Objektívek

Ebben a részben az objektívek jellemzőiről írok, amelyeket kiválasztásuk, megvásárlásuk esetén figyelembe kell venni. Leginkább a cserélhető objektíves fényképezőgéphez használható különálló objektívekről szól ez a rész, de természetesen az itt leírtak részben a beépített objektívű fényképezőgépek objektívjeire is vonatkoznak. Foglalkozunk az objektívek problémáival is.

Az objektívek főbb jellemzői

Röviden ismertetem az objektívek legfontosabb jellemzőit. Ne feledjük, hogy az objektív döntő hatással van a kép minőségére. Foglaljuk tehát össze, hogy – elsősorban cserélhető objektíves fényképezőgép esetén – az objektív kiválasztásánál milyen lehetséges szempontokat vehetünk figyelembe. Némely szempontról részletesebben is írok lentebb.

• Fix vagy változtatható gyújtótávolságú az objektív: A legjobb minőségű objektívek fix gyújtótávolságúak, változtatható gyújtótávolságú objektívvel csak nagyon drágán lehet esetleg azt a minőséget megközelíteni, mint amit fix gyújtótávolságú objektívvel el lehet érni. Ma már azonban a változtatható gyújtótávolságú objektívek egy jelentős része elég jól teljesít, akár az olcsóbb árkategóriában is. Azért vigyázzunk, mert nem minden gyártó minden fix gyújtótávolságú objektívje kiváló minőségű. Inkább csak azt jelentik a leírtak, hogy egy igazán jó minőségű fix gyújtótávolságú objektívnél jobb változtatható gyújtótávolságú objektívet készíteni nem egyszerű feladat. A régebbi „profi” objektívekkel is vigyázzunk, gyakran egy mai olcsóbb objektív is jobb lehet nála. Legyünk óvatosak.
• A zoomátfogás mértéke: A nagy zoomátfogás a minőség rovására megy. 3-5×-ös zoomátfogásig még elég jó objektívek készíthetők, utána már általában romlik a minőség. Ez például éreztetheti a hatását a nagy zoomátfogású, utazóknak szánt zoomobjektívek minőségén.
• Fényerő: Minél nagyobb az objektív fényereje, annál jobb. A nagy fényerejű objektív teszi lehetővé kis mélységélességű képek készítését, valamint vaku nélküli fényképezést rosszabb fényviszonyok között. Fix gyújtótávolságú objektívek nagy fényerővel (akár f/1,4, vagy ennél is nagyobb) gyárthatók. A kiváló minőségű, drága változtatható gyújtótávolságú objektívek akár f/2,8 fix fényerővel készülhetnek. Az olcsóbb zoomobjektívek fényereje általában kisebb, és változik a gyújtótávolság függvényében, például f=18 mm nagy látószögű állásban f/3,5, f=55 mm tele állásban f/5,6. Az lenne az előnyös, ha tele állásban nem, vagy csak kismértékben csökkenne a fényerő. Ha ezt az objektívet nagyobb fényerejűre készítenék, akkor nagyobb méretű lencsetagok kellenének, amelyek drágábbak és súlyosabbak lennének. Legyünk azért óvatosak, csak akkor vásároljunk nagyobb fényerejű, drága objektívet, ha arra feltétlenül szükségünk van.
• Rajzának kontrasztja: Az objektív kontrasztján azt értjük, hogy milyen kontrasztos képet vetít a képérzékelőre. A nagyobb kontrasztú vetített kép általában előnyösebb.
• Brillancia: egy szubjektív érzés. A kép kontrasztjának, színtelítettségének, „brilliáns” ragyogásának összetett érzete. Leginkább a sötét képrészletekben található árnyalatok visszaadásának minőségével jellemezhető. Nagyon sok esetben ez okozza, ha egy képet gyönyörűnek látunk.
• A bokeh (háttérelmosás) minősége: Egyrészt a rekesznyílás alakjától, másrészt az objektív konstrukciójától függ. Ez egyáltalán nem mellékes szempont, mert a csúnya bokeh teljesen tönkreteheti a képet, a szép pedig érdekessé, vonzóvá teheti.
• A képstabilizátor megléte, hatásossága: A képstabilizátor bizonyos határig kompenzálja kezünk exponálás közbeni elmozdulását, remegését. Akár három, négy, vagy még több fényértéknyi is lehet a hatásossága. Ez azt jelenti, hogyha van képstabilizátorunk, akár három, négy, vagy még több egész értékkel hosszabb záridőt is alkalmazhatunk. Segítségével lehetővé válik hosszabb záridő esetén is, hogy szabad kézből bemozdulástól mentes képet készíthessünk. A képstabilizátor természetesen csak a fényképezőgép elmozdulását kompenzálja, a téma elmozdulására nincs hatása. Erről részletesebben később írok. Egyre több olyan rendszer van, amely a vázban tartalmazza a képstabilizátort, és ilyenkor nincs szükség az objektívben lévő stabilizátorra.
• Rajzának élessége, felbontóképessége: Annál jobb, minél nagyobb az objektív felbontóképessége, minél élesebb a rajza. De ez a legtöbb esetben nem annyira fontos paraméter, mint sokan gondolják.
• Rajzának romlása a képszélek felé: Az objektíveknek általában a kép közepén a legjobb a felbontóképességük, attól a kép szélei, sarkai felé távolodva fokozatosan romlik. Minél kevésbé romlik a kép szélénél, sarkainál a felbontóképesség, annál jobb az objektív.
• A rekesznyílás alakja (a rekeszlamellák száma): Minél inkább közelít a körhöz a rekesznyílás alakja, a legtöbb esetben annál jobb. A régi objektíveknél sok lamellából álló rekeszt alkalmaztak a köralak minél jobb közelítése érdekében. Ha kevés, például öt vagy hat lamellából áll a rekesznyílás, akkor a kép életlen területén lévő fényes pontok leképezésekor kapott szóródási „kör” alakja felveszi a rekesznyílás alakját, azaz ötszög vagy hatszög alakú lesz, amely nem túl szép. Sok objektívben a rekeszlamellák alakja enyhén lekerekített, ezáltal ha nem túl nagy mértékben rekeszelünk, akkor még egészen jól közelíti a rekesznyílás alakja a kört. Régebben nagyobb jelentőséget tulajdonítottak annak, hogy sok lamellából álljon a rekesz, azonban a szép háttérelmosás sokkal inkább az objektív konstrukciójától függ, mintsem a rekeszlamellák számától.
• Az objektív színe: Az objektívek lencséihez használt, megfelelő törésmutatójú üvegfajták mindegyikét nem lehet teljesen semleges színű, víztiszta formában előállítani, hanem az egyik színe enyhén sárgás, a másiké zöldes, vagy kissé kékes árnyalatú. A semleges színhez képest kis eltérések ezek, a képen mégis észrevehető, hogy a használt üvegfajták függvényében az adott objektív képe kissé hidegebb vagy melegebb árnyalatú. Főleg akkor feltűnő ez, ha egymás után nézünk különböző színű objektívvel készült képeket.
• A kromatikus aberráció (színhiba) mértéke: A kromatikus aberráció (színhiba) az objektív leképezési hibáinak egyike. Abból ered, hogy az objektív a téma egy pontjából érkező különböző hullámhosszóságú fénysugarakat nem pontosan egy pontba egyesíti a képérzékelő felületén. A kromatikus aberráció rendszerint nem minden felvételen látszik egyformán. Az a jó, ha minél kisebb mértékben jelentkezik. A kidolgozás során bizonyos fajta színhiba mértéke könnyen csökkenthető, sokszor már maga a fényképezőgép is csökkenti a JPEG kép előállítása során. De lehet olyan színhiba is, amellyel meggyűlhet a bajunk.
• Különleges lencsetagok alkalmazása: A leképezési hibák csökkentése céljából a mai objektívek tartalmazhatnak különleges lencsetagokat is. Ilyen lehet például az aszférikus lencsetag, amelyet nem gömbfelület határol, vagy az alacsony színszórású lencsetag, illetve drága objektívekben a fluorit lencsék.
• Torzítása: Az lenne az ideális, ha nem lenne torzítása az objektívnek. A drága, jó minőségű objektívek torzítása elhanyagolhatóan kicsi, az olcsóbbak rosszabbak ebből a szempontból, a nagy átfogású zoomobjektívek pedig bizonyos gyújtótávolságoknál jól látható torzítással rendelkezhetnek. Arról vehetjük észre, ha például egy, a kép oldalával megközelítőleg párhuzamos, a valóságban egyenes járdaszegély a képen görbül. A kisebb mértékű torzítást a legtöbb téma esetén nem vesszük észre. A torzítás a kép kidolgozásakor egyszerűen korrigálható, sok esetben már a fényképezőgép megteszi ezt a JPEG kép létrehozásakor.
• Sötétedés a szélek, képsarkok felé (peremsötétedés): Az objektív által vetített kép világossága nem egyforma a kép közepén és a képsarkokban. A kép közepén világosabb, a kép széle, sarkai felé sötétedik. A jó minőségű objektíveknél ez az eltérés nem számottevő, a gyengébb minőségűeknél jelentősebb lehet. A peremsötétedés a kép kidolgozásakor egyszerűen korrigálható, sok esetben már a fényképezőgép is megteszi ezt a JPEG kép létrehozásakor.
• Közelfényképezésre való alkalmassága: Előnyös, ha az objektívvel kis távolságra is élesre lehet állítani, mert akkor közel mehetünk a kisebb méretű témához, például egy virághoz, és az a képen nagyobb méretű lesz, jobban kitölti a képmezőt.
• Tükrözésmentesítés minősége: A második világháború alatt és után gyártott objektívek lencséit már úgynevezett tükrözésmentesítő réteggel vonták be, amely elősegíti, hogy a fény minél nagyobb arányban hatoljon át a lencsén, és minél kisebb arányban verődjön vissza a felületéről. A mai objektívek már jó minőségű, többrétegű tükrözésmentesítéssel készülnek. Ha ráeső fényben megnézzük egy objektív frontlencséjét (első lencséjét), akkor annak felszínén a kékes, lilás, sárgás, vagy zöldes szín a tükrözésmentesítő réteg miatt látható. Fontos, hogy jó minőségű legyen minden lencsetag tükrözésmentesítése. Ha nem megfelelő, akkor az objektíven belüli tükröződések rontják a kép brillanciáját, rossz esetben hatásuk megjelenthet a képen. A nem megfelelően tükrözésmentesítéssel rendelkező objektív rosszul tűri, ha frontlencséjét közvetlen fény éri.
• Ellenfénytűrő képessége: Az a kérdés, hogyha közvetlen fény éri az objektív frontlencséjének felületét, az milyen mértékben rontja a kép brillanciáját, kontrasztját. Ez függ az objektív lencsetagjainak számától, azok tükrözésmentesítésének minőségétől, az objektív konstrukciójától. A mai objektívek a jobb tükrözésmentesítés miatt lényegesen jobbak ebből a szempontból a korábban gyártottaknál.
• Automatikus élességállítás pontossága, főleg kevés fényben: Kevés fény esetén az automata élességállítás bizonytalanabbá, pontatlanabbá válhat. Az a jó, ha kevés fényben is jól működik az élesre állítás. A nagyobb fényerejű objektív általában előnyösebb ebből a szempontból. Az automatikus élességállítás jó működése nemcsak az objektívtől, hanem a váztól is függ. Erről még a későbbiekben is írok. Azt hihetnénk, hogy a manuális élességállítású objektívek ideje lejárt, de ez nem így van, ma is gyártanak (főleg kínai, de svájci gyártók is) olyan objektíveket, amelyek csak kézzel állíthatók élesre.
• Automatikus élességállítás gyorsasága: Ha túl lassan állít élesre fényképezőgépünk, akkor fontos pillanatokról maradhatunk le. Gondoljunk bele, milyen gyors élesre állítás szükséges egy repülő madár lefényképezéséhez. Az olcsóbb, DC (egyenáramú) motoros objektívek lassabban, az USM (ultrahang motor) jóval gyorsabban állítanak élesre. Ennek túl nagy jelentősége inkább csak bizonyos témáknál van.
• Automata élességállítás zajossága: Vannak olyan helyek, helyzetek, ahol csendnek kell lenni, és zavaró, nem megengedhető az élességállító motor zajossága. Ha szoktunk ilyen helyen fényképezni, akkor ne DC motoros változatot vásároljunk, hanem inkább USM vagy STM változatot. Esetleg ilyen helyen a csaknem zajtalanul működő kompakt géppel vagy telefonnal fényképezzünk.
• Élességállításkor vagy zoomoláskor forog-e az objektív elején a szűrőmenet: Egyes olcsóbb objektívnél forog az objektív eleje élességállításkor és a gyújtótávolság állításakor is, de az lenne a jó, ha nem forogna. Ilyen objektív esetén esetleg figyelni kell arra is, hogy automata élességállításkor kezünkkel ne akadályozzuk az élességállító gyűrű szabad forgását, mert az objektív meghibásodhat. Nem használhatunk ilyen objektívhez virágszirom fényellenzőt. A polárszűrő használata nehézkes, ez a legnagyobb hátránya az ilyen objektívnek. A Cokin P (vagy hasonló) rendszerű szűrőrendszer használatát is nehezítheti.
• Lencsetagok száma: A több lencsetag mindig a leképezési hibák minimalizálását célozza. Az lenne az előnyös, ha az objektív nem állna sok lencsetagból. A vetített kép brillanciája nagyobb lehetne, kontrasztosabb lehetne a kép, kevesebb tükröződő felület lenne az objektív belsejében. Jó minőségű változtatható gyújtótávolságú objektívek általában sok, akár húsz lencsetagot is tartalmaznak.
• Mechanikai kivitele: Az a jó, ha stabil, időtálló és kopásálló, jól kézre álló, könnyen kezelhető konstrukciójú az objektív. A műanyag alkatrészekből és műanyag fogaskerekekből álló, műanyag bajonettel, műanyag szűrőmenettel rendelkező objektívek kevésbé időtálló szerkezetek, óvatosabb kezelést igényelnek, tömegük viszont lényegesen kisebb fémből készült társaiknál. Bizonyos témáknál az időjárásállóság is előnyös.
• Mérete, tömege: Nem mindegy, hogy mekkora és milyen tömegű felszerelést kell magunkkal cipelni.
• Ár/érték aránya: Ha nincs sok pénzünk, és olcsó megoldást keresünk, akkor ez nagyon fontos szempont lehet. Elfogadható áron a lehető legjobb minőségű, legjobban használható objektív(ek)et keressük. Általában nem a legolcsóbbat, hanem egy bizonyos elvárt minőségi szintnek megfelelő, gazdaságos megoldást keresünk. Ha a legolcsóbb objektív is teljesíti elvárásainkat, akkor jól jártunk.

Alaposan gondoljuk át ezeket a szempontokat, melyek a fontosabbak számunkra. Olvassunk minél több tesztet, értékelést, véleményt, és nézegessünk sok, a kiválasztott objektívvel készült képet, mielőtt döntünk. Azt tartsuk azonban szem előtt, hogy a neves gyártók mai olcsóbb objektívjei az esetek többségében már olyan jó képminőségűek, hogy amatőr célra tökéletesen alkalmasak. Nem attól készítünk jobb képet, ha az objektív picivel nagyobb felbontóképességű. A minél jobb technikai paraméterek öncélú hajszolása értelmetlen. Nem az a cél, hogy képünket szinte mikroszkóppal szemlélve megállapíthassuk annak technikai tökéletességét. A cél az érzelemre ható, jól megkomponált kép elkészítése. Ha megnézünk egy, akár nyolcvan évvel ezelőtt készült, igazán jól sikerült fotót, soha nem azt nézzük rajta, hogy vajon mekkora lehetett az objektív felbontóképessége, hanem a látvány ragadja magával a szemlélőt. A sokak által kipróbált, fórumokban és tesztekben javasolt objektívek várhatóan nem fognak csalódást okozni.

Az a tény, hogy a neves gyártók mai objektívjei amatőr célra tökéletesen alkalmasak, nem jelenti azt, hogy azok egyformák lennének. Vannak köztük jobbak és kevésbé jók. Én nem vagyok ellenére a jobb objektív használatának, hanem inkább nem vagyok híve a felesleges pénzköltésnek. A legtöbb esetben igaznak tartom azt, hogyha nem túl sokkal drágábban lényegesen jobb objektívet tudunk venni, akkor mindenképpen megéri a jobbat megvenni, de ha többszörös áron csak kissé jobb eredmény várható egy objektívtől, akkor inkább tekintsünk el a vásárlástól, vagy legalábbis alaposan gondolkodjunk el, hogy a várható előny biztosan megéri-e a befektetést. El kell ismerni, hogy vannak olyan területek, amelyek inkább igénylik a jobb objektívet, ilyen például a makrofotózás területe.

Általánosságban megfigyelhető, hogy egy kicsivel jobb objektív nagyságrenddel drágább. Azaz nem az árral arányosan kapunk jobb objektívet. Ezt semmiképpen se feledjük, amikor vásárlásra szánjuk magunkat.

Vegyük figyelembe objektívünk tulajdonságait, korlátait, olyan témákhoz és úgy használjuk, amire alkalmas és ahogyan a legjobb képet remélhetjük. Sok objektív rajza akkor a legjobb, ha a legnagyobb rekesznyíláshoz képest egy-két értékkel zárjuk a rekeszt. Sok objektív rajza a zoom tartomány szélső értékeihez közelítve lágyulhat.

Végül nézzünk meg egy cserélhető objektívet, mit láthatunk rajta. A Canon egyik kit objektívjét, a Canon EF-S 18-55mm f/3,5-5,6 IS STM objektívet vegyük szemügyre.

Az objektív elején 58 mm átmérőjű szűrőmenet található, ebbe fényszűrőket (másképp mondva színszűrőket vagy szűrőket), vagy menetes fényellenzőt csavarhatunk.

Az objektív elején fényellenző rögzítésére szolgáló bajonett található, ugyanis a gyártó által az objektívhez forgalmazott fényellenző bajonettel csatlakozik az objektívhez. A fényellenzőn található egy pozicionáló jel. Olyan helyzetben kell felhelyezni, hogy a rajta lévő jelzés az objektíven található pozicionáló jellel egybeessen, és utána kell elfordítani a rögzítéshez. A gyári fényellenző az objektívre fordítva is felhelyezhető, ez tároláskor hasznos.

A zoomgyűrűvel az objektív gyújtótávolságát tudjuk változtatni, az élességállító gyűrűvel pedig manuális módban állíthatjuk az élességet, illetve automatikus állásban kézzel bármikor felülbírálhatjuk az automatikát. Ez nem minden objektív esetén van így, de ennél az objektívnél igen.

A típusjelzésben láthatjuk, hogy ez egy Canon gyártmányú, változtatható gyújtótávolságú objektív (Canon Zoom Lens).

Az EF-S azt jelenti, hogy ez az objektív csak APS-C érzékelővel rendelkező Canon DSLR vázon használható, full frames vázon nem. Full frame Canon DSLR vázon az EF jelű objektívek használhatók, és azok alkalmasak Canon APS-C érzékelős DSLR vázhoz is.

A képstabilizátorról, és a léptetőmotoros élességállításról később olvashatunk.

A gyújtótávolság-skálán leolvashatjuk a beállított gyújtótávolságot. Az objektíven található egy fehér pozicionáló jel, amelyet az objektív vázhoz történő rögzítésekor használunk. A vázon is van egy hasonló jel, és az objektívet olyan helyzetben kell a vázba helyezni, hogy a két jel egybeessen, majd a rögzítéshez az óramutató járásával megegyezően ütközésig el kell fordítani. Az EF jelű, full frame vázon is használható objektívek esetében piros színű pozicionáló jel található, amelynek pontosan felfelé, a váz teteje felé kell lennie felhelyezéskor.

