2.9 Egyszerűség, letisztultság

Kuszaság, zavaró összevisszaság helyett igyekezzünk kevés képelemmel, letisztult kompozíciót létrehozni, amelyen nincsenek felesleges, zavaró elemek.

Itt is igaz, hogy a kevesebb több. Sokszor hatásosabb, ha a lényegre koncentrálva, szűkebb képkivágással készítjük el a képet.

Azt a folyamatot, amelynek során minden felesleges képelemet „eltüntetünk” a képről, egyszerűsítésnek (redukciónak) nevezzük. A cél az, hogy a képen lehetőleg ne legyen semmilyen felesleges vagy zavaró képelem.

Most bizonyára többen felkapták a fejüket, hiszen a fotózás helyszíne többnyire adott, azon nem lehet változtatni. A témától való távolság, a nézőpont és a gyújtótávolság megváltoztatásával ennek ellenére sok esetben célt érhetünk. Legfeljebb nem onnan és nem úgy kell lefényképezni a témát, ahogy először eszünkbe jutott. Ha sehogyan se tudjuk – szűkebb képkivágással, más nézőponttal, utólagos retusálással sem – eltüntetni a felesleges elemeket, akkor kénytelenek leszünk átmenetileg elengedni a témát. Azért mondom, hogy csak átmenetileg, mert később adódhat olyan környezet, lehetőség, ahol el tudjuk készíteni a kívánt képet, például megrendezett jelenet formájában.

Nem mindig igaz, hogy kevés képelemből kell állnia a képnek. Amikor a téma környezetét is meg szeretnénk jeleníteni, akkor nem alkalmazunk szűk képkivágást. Ebben az esetben is a téma és az elérni kívánt hatás a mérvadó.

Az egyszerűség speciális esete a minimalizmus. Ez az irányzat minimális számú képelemmel igyekszik hatást elérni.

2.10 Harmadolás, aranymetszés, arany spirál, arany háromszög

Az itt tárgyalt esetekben nem középre komponáljuk a témát, hanem kissé oldalra, amely némi feszültséget visz a képbe annak ellenére, hogy az alábbi szabályok alkalmazásával alapvetően harmonikus kompozíciókat kapunk. A kompozíciós szabályokat nem szabad túl mereven értelmezni, ezért itt sem arról van szó, hogy hajszálpontosan a szabály szerinti helyre kell helyeznünk a képelemet, hanem nagyjából oda.

2.10.1 Harmadolás

A képmező felosztásának legegyszerűbb esete a harmadolás. Ha ennek segítségével komponálunk, akkor képünk harmóniát, nyugalmat áraszt. Az alábbi ábrának megfelelően harmadoljuk a képmező oldalait.

Ennek segítségével úgy komponálunk, hogy a kép fontos eleme a harmadolóvonalak metszéspontjainak egyikére essen, és/vagy egy fontos függőleges képelem az egyik függőleges osztóvonalra, és/vagy egy fontos vízszintes képelem valamelyik vízszintes osztóvonalra.

A fenti képen a templom a harmadolóvonalon helyezkedik el.

A levél a harmadolóvonalak metszéspontjában látható.

Ezen a képen a lány szemei majdnem pontosan a harmadolóvonalon vannak, illetve egyik szeme majdnem pontosan a harmadolóvonalak metszéspontjában van.

A modell egyik szeme pontosan a harmadolóvonalak metszéspontjában látható.

2.10.2 Aranymetszés (aranyarány)

Az aranymetszés tulajdonképpen egy arányt jelöl. Ezt az arányt aranyaránynak is nevezzük. Már korábban megfigyelték, hogy ez az arány a természetben is számos esetben előfordul. Ezt az arányt alkalmazva nyugalmat, természetes egyensúlyt árasztó, harmonikus kompozíciót érhetünk el.

Aranymetszés (aranyarány) esetében két távolság arányáról beszélünk. Van egy szakaszunk, amelyet úgy osztunk két részre, hogy a két rész hosszának összege úgy aránylik a hosszabb rész hosszához, mint a hosszabb rész hossza a rövidebb rész hosszához. Ez akkor következik be, ha az egyik rész hossza 1,618-szerese a másiknak. Ez az aranymetszés aránya, amelynek jele Φ. Tehát Φ=1,618.

Van egy szakaszunk, amelyet a fenti ábrán láthatunk. Ezt az aranymetszés szerint osztottuk két részre az egyik rész hossza „a”, a másik rész hossza „b”, a szakasz teljes hossza „a + b”. Mivel a szakaszt az aranymetszés szabálya szerint osztottuk két részre, igaz a következő összefüggés:

Φ=a:b=(a+b):a=1,618

A lényeg az, hogy aranymetszés esetén a hosszabb szakasz hossza 1,618-szerese a rövidebb szakasz hosszának.

Ezt felhasználhatjuk például a kép oldalarányaként, amikor a hosszabb oldal 1,618-szorosa a rövidebb oldalnak, de nem ez a leggyakoribb felhasználása, hanem a képmező felosztása.

