ne tartozzon a bal szélső oszlopba képpont, de egyúttal a jobb szélső oszlopba se.

Expozíció-kompenzáció alkalmazásával jobbra, illetve balra tolhatjuk a hisztogram oszlopait. Plusz irányú kompenzációval jobbra, mínusz irányúval balra.

A hisztogram típusai

Egyszerűbb fényképezőgépek esetén se felvételkor, se visszanézéskor nem áll rendelkezésre hisztogram, ekkor sajnos nincs mit tennünk. Szerencsésebb esetben legalább visszanézéskor rendelkezésre áll, esetleg már felvételkészítéskor is a hátoldali kijelzőn vagy az elektronikus keresőben. Optikai keresőben természetesen nem jeleníthető meg, ezért tükörreflexes fényképezőgépek esetén felvételkor csak élő nézet módban áll rendelkezésre, visszanézéskor azonban mindig. Az elkészítendő, illetve már elkészült JPEG kép hisztogramját láthatjuk tehát a kijelzőn.

A hisztogram megjelenítését a menüben lehet bekapcsolni. Azt is ki lehet választani, hogy csak világosság hisztogram jelenjen meg, vagy alapszínenként (piros, zöld, kék) is látni szeretnénk. Az alábbi ábrán a hátoldali kijelzőn látható a fényerő (világosság) hisztogram, és az alapszínenkénti hisztogramok is. Emlékezzünk rá, hogy a fényképezőgép, a számítógép, a monitorunk, a televíziónk egységesen úgynevezett sRGB színrendszert használ (R=Red, piros; G=Green, zöld; B=Blue, kék), és a színeket a három alapszín, a piros, a zöld és a kék megfelelő arányú összekeverésével állítja elő.

Tehát akár alapszínenként (ezt másképpen úgy mondjuk, hogy színcsatornánként) egy-egy hisztogramot is megjeleníthetünk a kijelzőn. Ilyenkor meg tudjuk nézni, hogy képünk valamely színcsatorna tekintetében alul- vagy túlexponált-e. Ha valamely színcsatorna túlexponálódott, az a képen színeltolódáshoz vezet. A továbbiakban a világosságértékeket (nem színenként, hanem összesítve) tartalmazó hisztogramról szólok, ezt használjuk leggyakrabban.

Élő hisztogramnak a hátoldali kijelzőn vagy az elektronikus keresőben felvételkészítéskor látható hisztogramot nevezzük, amelynek segítségével már exponálás előtt is meg tudjuk ítélni, hogy képünk helyesen exponált lesz-e.

Mire való a hisztogram?

A hisztogram segítségével felvételkészítés közben vagy a kép visszanézéskor láthatjuk, hogy képünk technikai értelemben helyesen lesz-e (volt-e) exponálva, valamint mennyire lesz (lett) kontrasztos.

Az, hogy helyesen lesz-e exponálva a kép, itt főleg azt jelenti, hogy lesznek-e alul- vagy túlexponált területek a képen, azaz témánk mennyire fér bele a gépünk által rögzíthető árnyalatterjedelembe. Tehát technikai értelemben jól exponált-e a kép. A hisztogram ennek megítélésére alkalmas.

A helyes expozíció azonban valójában nem ezt jelenti, hanem azt, hogy minden a megszokott, „természetes” világosságú, vagy az elképzelésünk szerinti világosságú legyen. A hisztogram segítségével ezt csak korlátozottan tudjuk megállapítani. Ha a képen látható dolgok nem a megszokott világosságúak, akkor azt természetellenesnek érezzük, és látásunk „tiltakozik” ellene.

Ha az oszlopok vízszintesen jól kitöltik a hisztogramot, azaz egyaránt vannak a bal szélső oszlophoz és a jobb szélső oszlophoz közeli oszlopok is, akkor képünk kontrasztja nagy. Ha az oszlopok csak a hisztogram egy részét töltik ki vízszintesen, és a kitöltött rész mellett egyik vagy mindkét oldalon a hisztogram széléig csak üres oszlopok vannak, akkor képünk kontrasztja kisebb.

A kép és hisztogramja

Az itt látható első néhány kép a RawTherapee program képernyőképéből vannak másolva, az eredeti képek Canon S2 IS fényképezőgéppel készített DNG formátumú („digitális negatív”, nyers) képek. A képekhez tartozó, világosságértékeket tartalmazó hisztogramot rámásoltam a képekre.