A MACRO 0,25m/0.8ft felirat a legkisebb élesre állítható távolságot jelenti méterben és angol lábban. Ennél közelebbre nem lehet élességet állítani. Ezt a távolságot nem az objektív elejétől mérjük, hanem a képérzékelő síkjától. A MACRO felirat nem jelenti azt, hogy ez az objektív kiváló minőségű makroobjektív lenne, mindössze azt adja meg itt a gyártó, hogy az objektív milyen közelre állítható élesre. Valódi makroobjektív esetében a típusjelzésben szerepelne a MACRO szó, bár sok esetben sajnos ez sem jelent kiváló minőséget.

Az úgynevezett élességállítási távolság az élesre állított sík és a képérzékelő távolsága. Az objektívek távolságskáláján is ezt a távolságot tüntetik fel (ha van egyáltalán skála). A képérzékelő síkját cserélhető objektíves gép esetén a gyártó általában jelöli a gépvázon. Ez a jel egy kis kör, amelyet középen kettészel egy vonal. A vonal helyezkedik el a képérzékelő síkjában.

Canon 1100D fénylépezőgépen lévő, a képérzékelő síkját ábrázoló jelet láthatjuk az alábbi ábrán.

Példaképpen megnéztünk egy Canon objektívet. Más gyártó esetén is hasonló jelöléseket, kezelőszerveket találhatunk az objektíveken. Tájékozódnunk kell, hogy az általunk használt objektív gyártója pontosan mit mivel jelöl, mert általában ugyanannak a dolognak a jelöléséhez más és más rövidítést használnak az egyes gyártók. A gyártó weboldalán tájékozódhatunk erről.

Objektívcsere

Cserélhető objektíves fényképezőgép esetén úgy kell elvégezni az objektív cseréjét, hogy lehetőleg ne kerüljön por a fényképezőgép belsejébe.

Főleg kezdőknek ajánlatos stabil, biztonságos helyre tenni a csere idejére a fényképezőgépet, később már nyakba akasztott géppel is sikerülni fog a művelet. Tehát tegyük le a gépet a hátára fektetve, lazítsuk meg, de ne vegyük le az objektívet. A csereobjektív hátsó sapkáját vegyük le, és forgassuk a megfelelő pozícióba, hogy minél hamarabb pontosan a helyére illeszthessük. Egyik kezünkkel fogjuk meg a gépen lévő objektívet, másikkal a csereobjektívet, és egy mozdulattal úgy cseréljük ki, hogy a lehető legminimálisabb ideig legyen szabadon a váz nyílása.

Objektívek problémái

Ebben a fejezetben az objektívek leképezési hibáival és egyéb problémáival foglalkozunk. Ha egyetlen lencsével szeretnénk fényképezni, akkor szembetalálnánk magunkat számos lencsehibával (más szavakkal: leképezési hibával), olyanokkal mint a torzítás, szférikus aberráció (gömbi hiba), kóma, kromatikus aberráció (színhiba), stb... Ezek hatását mérsékelni csak több lencsével lehetséges, ezért tartalmaznak az objektívek minden esetben több lencsetagot. A korai és a napjainkban is zajló fejlesztések lényegében a leképezési hibák csökkentését célozzák. Az a kérdés, hogy hogyan lehet adott gyújtótávolságú, adott fényerejű objektívet minél kevesebb leképezési hibával előállítani.

Színhiba

Ebben a részben a színhibával (kromatikus aberráció) foglalkozunk.

A lencsék anyagának, az optikai üvegeknek a legfontosabb optikai tulajdonsága, az úgynevezett törésmutatója erősen függ a rajta áthaladó fény hullámhosszától, azaz színétől. Ennek lesz a következménye a színhiba (kromatikus aberráció, angol rövidítése CA). A lencsék nem egyformán törik meg a különböző színű fénysugarakat, ezért azok nem egy pontban egyesülnek a képérzékelő felületén.

Az optikai üvegek törésmutatója a fény hullámhosszának növekedésével csökken. Ezt láthattuk fizika órán az üvegprizma fénytörése esetében is, emiatt téríti el más és más mértékben a különböző hullámhosszúságú fényt, és ezáltal a látható fény komponensei megjelennek.

A színhiba kétféle módon jelenhet meg képeinken.

• Hosszanti (longitudinális, vagy bokeh) színhiba esetén a problémát az okozza, hogy az objektív gyújtótávolsága változik a rajta áthaladó fény színének függvényében. Ha például a zöld összetevők tekintetében élesre állítjuk a képet, akkor az egyéb színek tekintetében az éles kép nem azzal azonos síkban keletkezik, hanem előtte, illetve az mögötte. Az eltolódás a lencse optikai tengelyével párhuzamosan következik be, azaz a különböző színek által különböző síkokban keletkező éles képek egymás mögött, illetve egymás előtt keletkeznek. Az élességállítás síkjában vizsgálva azt mondhatjuk, hogy csak egy szín eredményez éles képet, az ettől eltérő színű fény többé-kevésbé életlen képet eredményez. Ez színes, elmosódott sávokhoz vezet a képelemek körül akár a képmező teljes területén, középen és a széleknél is. Általában piros, zöld, kék, vagy ezek keveredései jelennek meg, amelyek legszembetűnőbbek a kontrasztos élek mentén. Csökkentheti a kép élességét, elmosódottabbá, homályosabbá teheti a teljes képet. Akár elronthatja az egyébként szép háttérelmosást is. A hosszanti színhiba leginkább a nagy fényerejű, nagy látószögű, fix gyújtótávolságú, valamint nagy fényerejű teleobjektívekre jellemző, és még akár a csúcskategóriás profi objektívek képén is megtalálható. A hosszanti színhiba szűkebb rekesznyílás használatával jelentős mértékben javítható. Ebből következik, hogy eleve kisebb fényerejű objektívek esetében kevésbé jelentkezik ez a fajta hiba.
• Oldalirányú (laterális) színhiba a kép közepén sohasem látható, a kép széleinél, sarkainál, a kontrasztosabb részeken jelenhet meg. A képmező sarkai felé a lencse a különböző színkomponensek képeit ugyanabban a síkban, de egymástól oldalirányban eltolódva képezi le, és ezért alakulnak ki az élesre állított tárgyak kontrasztos élei mentén a színes szegélyek. Csak nagy kontrasztú élek mentén látható, a téma többi részén nem. Főleg lila és zöld szegély formájában jelentkezik, de lehet más színű is. Az oldalirányú színhiba mértéke nem változik a rekeszeléssel, csak az utófeldolgozás során korrigálható.

Az ideális az lenne, ha a különböző színű fénysugarak mindig egy pontban találkoznának, de ez nem így van. A hosszanti színhibát az okozza, hogy a lencse anyagának törésmutatója, és ezáltal a lencse gyújtótávolsága változik a rajta átbocsátott fény hullámhosszától függően. Ez azt eredményezi, hogy a vetített kép különböző színű komponenseit a lencse nem azonos síkra vetíti a legélesebben, hanem a fény színétől függően különböző síkokra.

A fenti ábrán láthatjuk a hosszanti színhiba esetét. A téma egy pontjából érkező, különböző hullámhosszúságú, és ezáltal különböző színű (kék, zöld, piros) fénysugarak a lencsétől számítva különböző távolságra találkoznak, és ezáltal különböző síkon eredményeznek éles képet. A lencséhez legközelebb a kék, legtávolabb a piros. Azért nevezzük „hosszanti”-nak ezt a színhibát, mert a lencse optikai tengelyének irányában (és például nem arra merőlegesen) történik a fény színétől függő eltolódás.

A fenti ábrát úgy is értelmezhetjük, hogy a lencse gyújtótávolsága nem egy állandó érték, hanem függ a rajta áthaladó fény színétől, és ezért az éles kép is különböző síkokban keletkezik. Tulajdonképpen fókuszeltolódás történik a lencsén áthaladó fénysugarak színétől függően. Ha például a fenti ábrán a zöld sugarak találkozásának síkjára állítjuk az élességet, akkor ez előtt és emögött számtalan különböző színű többé-kevésbé életlen kép keletkezik, amelynek eredményeként színes szegélyek és színes foltok alakulhatnak ki.

Ez a kép Nikon D7000 fényképezőgéppel és AF-S Nikkor 50mm f/1.8G objektívvel készült, a rekeszérték f/1,8 volt. A képen jól megfigyelhető a hosszanti színhiba. Az ábrán felül, a távolabbi részeken zöld, az alul lévő közelebbi részeken lilás szegély látható.

Az alábbi ábrán az oldalirányú színhiba esetét láthatjuk.

Ebben az esetben azonos síkon, de eltolódva keletkeznek a különböző színű képek, amelyek színes szegélyt okoznak. Ilyen hiba a képmező közepén nem látható, csak attól távolabbi területeken. A színes szegély a kép közepe felé, illetve a kép széle felé más-más színű, leggyakrabban lila és zöld.

Az alábbi ábra egy tesztkép sarkából vett részlet, amelyen az oldalirányú színhiba jól megfigyelhető.

Az alábbi ábrán a kör alakú téma élesre lett állítva, és megfigyelhetjük az ideális állapotot, valamint a kétféle színhibát:

A felül, 1-essel jelölve az ideális, színhiba nélküli esetet láthatjuk. A téma egy pontjából kiinduló különböző színű fénysugarak egy pontban találkoznak. A téma kontrasztos élei is mentesek a színhibától.

A középső, 2-essel jelölt esetben hosszanti színhiba lépett fel. A téma egy pontjából érkező, különböző színű fénysugarak nem azonos síkon lévő pontban találkoznak, hanem a színüktől függően különböző síkokban, és ezáltal életlen, elmosódott szélű színes szegélyt okoznak a kontrasztos élek mentén.

Az alsó, 3-as esetben oldalirányú színhiba lépett fel. A különböző színkomponensek egymáshoz képest eltolódott, éles határvonalú képet eredményeznek. Ennek hatására a kép széleihez közeli területeken megjelennek a kontrasztos élek mentén az éles kontúrral rendelkező színes szegélyek.

Egy képen belül mindkét fajta színhiba egyidejűleg is felléphet.

A színhiba tehát elmosódottá teheti képeinket, és éles, vagy elmosódott szélű színes szegélyeket hozhatnak létre a kontrasztosabb élek mentén a képmező bármely részén, beleértve a képmező középső részét is. Kellemetlen problémákat tud okozni.

A színhiba korrekciója a digitális fényképezésben az érzékelő előtt lévő Bayer szűrő és a fényképezőgépben történő szoftveres képjavítások (pl. élesítés) miatt fontosabb, mint az analóg korszakban. Az objektívek fejlesztésének egyik célja a minél kisebb kromatikus aberráció elérése.

A legszembetűnőbb a hosszanti színhiba, mert akár az egész képet homályossá teheti. Legtöbb esetben két színre (általában kék és vörös) korrigálják ezt a színhibát (akromatikus objektívek). Ez a módszer már régóta használatos. A korrigálatlan lencsénél mindössze egy szín van fókuszban, az akromatikus objektíveknél kettő.

A fenti ábrán két (összeragasztott) lencséből álló akromatikus objektív látható. Megfigyelhetjük, hogy a téma egy pontjából érkező piros és kék színű fénysugarak egy pontban, az élességállítás síkjában (a fókusz síkjában) találkoznak, míg a zöld fénysugarak egy másik, az objektívhez közelebb elhelyezkedő pontban. Ez az objektív a hosszanti színhiba tekintetében a piros és a kék színre van korrigálva.

Az akromatikus objektívek esetében a maradék hosszanti színhiba, azaz a fókusz eltérése az összes többi szín esetében annyira elhanyagolható, hogy sok esetben nem okozza a kép minőségének számottevő romlását.

Bizonyos esetekben a maradék hosszanti színhiba számottevő lehet, leginkább teleobjektívek esetén. Minél nagyobb a gyújtótávolság és minél nagyobb az objektív fényereje, annál jelentősebbé válik ez a probléma. Emiatt szükségessé válhat, hogy három színre történjen meg a hosszanti színhiba korrekciója. Az ilyen objektíveket apokromatikus objektíveknek nevezik, és esetleg a típusjelzésükben is szerepel az APO szó. Ez inkább régebben volt így, ma már nem számítanak különlegességnek az apokromatikus objektívek, ezért sok esetben nem is jelölik az objektív megnevezésében.

A fenti tesztkép egy (majdnem) apokromatikus objektívvel készült a legtágabb rekesznyílással. Az alábbi képrészleten láthatjuk, hogy az éles részeknél nincs probléma.

Azonban az életlen területeken az apokromatikus objektív ellenére megjelenik a színhiba. Ezt láthatjuk az alábbi ábrán.

A kromatikus aberráció nem minden képen jön elő látványosan, bizonyos szituációkban jól látható, máskor fel sem tűnik. Az olcsóbb kompakt gépek objektívjeire jobban jellemző mint a tükörreflexes vagy MILC gépek objektívjeire, de az utóbbiak sem mentesek a színhibától.

Lássunk egy kromatikus aberrációtól látványosan szenvedő képet.

Ez a kép egy egyszerű kis kompakt géppel készült, a lomb szélénél és az ágak között mindenütt látható a kékes színű elszíneződés. Ez egy extrém eset, szándékosan kerestem egy olyan fényképet, ahol a hiba jelentős mértékű. Ez a hosszanti színhiba ilyen mértékben leginkább egyszerű kompakt fényképezőgépeknél fordul elő. A hosszanti színhiba utólag nehezebben korrigálható, legfeljebb az elszíneződést okozó szín telítettségének csökkentésével lesz javulás.

A következő 100% nagyítású képrészleten az ágak mellett lila és zöld szegély formájában látható az oldalirányú színhiba. Legjobban a képrészlet jobb alsó sarkában látszik. Ez a kép egy kis érzékelős, bridge kategóriájú fényképezőgéppel készült.

Az oldalirányú színhiba szoftveresen jól korrigálható. A fenti kép javított változata látható a következő képen.

Majdnem teljesen sikerült eltüntetni a lila és zöld szegélyeket.

Mit tehetünk a színhiba ellen?

• Régebbi, olcsóbb, nem cserélhető objektíves fényképezőgép esetén egyedüli lehetőségünk az utólagos korrekció.
• Újabb fényképezőgépek esetében a szoftveres színhiba korrekció már a fényképezőgépben történő JPEG kép előállítása során megtörténhet (esetleg be kell kapcsolni a menüben ezt a lehetőséget).
• Cserélhető objektíves fényképezőgépek esetén a jobb objektívek általában jobbak a színhiba tekintetében is. De azért vigyázzunk, mert előfordulhat, hogy az olcsóbb, újabb objektív ebben a tekintetben (is) jobb a régebbi, jóval drágább objektívnél. Az oldalirányú színhiba az utófeldolgozás során jól korrigálható, a hosszanti színhiba is csökkenthető, emiatt nem érdemes drága objektívet vásárolni.
• A hosszanti kromatikus aberráció csökkentése érdekében használjunk szűkebb rekesznyílást.
• Az oldalirányú színhibát a rekesznyílás szűkítése nem csökkenti, csak a már említett fényképezőgépen belüli, vagy az utófeldolgozás során végrehajtott korrekció segít. Mint láttuk, ez a színhiba nagyon jól korrigálható.

Peremsötétedés

A peremsötétedés az objektív hibája. Az objektív nem egyenletesen világos képet vetít a képérzékelőre, hanem a képmező közepén világosabbat, a szélek és sarkok felé pedig kevésbé világosat. A peremsötétedés mértéke függ a rekeszértéktől, és változtatható gyújtótávolságú objektív esetén a beállított gyújtótávolságtól is.

Egy fix gyújtótávolságú objektívnél általában úgy jelentkezik a probléma, hogy a legtágabb rekesznyílásnál a legnagyobb mértékű a peremsötétedés, és ahogy szűkítjük a rekesznyílást, úgy lesz a peremsötétedés mértéke egyre kisebb.

A fenti képen egy Canon EF-S 18-55mm f/3,5-5,6 IS objektív peremsötétedését láthatjuk f=18 mm gyújtótávolságnál és f/3,5 rekeszértéknél. A képen jól látható, hogy a szélek és a sarkok felé sötétebb szürke lesz a valóságban azonos világosságú felület. Természetesen bármit fényképezünk le ezzel az objektívvel 18 mm és f/3,5 rekesz beállításával, a kép a fenti ábrával megegyezően fog sötétedni a szélek és a képsarkok felé haladva.

Ezen a képen szintén 18 mm-es gyújtótávolságnál, de f/5,6 rekesznél láthatjuk ugyanannak az objektívnek a peremsötétedését, amely sokkal kisebb, mint f/3,5 esetében.

A peremsötétedés nem nagy probléma, mert az utófeldolgozás során jól korrigálható. Az újabb fényképezőgépek már képesek ezt a hibát korrigálni a JPEG kép előállítása során, ha bekapcsoljuk a menüben a korrekciót.

A képmező sarkainak enyhe sötétedése a kép közepe felé terelheti tekintetünket, ezért a peremsötétedés a kompozíció része lehet. Ne korrigáljunk mindig automatikusan, hanem gondoljuk át, hogy valóban szükséges-e a korrekció.

Torzítás

Az objektív torzítása tulajdonképpen a képmezőelhajlás nevű leképezési hiba megjelenése. Két fő megjelenési formája van, és ennek megfelelően ha lefényképezünk egy sík négyzetrácsot pontosan rá merőleges optikai tengellyel, akkor a torzítás miatt az alábbi ábrán láthatóhoz hasonló eredményt kaphatunk:

Egyszerűen megfogalmazva az objektív torzítását az okozza, hogy az objektív nagyítása nem ugyanakkora a teljes képmezőn, hanem a képszélek, képsarkok felé változik. A fenti kép bal oldalán látható hordó alakú torzítás esetében a nagyítás a képmező közepén nagyobb, és a szélek felé csökken, a jobb oldalon látható párna alakú torzítás esetében pedig fordítva, a nagyítás a képszélek felé nő. A torzítás mértékét %-ban adják meg. A hordó torzítás számértéke pozitív, a párna torzításé pedig negatív.

Változtatható gyújtótávolságú objektívek esetén jellemző, hogy a legkisebb gyújtótávolságnál hordó alakú torzítás, míg a legnagyobbnál párna alakú torzítás van jelen, a kettő közötti átmenet a gyújtótávolság változásával folyamatos, és a kettő között van egy olyan gyújtótávolság érték, amelynél gyakorlatilag nulla a torzítás. Például a Canon EF-S 55-250mm f/4-5.6 IS STM objektív esetén 100 mm-es gyújtótávolságnál nulla a torzítás értéke, a Canon EF-S 18-55mm f/3.5-5.6 IS STM objektív esetében ez körülbelül 45 mm gyújtótávolságnál következik be. A maximális torzítási értékek pedig például Canon EF-S 55-250mm f/4-5.6 IS STM objektív esetén 55 mm-nél +0,5%, 250 mm-nél -0,1%, Canon EF-S 18-55mm f/3.5-5.6 IS STM objektív esetében 18 mm-nél +0,9%, 55 mm-nél pedig -0,1%.

A fix gyújtótávolságú objektívek esetében a maximális torzítás értéket szokás megadni, például APS-C érzékelőméret esetében a Canon EF-S 24mm f/2.8 STM objektív maximális torzítása +0,5%, azaz az objektívnek hordó alakú torzítása van, a Canon EF 50mm f/1.8 STM objektív esetében ugyanez +0,2%.