A képmezőt függőlegesen és vízszintesen is feloszthatjuk az aranymetszés szabálya szerint, mint az alábbi ábrán látható.

Az ábrán a képmező vízszintes és függőleges oldala az aranymetszés szabálya szerint van három részre osztva. Ez azt jelenti, hogy bármely oldalt tekintve, ha a két szélső hosszabb részt 1 egységnek tekintjük, akkor a középső rövidebb rész hossza 0,618 egység. A képmező alsó oldalát az „A” metszéspont úgy osztja két részre, hogy a képmező bal oldali szélétől 1 egységnyire, a jobb szélétől 1,618 egységnyi távolságra van, tehát érvényesül az aranymetszés szabálya. A „B” pont hasonlóan osztja két részre ugyanezt az oldalt. Ehhez hasonlóan van három részre osztva a képmező függőleges oldala is.

Az aranymetszés szerinti felosztást a harmadoláshoz teljesen hasonlóan alkalmazzuk.

2.10.3 Arany spirál, arany háromszög

A következő segédeszköz a képmező felosztására az úgynevezett arany spirál (Fibonacci spirál). Ezzel részletesebben nem foglalkozom, akit jobban érdekel, könnyen utána tud nézni. A spirál az alábbi ábrán látható.

A spirál a képmezőben négyféle helyzetben helyezkedhet el, nemcsak az ábrán látható módon, hanem „fejjel lefelé” is, valamint mindkettő esetben függőleges tükrözéssel megcserélhetjük a jobb és bal oldalt. Segítségével úgy komponálhatunk, hogy a spirál kicsire összecsavarodó részéhez komponáljuk például a modell szemét.

Arany háromszög esetén a képmező átlójáról merőlegeseket bocsátunk a képsarkokhoz, és a metszéspontokat használhatjuk a komponáláshoz.

Természetesen a másik átlót ehhez hasonlóan alkalmazhatjuk.

Hogyan tudjuk a téma kívánt elemét a megfelelő pontba helyezni fotózás közben? Ehhez sok fényképezőgép a hátoldali kijelzőn vagy az elektronikus keresőben segítséget ad azáltal, hogy megjeleníthetjük a kívánt felosztó vonalakat, vagy a spirált. Ezt általában a menüben kapcsolhatjuk be.

Fel szeretném hívni a figyelmet egy sokak által elkövetett hibára. A harmadolás egy könnyen érthető, könnyen alkalmazható szabály, ezt mindenki könnyen megtanulja, és azzal követi el a hibát, hogy mindig ezt alkalmazza. Ezzel sematikussá, „egyformává” válnak a fotói.

Minden szabályt akkor kell alkalmazni, amikor összhangban van a témával és a fotós szándékával. Nem lehet mindig egy kiragadott szabály alapján komponálni.

2.11 Középre komponálás, szélre komponálás

Az imént még arról írtam, hogy ne középre komponáljunk, azonban ez sem egy mindenáron betartandó szabály. A kezdők által leggyakrabban elkövetett komponálási hiba az, hogy mindent a képmező közepére akarnak helyezni. Ez sokszor nem szerencsés, vannak azonban olyan esetek, amikor ez indokolt. Három ilyen területet említek meg, de ezek sem kizárólagosak, más esetben is jó és indokolt lehet középre helyezni a főtémát.

• Ha olyan képet készítünk, amely a szimmetriáról szól. Ez az elrendezés egyértelmű, könnyen befogadható a szemlélő számára.
• Ha a távlati perspektíva érzékeltetése során a szemlélő tekintetét szándékosan a kép közepére irányítjuk. Így nem lesz unalmas a kompozíció.
• Közelfényképezéskor is néha indokolt lehet a középre komponálás.

De számos, ezektől eltérő esetben is lehet létjogosultsága, erre a továbbiakban is láthatunk példákat.

Azt is figyelembe kell venni, hogy a téma mennyire tölti ki a képmezőt. Ha nagy méretben fotózzuk le a témát, akkor szinte nincs is lehetőség máshová helyezni. A lenti képen a lány középen van, és teljesen kitölti a képmezőt.

Sokszor előnyös, ha a témát kimozdítjuk a középpontból, mert az egy kis feszültséget ad a képhez. Akár a képmező szélének közelében is elhelyezhetjük.

Mi alapján dönthetjük el, hogy hová helyezzük az adott elemet? Erre nem lehet szabály megalkotásával válaszolni. Most felejtsük el a harmadolást és más hasonló szabályokat, és mérlegeljünk más szempontok alapján.

Megfontolhatjuk például az alábbiakat:

• Mekkora helyet hagyjunk a téma körül, hogy kellően tágas tér vegye azt körül?
• Hová helyezzünk el egy adott képelemet úgy, hogy minden egyéb szükséges képelem ráférjen a képre?
• Hogyan lehet a képet a legérdekesebbé tenni?
• Hogyan fog mozogni a szemlélő szeme a képen?
• Hol vannak szemet vonzó pontok?

És még egyéb hasonló kérdéseket is feltehetünk.