A fent látható képen látható a hisztogramon, hogy túlexponált részletek nincsenek (a diagram jobb szélső oszlopa, sőt az azt megelőző jó néhány oszlop is üres). Alulexponált terület se sok van. A képernyőkép kimásolásakor bekapcsoltam a RawTherapee alulexpozíció kijelzését, ennek következtében az autó alsó részén fehér pontok formájában jelzi az alulexponált részeket. Ezen a képen kevés ilyen képpont van, amely nem probléma. Ebből a szempontból a kép jól exponált. A hisztogram jobb oldalán üres oszlopok vannak, ebből látható, hogy a téma nem használta ki a fényképezőgép által rögzíthető árnyalatterjedelmet (kisebb a dinamikája, nem túl kontrasztos).

A 15.4 képen a RawTherapee segítségével 1 fényértékkel csökkentettem az expozíciót (mintha a valóságban alulexponáltuk volna), a kép sötétebb is lett. A hisztogramon látható, hogy a diagram balra tolódott, és kezd nekifeküdni a hisztogram bal oldalának. Az első oszlop jóval magasabb, mint az előző képen (azaz jóval több teljesen fekete képpont van), így a fehérrel jelzett alulexponált terület is jóval megnövekedett, és már nemcsak az autónál, hanem például a fa lombjánál is látható. Ha a hisztogram diagramja „nekifekszik” a hisztogram jobb oldalának, akkor erős túlexpozíciót kapunk, és részlettelen, kiégett fehér részletek lesznek a képen, annál több, minél magasabb a jobb szélső oszlop.

A túlexpozíció azt jelenti, hogy a képérzékelőt a szükségesnél nagyobb fénymennyiség érte, ezért a kép túl világos lett, alulexpozíció esetén pedig túl kevés volt a fénymennyiség, és ezért túl sötét képet kaptunk. Mindkettő probléma, mert az a jó, ha pontosan exponálunk.

RawTherapee segítségével a fenti képen az eredetihez képest 1,5 fényértéknyi expozíció-növelést alkalmaztam, a kép világosabb is lett. A hisztogram diagramja nekifekszik a hisztogram jobb oldalának, azaz a kép túlexponált. A RawTherapee feketével jelzi a túlexponált (részlettelen fehér) területeket, amelyek elsősorban a felhőkön vannak. Az a jó, ha a hisztogram diagramján a bal szélső és jobb szélső oszlop is üres, mert akkor az expozíció úgy van beállítva, hogy nem lesznek se alulexponált, se túlexponált képpontok a képen, és a téma árnyalatterjedelme nem haladja meg a fényképezőgép által átvihető tartományt.

Ezen a képen úgy látszik, mintha a diagram nekifeküdne a hisztogram jobb oldalának, de ez valójában nincs így. Vannak sötét és világos részek is, azonban a bal és jobb szélső oszlopok üresek. Ha bekapcsoljuk a RawTherapee alul- vagy túlexpozíció jelzését, akkor nem lehet felfedezni, hogy valahol megjelennének jelzett területek vagy képpontok. A diagram vízszintesen kitölti a hisztogramot, a téma kontrasztos, de még belül van a fényképezőgép által átvihető árnyalatterjedelmen, a kép technikailag jól exponált. Ha a diagramon található oszlopok csak egy részét töltik ki vízszintesen a hisztogramnak, akkor a téma (és a leendő kép) kontrasztja kicsi. Ha jól kitölti, de a szélső oszlopok üresek, akkor kontrasztosabb a téma, és jó az expozíció is.

Ezen a képen az látható, hogy a téma képpontjainak többsége a hisztogram diagramjának középtáján helyezkedik el, a kép nem túl kontrasztos (képpontok többségének fényessége „közepes” körüli), azonban az is látható, hogy a hisztogram jobb alsó sarkánál az oszlopok magassága kissé megnő az előző szakaszhoz képest. A szélső oszlop nem üres, azaz vannak túlexponált részek, amelyet a RawTherapee meg is mutat, a kép közepe táján, a fehér házfalon látható fekete foltok formájában. Vannak sötét képpontok is, csak kevés számban, tehát nem mondhatjuk azt, hogy az oszlopok nem töltik ki a hisztogramot.