A torzítás inkább a rövidebb gyújtótávolságú, nagy látószögű objektívekre jellemző, normál és teleobjektívek esetében elég kicsi a mértéke.

Megemlítek még egy torzítástípust, amelyet az angol szakirodalomban alakja miatt bajusz torzításnak vagy összetett torzításnak neveznek, és az alábbi ábrán látható.

A képmező közepe tájékán hordó torzításnak indul, majd majd a képmező széle felé közeledve fokozatosan átvált párna torzításba. Bajusz torzítást az úgynevezett retrofókusz elvű, nagy látószögű objektíveknél, illetve egyes nagy zoomátfogású, változtatható gyújtótávolságú objektívek esetében tapasztalhatjuk, mint például a Nikon 18-200mm objektívnél.

A képen a torzítás az egyenes vonalak görbüléseként jelentkezik. Például egy egyenes járdaszegély kissé görbe lesz. Esetleg a kép szélénél lévő függőleges fal is görbül kissé. A kismértékű torzítást azonban a legtöbb téma esetében észre se lehet venni a képen.

A fenti képrészleten jól látszik a torzítás. A kép nagy látószögű objektívvel készült, 29 mm-es ekvivalens gyújtótávolsággal. A kép keretének felső oldalának távolságát kell nézni az ábra széléhez képest. Látható, hogy a képkeret felső oldala lefelé görbül, középen kicsit nagyobb a távolság a kép széléhez képest, mint a sarkainál. Ez párna alakú torzítást jelent.

Az utómunkálatok során az objektívek torzításai elég jól korrigálhatók, ha egyáltalán szükség van rá. A legtöbb képen ugyanis nem vehető észre.

Fáklya

Ha az objektív frontlencséjét közvetlenül eléri egy fényforrás fénye, akkor bekövetkezhet az úgynevezett fáklya (flare) jelenség. A lenti ábrán is ezt láthatjuk. A fáklya egyrészt csökkenti a kép kontrasztját, másrészt az objektív belsejében történő tükröződések miatt különféle foltok jelenhetnek meg a képen. A lenti képen is látható nagy sárga foltként a hatszög alakú rekesznyílás. A jobb oldali nagy fa lombkoronája aljának jobb szélénél található.

Gömbi eltérés

A gömbi eltérés (szférikus aberráció) a gömbfelülettel határolt lencsék egy jellegzetes optikai hibája. Az egyszerűbb gyárthatóság miatt a legtöbb lencsét szabályos gömbfelület(ek) határol(nak). Például egy domború lencse domború felületének minden pontja egy adott ponttól azonos távolságban van, és ez az adott pont a gömb középpontja. Ez a kivitel a képalkotás szempontjából nem ideális, mert minél inkább eltávolodunk a lencse optikai tengelyétől, annál inkább az ideálistól eltérő szögben törnek meg a fénysugarak, és ezáltal nem egy pontban találkoznak. Tulajdonképpen a lencse gyújtótávolsága nem azonos az optikai tengelyénél és attól eltávolodva. Domború lencse esetében a szélek felé csökken a gyújtótávolság. Ennek az lesz a következménye, hogy egy pont képe nem egy pont lesz, hanem egy szóródási kör.

Az ideális az lenne, ha a fénysugarak egy pontban találkoznának, a valóságban azonban ez nem így van. Az ábrán láthatjuk, hogy a végtelenben elhelyezkedő téma egy pontjából érkező párhuzamos fénysugarak nem a fókuszsík egy pontjában találkoznak, hanem a fókuszsík előtt és mögött is, amely a fókuszsíkon szóródási kört eredményez. A lencsén az optikai tengelyhez közel áthaladó fénysugarak a lencsétől távolabb találkoznak egymással, az attól távolabb áthaladók pedig a lencséhez közelebb.

Képzeljük el, hogy a képérzékelő az optimális élességűnek tűnő, zölddel jelölt síkban lenne. Ekkor lennének olyan fénysugarak, amelyek éles képet alkotnának. Ezek azok a fénysugarak, amelyek pontosan a képérzékelő síkjában találkoznak (az ábrán pont ott metszik egymást). Van azonban sok olyan fénysugár is, amelyek a képérzékelő síkja előtt találkoznának (ott alkotnának éles képet, de az érzékelő nem ott van), majd ezután széttartóan továbbhaladnak a képérzékelő síkjáig, ahol életlen szóródási köröket alkotnak. Van sok olyan fénysugár is, amelyek a képérzékelő mögött találkoznának, azonban útjukban helyezkedik el a képérzékelő, amelyet a még egymással nem találkozott fénysugarak érnek el, amelyek szintén szóródási köröket eredményeznek. Ezeket jól megfigyelhetjük az ábrán.

A gömbi eltérés befolyásolja a felbontóképességet, és megnehezíti éles képek készítését. Maximális rekesznyílás esetén jelentkezik a legnagyobb mértékben, lerekeszeléssel drasztikusan javítható.

A megoldás olyan, nem gömbfelülettel határolt, úgynevezett aszférikus lencse alkalmazása, amely kiküszöböli ezt a problémát azáltal, hogy a lencse bármely részén árhaladó fénysugarak egy pontban találkoznak.

Kóma

A kóma (üstököshiba) egy olyan lencsehiba, mely során az optikai tengelytől távoli pontból nagyon ferdén és nagy nyílásszögben érkező fénysugarak a képérzékelő síkján pontszerű kép helyett üstököscsóvához hasonlító fényfoltot alkotnak. A kóma oka az, hogy a tárgypontból kiinduló sugarak a lencsén különböző mértékű eltérítést szenvednek. A lencse szélső részei által rajzolt szóródási körök középpontjai a fénysugár nagy beesési szöge esetén nem esnek egybe a lencse beljebb lévő részei által rajzolt szóródási körök középpontjaival, így a végeredmény nem egy szabályos szóródási kör, hanem üstökösszerű csóva lesz.

A fenti ábrán jobbra láthatjuk a kóma által okozott képet.

Ezen az ábrán balra láthatjuk a kóma nélküli esetet, jobbra pedig a kép széléről vett részleten a kóma által okozott üstökösszerű csóvát.

A kómát meg lehet figyelni például csillagok fényképezésekor. A képmező közepén lévő csillagok képe pontszerű lesz, de üstökös alakúak lesznek a sarkokban.

Elsősorban nagy fényerejű nagy látószögű objektívek esetében figyelhető meg, de más esetben is találkozhatunk vele. A kóma nem javítható az utófeldolgozás során, ezért fontos, hogy olyan objektívet válasszunk, amelynél ez a hiba nem számottevő. Főleg ha olyan témákat fotózunk, ahol ez számít.

A mai modern objektívek általában kevéssé mutatnak kómát, és a képmező sarkánál látható, körtől eltérő alakú elemek általában nem a kóma következményei.

A kóma ellen szűkebb rekesznyílás alkalmazásával lehet védekezni.

Képmezőelhajlás

Az lenne az ideális, hogyha élesre állítva lefényképezünk egy, a képérzékelővel pontosan párhuzamos síkot, például egy fekete vonalakat tartalmazó fehér tesztábrát, akkor a képérzékelő minden pontján maximálisan éles lenne a tesztábra képe. A valóságban azonban ez sok esetben nem így van. Ehelyett lehetséges, hogy az élesség síkja nem sík, hanem egy görbült felület.

A fenti ábrán azt láthatjuk, hogy a képérzékelővel párhuzamos, sík téma képe nem az „A”-val jelölt képérzékelő síkján éles, hanem a „C”-vel jelölt görbült felületen. A sok házon még ma is látható műholdvevő parabola antenna tányérjára gondoljunk. Egy ahhoz hasonlóan görbült felületen keletkezik az éles kép. A képmező közepén valóban éles az objektív által a képérzékelőre vetített kép (erre állítottuk az élességet), attól eltávolodva egyre inkább a képérzékelő előtt keletkezik az éles kép. Emiatt csak a képmező közepén kapunk maximálisan éles képet, a képmező sarkai felé haladva egyre inkább életlen képet kapunk. A képmező szélénél a „B” síkon keletkezik az éles kép, és nem a képérzékelő síkján.

Ennek következménye a képsarkok felé egyre csökkenő felbontóképesség lesz. Ha az élességet a képsarkokra állítjuk, akkor a kép közepén kapunk életlen képet. Főleg régebbi objektívek esetében akár jelentős is lehet ez a hiba.

Nem mindig a fenti egyszerű eset fordul elő. Az objektívek számos lencsetagot tartalmazhatnak, a gyártó ezek segítségével igyekszik minimalizálni a lencsehibákat, így a képmezőelhajlás hatását is. Ennek gyakran az a következménye, hogy a maximális élesség a fentinél bonyolultabb felületen következik be. Erre láthatunk példát az alábbi ábrán.

Ezen az ábrán hullám alakú képmezőelhajlást láthatunk. Az ábrán az „A” és a „B” sík között elhelyezkedő hullám alakú vonal mutatja a maximális élesség „síkját” a képmező középpontján és attól eltávolodva. A képmező közepe itt is éles, majd attól a kép sarkai irányában eltávolodva elérjük a képérzékelőn maximálisan életlen területet. Ezen a részen a képérzékelő előtt elhelyezkedő, „B”-vel jelölt síkon lenne maximálisan éles a kép. Ha továbbhaladunk a képmező sarka felé, akkor ismét javul az élesség, és a sarok közelében ismét éles lesz a kép.

A hullámzó képmezőelhajlással rendelkező objektívek képe a képmező közepén és a képsarkok közelében éles képet mutatnak, a kettő között azonban a kép lágyabb, kevésbé éles.

Az is jellemző, hogy a képmezőelhajlás a távolságállítástól függően is változik, például közeli távolságon elhanyagolható, de a végtelenben már jelentős mértékű. Leginkább a közelre élesre állítható 50 mm-es vagy annál kisebb gyújtótávolságú objektív esetében lép fel ez a probléma. Teleobjektívek esetén a képmezőelhajlás vagy nem észlelhető, vagy nagyon kismértékű.

A hullám alakú képmezőelhajlás jellemző a modern objektívekre, akár még a nagyon drága profi objektívekre is.

Minden objektív rendelkezik bizonyos mértékű képmezőelhajlással annak ellenére, hogy a gyártók igyekeznek ezt megakadályozni. Egyes objektíveknél erősebben, másoknál kevésbé jelentkezik ez a hiba. A legnagyobb, legismertebb gyártók (Canon, Nikon stb.) profi objektívjei is rendelkezhetnek jelentős képmezőelhajlással. Ne gondoljuk ennek az ellenkezőjét.

Legegyszerűbben a gyártó által megadott MTF görbe tanulmányozásával győződhetünk meg arról, hogy egy adott objektív milyen mértékű képmezőelhajlással rendelkezik. Erről az MTF görbéről szóló fejezetben írok.

A képmezőelhajlás mértéke a rekesz szűkítésével csökken. Ez kis mértékű probléma esetén segíthet, azonban erős képmezőelhajlás esetén akár még f/8 rekesz sem szünteti meg teljesen.

Fókuszsík eltolódás

Ezt a problémát az objektívben lévő lencsetagok gömbi eltérése okozza. Ha fókuszsík eltolódásban szenvedő objektív esetén a témát teljes rekesznyílással állítjuk élesre, majd lerekeszelve exponálunk anélkül, hogy az optimális élességet újra beállítanánk, akkor életlen, elmosódott, hibás élességállítású képet kapunk.

A fenti ábra felső része a rekeszelés nélküli esetet mutatja, a gömbi eltérés tárgyalásánál láttuk már ezt az ábrát, az ott leírtak itt is érvényesek. A lencse szélénél áthaladó fénysugarak a lencséhez legközelebbi pontban találkoznak, és ahogy haladunk a lencse középpontja felé, egyre inkább a lencsétől távolabbra tolódik a fénysugarak találkozása. A zöld vonallal jelzett síkon kapjuk a legjobbnak tűnő élességet.

Az ábra alsó részén a rekeszt zártuk, ezáltal a lencse szélénél áthaladó fénysugarakat kizártuk a képalkotásból. Ezek azok a fénysugarak, amelyek rekeszelés nélkül a lencséhez legközelebb találkoztak. Mivel ezeket kizártuk, érthető, hogy az optimális élességet eredményező sík a lencsétől távolabbra tolódik, ahogyan az ábrán is látható. Ha rekeszelés után nem állítunk ismét élességet, akkor a kép „elé fókuszált” lesz (front focus). Ez azt jelenti, hogy nem az lesz a képen a legélesebb, amelyre az élességet állítottuk, hanem attól egy kicsit közelebbi témarészlet.

Fókuszsík eltolódás esetén azt tapasztaljuk, hogy teljes rekesznyílásnál és a rekesz szűkítésekor nem azonos síkban kapjuk az optimális élességet, hanem rekeszeléskor az optimális élesség síkja a lencsétől távolabbra tolódik. Élességet sokszor teljes rekesznyílással szoktunk állítani, mert a kis mélységélesség miatt így lesz a legpontosabb az élességállítás. A fókuszsík eltolódása miatt azonban ha teljes rekesznyílás mellett beállítjuk az optimális élességet, majd zárjuk a rekeszt, akkor már nem az optimális élességet kapjuk, illetve nem ott lesz maximálisan éles a kép, ahová az élességet állítottuk, hanem kicsivel előtte.

Ez főleg kis felvételi távolságok és nagy fényerejű objektívek esetén jelenthet problémát. Például maximális rekesznyílással beállítjuk a szemben álló modell szemére az élességet, szűkítjük a rekeszt, és exponálunk. Majd az elkészült képen azt látjuk, hogy közel sem a szeme a legélesebb, hanem az orra. Ez komoly problémát jelenthet.

Fókuszsík eltolódásra leginkább a nagy (f/1,4 és nagyobb) fényerejű fix gyújtótávolságú objektívek hajlamosak. Hajlamossá teszik ezeket a nagy átmérőjű lencsék használata, ha nincs kellően korrigálva a gömbi eltérés. Kisebb fényerejű objektívek kevésbé problémásak, de azok sem mentesek sajnos a problémától.

Tükörreflexes fényképezőgépeknél alapesetben az optikai keresőt használjuk, amelyhez az úgynevezett fázisérzékelős élességállítás társul. Ez egy külön egység a fényképezőgépen belül, és az objektív által vetített kép alapján próbálja automatikusan élesre állítani a képet a fényképezőgép. Ez az egység nem a képérzékelőt használja élességállításra.

Az élességállítás teljesen nyitott rekesznyílásnál történik, a rekesz csak az exponálás idejére zárul a kívánt értékre, akkor, amikor teljesen lenyomjuk az exponálógombot, majd utána ismét teljesen kinyílik. Fókuszsík eltolódás esetén a rekesz zárásakor már nem az előzőleg beállított sík lesz maximálisan éles, hanem kissé eltolódik az élesség arra hajlamos objektív esetén. A drágább vázakon van lehetőség ennek korrigálására, azonban a korrekció nem tökéletes. Ha például f/2,8-nál pontos lesz a korrekció és az élességállítás, más rekeszértéknél már nem lesz az.

DSLR váz esetében általában az élő nézet mód sem jelent megoldást erre a problémára, mert legtöbb esetben a rekesznyílás csak exponáláskor szűkül a beállított értékre. Ha van a vázon mélységélesség ellenőrző gomb, akkor élő nézettel, manuális élességállítással bizonyos esetekben célt érhetünk. De ez nagyon nehézkes, nem minden vázzal és objektívvel működik, jobb elkerülni.

Mit tehetünk, ha olyan drága, nagy fényerejű objektívvel rendelkezünk, amelynél problémás a fókuszsík eltolódásának hatása? Jó megoldást nem könnyű találni, az alábbiak valamelyike valamelyest segíthet:

• Használjuk teljes nyílással az objektívet.
• Ha van lehetőség vázunkon az automatikus élességállítás finomhangolására, akkor válasszunk ki egy rekeszértéket, arra hangoljuk pontosra, és mindig ezt a rekeszt használjuk.
• Használjunk kisebb fényerejű objektívet.
• Használjunk élő nézet móddal manuális objektívet, amelynél a rekeszértéket és az élességet is csak kézzel lehet beállítani, és rekeszelve állítsunk élességet.

Fókuszlégzés

A fókuszlégzés (focus breathing) esetén arról a problémáról van szó, amikor az élességállítási távolság változtatásával mellékhatásként megváltozik a képkivágás, azaz a látószög is.

Például állványra rögzített fényképezőgéppel (vagy akár állvány nélkül is) fókuszáljunk rá (állítsuk rá az élességet) manuálisan egy közel lévő valamire, és figyeljük meg a képkivágást, azaz hol vannak a képmező határai a keresőben vagy a hátoldali kijelzőn. Semmi mást ne csináljunk, csak állítsuk át az élességet a végtelenre, és figyeljük meg, hogyan változik közben a képkivágás. Láthatjuk, hogy akár jelentősen is változhat. Erről a problémáról lesz szó ebben a részben.

Először egy régi, manuális élességállítású, fix gyújtótávolságú objektívet nézzünk meg. Azt láthatjuk, hogyha az élességállító gyűrűt forgatjuk, akkor az összes lencse egyszerre mozog előre vagy hátra az objektív belsejében. Az élességállítás során az egyes lencsék egymáshoz képesti távolsága nem változik, hanem együtt mozognak, együtt közelednek az érzékelő síkjához, vagy távolodnak attól. Ennek elvileg az lesz a következménye, hogy élességállítás közben nem változik meg az objektív gyújtótávolsága, és ezáltal a látószöge sem. Ennek ellenére azt tapasztaljuk, hogy ezek az objektívek közel sem mentesek a fókuszlégzéstől. Az alábbi (19.31) ábrán nézzük meg a legalább 50 éves Carl Zeiss Jena Tessar 50mm f/2,8 objektív fókuszlégzését.

Ezek a képek ugyan nem állványról készültek, azonban nem mozdultam el a helyemről készítésük közben. Az egyes képek elkészítése között csak az objektív élességállító gyűrűjén állítottam. A bal felső kép készítésekor végtelenre állítottam, a jobb alsó kép esetén a legkisebb távolságra, a másik két képen pedig a kettő közé. A képhatárokat kell figyelni, valamint a váza nagyságát. Azt kell nézni, hogy végtelenre állítva mennyivel több látszik a kép széleinél a legkisebbre állított távolsággal készült képhez képest. Végtelenre állítva például több könyv látszik, és a könyvek feletti részből is sokkal több látható. Végtelenre állítva nagyobb a látószög, mint kisebb távolságra állítva. Jelentős mértékű fókuszlégzést tapasztalhatunk.

Azt hihetnénk, hogy ez az objektív nem ismeri a fizikát, azonban nem erről van szó. Nézzük meg az alábbi ábrát:

Az ábrán bal oldalon széles, függőleges fekete vonalként a képérzékelőt láthatjuk. Zöld és piros vonal a képérzékelő által még hasznosított legszélső fénysugarakat jelöli, ezek egymással bezárt szöge határozza meg a látószöget. Az objektívet egy egyszerű lencse helyettesíti.

Az ábra felső részén a végtelenre állított objektív esetét láthatjuk. A lencsetörvény értelmében ekkor a lencsének pontosan a fókusztávolságra kell lennie a képérzékelő síkjától. A lencsétől jobbra nézzük meg, hogy ennek az összeállításnak mekkora a látószöge, azaz a piros és a zöld vonal által bezárt szög.