2.12 Kivágás

Már a kép elkészítésekor arra kell törekedni, hogy jól komponált kép szülessen. Erre bizonyos esetekben nincs lehetőség a helyszín adottságai miatt. Később azonban úgy láthatjuk, hogy kivágással javítani lehet az elkészült képen.

A kivágás nagyszerű kompozíciós lehetőséget ad a kezünkbe. Egyrészt levághatjuk a kép zavaró vagy feleslegesnek ítélt részeit, másrészt különböző képkivágással más és más hatású képet készíthetünk.

A vágás eszköze a képszerkesztő program, ez a legegyszerűbb műveletek egyikének számít a program használata során.

JPEG formátumú kép vágásához mindig az eredeti kép másolatát használjuk, mert így az eredeti kép változatlan formában megmarad. A nyers fájlokat a feldolgozó programok változatlan formában megőrzik, ezért RAW formátum esetén nincs szükség másolat készítésére a szerkesztéshez.

Például a fenti képet sikerült elkészítenünk. Bal oldalon és talán felül is túl nagy a fekete terület, a kép jobb szélénél felesleges képelemek vannak, és lent bal oldalon látható a zöld színű virágláda széle. Nézzük meg, hogy a felesleges részek levágásával jobb képet kaphatunk-e.

Itt láthatjuk az eredményt. Máris valamivel jobb lett.

Bátran éljünk tehát a kivágás lehetőségével, mert így (bizonyos korlátok között) lehetővé válik átkomponálnunk az elkészült képet, megkísérelhetünk esetleg nem jól sikerült képünkből is kihozni valamit.

A kivágás szempontjából természetesen előnyös, ha gépünk elég nagy felbontás mellett is jó minőségű képet készít.

Vágás közben tisztázhatjuk önmagunk számára is, hogy mit szeretnénk elérni a művelet során. Gondoljuk át, hogy mi a kép legfontosabb üzenete, és csak azok a képelemek maradjanak a képen, amelyek ezt az üzenetet erősítik. Az egyéb képelemeket távolítsuk el, mert azok feleslegesek, és csak elvonják a néző figyelmét.

Bátran merjünk vágni, a túlzott biztonságra törekvés nem mindig előnyös.

Döntsük el, hogy alkalmazni szeretnénk-e a harmadolás szabályát vagy az aranymetszést, és ha igen, akkor a kép fő elemét helyezzük valamelyik osztóvonalra vagy azok metszéspontjába.

Sokszor azt mondjuk, hogy a kevesebb néha több. Általában ez így is van, azonban bizonyos esetekben, például tájképek vagy környezeti portrék esetén jobb, ha többet mutatunk a környezetből.

Környezeti portrénak olyan portrét nevezünk, amelynél a modell környezetének is fontos szerepe van, ezért a modell szűkebb vagy akár tágabb környezete is látható a képen. Ilyen esetekben inkább azt kell megkérdezni magunktól, hogy elég sokat meghagytunk a képből?

2.13 Keretezés

A képmező széle mintegy keretként határolja képünket, de ebben a részben nem erről lesz szó, hanem arról a kompozíciós fogásról, amikor szándékosan valamilyen keretszerű dolgot hozunk létre a kép témája körül. A keretezés jobban a témára irányítja a figyelmet, erősíti a téma kiemelését, elválasztja a témát a körülötte lévő dolgoktól, és mélységet is ad a képnek.

Keretezés során valamin keresztülnézve látjuk a témát, például egy fa lombkoronája által alkotott íven keresztül, az előtéreben elhelyezkedő növény levelein keresztül, esetleg egy ajtókereten vagy ablakon keresztül. Számtalan lehetőség közül választhatunk. A keret lehet természetes, vagy mesterséges. Például a növények természetes keretet alkotnak, egy ajtókeret pedig mesterségeset.

A keret anyagát tekintve lehet

• természetes (például növényzet), vagy
• mesterséges (például ajtókeret).

A keret alakja szerint két csoportot különböztethetünk meg:

• A geometriai alakzat formájú keretek erős hatást válthatnak ki. Az ilyen keret lehet négyzet vagy téglalap alakú (ajtókeretek, ablakok), kör alakú (kör alakú ablakon átnézve), vagy boltíves.
• A másik csoportot a természetes keretek alkotják, fa ágai, lombjai, levelek, virágok, stb.

Nézzünk néhány alapvető szempontot a keretezés megvalósításához:

• Az ilyen kép főtémája nem a keret, hanem a kereten belül lévő valami, ezért magának a témának is érdekesnek kell lennie.
• Nem a keretnek, hanem a témának kell élesnek lennie, ezért a témára állítjuk az élességet.
• A keret ne legyen túl világos, mert akkor hajlamos elvonni a szemlélő figyelmét a tulajdonképpeni témáról. Inkább sötét keretet alkalmazzunk.
• Lehetőleg egyszerű, letisztult keretet válasszunk.

Abban az értelemben mindig keretezünk, hogy a téma fő eleme köré mindig egyéb elemeket helyezünk, amelyek nagymértékben befolyásolhatják a kép hatását.

Kompozíció - tartalomjegyzék

Oldal tetejére

Főoldal