Tegyük fel, hogy van egy olyan kis kontrasztú JPEG fényképünk, amelynek hisztogramja csak egy bizonyos szűkebb tartományban tartalmaz oszlopokat, a kép nem túl kontrasztos. A képet valamilyen számítógépes programmal kontrasztosabbá akarjuk tenni, azt akarjuk, hogy a hisztogram megnyúljon, és vízszintesen jobban kitöltse a diagramot. Ilyen esetben azt tapasztaljuk, hogy ugyan el lehet érni, hogy a kép kontrasztosabb legyen, de a hisztogram ekkor függőleges „csíkokat” tartalmaz, azaz oszlopok hiányoznak, mert bizonyos fényességű képpontok nincsenek a képen. A program csak a meglévő oszlopoknak megfelelő képpontok fényességét változtatja úgy, hogy azok a hisztogramot vízszintesen jobban kitöltsék („eltolja” az oszlopokat), és az így keletkező üres oszlopokat igyekszik minél egyenletesebben elosztani. Emiatt a képen „világosságérték-ugrások” lesznek, az árnyalatok közötti átmenetek nem lesznek folyamatosak.

A fenti képen megnöveltem az előzőekben látott JPEG kép kontrasztját GIMP képszerkesztő programmal, pusztán azért, hogy megmutassam a hisztogram sávosodását. Sok árnyalat hiányzik, azok amelyek helyén fekete színű oszlopot látunk a hisztogramon. A képszerkesztő „széthúzta” az oszlopokat, de így hiányoznak átmeneti, közbülső árnyalatok.

Sajnos olyan esettel is találkozhatunk, például nyáron szabadban, hogy nincs olyan expozíció, amelynél egyszerre ne tartozna számottevő mennyiségben a bal oldali és a jobb oldali hisztogram oszlopba is képpont. Ilyenkor a téma árnyalatterjedelme meghaladja fényképezőgépünk dinamikáját, a téma kontrasztja túl nagy. Ez főleg JPEG formátum használatakor probléma, mert a képen lesznek alulexponált (részlettelen fekete) és túlexponált (részlettelen fehér) részek is. Ilyenkor ha módosítjuk az expozíciót, akkor elérhetjük, hogy például ne legyenek túlexponált képpontok, de ekkor az alulexponált képpontok száma (bal szélső oszlop magassága) megnő, és ez fordítva is igaz.

Ezen a képen a téma árnyalatterjedelme kissé meghaladja a fényképezőgép által átvihető mértéket. A képen a fehér házfalon lévő fekete foltok a túlexponált részeket, a jobb oldali ház ereszénél a kis fehér foltok az alulexponált részeket jelzik. Ha csökkentjük az expozíciót, akkor csökken ugyan a túlexponált képpontok száma, de nőni fog az alulexponáltaké, és fordítva. Ezt az árnyalatterjedelmet már nem tudta átvinni a Canon S2 IS fényképezőgép. Ez a kép csak egy szolid példája a problémának. A gyakorlatban sokkal erőteljesebben jelentkezhet. Nagyobb érzékelővel rendelkező fényképezőgép és főleg nyers formátumban történő fényképezés esetén külön tudjuk korrigálni a világos és a sötét részeket, amely megoldja a problémát, ha a téma dinamikája nem haladja meg a fényképezőgéppel nyers formátumban átvihetőt.

A néhány alulexponált képpont ezen a fényképen nem hiba, mert számuk minimális, és a teljesen fekete képpont is éppúgy lehet egy kép része, mint a teljesen fehér, vagy bármely más világosságú képpont. A probléma a mennyiséggel lehet. Amennyiben lehetséges, exponáljunk úgy, hogy a hisztogram két szélső oszlopa üres legyen.

A fenti képen a túlexponált terület problémás, mert sok képpontot tartalmaz, nagyobb terület részlettelen fehér.

Nézzünk néhány egyéb példát.

A hisztogram bal szélén a magas oszlopok a sok sötét területet jelzik. Ez ebben az esetben nem probléma, hiszen sziluettfotó esetén szándékoltan vannak fekete, részlettelen területek. A hisztogram közepén a „domb” a vörös színű, közepesen sötét részek megjelenítése. A hisztogramon ettől jobbra eső, kevés képpontot tartalmazó, világosabb részek részben a nap, részben a világosabb felhők miatt jelennek meg.

Ezen a képen a hisztogram kiemelkedő széles részét a közepes árnyalatoknál a zöld vízfelület okozza, hiszen az a legnagyobb (legtöbb képpont) a képen. A hisztogramon ettől balra látható alacsonyabb oszlopok a kép sötétebb képpontjai, például a madár csőre, a madár sötét háta, mögötte az árnyék. A csúcstól jobbra eső alacsony oszlopok a világosabb területeknek felelnek meg, például a madár világos tollainak. A hisztogramon látható, hogy sötét és főleg világos képpontból nincs túl sok.