Alul láthatjuk azt az esetet, amikor közelre állítottuk az élességet. Ekkor a gyújtótávolságnál távolabbra kell elhelyezni a lencsét a képérzékelő síkjától. Ezt az ábrán is láthatjuk. A lencse távolabb történő elhelyezése az ábrán látható módon csökkenti a látószöget, a lencsétől jobbra a zöld és a piros vonal sokkal kisebb szöget zár be, azaz csökkent a látószög. Ennek hatását láthatjuk a négy fenti fotón is.

Tehát olyan fix gyújtótávolságú objektívek esetében, amelyek belsejében élességállításkor az összes lencse együtt mozog, és ezáltal a gyújtótávolság nem változik, minden esetben fókuszlégzést fogunk tapasztalni, mégpedig annál nagyobb mértékűt, minél közelebbre lehet élesre állítani az objektívet.

Az automatikus élességállítású modern objektívekkel más a helyzet. Ezek már sok, akár 20 lencsetagot is tartalmazhatnak, amelyek nagyobb tömegűek. A gyors élességállítás feltétele az, hogy a kis fókuszmotor csak kis tömeget mozgasson. Ez nem valósítható meg az összes lencsetag együtt történő mozgatásával. A modern, úgynevezett belső élességállítású objektívek esetében az történik, hogy élességállításkor mindössze néhány lencsetagot mozgat a fókuszmotor az objektív belsejében, a többi lencsetag helyzete nem változik. Ennek mellékhatásaként azonban élességállítás közben változik az objektív gyújtótávolsága is, és ez okozza a fókuszlégzést. Belső élességállítású fix gyújtótávolságú objektíveknél is ezt tapasztaljuk, nemcsak változtatható gyújtótávolságúaknál. Vannak objektívek, amelyeknél ez a probléma kevésbé jelentkezik, és vannak, amelyeknél nagyobb mértékben. A belső élességállítású objektívek gyújtótávolsága közelre fókuszáláskor mindig csökken, és sohasem nő.

Ne gondoljuk azt, hogy ez egy jelentéktelen probléma. Gondoljunk bele abba, hogy például valaki vásárol egy Canon EF-S 55-250mm f/4,5-5,6 IS STM objektívet, és azt reméli, hogy az objektívje 250 mm-re állítva bármilyen távolságból fényképezve (akár közelről is) úgy viselkedik, mint egy 250 mm-es objektív, és annak megfelelő nagyságban lehet segítségével lefényképezni a témát. Ha ezt hitte, akkor bizony csalódni fog. Legközelebbi távolságra (0,85 m) állítva az objektív inkább úgy viselkedik, mintha a gyújtótávolsága nem 250, hanem 150 mm lenne, azaz a reméltnél kisebb nagyítást lehet elérni.

Az objektívek gyújtótávolságát végtelenre állítva mérik, és végtelenre állítva ennél az objektívnél is minden bizonnyal a zoom szélső állásainál a névleges 55 mm és 250 mm közelében van a valós gyújtótávolság (tűrésen belül).

Erre a problémára először a Canon EF-S 55-250mm f/4-5,6 IS II és a Canon EF-S 55-250mm f/4-5,6 IS STM objektívek specifikációját nézegetve bukkantam rá, mert a specifikációkban furcsa dolgot láttam.

Canon EF-S 55-250mm f/4-5,6 IS II esetében legfeljebb 1,1 m-ről készíthetjük el a felvételt (közelebbről nem), és ekkor 250 mm gyújtótávolság beállítása esetén a nagyítás 0,31x-es.

Az STM változatnál a legkisebb felvételi távolság 0,85 m, 250 mm gyújtótávolság esetén a maximális nagyítás értéke 0,29x-es.

Nyilván mindkét esetben a maximális nagyítást a legkisebb felvételi távolságon kapjuk. Azt furcsállja az ember, hogy mindkét objektív gyújtótávolsága elvileg 250 mm, az STM változattal lényegesen közelebbről lehet fényképezni (110 cm helyett 85 cm-ről a képérzékelő síkjától mérve), és ennek ellenére kisebb az elérhető nagyítás (0,31x-es helyett 0,29-szeres).

Ez nyilvánvalóan csak úgy lehetséges, hogy a fenti feltételek esetén az újabb, STM változat valós gyújtótávolsága jóval kisebb a másik változat gyújtótávolságánál. Ha megközelítőleg kiszámítjuk, akkor azt kapjuk, hogy az STM változat valós gyújtótávolsága 250 mm-es állásban, 0,85 m távolság esetén körülbelül 148 mm. Az IS II változat esetében szintén 250 mm-es állásban és 1,1 m felvételi távolság esetén pedig körülbelül 199 mm, tehát valóban nagyobb. Ráadásul mindkettő messze van a névleges értéktől.

Ezt kiszámítani aránylag egyszerű. Nézzük először a Canon EF-S 55-250mm f/4-5,6 IS STM objektívet.

A gyártó által megadott feltételek a következők: az objektív 250 mm fókusztávolság beállítása esetén a minimális felvételi távolság 0,85 m, és ekkor a nagyítás 0,29x-es.

A gyújtótávolsággal nem kell foglalkoznunk, hiszen tudjuk, hogy az nem valós érték, és a valós értékét szeretnénk kiszámítani. A kérdést úgy kell feltennünk, hogy milyen fókusztávolságú egyszerű lencsével kell helyettesíteni az objektívet, hogy a fenti feltételeknek megfelelő eredményt kapjuk. Felmerülhet a kérdés, hogy vajon hová kell tenni a helyettesítő lencsét, hiszen az objektív hossza 250 mm-es állásban van vagy 20 cm. Ezzel azonban szerencsére nem kell foglalkoznunk.

Gondoljunk a fizikából is ismert, az egyszerű lencse képalkotását szemléltető ábrára. A lencsétől a kép keletkezésének síkjáig terjedő távolság a képtávolság (k), a lencsétől a téma élesre állított síkjáig terjedő távolság a tárgytávolság (t), a tárgy nagyságát T-vel, a keletkezett kép nagyságát K-val, a lencse fókusztávolságát f-fel, a nagyítást N-nel jelölöm, ezek a szokásos jelölések.

A fotográfiai távolság a kép keletkezésének síkjától (képérzékelő) a tárgy élesre állított síkjáig terjedő távolság, amely a képtávolság és a tárgytávolság összege. Ez alapján felírhatjuk az alábbi összefüggést:

k + t = 0,85 m

A nagyítás (ebben az esetben 0,29) a kép nagyságának és a tárgy nagyságának a hányadosa, amely megegyezik a képtávolság és a tárgytávolság hányadosával (az ábrán látható hasonló háromszögek miatt):

N = K/T = k/t, azaz

0,29 = k/t, ebből kifejezve k = 0,29t, helyettesítsük ezt be a k helyére az első egyenletbe:

0,29t + t = 0,85 m, azaz 1,29t = 0,85 m, ebből t = (0,85 / 1,29) = 0,6589 m, amelyet visszahelyettesítve megkapjuk a képtávolságot is:

k = 0,85 – 0,6589 = 0,1911 m

A lencsetörvény: (1/f) = (1/k) + (1/t), a k és t már ismert, ebből számíthatjuk a lencse gyújtótávolságát. Behelyettesítve:

(1/f) = (1/0,1911) + (1/0,6589) = 5,23286 + 1,51768 = 6,75054, ennek mértékegysége a méter reciproka (1/m). Ennek az értéknek a reciproka a lencse gyújtótávolsága, amely megegyezik az objektív valós gyújtótávolságával.

f = (1/6,75054) = 0,14814 m = 148,14 mm

A fenti számítást közelítő számításként mindenképpen elfogadhatjuk, és megállapíthatjuk, hogy az objektív valós gyújtótávolsága 250 mm-es állásban, 0,85 m felvételi távolság esetén körülbelül 148 mm.

Nézzük meg a régebbi változatot is, a Canon EF-S 55-250mm f/4-5,6 IS II objektívet.

A feltételek a következők: az objektív 250 mm fókusztávolság beállítása esetén a minimális felvételi távolság 1,1 m, és ekkor a nagyítás 0,31x-es.

Teljesen hasonlóan számíthatjuk ki, ezért a számítást nem részletezem.

k + t = 1,1 m

0,31 = k/t

0,31t + t = 1,1 m, azaz 1,31t = 1,1 m, ebből t = (1,1 / 1,31) = 0,83969 m, amelyet visszahelyettesítve megkapjuk a képtávolságot is:

k = 1,1 – 0,83969 = 0,26037 m

A lencsetörvénybe helyettesítve kapjuk, hogy:

(1/f) = (1/0,26037) + (1/0,83969) = 3,84069 + 1,19091 = 5,0316, ennek reciproka a fókusztávolság, tehát

f = (1/5,0316) = 0,19874 m = 198,74 mm

Tehát megállapíthatjuk, hogy az objektív valós gyújtótávolsága 250 mm-es állásban, 1,1 m felvételi távolság esetén körülbelül 199 mm. A számítások igazolták a feltételezést, valóban nagyobb a régebbi objektív valós gyújtótávolsága, nem is kis mértékben.

Azt nem nehéz meglátni, hogy egy objektív esetén milyen mértékben változik a gyújtótávolság a távolságállítás függvényében. Állványra kell tenni a vázat az objektívvel, állítsuk be manuális élességállítással a legközelebbi távolságot, majd állítsuk az élességet végtelenre, és közben figyeljük, hogy milyen mértékben változik a látószög (képkivágás).

A gyártók túl sok támogatást nem adnak ennek megállapításához, leginkább a maximális nagyítás mértékéből lehet következtetni a fókuszlégzés mértékére. Esetleg a fenti módon ki is számíthatjuk a maximális nagyításhoz tartozó gyújtótávolságot.

Videózáshoz jobb az olyan objektív, amely mentes ettől a problémától (az ilyen objektívet parfokális objektívnek nevezik). Az ilyen objektívek esetében általában úgy érik el, hogy ne következzen be fókuszlégzés, hogy az élességállítás távolságától függően változtatják az objektív gyújtótávolságát is.

A fókuszlégzés az általános fotózás során azonban a maximális nagyítás problémájától eltekintve nem annyira nagy probléma. Még az úgynevezett focus stacking (fókuszeltolás) módszer esetében okozhat nehézséget. A fókuszeltolás során több kép készítésével, majd ezek szoftveres egyesítésével növeljük meg a mélységélességet.

Asztigmatizmus

Néhány szót írok erről is. Manapság ez a hiba már nemigen fordul elő, ha mégis, akkor az inkább arra utal, hogy az objektív lencsetagjai nem pontosan központosak, azaz optikai tengelyük nem pontosan esik egybe. Ez lehet szerelési probléma, de ha ütést kap az objektív, akkor is lehetséges, hogy egy lencsetag kissé elmozdul. Ilyen esetben akár a képmező közepén is problémát okozhat.

Ha egy asztigmatizmustól szenvedő lencsét vizsgálunk, akkor ez az optikai probléma az optikai tengelytől távoli pontból ferdén érkező fénysugarak esetén fordul elő. Minél ferdébben érkeznek a fénysugarak, a probléma annál erőteljesebben jelentkezik. A képmező közepén a probléma nem jelentkezik.

Az asztigmatizmus oka az, hogy az objektív gyújtótávolsága két egymásra merőleges síkban eltérő. Emiatt az optikai tengelytől viszonylag távol eső tárgypontból kiinduló fénysugarak közül a lencsén való áthaladás után a vízszintes síkban haladók nem ugyanabban a pontban találkoznak, mint és függőleges síkban haladók. A vízszintes és a függőleges irányú sugarak egymástól különböző elméleti keresztezési pontjai között a téma pontjának képe ellipszissé torzul, illetve két, egymást keresztező ellipszis (keresztet alkotva) alakú is lehet. Ez bonyolultabban értelmezhető probléma az előzőeknél, nem is megyek bele részletesen.

A tesztábrák széleinél mindig szerepel kereszt alakú ábra. Ennek segítségével ki lehet mutatni az asztigmatizmust, ugyanis a probléma fellépése esetén ugyan élesen képezi le a lencse a képmező széli vízszintes és függőleges vonalakat is, de nem azonos síkban. Tehát ha úgy állítjuk be az élességet, hogy a függőleges vonal éles legyen, akkor a vízszintes lesz homályos, és fordítva.

Az asztigmatizmus rekeszeléssel kis mértékben javítható, azonban az igazi megoldás az, ha több lencséből álló lencserendszerrel küszöbölik ki a gyártók a problémát.

Mi okozhatja a brillancia romlását?

A fényképezőgép vagy az objektív belsejében meglévő kismértékű szórt fény hatása a sötét árnyékokban a részletek elvesztését okozza, mert a szórt fény nagysága összemérhető a sötét részleteket megvilágító, képalkotó fény nagyságával. Ez okozza a brillancia csökkenését. Nagymértékű szórt fény a világosabb részekre is hatással van, és teljesen tönkreteheti a képet. A színes szórt fény a teljes képet elszínezi.

A nagy brillanciájú kép tehát nem egyenlő a kontrasztos képpel, hanem olyan kontrasztos kép, amelynél a sötét árnyékokban, sötét képrészekben is vannak részletek.

A brillancia romlását az okozza, hogy a képérzékelőt nemcsak a képet alkotó hasznos fénysugarak (objektív által vetített kép) éri, hanem különféle visszaverődések által keletkező szórt fény is, amely többé-kevésbé egyenletesen világítja meg a képérzékelőt. Ennek négy alapvető oka van:

• A fényképezőgép belsejének tökéletlen feketítéséből származó, a képérzékelőre jutó fényvisszaverődések. A fényképezőgép alkatrészeiről visszaverődő szórt fény, vagy a képérzékelő felületéről visszaverődő fény a fényképezőgép egyéb alkatrészein tovább szóródik, és ez okozza a kismértékű szórt fényt, amely eléri a képérzékelőt. Gondoljunk arra, hogy az objektív kör alakú képet vetít a képérzékelőre és annak közvetlen környezetére, amelyből egy téglalap alakú részt hasznosít az érzékelő. A vetített kép nem hasznosított része az érzékelő melletti alkatrészekről kis mértékben szétszóródhat.
• Az objektív lencsetagjairól és egyéb szerkezeti elemeiről a képérzékelőre jutó fényvisszaverődések.
• Az objektív frontlencséjén (első lencsetagján) található szennyeződések (ujjlenyomat, por, hajszálkarcok) is szórt fényt okoznak.
• Az objektív frontlencséjének felületét a képalkotásban részt nem vevő, oldalról érkező fény éri, amely fényszóródás formájában eléri a képérzékelőt.

Hogyan tudunk védekezni a káros hatások ellen? Lehetőleg jó tükrözésmentesítéssel rendelkező objektívet használjunk, tartsuk tiszta állapotban az objektív frontlencséjét és hátsó lencsetagját. Használjunk hatásos fényellenzőt, amely megakadályozza, hogy oldalról jövő, képalkotásban részt nem vevő fény érje el a frontlencse felületét.

Az objektív tisztítása

Mint láttuk, az objektív frontlencséjén található szennyeződések károsan hatnak a kép brillanciájára, de ugyanúgy káros a hátsó lencsetagon lévő szennyeződés is. Azt hihetnénk, hogy ennek az az ellenszere, ha az objektív lencséit rendszeresen tisztítjuk. De ez nem így van. Erről mindenkit lebeszélnék.

Az objektív lencséit csak ritkán tisztítsuk, évente legfeljebb egyszer-kétszer. Ha ritkábban használjuk, akkor akár ennél is ritkábban. A szennyeződés ellen tisztogatás helyett inkább azzal védekezzünk, hogy óvjuk objektívünket, és elővigyázatosak vagyunk. A hangsúly tehát a megelőzésen van.

Vannak olyan objektívjeim, amelyeket még egyáltalán nem tisztítottam, mert nem volt rá szükség. Ezt csak úgy lehet elérni, ha nagyon vigyázunk rá.

Hogyan tudjuk óvni objektívünket?

• Az objektívet a lehető legjobban óvjuk a portól. Például úgy, hogy mindig használjunk objektívsapkát, és azt csak a fényképezés idejére vegyük le. Cserélhető objektíves fényképezőgép objektívjét használaton kívül első-hátsó objektívsapkával tároljuk. Ha nem fotóstáskában van az objektívünk, hanem mondjuk szekrényben, akkor még tegyük bele valamilyen tokba is. Elég olcsón lehet vásárolni erre a célra neoprénből készült tartót különböző méretben akár az eBay-en is. Léteznek szilárd anyagból készült tokok is, amelyek nagyobb védelmet biztosítanak. De legalább tegyük egy tiszta nejlonzacskóba, és tegyünk mellé egy kis tasak szilikagélt is, és úgy tegyük a szekrénybe.
• A szekrénynek száraz helyen kell állnia, objektívjeinket a gombásodás veszélye miatt nem szabad nedves helyen tárolni. A levegőnek kell száraznak lennie, mert a párás levegőt egyrészt szeretik a gombák, másrészt korrozív hatású a fém alkatrészekre nézve, esetleg behatol az objektív belsejébe, és ott a hidegebb felületeken kicsapódhat.
• Kínosan ügyeljünk arra, hogy még véletlenül se érjünk hozzá a lencsék felületéhez, se a kezünkkel, se más tárggyal. Mindig tiszta kézzel nyúljunk fotósfelszerelésünkhöz.
• Kínosan ügyeljünk arra, hogy az objektív lencséjét ne érje esőcsepp, hópehely, vagy egyéb vízféle. A víz mindig tartalmaz oldott ásványi anyagokat, és miközben a vízcsepp megszárad a lencse felületén, a benne oldott ásványi sók főleg a vízcsepp széle mentén kiválnak, és nehezen eltávolítható fehéres foltot okoznak. Az esetlegesen rácseppent vizet azonnal tanácsos eltávolítani. Ha nincs objektívtisztító mikroszálas kendőnk vagy valami egyéb alkalmas eszközünk kéznél, végszükségben se használjunk papír zsebkendőt a vízcsepp felitatására, mert a benne lévő kemény szemcsék miatt mikrokarcokat okoz. Papír zsebkendőt és egyéb hasonló papírt objektívtisztításra használni tilos! Ha végképp szükséges, akkor inkább valamilyen pamutanyag hozzáérintésével itassuk fel a vizet. A vízcsepp eltávolításánál jobb módszer a megelőzés. Úgy tudjuk a bajt megelőzni, hogy rossz, esős időben, hóesésben, vagy ha bármely okból olyan veszély van, hogy víz vagy egyéb szennyeződés kerülhet a frontlencsére, használjunk egy jobb minőségű, az objektív szűrőmenetébe csavarható, úgynevezett UV szűrőt (ultraibolya zárószűrőt). Ez a szűrő nem engedi át az ultraibolya fényt, de nem ezt a tulajdonságát hasznosítjuk, hanem azt, hogy a frontlencse előtt van, és így nem a frontlencsére, hanem a szűrőre kerül a vízcsepp. Ez a szűrő nem drága eszköz, és megvédi a sokkal drágább objektívet. A jobb minőségen azt értem, hogy ne rontsa észrevehető mértékben az objektív rajzát, és többrétegű tükrözésmentesítéssel rendelkezzen.
• Nem tartozik a tisztítás témájához, de fontossága miatt itt írok róla, hogy kínosan ügyeljünk arra, hogy nehogy véletlenül leejtsük objektívünket. A leesés következményeképp eltörhetnek az objektív műanyag alkatrészei, deformálódhat a régebbi objektívek fém szűrőmenete, és előfordulhat, hogy az egyes lencsetagok egymáshoz képest picit elmozdulnak, és az objektív képe már soha nem lesz olyan, mint a leesés előtt. A leesés nagy eséllyel tönkreteszi az objektívet. Mindig olyan helyre tegyük, ahonnan nem eshet, nem gurulhat le.