Ezen a képen sok a sötét és a fekete felület, ez meg is jelenik a hisztogram bal oldalánál lévő csúcs formájában. Ezen a részen magasak az oszlopok, amely azt jelzi, hogy sok sötét képpont van. Világos képpont jóval kevesebb található, ezért a hisztogram jobb oldalánál az oszlopok alacsonyak. A hisztogram bal szélső és a jobb szélső oszlopa üres, tehát a kép nincs se túlexponálva, se alulexponálva technikai értelemben, azonban vízszintesen jól kitölti a diagramot.

Ez a kép szemmel láthatóan túlexponált, sok a részlettelen fehérnek tűnő felület. A hisztogram jobb szélső oszlopa elég magas, és a mellette lévő oszlopok is.

A túlexponált részek kijelzése látható a fenti képen. A fekete részek jelzik a túlexponált területeket. Ebbe beletartoznak azok a képpontok is, amikor csak valamelyik színcsatorna van túlexponálva. Ebben az esetben negatív irányú expozíció-kompenzáció lett volna szükséges a túlexpozíció elkerülése érdekében még akkor is, ha emiatt lennének bebukott területek. Ennek az lett volna a következménye, hogy a hisztogram oszlopai balra tolódnának, és megjelennének a bebukott területek a bal szélső oszlopban, de azt még mindig jobban elviseljük, mint a kiégett területeket.

Ez a felvétel technikai értelemben jól exponált, a bal és a jobb szélső oszlop üres. A víz kék felülete és a zöld levelek a legnagyobb felületűek. A nagy csúcsot a nagy kék vízfelület okozza, a tőle jobbra lévő két kis csúcsot a levelek. A nagy csúcstól balra lévő sötét részek a vízen látható sötét részeknek felelnek meg. A nagy csúcstól jobbra lévő kettős csúcs utáni alacsony oszlopmagasságú világosabb részek a virág alsó szirmai, az ettől jobbra lévő, kissé kiemelkedő szakasz a virág többi részének felel meg.

Néhány árnyékon kívül alig van sötét rész ezen a képen, ennek megfelelően a hisztogram bal oldalánál lévő oszlopok alacsonyak. Utána a közepes, illetve annál világosabb árnyalatoknál következik egy nagy csúcs, amelyet a víz és a világos partrész okoz, és a hisztogram jobb szélső oszlopa is számottevő magasságú (a diagram nekifekszik a hisztogram jobb oldalának), amely túlexpozícióra utal. A túlexponált területek egyrészt a legvilágosabb területek, másrészt olyan területek, ahol valamelyik színcsatorna exponálódott túl.

A fenti képen feketével vannak jelezve a túlexponált képpontok. Egyrészt a víz egy része van túlexponálva, másrészt a pipacs kis részén valamelyik színcsatorna (valószínűleg a piros) túlexponálódott.

Nézzük meg az alábbi képet:

A téma vízszintesen majdnem teljesen kitölti a hisztogramot, tehát a kontraszt nagy. A világosság hisztogram alapján úgy tűnik, hogy hogy a kép nincs túlexponálva.

A Rawtherapee viszont feketével jelzi a kiégett (túlexponált) területeket. Meglepően sok van belőlük. Ilyenkor meg kell nézni a kép egyes színcsatornáit. Először a kék színcsatornát:

Semmi kiégés, a RawTherapee nem jelez. Nézzük meg a zöld csatornát:

Ez se kiégett. Nézzük a vörös csatornát:

Látjuk, hogy itt van a probléma, a vörös csatorna túlexpozíciója okozza. Ha valamely színcsatorna túlexponálódott, akkor a túlexponált területeken színeltolódást tapasztalhatunk. Nézzük meg, hogy miben nyilvánul ez meg. A legelöl lévő nagy virágon sok túlexponált terület van, a mögötte lévő kis virágon alig van ilyen. Nézzük meg az alábbi színes fotón ezt a két virágot. Azt tapasztalhatjuk, hogy a nagy virág színe a túlexponált részeken fakóbb, kevésbé erőteljes narancssárga, míg a mögötte lévő kis virág nem túlexponált területein erőteljesebb, sötétebb. Ugyanez megfigyelhető a bal oldali virágokon is. Azokon a területeken, ahol az előző képen pirossal jelölt terület van, ott a lenti képen a virágszirom világosabb, fakóbb, közvetlen mellette, ahol már a fenti képen nincs piros jelzés, ott a lenti képen a szín erőteljesebb, kevésbé fakó. Ezt a színeltolódást eredményezte a piros csatorna túlexponáltsága.