Ha van a frontlencsén néhány porszem, az általában nincs számottevő hatással a képminőségre, sokkal-sokkal többet árthatunk az objektívnek a gyakori tisztogatással.

Most nézzük meg a tisztítás módját. Az objektív lencsetagjai manapság már úgynevezett tükrözésmentesítő réteggel vannak ellátva, és amikor tisztítunk, akkor tulajdonképpen ezt tisztítjuk. Az objektív hátsó lencsetagja általában kevésbé szennyeződik, többnyire csak némi port kell eltávolítanunk róla. A frontlencse sokkal jobban ki van téve a behatásoknak, lehet rajta por, ujjlenyomat vagy egyéb szennyeződés. A por igen veszélyes, mert részben igen kemény kvarcszemcsékből áll, amelyek karcolnak, ezért a port igen óvatosan szabad csak eltávolítani.

Mindenképpen ajánlatos beszerezni objektív tisztító felszerelést. Az a kérdés, hogy milyet. Az utóbbi években terjedt el a LensPen, tollhoz hasonló formájú tisztító eszköz. Rendszerint egyik végén porecset, másikon a szennyeződések eltávolítására alkalmas eszköz található.

Ezt úgy kell használni, hogy az ecsettel eltávolítjuk a port, majd a másik végével a lencsét kis körkörös mozdulatokkal megtisztítjuk.

Én a LensPen-t nem tartom kellően kíméletesnek, mert általa az esetlegesen a lencsén maradó porszemeket is mozgatjuk a lencse felületén, amelyek esetleg megkarcolhatják a lencse bevonatát. A szabad szemmel nem is látható hajszálkarc is csökkentheti a brillanciát. Lehet, hogy ebben nincs igazam, azonban inkább hagyományos tisztító eszközöket használok. A tisztítókészlet erre a célra készült, speciális folyadékot, erre alkalmas, mikroszálas törlőkendőt, egy porecsetet, és pamutból készült fültisztító pálcikákat tartalmaz. A készleten kívül beszereztem még egy levegőpumpát is.

Először mindig a port távolítsuk el levegővel történő lefújással az objektív felületéről. Ezt mindenképpen a képen látható eszközzel tegyük, ne szájunkkal fújjunk rá. A sűrített levegőt tartalmazó spray sem jó, ott túl nagy sebességgel áramlik ki a levegő, és nem lehetünk biztosak abban, hogy csak tiszta levegőt fúj, mert azt általában nem erre a célra gyártják, és esetleg olajat is tartalmazhat.

Lefújás után a maradék port a finom ecsettel kell megpróbálnunk eltávolítani. Az ecset tokjából kitolható, és tároláskor kupakkal lezárható, hogy ne porosodjon. Az ecset szőréhez kézzel ne nyúljunk.

Végül a szennyeződést erre a célra gyártott, mikroszálas törlőkendővel távolítsuk el. A törlőkendőre fújjunk vagy csepegtessünk egy keveset a folyadékból, és a kendőt nem rányomva tisztítsuk meg a lencse felületét. A folyadékot semmiképpen se az objektívre fújjuk vagy csepegtessük, mert az a lencse szélénél beszivárog a lencse belső oldalára is, és ott foltot hagyhat.

Fontos, hogy az eszközöket ne nyomjuk rá a felületre, könnyed mozdulatokkal tisztítsunk. A törlőkendő mosható. A mosáshoz használhatunk kevéske mosogatószert, alaposan öblítsünk csapvízzel, a végén desztillált (nem ioncserélt!) vízben öblítsük ki. Desztillált vizet 2 l-es vagy 5 l-es kiszerelésben a DM-ben szerezhetünk be.

A tisztítófelszerelés legyen nálunk, ha fotózni megyünk, legalább egy mikroszálas törlőkendő, amellyel az objektívre került vízcseppet kíméletesen el tudjuk távolítani. De semmiképpen ne törölgessük, csak itassuk fel, azt is óvatosan, teljesen szárazra. Az esetleges egyéb szennyeződéssel ne foglalkozzunk, majd otthon, szakszerűen elvégezzük a tisztítást.

A fényellenző

Alapvető dolog, hogy legyen fényellenző objektívjeinken, mert kizárja a képalkotásban részt nem vevő fénysugarak nagy részét, ezáltal bizonyos esetekben jelentősen hozzájárulhat a kép jó minőségéhez. Ha a káros sugarak elérik az objektívet, esetleg be is jutnak a belsejébe, akkor ott tükröződések, fényszóródások révén csökkentik a kép kontrasztját, brillanciáját, élességét. Ez a káros fény nemcsak valamely fényforrásból származhat, hanem a fényképezendő téma, vagy a fényképezőgép melletti tárgyakról visszaverődve is. Ezeket a káros sugarakat kell távol tartani.

A fényellenző megakadályozza, hogy a képalkotásban részt nem vevő, a látómezőn kívülről érkező fény elérhesse az objektív frontlencséjét.

Olcsóbb, fixen beépített objektívvel rendelkező fényképezőgép esetén legtöbbször nincs lehetőség fényellenző rögzítésére. Ilyenkor azt mindenképpen megtehetjük, hogy kritikus szituációkban kezünkkel árnyékoljuk az objektívet. Erre érdemes figyelni.

Cserélhető objektíveken a fényellenző rögzítése vagy a szűrőmenethez történik, vagy külön bajonettet találunk erre a célra.

A fényellenzőnek összhangban kell lennie az objektív látószögével. Fényképezés közben figyeljünk arra, hogy a fényellenző ne lógjon be a kép sarkaiba, illetve ne okozza a kép sarkainak sötétedését. Az objektívekhez lehet a gyártó által ajánlott (árusított) fényellenzőt vásárolni, illetve az eBayen olcsón, mindössze néhány száz forintért vásárolhatunk utángyártott változatot, amely ugyanolyan jó, mint az eredeti.

Az ábrán egy Canon EF-S 55-250mm f/4-5,6 IS STM objektív látható, Nézzük meg, hogy a frontlencse mennyire közel van az objektív elejéhez, és emiatt milyen könnyen elérheti azt az oldalt elhelyezkedő, az elkészült képen nem látható fényforrások fénye. Az alábbi ábrán ugyanez az objektív látható fényellenzővel:

Láthatjuk, hogy a fényellenző elzárja az oldalról érkező fény útját, és az nem tudja elérni az objektív frontlencséjét.

Ha az objektív frontlencséje nem az objektív elején, hanem elég mélyen besüllyesztve található, akkor nem feltétlenül kell használnunk fényellenzőt, mert az objektív frontlencse előtti része árnyékolja az oldalról érkező fénysugarakat. Erre példaként nézzük meg a Sigma 105mm F/2.8 DG EX Macro objektívet. A frontlencse mélyen az objektív belsejében található. Láthatjuk a tükrözésmentesítő réteg miatti zöld színű tükröződést is a frontlencse felületén.

Az alábbi képeken különböző kivitelű fényellenzőket láthatunk.

A Canon a fenti ábrán látható fényellenzőt árusítja a 18-55 mm-es kit objektívjeihez, meglehetősen drágán. Korábban ára csaknem elérte az 5000 Ft-ot. Az eBay-en utángyártott változatban néhány éve 405 Ft-ért vásároltam meg, szállítással együtt. 2020 közepe óta azonban a magyar ÁFA-t is meg kell fizetni, ha az eBay-en vásárolunk. Az utángyártott ugyanolyan szép és ugyanolyan jó, mint az eredeti. Más típusú objektívhez hasonlóan olcsón vásárolhatunk jó minőségű utángyártott fényellenzőt. Csak ki kell várni azt a 4-6 hetet, amíg megérkezik. De nem megéri kivárni? A 19.40 ábrán látható fényellenző műanyagból készült, és bizony nem túl széles, nem túl hatékonyan akadályozza meg, hogy oldalról egy fényforrás fénye elérje a frontlencsét. Helyette sokkal inkább megéri a 19.41 ábrán látható olcsó, jó minőségű, gumiból készült fényellenzőt használni.

Az eBayen aránylag jó áron vásárolhatunk gumiból készült, szűrőmenetbe csavarható, három állásba kihúzható fényellenzőt. Ilyen látható a fenti ábrán.

Objektívünk szűrőmenetének megfelelő méretben kell megvásárolni. Három részletben lehet kihúzni, és három állásával alkalmazkodik az objektív látószögéhez, és jobban megakadályozza az oldalról érkező fénysugarak frontlencsére jutását mint a 19.40 ábrán látható. Nem ultra nagy látószögű objektívre való, de jól használható a 18-55 mm-es kit objektívvel, illetve ennél nagyobb gyújtótávolságú objektívekkel is. Tárolási helyzetben kicsire összecsukható.

Fényellenzőt mindig érdemes használnunk, mert három haszna is van:

• Elzárja a nem kívánt fény útját.
• Megnöveli a kép kontrasztját.
• Bizonyos mértékig védi az objektív frontlencséjét az esetleges sérülésektől.

Az alábbi ábrán a bal oldali kép fényellenző nélkül, a jobb oldali fényellenzővel készült. A kontraszt növekedése jól észrevehető.

Nézzük meg két, szabadtéren készült képen is, hogy milyen sokat számíthat a fényellenző használata. A felső kép fényellenző nélkül, az alsó pedig fényellenzővel készült.

Háttérelmosás és bokeh

Az angol bokeh szó a japán „boke” (homály, köd) vagy „boke-aji” (elmosódottság) szavak fonetikus átírásából származik.

A háttérelmosás a fénykép életlen területeivel kapcsolatos fogalom, általában annak minőségével, szépségével, krémességével és hasonló jellemzőivel szoktunk foglalkozni. A bokeh a háttérelmosás minőségére, milyenségére vonatkozik. Például azt mondjuk, hogy szép a bokeh, amely azt jelenti, hogy szép a háttérelmosás.

Mindjárt az elején tisztázni kell azonban, hogy a bokeh fogalom használata a fotósok körében nem egységes. Van, aki a háttérelmosás szinonimájaként használja, én magam is ebbe a csoportba tartozom, és van, aki szerint csak és kizárólag a háttérbeli fénypontok által létrejövő úgynevezett bokeh karikák minőségét jelenti a bokeh, a háttérelmosás többi része szerintük nem tartozik a bokeh fogalmába. Ennek viszont ellentmond az eredeti japán szavak jelentése, mert azok homályt, ködöt, elmosódottságot jelentenek.

Vannak akik tagadják, hogy a bokeh szó szinonimája lenne a háttérelmosásnak, mert nem magát a háttérelmosást, hanem annak minőségét jellemzi. Azonban ha azt mondjuk, hogy „a bokeh gyönyörű, krémes”, vagy azt, hogy „a háttérelmosás gyönyörű, krémes”, lényegében ugyanazt mondjuk. Ha teljesen precízek szeretnénk lenni, akkor talán azt kellene inkább mondanunk, hogy „a háttérelmosás minősége gyönyörű, krémes”, mert akkor jobban teljesülne az a kitétel, hogy a bokeh a háttérelmosás minőségére utal. Azonban „a háttérelmosás gyönyörű, krémes” olvasásakor is a háttérelmosás minőségére gondol mindenki, és nem valamely más tulajdonságára. Ezért a magyar nyelvben azt mondhatjuk, hogy a bokeh lényegében a háttérelmosás szinonimája, valójában nincs értelme élesen megkülönböztetni a két fogalmat egymástól. Ezen el lehetne vitatkozni, de nem érdemes. Mindenki értelmezze úgy, ahogyan neki tetszik.

Láthattuk, hogy a mélységélességet a még éppen élesnek elfogadható átmérőjű szóródási körrel jellemezzük. Ha a szóródási kör átmérője a kép bármely pontjában ennél az előre definiált, még elfogadható értéknél nagyobb, akkor azt a pontot nem tekintjük élesnek.

A téma tárgyalását általában két részre szokták bontani, egyrészt foglalkoznak az erős kis fénypontok, kis méretű világos területek megjelenítésének milyenségével, másrészt pedig a többi életlen rész minőségével.

Az életlen háttér szépsége erősen függ attól is, hogy ott mi található, ezért a kép megkomponálásakor erre is tekintettel kell lenni. Ha az életlen részek az élesnek tekintett részekhez képest a végtelen irányában minél távolabb, vagy a fényképezőgép irányában minél közelebb helyezkednek el, a szóródási körök annál nagyobbak lesznek, és ezáltal ezek a témarészek annál jobban elmosódnak. Nagyon nem mindegy azonban, hogy a szóródási körök széle éles, határozott vonalú, vagy szép, fokozatos átmenettel szűnik meg. Ez utóbbi esetben kapunk szép krémes háttérelmosást, amelyet a sok, lágy körvonalú szóródási kör összeolvadása eredményez

Sok fotótéma esetében a képfelület nagyobb részét az életlen területek foglalják el, ezért közel sem mindegy azok milyensége, azaz nem mindegy, hogy milyen a bokeh.

A háttérben lévő fényes pontok leképezése kör, ellipszis vagy sokszög alakú foltok formájában jelenhetnek meg a képen. Ezeket „bokeh karikák”-nak is szokták nevezni. A „karika” alakja általában a rekesz pillanatnyi alakját követi. Teljes rekesznyílásnál a karika alakja az objektív konstrukciójától függően kör vagy ellipszis lesz. Lerekeszelve pedig ha kevés (5-8 darab), nem ívelt lamellát tartalmaz a rekesz, akkor a bokeh karikák alakja követi a rekesznyílás alakját, azaz sokszögű lesz. Kevés, de ívelt lamella enyhe rekeszelése esetén közel kör alakú karikákat kapunk. Ha sok lamella van, akkor a rekesznyílás alakja bármilyen rekeszértéknél jól közelítheti a kört. A bokeh karikák lehetnek éles vagy kevésbé éles határvonalúak, lehet színes szegélyük, vagy ez hiányozhat is, lehetnek szépek, vagy kevésbé szépek.

Az egyéb (nem fényes pont) életlen elemek esetében minél nagyobb a szóródási körök átmérője, annál inkább összemosódik, egyre inkább felismerhetetlen lesz az életlen terület. E terület leképezése is többféle lehet. Lehet puha, krémes, amikor szép, elmosódott a leképezés, vagy lehet határozottabb, kevésbé elmosódott is. Ezt az objektív konstrukciója jelentősen befolyásolja, azonban erősen függhet attól is, hogy milyen képelemek találhatók az életlen területeken, mennyi a felvételi távolság, mennyi az objektív gyújtótávolsága, mekkora a beállított rekeszérték, stb.

Napjainkban a gyártók krémes, puha, „semleges” bokeh elérésére törekszenek, mert az ilyen háttérelmosás általában nem zavaró, nem uralkodik a képen, nem vonja el a figyelmet, és a téma általában jól kiemelkedik a háttérből. Ezt általában az objektív megfelelő tervezésével, és kevés számú (pl. 7 db), de ívelt rekeszlamellával érik el. Vannak azonban olyan fotósok, akik ezt a háttérelmosást túl unalmasnak találják.

Az olcsóbb mai objektívek (pl. kit objektívek) nem túl nagy fényerejűek (f/3,5-5,6), ezért a bokeh az általában ívelt rekeszlamellák ellenére is lehetne sokkal krémesebb. A régi objektívek egy része a mai objektíveknél karakteresebb bokeh elérését teszik lehetővé, valamint a mai, nem túl nagy fényerejű olcsóbb objektívekhez képest krémesebb háttérelmosást érhetünk el segítségükkel. Sok régi objektív a leképezési hibák miatt egyedi karakterrel rendelkezik, amely mozgalmasabbá, hangsúlyosabbá teszi az életlen részeket. Vannak olyan témák, amelyeknél ez kifejezetten előnyös, sőt bizonyos esetekben az életlen részek lehetnek a kép legfontosabb elemei. Vannak olyan objektívek is, amelyeknek kifejezetten nem szép a háttérelmosásuk. A bokeh megítélése egyéntől is függ, amit az egyik ember szépnek talál, egy másik ember nem biztos, hogy annak látja.

Az alábbi ábrán a nem elég lágy, határozottabb körvonalú szóródási körök által keltett háttérelmosást láthatjuk.

A puha, krémes bokeh leginkább a nagy fényerejű objektívek sajátja (pl. f=50mm, f/2 és ennél fényerősebb), illetve a kissé hosszabb gyújtótávolságú objektív már kisebb fényerő esetén is rendelkezhet krémes háttérelmosással (pl. f=135mm, és f/3,5 vagy f/4). Kis felvételi távolság esetén lágyabb, krémesebb a legtöbb objektív háttérelmosása.

Egy bokeh lehet szép, szemet gyönyörködtető, de lehet unalmas, túl hangsúlyos, tolakodó, nyugtalan hatású is. Az általában nem kedvező, ha elvonja a figyelmet a kép fő eleméről, vagy akár hangsúlyosabb a fő képelemhez képest. De ha nem hangsúlyosabb, akkor is lehet nem szép.

Vannak divatos bokeh-k is, amikor ezt a részt írom (2019-ben), a „szappanbuborék” bokeh (nagy, éles határvonalú kör alakú bokeh-karikák) a virágkorát éli, és ezt kihasználva ismét gyártani kezdték az ilyen bokeh-t eredményező régi Meyer-Optik Görlitz 100 mm-es Trioplan objektívet. Természetesen az ilyen bokeh sem tetszik egyformán mindenkinek, inkább megosztja az embereket. Én magam nem vagyok oda érte, főleg túlzó alkalmazása esetén.

A karakteres háttérelmosás másik jellegzetes példája a Helios objektívek csavarodó háttérelmosása (swirly bokeh). Ezt a bokeh karikák alakjának torzulása okozza. Megfigyelhető, hogy ez a hatás leginkább kis, 1-3 m felvételi távolságnál lép fel. Általánosan is megállapítható, hogy egy objektív háttérelmosásának milyensége függhet a felvételi távolságtól is, általában nem egyforma különböző felvételi távolságok esetén. Jellemző lehet például az, hogy kis felvételi távolságnál krémes a bokeh, nagyobb felvételi távolságnál (például egy utcakép) nem szép, a figyelmet magára vonó, túl karakteres, és a kettő között felvételi távolságnál a bokeh is a kétféle háttérelmosás közötti átmenetet képviseli. A háttérelmosás szépsége változhat a rekeszértéktől függően is.

Általánosan elterjedt az a nézet, hogy a szép bokeh elérésére soklamellás rekesz szükséges. A fénylő képpontok esetében valóban előnyös, ha a rekesz alakja jól megközelíti a kört, azonban általánosságban azt mondhatjuk, hogy sokkal inkább számít az objektív konstrukciója, mint a lamellák száma, ugyanis vannak olyan objektívek, amelyeknek a sok rekeszlamella ellenére sem szép a háttérelmosásuk, és ennek ellenkezőjére is számtalan példa van. Maximális rekesznyílást beállítva minden objektív esetében kör alakú a nyílás alakja.

Krémes bokeh készítése

A krémes háttérelmosás kedvelt dolog, mert segítségével jól ki lehet emelni a témát a háttérből. Hogyan tudunk krémes háttérelmosást készíteni? Ezzel foglalkozunk ebben a részben. De nem az utófeldolgozás során, számítógépes programmal történő krémes háttér készítésével foglalkozunk, hanem a felvétel elkészítése során szeretnénk krémes háttérelmosást elérni.