Ezen a képen képen láthatjuk, hogyha megjelenítjük a három színcsatorna hisztogramját is, akkor mutatja a túlexpozíciót, hiszen a vörös csatorna grafikonja a jobb szélen nagyon magasra tör. Az összevont hisztogram ebben az esetben a színcsatornákat nem oszlopokkal jeleníti meg, mert úgy áttekinthetetlen lenne, hanem grafikonvonal jelzi az oszlopok magasságát (a vonalig érne az adott helyen a megfelelő színcsatorna oszlopának magassága).

Ennek a képnek a hisztogramján megfigyelhetjük, hogy nemcsak a vörös színcsatorna magas a jobb szélső oszlopban, hanem a hisztogram bal szélénél a kék színcsatorna is magasba tör, azaz vannak a kék színcsatorna szempontjából alulexponált képpontok nem is kis számban. Ebből arra következtethetünk, hogy hiába nem mutatott a világosság hisztogram se túl- se alulexpozíciót, a kék és a piros színcsatornát tekintve ez a téma nem fér bele a fényképezőgép által átvihető árnyalatterjedelembe. Ez katasztrofális hibát nem okoz, legfeljebb némi színeltolódást eredményez a kép bizonyos részein.

Számos fényképezőgép a kép visszanézésekor az érintett területek villogtatásával jelzi a túlexpozíciót. Ez egy nagyon hasznos segítség a fotós számára. A túlexponált területek legtöbbször részlettelen fehér színűek lesznek a fényképen. Ha nagy túlexponált területek vannak, az probléma. Az problémát jelenthet, ha esetleg fényképezőgépünk az egyes színcsatornák túlexponáltságát nem képes villogással jelezni. Ilyenkor csak a színcsatornánkénti hisztogram segíthet.

A helyes expozíció

Itt csak a hisztogramhoz kapcsolódóan írok néhány gondolatot erről a témáról. Mikor helyes a kép világossága? Azt hihetnénk, hogy az a helyes, ha a hisztogram „közepére” exponálunk. Ez nem így van.

A hisztogram tárgyalásakor foglalkoztunk a technikai értelemben vett helyes expozícióval. Ez lenne a helyes expozíció? Nem, nem ez az. Meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy egzakt módon meghatározható helyes expozíció nem létezik. A helyes expozíció a készítő szándékától, ízlésétől függő szubjektív dolog, nem egy technikai paraméter, amelynek az értéke lehet helyes vagy nem helyes.

A helyes expozíció a témától és szándékunktól is függ, attól, hogy mit szeretnénk viszontlátni a képen. Elképzelhető például, hogy a kép hatásossága szempontjából némi alulexpozíciót tartunk kívánatosnak, mert így a lényeges képrészek kissé sötétebbek lesznek, és az sem zavar minket, ha közben a kép sötét részei részlettelen feketékké válnak (bebuknak), sőt, esetleg pont ezáltal tűnnek el zavaró részek, vagy így emelkedik ki a főtéma jobban a környezetéből. Szükség esetén bátran használhatunk expozíció-kompenzációt, akár az utófeldolgozás során is.

Törekedhetünk a csúcsfényekre történő exponálásra is. Ez azt jelenti, hogy úgy exponálunk, hogy a csúcsfények éppen ne égjenek be (a hisztogramon ellenőrizhetjük ezt). Ha ezáltal a sötét részek (nem túl nagy mértékben) bebuknak, akkor a RAW kidolgozás során a RAW fájl nagyobb információtartalmából bizonyos mértékig visszanyerhetjük a sötét részek részleteit. Ez utóbbi lehetőség azonban csak RAW (vagy DNG) formátumban történő fényképezésnél állnak rendelkezésünkre, JPEG formátumban nem.

Előfordulhat olyan eset, amikor a témának olyan nagy az árnyalatterjedelme, hogy sehogyan sem lehet technikailag jól exponált képet létrehozni. Ilyenkor döntenünk kell, hogy inkább a sötéteket hagyjuk bebukni, vagy inkább a csúcsfények égjenek ki, vagy esetleg mindkét probléma jelen legyen a képen. Még mindig jobbak a bebukott sötét területek, mint a kiégett csúcsfények, azaz inkább kerüljük el a csúcsfények kiégését.

Fotózásról amatőröknek - tartalomjegyzék

Oldal tetejére

Főoldal