Minél nagyobb méretű fényképezőgépünk képérzékelője, annál kedvezőbb helyzetben vagyunk ebben a tekintetben. Ebből sajnos az is következik, hogy kis érzékelős géppel nehézségeink lesznek, azok nem igazán alkalmasak erre a célra. Ráadásul amikor ezeknek a régebbi fényképezőgépeknek a beépített objektívjét tervezték, nem volt szempont a szép háttérelmosás.

Krémes háttérelmosás különösen kedvelt portrék készítése során, ezért ebben a vonatkozásban tárgyaljuk a témát, de ez nem jelenti azt, hogy más vonatkozásban ne lennének hasznosíthatók a tapasztalatok. Canon APS-C érzékelőméret esetében nézzük meg a lehetőségeinket.

Használjunk rekesz prioritás üzemmódot

Erre azért van szükség, mert az általunk választott rekeszértékkel szeretnénk elkészíteni a felvételt. Ennek elérése céljából vázunk gyártójától függően válasszuk az „A” vagy „Av” módot.

Fényképezzünk tág rekesznyílással

Krémes háttérelmosás eléréséhez nagy (a lehető legnagyobb) rekesznyílást kell használni. A 18-55 mm-es, f/3,5-5,6 fényerejű kit objektívünk fényereje a szokásos szituációkban kevés a szép krémes bokeh elérésére, ezért nagyobb fényerejű objektívet kell választanunk. Akár 18 mm-es, akár 55 mm-es állásban próbálkozunk, nem kapunk szép eredményt. Szép, krémes háttérelmosás csak kis mélységélességgel érhető el, ezért szükséges a nagy fényerő. Elvileg minél tágabb rekesznyílással fényképezünk, annál krémesebb lesz a háttérelmosás. Emiatt használjuk a legtágabb rekeszt.

Aránylag olcsó nagy fényerejű objektívként APS-C vázon megfelelő lehet a Canon EF 50mm f/1,8 STM, amelynek ekvivalens gyújtótávolsága 80 mm, ez kedvelt látószög a portrésok körében. Ehhez hasonló objektív a többi gyártó kínálatában is megtalálható. Választhatunk persze f/1,4 vagy f/1,2 fényerejű 50 mm-es objektívet is, de ezeknek már húzós áruk van, és nem biztos, hogy amatőr szinten megéri a befektetést. A Canon EF 50mm f/1,4 USM változatnak ráadásul vannak problémái is. Teljes, f/1,4 rekesznyílásnál nem elég éles, inkább csak lágy, álomszerű képek készítésére alkalmas, azonos rekeszértékre lerekeszelve is élesebb az STM változat, és a színhibája is jóval nagyobb az f/1,8 STM változaténál.

Kerüljünk közel a témához

Ha ugyanolyan gyújtótávolsággal és rekesznyílással fényképezünk, akkor a téma távolságával is tudjuk szabályozni a mélységélességet, és ezáltal a háttérelmosást is. Ha távolabbról, például 3 m-ről fényképezünk, akkor kevésbé lesz elmosott a háttér, ha közelebbről, akkor egyre elmosódottabb lesz. Természetesen minél közelebbről fényképezünk, annál nagyobb lesz a képen a téma.

Portré esetében a perspektivikus torzítás behatárolja azt, hogy milyen közelről fényképezhetjük modellünket. Legalább másfél-két méter, de inkább ennél is nagyobb távolságot célszerű választani, amely sajnos korlátozza a háttérelmosás krémességét.

Helyezzük a témát messze a háttértől

Minél távolabb helyezkedik el a háttér a téma mögött, annál elmosódottabb hátteret kapunk. Keressünk olyan hátteret, amely megfelelő, és minél távolabb helyezkedik el. Ne állítsuk a modellt közvetlenül valami elé, például egy ház fala elé, inkább állítsuk egy térre, távolabb az épületektől, vagy a természetben messze a növényzettől.

Fényképezzünk hosszabb gyújtótávolsággal

Fényképezzünk nagyobb gyújtótávolsággal, mert akkor szebb lesz a háttérelmosás. Ez látszólag ellentmondásnak tűnik. A nagyobb gyújtótávolságú objektívvel távolabbról kell fényképeznünk, hogy a téma azonosan töltse ki a képmezőt. Azonosan kitöltött képmező és azonos rekeszérték esetén a mélységélesség is közel azonos lesz, azaz látszólag nem nyertünk semmit. A valóságban mégis szebb háttérelmosást kapunk. Ennek az az oka, hogy a nagyobb gyújtótávolságú objektívnek kisebb a látószöge, amely azt eredményezi, hogy a háttérből kevesebb kerül a képre. A kisebb háttérrész ezáltal „felnagyítódik”, hogy kitöltse a teljes képmezőt. Ha ugyanolyan homályosságú háttérrész felnagyítva, „széthúzva” tölti ki a képmezőt, akkor azt kissé krémesebbnek érezzük.

Ha tehát 50 mm gyújtótávolságú objektív helyett 135 mm-eset használunk, akkor számíthatunk arra, hogy a hosszabb gyújtótávolságú objektívnek esetleg még akkor is szebb háttérelmosása lesz, ha a fényereje kissé gyengébb.

Felbontóképesség és élesség

A felbontóképesség azt mondja meg, hogy mekkora az a legkisebb témarészlet, amelyet az objektív még egymástól elkülönülten képez le. A kép részletgazdagságát határozza meg, azt, hogy mennyi apró, egymástól megkülönböztethető részletet látunk a képen. Mértékegysége vonal/mm, amely azt jelenti, hogy a képérzékelő 1 mm-nyi hosszán a mérőábra lefotózásával kapott képen maximálisan hány vonal különböztethető meg egymástól. Szokásos mértékegység még a vonalpár/mm, amely értelemszerűen számértékileg a vonal/mm fele, valamint szokásos megadási mód még a képérzékelő (kép) rövidebb oldalára vonatkoztatott megkülönböztethető vonalak maximális száma. Ez utóbbi napjainkban elterjedt meghatározás.

Az objektívek felbontóképességének megállapítására leggyakrabban fekete-fehér tesztábrát használnak, amelyet általában fehér alapon egymáshoz egyre közeledő fekete vonalak, vagy esetleg egyre sűrűbb párhuzamos vonalak alkotnak. A tesztábrát a vizsgálandó objektívvel megfelelő távolságból lefényképezik, a kapott képet kiértékelik és megállapítják az objektív adott körülmények között mérhető felbontóképességét.

Felmerülhet a kérdés, hogy a nagyobb felbontóképességű objektív képét élesebbnek is látjuk? Nem feltétlenül.

Az élesség nem egyenlő a felbontóképességgel (bár nem is független tőle), hanem egy szubjektív érzet, amelyet nehéz számszerűsíteni.

Az élességérzetben fontos szerepet játszik az, hogy az adott objektív milyen kontrasztos képet vetít. Az ugyanolyan felbontású, kontrasztosabb képet élesebbnek érzékeljük. Ha a hirtelen átmeneteknél (úgy is mondjuk, hogy az „élek mentén”) szoftver segítségével megnöveljük a helyi kontrasztot, a képet élesebbnek látjuk, holott az objektív felbontóképessége nem változott. Ezen alapulnak a szoftveres élesítési eljárások. Ha ezt az eljárást túlzásba visszük, akkor kellemetlen mellékhatásokkal kell számolnunk.

Az sem mindegy, hogy egy adott objektívet milyen méretű és felbontású képérzékelővel használunk. Kisebb felbontású, nagy képpontterületű képérzékelő esetén a kapott kép részletgazdagságát a képérzékelő korlátozza, mert hiába vetít az objektív nagyon részletgazdag képet az érzékelőre, a képponton belüli részleteket az érzékelő nem látja. Nagy felbontású, kis képpontterületű érzékelő esetén pedig a részletgazdagságot az objektív felbontóképessége korlátozza, mert hiába lenne képes a fényképezőgép nagy felbontású, részletgazdag kép készítésére, ha az objektív nem vetít kellően részletgazdag képet.

Ez az oka annak, hogy bizonyos objektívek a full frame váz nagyobb képpontjait még jól kiszolgálják, gyönyörű képeket készíthetünk velük, azonban ugyanezek az objektívek a nagy felbontású APS-C vagy M4/3” érzékelőt már kevésbé képesek kiszolgálni, azaz nem képesek olyan részletgazdag képet vetíteni a képérzékelőre, amely a kis méretű képpontok miatt szükséges lenne.

Ez az oka annak, hogy a régebbi full frame vázhoz tervezett, profi minőségű objektívekkel vigyázni kell, mert a kisebb képpontméretű APS-C vázon esetleg rosszabbul teljesítenek, mint egy mai, APS-C vázhoz tervezett kit objektív. Az kellemetlen, ha egy használtan is százezres árú objektív nem lesz számottevően jobb egy harmincezres kit objektívnél. Kisebb, 10-12 MP-es APS-C érzékelő esetén azért nem lesz jobb, mert azt a kit objektív is jól kiszolgálja, nagyobb felbontású érzékelőnél pedig azért nem lesz jobb, mert a kit objektívet eleve a kisebb képpontméretű APS-C érzékelőhöz tervezték, és jobb a felbontólépessége a régebbi profi objektíveknél. Legyünk óvatosak objektívvásárlás előtt, hogy valóban olyan objektívet vásároljunk meg, amely valamilyen szempontból számottevően jobb, mint amilyennel rendelkezünk.

Hívjuk a Canont segítségül egy kis összehasonlításra. A Canon EOS 1200D belépő szintű DSLR gépének tesztfotói a Canon japán oldalán voltak korábban elérhetők, de már nem elérhető az oldal.

Ez a fényképezőgép 18 MP felbontású, érzékelője APS-C méretű. A nagy felbontás miatt nem az érzékelő, hanem az objektív felbontóképessége korlátoz inkább, így a két objektív jobban összehasonlítható. Készítettek portrét a Canon EF 135 mm f/2L USM fix gyújtótávolságú, L-es (luxus minőség, ára jelenleg legalább 310000 Ft), és a Canon EF-S 18-55 mm f/3,5-5,6 IS II kit objektívvel is (ennek ára 30000 Ft körül volt, amíg meg lehetett vásárolni). Tehát a képek 18 MP-esek, ebből vágtam ki két-két részletet. A két kép nem ugyanarról a modellről készült.

A Canon EF 135 mm f/2L USM fix gyújtótávolságú objektívvel és Canon 1200D fényképezőgéppel készített kép két 100%-os részlete:

A Canon EF-S 18-55mm f/3,5-5,6 IS II változtatható gyújtótávolságú kit objektívvel, és Canon 1200D fényképezőgéppel készült kép két 100%-os részlete:

Ezeken a képeken láthatjuk, hogy 18 MP felbontás mellett a drága, fix gyújtótávolságú objektív valamivel jobban teljesít, de a tizedannyiért megvásárolható, változtatható gyújtótávolságú kit objektív is kiválóan helytáll. A két objektív közötti felbontásbeli különbség eltűnik, ha kisebb felbontású képérzékelővel használjuk azokat. Hiába vetít esetleg részletgazdagabb képet az érzékelőre az L-es objektív, ha a kisebb felbontású érzékelő nagyobb képpontmérete korlátozza a nagyobb részletgazdagságot. Ha azt gondoljuk, hogy az amatőr fotózásban ez a különbség számít, valószínűleg tévedünk. Lehet, hogy a kit objektívvel készített képből kissé kisebb papírképet lehet ugyanolyannak látszó minőségben készíteni, mint az L-es objektív képéről, de ez csak akkor igaz, ha az egyéb szükséges körülményeket is biztosítani tudjuk a maximálisan éles kép elérésére. Ha nem, akkor máris elveszítettük a két objektív közötti – nem túl nagy – felbontás különbséget, sőt, akár annál sokkal többet is.

Egy drágább objektív a legtöbb esetben közel sem annyiszor jobb egy olcsóbb objektívnél, mint ahányszor drágább.

Az igazság az, hogy sok esetben a sokkal, akár tízszer drágább objektívek nem annyival, hanem csak kicsivel jobbak az olcsóbb objektíveknél, esetleg azért drágábbak, mert nagyobb a fényerejük, amely valóban bizonyos esetekben előnyös lehet, esetleg tartósabb mechanikai kivitelűek, időjárásállók. Ha azonban azért vásárolunk sokkal drágább objektívet, mert jóval élesebb képben reménykedünk, valószínűleg csalódni fogunk. Kisebb, például 12 MP felbontású vázon akár észre se vesszük a különbséget, de a nem túl nagy élességkülönbség 24 MP-es vázon már egyértelműen érzékelhető lehet. Úgy gondolom, hogy az esetek döntő többségében amatőrként teljesen feleslegesen adunk ki nagy összeget a nem túl nagymértékű élességjavulásért. Nem szabad azt hinnünk, hogyha drágább felszerelésünk lesz, attól jobb képeket is készítünk.

Nézzünk meg egy régi objektívvel készült képet:

Ez a kép Canon EOS 1100D 12 MP-es APS-C vázzal, Schneider-Kreuznach Retina-Xenon 50mm f/1,9 régi objektívvel és 13 mm-es közgyűrűvel készült. A közgyűrű azért kellett, mert ez az objektív legfeljebb 1 m távolságra állítható élesre, közelebbre nem. A közgyűrű lehetővé tette, hogy közelebbről, és ezáltal nagyobb méretben fényképezzem le a kis virágot. Ezt az objektívet 1958 és 1974 között gyártották. Nézzük a kép egy részletét:

Nem is gondolná az ember, hogy ilyen részletgazdagságot, kontrasztot és színeket remélhet egy ennyire régi objektívtől. Pedig ez manipulálatlan felvétel, mint az előző oldalakon látható összes kép, amelyet én készítettem. A képeken semmit sem változtattam, olyanok, ahogyan kijöttek a fényképezőgépből. De természetesen a könyvben történő felhasználás érdekében kisebb felbontásúra méreteztem át a őket, illetve kivágtam belőlük részleteket a kép részletének nagyított bemutatásához, de semmi mást nem csináltam. És ez így lesz a könyv hátralévő részeiben is, ahol ettől eltérek, ott azt jelezni fogom.

Ha 12 MP-es helyett kétszeres felbontású, 24 MP-es fényképezőgépet veszünk szintén APS-C érzékelővel (Canon EOS 750D), akkor más tapasztalatokra tehetünk szert.

A kétszeres felbontásból következik, hogy egy képpontra fele akkora terület jut a 12 MP-es fényképezőgéphez képest. Emiatt azt tapasztalhatjuk, hogy bizonyos objektívek felbontóképessége kezd kevés lenni a kis méretű elemi érzékelőpontocskákhoz.

Az olcsó változtatható gyújtótávolságú objektívektől nem is várható el, hogy ilyen nagy felbontású vázat maximálisan kiszolgáljanak, erre még a sokkal drágább objektívek is csak kompromisszumokkal képesek, de maximálisan legtöbbször azok sem. A fix gyújtótávolságú olcsó objektívek jobban teljesítenek. De amatőr szinten nincs is valójában szükség ilyen nagy felbontóképességű objektívre.

Általánosságban megfigyelhető az a jelenség, hogy nagyobb felbontású vázon akár az olcsóbb objektívekkel is valamivel nagyobb részletgazdagságot kapunk, de nem annyival, mint amennyivel az érzékelő felbontása nagyobb. Nagyobb felbontóképességű objektívvel jobban megnő a részletgazdagság a képérzékelő felbontásának növekedésével.

Ezen a témán nem szabad nagyon görcsölni, mert nincs semmi értelme. Inkább menjünk, és készítsünk nagyszerű képeket kit objektívünkkel is.

Az 1960-as évekig a felbontóképességet tekintették az objektív legfontosabb tulajdonságának, de akkor rájöttek, hogy nem ez a legfontosabb, mert a kisebb felbontóképességű, de kontrasztosabb képet vetítő Tessar objektív képe élesebbnek tűnt a nagyobb felbontóképességű, de kevésbé kontrasztos képet rajzoló objektívek kepénél. Azóta fontosabbnak tartják a kontrasztot, a brillanciát, a háttérelmosást.

Napjainkban a reklámokban az abszolút tökéletességre törekvés szükségességét sugallják. Ennek egyedüli célja az, hogy minél több embert vásárlásra bírjanak. Ne dőljünk be ennek. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy hasonló (nem nagyságrenddel magasabb) áron ne a jobb objektívet vásároljuk meg. Ha például 60000 Ft-ért számottevően jobbat tudunk venni, mint 40000 Ft-ért, akkor ha megtehetjük, a jobbat vegyük meg. A jobb objektíven ne feltétlenül a technikai maximumnak jobban megfelelőt értsük, hanem amellyel saját szempontjaink és céljaink szerint jobb képeket leszünk képesek készíteni.

Az MTF görbe

Ez a rész inkább azokhoz szól, akik komolyabban foglalkoztat az objektív kiválasztása. Ebben a részben az objektívek MTF (Modulation Transfer Function, modulációs átviteli függvény) görbéjét próbáljuk meg értelmezni. Ezt a görbét az utóbbi időben az objektív gyártója mellékeli az objektívhez, vagy a gyártó weblapján megtalálhatjuk. A görbéből következtetéseket lehet levonni az objektív várható teljesítményére, ezért érdemes megértenünk az MTF görbe értelmezését. Vásárlás előtt hasznos lehet, ha el tudunk igazodni a diagramon.

Az objektívek közel sem tökéletesek, még a legdrágábbak sem. Különféle leképezési hibák vannak, és az apró részletek leképezése sem tökéletes. De ez nem minden helyzetben van így. Ha például egy objektívet a legnagyobb rekesznyíláson használunk, akkor várhatóan rosszabbul fog teljesíteni, mint két-három értékkel szűkebb rekesznyílás esetén. Ha változtatható gyújtótávolságú objektívet használunk, akkor várhatóan a szélső tele állásban jobban fog teljesíteni, mint a nagy látószögű szélső állásban. És általában nem egyformán teljesítenek a képmező közepén, attól eltávolodva, illetve a képmező sarkainál sem.

Az MTF görbe lehetőséget biztosít egy gyártó hasonló gyújtótávolságú objektívjei között bizonyos szempontok szerint történő összehasonlításra, esetleg bizonyos fenntartásokkal más gyártó hasonló gyújtótávolságú objektívjével is. Ezek a fenntartások az esetlegesen eltérő mérési módszerek miatt lehetnek.

Az MTF görbe sajnos nem mindenható eszköz, csak elég szűk körű következtetések levonására alkalmas. A gyártók azonban más segítséget nem nagyon adnak.

Először meg kell értenünk azt, hogy mi köze van a kontrasztnak a felbontóképességhez, hogyan kapcsolódik össze a két fogalom. Látszólag nincs közük egymáshoz, azonban az objektívek vizsgálatakor megszületik közöttük a kapcsolat.

Az objektív felbontóképessége azt jelenti, hogy milyen pici, egymástól még megkülönböztethető finom részletek leképezésére alkalmas az objektív. Az objektív kontrasztja pedig azt jelenti, hogy hogyan képes leképezni a nagy fényintenzitás-különbségeket, például a feketét és a fehéret. Megmarad-e közöttük az eredetileg meglévő intenzitáskülönbség, vagy esetleg kisebb lesz?

Ha csökken a kontraszt, akkor sokkal nehezebb megkülönböztetni a részleteket egymástól. Nézzük meg az alábbi, Vámos Petrától származó idézetet kétféle kontraszt mellett:

„A munkát, a tehetséget, az alázatot és a hitet tartom a legfontosabbnak.”

„A munkát, a tehetséget, az alázatot és a hitet tartom a legfontosabbnak.”

A felső sor nagy kontrasztú, és jól olvasható. Az alsó sorban jelentősen csökkent a kontraszt (a betűk és a „papír” világossága közötti különbség) azáltal, hogy a háttér színe fehér helyett szürke lett, és a betűk csak kicsivel sötétebbek a háttérnél. Így már alig lehet elolvasni a szöveget. Ilyen nagy méretben még el tudjuk olvasni, azonban ha jelentősen csökkentenénk a méretét, akkor már csak a felső sor lenne olvasható. Nézzük is meg:

„A munkát, a tehetséget, az alázatot és a hitet tartom a legfontosabbnak.”

„A munkát, a tehetséget, az alázatot és a hitet tartom a legfontosabbnak.”

Ha kis kontrasztú kis részleteket kell megkülönböztetnünk, akkor az nehezebben megy. Ezáltal kapcsolódik össze a részletek érzékelése, az élesség és a felbontóképesség. Hiába nagy a felbontóképesség, ha a kontraszt kicsi, mert akkor nem érzékelünk a felbontóképességnek megfelelő részletgazdagságot.

Tehát egyformán fontos az objektív által vetített kép kontrasztja, és az objektív felbontóképessége. Az objektívnek minél részletgazdagabb képet kell vetítenie, de a vetített kép kontrasztjának is elegendő nagynak kell lennie ahhoz, hogy a finom részleteket jól meg tudjuk különböztetni egymástól. Sőt talán a kontraszt még fontosabb, mint a felbontóképesség. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a kisebb felbontóképességű, de kontrasztosabban rajzoló objektívvel készített fényképet élesebbnek észlelünk egy nagyobb felbontóképességű, de kevésbé kontrasztos objektívvel készített képnél.

Amikor egy képet nézünk, mindig a kép élességéről beszélünk, amely egy szubjektív érzet, és akár egyénenként is eltérő élességűnek értékelhetjük ugyanazt a képet. Az egyik embernek megfelelő élességűnek tűnhet egy olyan kép, amelynek élessége a másik ember számára már nem elég jó. Nemcsak az objektív felbontóképességétől függ az észlelt élesség, hanem erősen függ a kontraszttól is. Ezen alapulnak a számítógépes élesítési eljárások. Tehát az apró részleteknél a kontraszt növelésével egy bizonyos határig utólag is tudjuk növelni az élességet, de ha nem elég jó az objektív felbontóképessége, akkor az emiatt hiányzó részleteket utólag sehogyan sem tudjuk hozzáadni a képhez.

A fentiek miatt az MTF jelleggörbén mind a felbontóképességet, mind a kontrasztot ábrázolják. Az MTF jelleggörbe méréssel, esetleg számítógépes szimulációval készül, ezért objektíven mutatja a viszonyokat.

A fotózás során információ átviteléről van szó, méréskor például a mérőábra átvitele történik meg az objektíven keresztül. A fényképezés folyamán az átvitel annál jobb, minél kisebb részleteket minél kisebb kontrasztcsökkenéssel sikerül átvinni. Ugyanis az átviteli hibák fekete-fehér vonalakból álló mérőábra esetében kontrasztcsökkenésben nyilvánulnak meg. Ez teszi lehetővé, hogy egy átviteli elem (vagy akár a teljes rendszer) átvitelét MTF görbével jellemezhessük.

Elvileg az objektív többféle tulajdonságára vonatkozó következtetést le tudunk vonni a Canon MTF görbe elemzésével, így például:

• az objektív felbontóképessége a képmező közepétől a kép sarkáig teljes nyílásnál és f/8-ra rekeszelve, változtatható gyújtótávolságú objektív esetén maximális nagy látószögű, és maximális tele állásban is;
• az objektív kontrasztja a képmező közepétől a kép sarkáig teljes nyílásnál és f/8-ra rekeszelve, változtatható gyújtótávolságú objektív esetén maximális nagy látószögű, és maximális tele állásban is;
• az oldalarányú színhiba és asztigmatizmus;
• a képmezőelhajlás;
• a fókuszsík eltolódása;

Ebben a részben a Canon cég által közölt MTF görbék értelmezésével foglalkozom, ehhez segítségül hívtam a http://learn.usa.canon.com weblapon található írást, és részben innen vettem át az ábrákat is. Tehát a Canon által korábban közölt MTF görbék az alábbiak szerint értelmezhetők. Azért korábban, mert 2018 óta ez már nem igaz, azonban a korábban gyártott objektívekhez elérhető MTF görbék a leírtak szerint értelmezhetők.

A viszonyokat az objektív által vetített képen, azaz a képérzékelőn vizsgáljuk.

Az objektív tökéletes kontrasztátvitele azt jelentené, ha az objektív egy fehér háttéren lévő fekete vonal éles átmenetét ugyanolyan élesen (hirtelen), átmenet nélkül ábrázolná, a fekete ugyanolyan fekete lenne, a fehér ugyanolyan fehér, ezáltal a kontrasztjuk is ugyanolyan lenne. A gyakorlatban azonban ez nem így van, valamennyi átmenet mindig keletkezik, és ennek mértéke a kép közepétől a kép sarkai felé haladva változhat is.

A tökéletes nagy felbontóképességű objektív olyan lenne, hogy a téma apró részleteit is élesen, kontrasztosan ábrázolná. A valóságban ez sem valósítható meg, az átvitel tökéletlensége kontrasztvesztésben nyilvánul meg, amelynek mértéke változhat a kép közepétől a kép sarkai felé haladva.

Egy full-frame képérzékelő esetében az átlók metszéspontjától (a kép középpontjától) a kép sarkáig terjedő távolság 21,6 mm.

Ugyanez a távolság Canon APS-C érzékelőnél 13,5 mm, Nikon, Sony, Pentax APS-C érzékelő esetén pedig 14,2 mm.

Az objektív kontrasztátvitelét 10 vonal/mm sűrűségű vonalak átvitelével méri a Canon, míg a felbontóképességet sűrűbb, 30 vonal/mm sűrűségű vonalak átvitelével. A mérőábra nagyon kontrasztos fekete-fehér, megfelelő sűrűségű vonalakból álló ábra. Az alábbi ábrán felnagyítva láthatjuk ezt.

Az eredeti ábra kontrasztját 1-nek, százalékosan kifejezve 100%-nak vesszük. Az átviteli problémák csökkentik az átvitel kontrasztját, azaz a kapott eredmény 1-nél (100%-nál) kisebb lesz.

A fenti ábrán ezt figyelhetjük meg. Bal oldalon a kis vonalsűrűségű, jobb oldalon a nagy vonalsűrűségű esetet láthatjuk. A mérőábra éles határvonalú, fekete-fehér sávokból áll, annak kontrasztját 100%-nak tekintjük. Az objektív nem tökéletes eszköz, ezért nem vetít teljesen éles határvonalú csíkokat a képérzékelőre, hanem bizonyos átmenetek jelennek meg, és lecsökken a kontraszt. A képen szereplő példán a kis vonalsűrűségű esetben a kontraszt 90%-ra csökken, a nagy vonalsűrűségű esetben pedig 20%-ra. Legalul az látszik, hogy a 90% illetve a 20% hogyan kerül feltüntetésre az MTF jelleggörbén. A grafikonon a pont vízszintes elhelyezkedésével most ne foglalkozzunk, csak az nézzük, hogy függőlegesen a megfelelő értéknek megfelelő helyen tüntetjük fel a pontot.

Most térjünk vissza a Canon méréséhez.

A mérést a mérőábra segítségével az adott objektívnél hasznosítható képmező átlójának több pontja mentén (például a piros körökkel jelölt helyeken), kétféle irányú és mindkét irányban kétféle sűrűségű (10 vonal/mm, illetve 30 vonal/mm) vonalakkal is elvégzik. Ezeket az irányokat sagittálisnak (képátlóval párhuzamosnak) és meridionálisnak (képátlóra merőlegesnek) nevezzük. Azt várnánk, hogy az objektív átvitele nem függ attól, hogy milyen irányúak a mérőábra vonalkái, de ez nem így van. A lencsehibák miatt nem feltétlenül egyforma a különböző irányú vonalak leképezése, sőt általában nem egyforma, a sagittális irányú vonalak esetén kapjuk a jobb teljesítményt.

A mérési eredményt diagramon ábrázolják az alábbiak szerint.

Az MTF grafikon vízszintes tengelyén a képmező középpontjától a képmező sarkáig mért távolság van feltüntetve, full frame érzékelő esetén 0-21,6 mm tartomány, csak APS-C méretű érzékelőhöz használható objektívek esetén Canon gyártónál 0-13,5 mm, Nikonnál, Sonynál, Pentaxnál 0-14,2 mm. Balra, a 0 értéknél van a kép középpontja, a jobb szélénél, azaz 21,6 (full frame) vagy 13,5 (Canon APS-C) vagy 14,2 (Nikon, Sony, Pentax APS-C) mm-nél pedig a kép sarka. Az alábbi képen a full frame esetet láthatjuk.

A függőleges tengelyen a méréskor kapott kontrasztot ábrázolják. Mint fentebb láttuk, a tökéletlen átvitel során a kontraszt úgy változhat, hogy a fekete világosodik (sötétszürke lesz), a fehér sötétedik (világosszürke lesz), emiatt a kettő közötti kontraszt csökken.

A függőleges tengelyen a kontraszt látható, amely utal a képminőségre, mert minél magasabb a kontraszt, annál jobb minőségű a kép. A kontrasztot nem %-ban adja meg a Canon, hanem 1 érték felel meg a 100%-nak, 0,9 a 90%-nak, stb.

A mérést elvégzik az objektív teljesen nyitott rekesze mellett és f/8 rekesznyílás esetén is, valamint változtatható gyújtótávolságú objektív esetén maximális nagy látószögű és maximális tele állásban is.

Az objektív kontrasztját a 10 vonal/mm sűrűségű mérőábrával kapott eredmény jellemzi:

Az alábbiakat láthatjuk:

• A vastag folyamatos kék vonal f/8 rekesz esetén sagittális (átlóval párhuzamos) irányú 10 vonal/mm sűrűségű mérőábrával a kép középpontjától a kép sarkáig kapott eredményt tükrözi, ezek az objektív kontrasztjára jellemző értékek. Minél magasabb az érték, a kontraszt annál jobb. Mint fentebb láttuk, magának a mérőábrának a kontrasztja 1, minél közelebb áll ehhez a kapott eredmény, annál jobb a kontrasztátvitel. A fenti ábrán azt láthatjuk, hogy a kép középpontjában, illetve attól az átló mentén 15 mm-re eltávolodva körülbelül 0,9 a kontraszt, majd tovább haladva a képsarkokig egyre csökken, a sarokban már csak alig több, mint 0,8.
• A vastag szaggatott kék vonal f/8 rekesz esetén meridionális (az átlóra merőleges) irányú 10 vonal/mm sűrűségű mérőábrával a kép középpontjától a kép sarkáig kapott eredményt tükrözi, ezek az objektív kontrasztjára jellemző értékek. Minél magasabb az érték, a kontraszt annál jobb. Mint láthatjuk, a fenti ábra szerinti példán a meridionális irányú vonalak esetén kisebb a kontraszt, és az nem a kép közepén, hanem attól körülbelül 4-5 mm-re a legjobb, és a kép sarka felé haladva nem egyenletesen csökken a kontrasztátvitel, hanem a grafikon hullámzó vonalat ír le, és a kép sarkánál már csak alig több, mint 0,70 a kontrasztátvitel.
• A vastag folyamatos fekete vonal teljesen nyitott rekesz esetén sagittális irányú vonalak esetén mutatja a kontrasztátvitelt, a vastag szaggatott fekete vonal ugyanez meridionális irányú vonalakkal. Láthatjuk, hogy az objektív teljes rekesznyíláson rosszabbul teljesít, mint f/8-nál, mert a fekete görbék a kék görbék alatt haladnak (kisebb a kontraszt). Ez általában a valóságban is így van, az objektívek két-három értékkel szűkebb rekesznyílásnál jobban teljesítenek, mint maximális rekesznyílás esetén.
• Minél vízszintesebbek a vonalak, annál egyenletesebben teljesít az objektív képközépen és a képsarkoknál is.

Az objektív felbontóképességét a 30 vonal/mm sűrűségű mérőábrával kapott eredmény jellemzi, és ez vékonyabb vonalakkal kerül feltüntetésre a grafikonon.

A következőket láthatjuk:

• A vékony folyamatos kék és a vékony szaggatott kék vonal f/8 rekesznyílással, sagittális és meridionális irányú vonalakkal kapott eredményt mutatja a kép középpontjától a képsarkok felé. Minél kisebb a kontraszt csökkenése az átvitel során, azaz minél közelebb van a kontraszt az 1-hez, annál jobb az objektív felbontóképessége. Az ábra példáján azt láthatjuk, hogy sagittális irányú vonalakkal jobb a felbontóképesség, mint meridionális irányúakkal, és a sarkok felé mindkettő esetében csökken a kontrasztátvitel (és ezzel együtt a felbontóképesség).
• A vékony folyamatos fekete és a vékony szaggatott fekete vonal teljes rekesznyíláson, sagittális és meridionális irányú vonalakkal kapott felbontóképesség eredményét mutatja. Az ábrán az látható, hogy teljes rekesznyílásnál rosszabbul teljesít az objektív.
• Minél vízszintesebbek a vonalak, annál egyenletesebben teljesít az objektív képközépen és a képsarkoknál is. A sagittális irányt f/8 rekeszértéknél mutató folyamatos kék vonal a képközéptől körülbelül 15 mm-ig közel vízszintes, ezen a szakaszon egyenletes a felbontóképesség. Teljes rekesznyíláson rosszabb a helyzet, mert képközépen a legnagyobb a felbontóképesség, és a képsarkok felé folyamatosan csökken. Meridionális irányú vonalakkal rosszabb a felbontóképesség, mint sagittális irányúakkal.

A tökéletes objektív MTF görbéje úgy nézne ki, hogy az összes görbe egy vízszintes vonal lenne felül az ’1’-es számnál, a diagram legtetején.

A 19.61 és 19.62 ábrán látható összesen nyolc görbét egy grafikonon szokták ábrázolni az alábbi ábrán látható módon. Az alábbi ábra a Canon EF 28mm f/2,8 IS USM objektív MTF jelleggörbéje.

A vastag fekete és kék vonal az objektív kontrasztját mutatja, a kék f/8 rekesznyílásnál, a fekete teljes rekesznyílásnál, a folyamatos vonal a sagittális, a szaggatott vonal a meridionális irányú vonalak (10 vonal/mm) esetében.

A vékony fekete és kék vonal az objektív felbontóképességét mutatja, a kék f/8 rekesznyílásnál, a fekete teljes rekesznyílásnál, a folyamatos vonal a sagittális, a szaggatott vonal a meridionális irányú vonalak (30 vonal/mm) esetében.

Ez az objektív alkalmas full frame vázra is, a gyártó által megadott, fenti MTF görbe ezen a vázon történő használat esetét mutatja. Mit várhatunk ettől a Canon EF 28mm objektívtől, ha azt Canon APS-C érzékelőt tartalmazó vázon használnánk? Canon APS-C érzékelő esetén az érzékelő középpontjától a sarok 13,5 mm távolságra található, ezért a Canon EF 28mm f/2,8 IS USM objektív MTF jelleggörbéjének vízszintes tengelyén megkeressük a 13,5 mm-nek megfelelő pontot, abból a pontból gondolatban felfelé egy függőleges egyenest rajzolunk, és csak ettől az egyenestől balra eső diagramrészt vesszük figyelembe.

Változtatható gyújtótávolságú objektívek esetén nagy látószögű és tele álláshoz külön MTF jelleggörbe tartozik. Erre is nézzünk egy példát, mégpedig a Canon EF-S 55-250mm f/4-5,6 IS STM objektív MTF görbéjét.

Ez az objektív csak Canon APS-C vázra alkalmas, amelynél a képérzékelő sarkai a középpontjától mérve 13,5 mm-re találhatók, a vízszintes tengelyen tehát a 0-13,5mm távolságintervallum van feltüntetve. A Canon EF-S 55-250mm f/4-5,6 IS STM objektív fényereje (maximális rekesznyílása) 55 mm gyújtótávolságnál f/4, 250 mm gyújtótávolságnál f/5,6. Nézzük a bal oldali, 55 mm gyújtótávolság beállításával készített MTF görbét. A kontrasztra jellemző vastag fekete és kék vonalak mindegyike a kép középpontjától mért 12 mm-es távolságig 0,9 felett halad, azaz csak a képátló utolsó 1,5 mm-én csökkennek kissé a szaggatott vonalak 0,9 alá. Ez azt jelenti, hogy ennél a gyújtótávolságnál az objektív meglehetősen kontrasztos képet vetít. A vastag kék vonalak f/8 rekeszértéknél, a vastag fekete vonalak ebben az esetben f/4 rekeszértéknél (maximális rekesznyílás) mutatják a kontrasztot.

Nézzük meg szintén a bal oldali ábrán az 55 mm-es, nagy látószögű álláshoz tartozó felbontóképességet, azaz a vékony vonalakat. A kék vonalak f/8 rekeszérték esetén, a fekete vonalak teljes rekesznyílásnál, azaz f/4-nél mutatják az objektív viselkedését. A vékony folyamatos kék vonal végig 0,9 felett halad, azaz f/8 rekesz és az átlóval párhuzamos vonalak esetén egészen jó a felbontóképesség. A vékony folyamatos fekete vonal f/4 rekesz és az átlóval párhuzamos vonalak esetén mutatja a kép közepén, illetve attól egyre inkább eltávolodva a sarkok felé objektív felbontóképességét. A kép közepén az érték körülbelül 0,85, majd javulást tapasztalunk a felbontóképesség tekintetében, és a középponttól 10 mm környékén éri el a maximumot, itt értéke majdnem 0,9, ezután meredeken csökkenni kezd, a kép sarkában már csak kb. 0,67 körüli. A vékony szaggatott kék és fekete vonalak f/8 és f/4 rekesznél mutatják a felbontóképesség változását a képátlóra merőleges vonalak esetén. Képközépen f/8-nál az érték igen jó, kb. 0,98, f/4-nél pedig 0,85, majd csökken a felbontóképesség, a két görbe körülbelül a kép közepétől 8 mm-re találkozik, itt értékük 0,7. Ezután végig együtt haladnak a kép sarkáig, körülbelül 11 mm-re a kép középpontjától csökken 0,7 alá, ezután elég meredeken esik a felbontóképesség, a kép sarkában 0,5 az érték.

A jobb oldali grafikon 250 mm-es tele állásban mutatja a viszonyokat. Ekkor a teljes rekesznyílás f/5,6 ennél az objektívnél. A fentiekhez hasonlóan kielemezhetjük ezt az ábrát is, én ezt nem teszem meg, csak a végkövetkeztetést írom le. Tele állásban mind a kontraszt, mind a felbontóképesség tekintetében a képátlóval párhuzamos vonalakkal jobban (folyamatos vonalak), a képátlóra merőlegesekkel pedig rosszabbul (szaggatott vonalak) viselkedik a nagy látószögű álláshoz képest.

Felmerülhet a kérdés, hogy ezekből hogyan tudjuk megállapítani például a 135 mm-hez tartozó értékeket. Sehogyan sem. Ugyan feltételezhetjük, hogy a közbülső gyújtótávolság-értékeknél kapott görbe valahol a két szélső gyújtótávolságnál kapott érték között helyezkedik el, de ez nem biztos, hogy így van. Amikor gyújtótávolságot változtatunk, akkor az objektív belsejében egy vagy több lencsecsoport mozdul el, és nem lehet tudni, hogy a lencsecsoport elmozdulásának milyen hatása van a képminőségre.

Az MTF görbe tehát azt a célt szolgálja, hogy segítségével az objektív teljes nyílásánál és f/8 rekesznyíláson következtethessünk az objektív felbontóképességére és kontrasztjára – az objektív által vetített képet vizsgálva – a kép középpontjában, illetve attól távolodva a kép átlója mentén egészen a kép sarkáig.

Milyen egyéb következtetéseket vonhatunk le az MTF görbe segítségével? Nézzük meg ezt is röviden.

Nézzük meg a fenti ábrán látható MTF görbét. Az alsó, a felbontóképességet ábrázoló görbe lefutása képmezőelhajlásra utal. Erre a hullámosságából lehet következtetni. A legnagyobb élesség a kép középpontjában látható, majd fokozatosan csökken a felbontóképesség a képközéptől mérve 10 mm-ig, majd ismét növekszik körülbelül 14 mm-ig, majd ismét csökken. A görbe ilyen lefutása hullám alakú képmezőelhajlásra utal. A kontraszt változása is követi nagyjából a felbontóképesség változását, ahol gyengébb a felbontóképesség, ott kisebb a kontraszt is. Egy ilyen objektív esetében nagyszerű élességet látnánk a képmező közepén, majd ez fokozatosan csökkenne a képközéptől eltávolodva, majd ismét javulást tapasztalnánk az élesség tekintetében, amely a képközéptől körülbelül 14 mm-re érné el a helyi csúcsát, majd ezután jelentősen csökkenne az élesség.

Vizsgáljuk meg a Canon EF 50mm f/1,8 STM objektív MTF görbéjét.

Az 1-essel jelölt zöld és piros nyilakkal határolt részen nem válik szét nagyon a meridionális és a sagittális felbontóképességet mutató görbe egymástól. Ez azt jelenti, hogy teljes rekesznyílásnál a kép középpontjától körülbelül 17 mm-ig nem kell számítanunk számottevő asztigmatizmusra és oldalirányú színhibára.

Ezután azonban, a 2-essel jelölt részen élesen szétválik ugyanaz a két görbe, tehát a képsarkok környékén már számíthatunk asztigmatizmusra és oldalirányú színhibára.

A 4-essel jelölt helyen szintén élesen szétválik az f/8 rekeszérték esetén a felbontóképességet reprezentáló görbe, a sarkokban szintén számíthatunk asztigmatizmusra és oldalirányú színhibára. Előtte nem nagyon távolodik el egymástól a két görbe.

A 4-essel jelölt nyíl előtti szakaszon az f/8 rekeszértéknél felvett felbontóképesség görbe kissé hullámzó, amely némi képmezőelhajlásra utalhat.

Képzeljük el, hogy fel szeretnénk venni egy MTF görbét. Az objektívet felszereljük a mérőberendezésre, maximális rekesznyílást állítunk be, és gondosan beállítjuk a kép közepére a maximális élességet. Felvesszük a görbét, és látjuk is, hogy a kép közepén kaptuk a legnagyobb felbontóképességet. Ezután lerekeszeljük az objektívet f/8-ra, az élességen nem állítunk, és ismét felvesszük a görbét. Ha ezen a görbén azt látjuk, hogy a maximális felbontóképességet nem a kép közepén kapjuk, akkor az fókuszsík eltolódásra utalhat.

Nézzük meg az 1-essel jelölt zöld nyílnál, hogy teljes rekesznyílásnál a maximális felbontóképesség a kép középpontjában van, utána esik a görbe. Majd nézzük meg a 3-assal jelölt nyilaknál az f/8 rekeszhez tartozó felbontóképességeket. A zöld nyílnál láthatjuk, hogy már nem a kép középpontjában van a legnagyobb felbontás, hanem attól kissé távolabb, a piros nyílnál. Ez fókuszsík eltolódásra utalhat.

Az MTF görbén azt is láthatjuk, hogy ennek az objektívnek f/8-ra rekeszelve hatalmas mértékben megnő a teljesítménye. Ez abból látszik, hogy a vékony (felbontóképesség) vonalak sokkal feljebb tolódtak, és sokkal közelebb vannak a vízszinteshez, nem konyulnak annyira lefelé. És a kontraszt is nagyon jó lett a teljes képmezőn.

Röviden összefoglalva tehát annál jobb az objektív teljesítménye felbontóképesség és kontrasztátvitel szempontjából is, minél magasabban (feljebb) megy a görbe a grafikonon, minél vízszintesebb a vonal, és az összetartozó meridionális és sagittális irányú vonalak átvitelét ábrázoló vonalak minél közelebb helyezkednek egymáshoz (nem válnak túlságosan szét).

A Canon szerint ha a kontraszt értéke az MTF görbén legalább 0,6, akkor a képminőség teljesen kielégítő, ha 0,8 vagy afeletti, akkor ebből a szempontból az objektív kiváló. A felbontóképesség tekintetében nem adnak meg irányadó értékeket.

A Canon ezt állítja: „A Canon optikai tervezői szerint minél közelebb vannak a sagittális és a meridionális vonalak (folytonos és szaggatott vonalak) egymáshoz, annál természetesebb a lencse háttérelmosása.” Első olvasásra ez kételyt ébreszt bennem amiatt, hogy ez ilyen egyszerű lenne, de nem tudom semmi alapján cáfolni ezt. Biztosan igazuk van.

Sajnos a Canon 2018-ban, az RF szabványú objektívek megjelenésekor megváltoztatta az objektívekhez mellékelt MTF görbe tartalmát. Attól kezdve csak a teljes rekesznyíláshoz tartozó MTF görbéket hozzák nyilvánosságra, az f/8 rekeszértéknél készülteket nem. Ettől kezdve mindössze négy görbét láthatunk:

Az RF 50mm f/1,8 STM objektív az EF 50mm f/1,8 STM objektív Canon R vázhoz alkalmas változata. Az EF változat régi módszerrel mért MTF görbéje az előző ábrán látható, azon még nyolc görbét ábrázoltak. Ezen az ábrán feketével a kontrasztot, zölddel a felbontóképességet ábrázolták, mindkettőt teljes nyílásnál.

A probléma ezzel csak az, hogy az újabb MTF görbéből az objektív lerekeszelésekor várható viselkedésére semmilyen módon nem lehet következtetést levonni.

Tekintettel arra, hogy a Canon nem mérésekkel készíti az objektívjeinek MTF görbéit, hanem az objektív tervezési adataiból számítógépes szimulációval, én inkább azt vártam volna, hogy nem lecsökkenti az MTF görbék információtartalmát, hanem megnöveli azt. Valószínűleg minimális költséggel megtehetné, de nem teszi. Persze, tudom, ez is csak a vásárlókért van. Hogyne… A Nikon eddig is csak az objektív teljes rekesznyíláson történő viselkedését bemutató (a fenti ábrához hasonlóan „négygörbés”) MTF görbét tett közzé, rekeszelt állapothoz tartozót egyáltalán nem. Nem gondoljuk tán, hogy a Canon jobban használható MTF görbét tesz közzé, amin jobban láthatók lesznek esetleg az objektívek hiányosságai, a Nikon meg „eltitkolja” ezeket? A hiányosságok így is, úgy is ott vannak, azok nem a görbéktől függenek. De azért illene minden gyártónak minél teljes körűbb tájékoztatást adni a termékeiről. Valahogy elfogadhatatlan számomra, hogy a használhatóbb információt most már (értsd: napjaink fejlettségi szintjén) egyszerűen elő lehetne állítani, mégis titkolják. Azért sem érthető ez, mert rekeszelve általában javul az objektívek teljesítménye. Nem is tudom, hogy mit mondjak.

Én azt várnám, hogy fix gyújtótávolságú objektív esetén teljes rekesznyíláson, és minden beállítható szabványos rekeszértékkel készüljön egy-egy diagram, változtatható gyújtótávolságú objektív esetén pedig ugyanezt minden, az objektíven jelölt gyújtótávolság-értéknél. Véleményem szerint ennek előállítási költsége nulla lenne az objektív tervezési, gyártáselőkészítési költségeihez képest, mégsem tájékoztatják a napjainkban elvárt szinten a vásárlót. Persze a Nikon se jobb ebből a szempontból.

Mit nem lehet látni az MTF görbén? Sajnos sok mindent nem lehet látni, az „egyszerűsített” változaton még inkább nem.

• Az objektív torzítása, a kóma, a színhiba, és egyéb hasonló hibák, a peremsötétedés, stb.
• Csak egy felvételi távolság szerinti adatok láthatók a görbén, viszont a gyakorlatban a legkülönbözőbb felvételi távolságból fényképezünk.
• A változtatható gyújtótávolságú objektívek viselkedéséről az MTF görbe csak a zoom szélső állásaiban ad némi információt, a szélső állások közötti viselkedésről semmilyen információ nem áll rendelkezésre.
• Az újabb diagramon egyáltalán nem látható, hogy milyen előnyökkel jár, ha rekeszeljük az objektívet.
• Nem látszik az egyes objektívpéldányok közötti különbség. A gyártási szórás miatt kisebb különbségek lehetnek az egyes példányok között. Minden egyéb teszt esetén is csak a vizsgált példány tulajdonságai tükröződnek a kapott eredményben.

Szerencsére vannak tesztoldalak, ahol láthatók az objektívek mérési eredményei. Ezekből a mérési eredményekből talán több információhoz lehet jutni. Ilyen például az https://www.opticallimits.com, vagy a https://www.dxomark.com. Erről később még írok.

Más gyártók általában másfajta MTF görbét készítenek. Az alapelv nyilván ugyanaz, mint a Canon esetében, de a tesztelésnél használt ábra vonalsűrűsége, a tesztelésbe bevont rekeszértékek eltérőek lehetnek. Az itt leírtak alapján már egyszerű lesz más gyártók MTF görbéit értelmezni.

Az MTF görbe nem teszi feleslegessé az objektívvel készült sok kép nézegetését, ha objektívet szeretnénk vásárolni. Azt semmi sem helyettesítheti.

Hogyan állapíthatjuk meg objektívünk „édes pontját”?

Az „édes pont” (sweet point) vagy „édes folt” (sweet spot) kifejezés az angol nyelvben szokásos, jobb magyar kifejezést nem tudok helyette, magyarul legfeljebb körülírni tudjuk ezt a fogalmat. Hogyan állapíthatjuk meg azt a rekeszértéket, vagy rekeszérték-tartományt, amelynél objektívünk a legélesebb képet adja? Ez a kérdés lényege. Természetesen abban a síkban nézzük az élességet, amelyet élesre állítottunk. Itt nem valamiféle felbontóképességről beszélünk (bár nem független tőle a téma), hanem az elkészült képet nézve állapítjuk meg azt a rekeszértéket (vagy tartományt), amelynél legélesebbnek látjuk a képet.

Ismert dolog, hogy az objektívek többsége nem egyformán éles képet ad a választott rekeszérték függvényében. Általában az a jellemző, hogy teljes rekesznyíláson lágyabb, kevésbé éles képet kapunk, majd ahogy zárjuk a rekeszt, egy ideig élesedik a kép, és bizonyos rekeszértéknél elérjük az élesség maximumát, majd tovább zárva a rekeszt a kép ismét lágyulni kezd. Ez utóbbi lágyulásban a fényelhajlásnak is szerepe van.

A célunk az, hogy megállapítsuk az adott objektívhez azt a rekeszértéket, amelynél a legélesebb képet kapjuk.

Tudjuk, hogy egy adott rekesznyílás esetén az élesség nem homogén a teljes képmezőn. Általában a képmező közepén a legnagyobb, és a képszélek, képsarkok felé csökken. Az élesség mértéke esetleg attól is függhet, hogy milyen távolra állítottuk az élességet. Egyes objektívek a közeli tartományban teljesítenek jobban, mások a távoli tartományban.

Az általános tapasztalat azt mutatja, hogy sok esetben a legtágabb rekesznyíláshoz képest 1-2 egész értékkel kell zárni a rekeszt ahhoz, hogy megkapjuk a legélesebb képet, de ez nem minden esetben van így, akkor járunk el helyesen, ha minden objektívünk esetén megállapítjuk annak „édes pontját”.

Az „édes pont” megállapítására a korábban ismertetett MTF jelleggörbe nem alkalmas, mert azon csak teljes nyíláson és legfeljebb f/8 rekeszérték esetén láthatjuk az objektív viselkedését. Tesztelésnél az objektíveket általában többféle rekeszérték mellett is vizsgálják, és a kapott eredmény iránymutatást adhat az „édes pont” megállapítása tekintetében. Mérési eredményeket is tartalmazó teszteket találhatunk a már említett dxomark.com, opticallimits.com, ephotozine.com, és egyéb weboldalakon. Ezeket megnézve egyértelműen megállapíthatjuk objektívünk édes pontját.

Az alábbiakban nézzük meg példaképpen az https://www.ephotozine.com oldalról a Canon EF 50mm f/1,8 STM objektív teszteredményeit mutató ábrákat, és nézzük meg, hogy abból hogyan lehet megállapítani objektívünk édes pontját.

A tesztelést Canon EOS 5D Mark III 22 MP-es full frame vázzal, tesztábra lefényképezésével végezték, és Imatest szoftverrel értékelték ki. A kapott eredmény szempontjából nem mindegy, hogy milyen képpontméretű vázzal tesztelnek.

Nézzük meg témánk szempontjából a legfontosabb ábrát, amely a felbontóképességet mutatja.

A bal oldalon a függőleges tengelyen a felbontóképesség-értékek minősítése látható. Az „Excellent” vonala felett kiváló, a „Good” vonala felett jó, a „Fair” vonala felett közepes, a „Poor” vonal felett gyenge, az alatt rossz minőséget jelent.

A kék oszlop a kép közepén, a zöld oszlop a kép sarkaiban kapott eredményt mutatja, a piros oszlop pedig a kettő valamilyen módon súlyozott átlagát. Ez utóbbival ne foglalkozzunk, valójában a másik kettő a fontos.

A vízszintes tengelyen a rekeszértékek vannak feltüntetve.

Egyszerű ránézésre megállapíthatjuk, hogy felbontóképesség tekintetében ezen a vázon a képmező közepét tekintve az objektív f/2,8 és f/8 rekesztartományban teljesít a legjobban, mert meghaladja a kiváló értéket. A kép sarkainál a rekesz szűkítésével együtt nő ebben a tartományban a felbontóképesség. Az f/2,8-f/5,6 tartományban értéke jó, f/8 esetén kiváló. A kép közepén f/8 rekesznél ugyan csökken egy kicsit a felbontóképesség, de még mindig kiváló. Ha f/11 rekeszértéket választunk, akkor a képmező közepén és a képsarkokban is egyaránt a kiváló és a jó határán van a felbontóképesség.

Hogy ezek közül melyiket válasszuk, az a szándékunktól is függ.

• Ha kis mélységélességet szeretnénk középen kiváló felbontóképességgel, és nem baj, ha a sarkokban a jó szintnél csak kicsivel magasabb az érték, akkor válasszunk f/2,8 rekeszt.
• Ha a sarkokban kissé nagyobb felbontóképességet szeretnénk, akkor választhatunk f/4 rekeszt.
• Középen a legmagasabb felbontóképességet f/5,6-nál kapjuk, itt a sarkokban is csak egy kicsit marad el a kiváló szinttől.
• A legegyenletesebb a felbontóképesség f/8 rekeszérték esetén, mind a sarkokban, mind középen meghaladja a kiváló határát.

Ez a diagram a kontrasztról semmilyen felvilágosítást nem ad, fentebb azonban a Canon MTF görbéjén láttuk, hogy f/8 rekeszértéknél kiváló kontrasztja van ennek az objektívnek, és minden bizonnyal így van f/5,6-nál is.

Az ephotozine.com oldalon ezen kívül még egy színhiba grafikont láthatunk.

A színhiba értéke mérsékelt, minden rekeszérték esetén 1 képpont szélesség alatt marad, a kép közepét figyelembe véve (piros oszlopok) a legjobb az f/1,8-f/5,6 tartományban, a kép sarkainál (kék oszlopok) pedig az f/4-f/8 tartományban.

Mi a helyzet, ha ezt az objektívet APS-C vázon szeretnénk használni? Hogyan lehet a full frame váz teszteredményeiből következtetni az APS-C vázon tapasztalható viselkedésre? Erre nem olyan könnyű válaszolni. Azt biztosan lehet állítani, hogy a képsarkoknál a felbontóképesség APS-C vázon kevésbé fog elmaradni a képközépen tapasztalttól. Általánosan azt lehet még tudni, hogy a full frame vázon nagyszerűen teljesítő objektívek a kisebb képpontméret miatt sok esetben kevésbé jól teljesítenek APS-C vázon, azonban ezen nem szabad görcsölni, mert amatőr célra sok esetben jól megfelelnek, hiszen általában nem akarunk nagy méretű nyomatot készíteni.

Akit közelebbről is érdekel a téma, a dxomark.com oldalon részletes teszteredményeket láthat egy adott objektív különböző vázakon tapasztalt teljesítőképességéről. Ezek segítségünkre lehetnek az édes pont megállapítása esetén is. Ezeken az ábrákon sok esetben az adott paraméternek a képmező teljes területén történő megoszlása is látható. A dxomark.com oldalon a fenti objektívet Canon EOS 750D 24 MP-es APS-C vázon megnézve egyértelműen látszik, hogy ezen a vázon f/5,6 rekesznél a legjobb a teljes képfelületen az élesség, f/8 rekesznél egyértelműen romlik a teljes képfelületen, f/4-nél pedig csak a sarkokban romlik kissé.

Tesztfelvételek készítésével saját magunk is megállapíthatjuk objektívjeink „édes pontját”. A felvételeket rekeszprioritás (Av vagy A) üzemmódban, alacsony ISO beállításával készítjük el. A fényképezőgépet helyezzük stabil állványra, az élességet az első felvétel elkészítése előtt állítsuk be, és a továbbiakban ne változtassunk rajta. Az első képet teljesen nyitott rekesznél készítsük el, majd a következő „egész” rekeszértékekkel is készítsünk néhány felvételt, APS-C vagy M4/3” érzékelő esetén f/11-ig, full frame váz esetén egészen f/22-ig is elmehetünk. Változtatható gyújtótávolságú objektív esetén az objektíven jelölt minden gyújtótávolság-érték esetén készítsük el a tesztfelvételeket.

Az elkészült képeket számítógép segítségével értékeljük ki, mégpedig úgy, hogy a monitoron megnézzük a képeket 100% nagyításban. Minden elkészített képet áttanulmányozunk, és megállapítjuk, hogy melyik kép élessége tetszik a legjobban, végül megnézzük, hogy a legjobban tetsző kép milyen rekesznyílással készült. Zoomolható objektív esetén minden egyes, az objektíven jelölt gyújtótávolsághoz megállapítjuk az édes pontot.

A fentiek célja az, hogyha a lehető legélesebb képet szeretnénk elkészíteni, akkor tudjuk, hogy milyen rekeszértéket kell beállítanunk. Ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy más esetekben, amikor nem a maximális élesség a fontos, hanem mondjuk a mélységélesség szempontja az elsődleges, ne használhatnánk más rekesznyílást.

Az alábbi táblázatban láthatjuk néhány általam is használt objektív „édes pontját”, az itt látható értékek valamennyire támpontot jelenthetnek az Olvasónak is.

Fotózásról amatőröknek - tartalomjegyzék

Oldal tetejére

Főoldal