2.31 Vizuális súly

Többnyire kiegyensúlyozott kompozíció létrehozása a célunk. Ennek elérése érdekében komponáláskor figyelembe kell venni az egyes képelemek vizuális súlyát.

Minden képen vannak fontos és kevésbé fontos képelemek. Az a legjobb, ha csak fontos képelemek vannak, és a lényegtelenektől sikerül megszabadulnunk.

Egy képelem fontosságát nem feltétlenül a mérete határozza meg, hanem inkább az, hogy mennyire találjuk érdekesnek, mennyire vonzza magához a tekintetünket, és mennyi ideig nézzük. A fontosabb képelemeknek nagyobb vizuális súlyt tulajdonítunk. Minél fontosabb egy képelem, annál nagyobb a vizuális súlya. Számos képen találkozhatunk olyan, akár kisebb képelemmel, amely döntő fontosságú a kép hatása szempontjából. A vizuális súly is a néző figyelmének megragadásáról szól.

Az egyes képalkotó elemeknek vizuális hatásuk alapján vizuális súlyt tulajdonítunk. A vizuális súly a képelem fontosságát jelzi. Egyes képelemek nagyobb, erősebb hatásúak más képelemekhez képest. Annak a képelemnek nagyobb a vizuális súlya, amely jobban érdekel bennünket, jobban vonzza, jobban leköti a tekintetünket, és amelyet hosszabb ideig nézünk.

A vizuális súlyt tulajdonképpen vizuális hangsúlynak is értelmezhetjük, a hangsúlyosabb képelemnek nagyobb a vizuális súlya. Ha megértjük egy kép különböző elemeinek vizuális súlyát, akkor felhasználhatjuk azt képeink megkomponálásakor, hiszen – bizonyos korlátozó tényezők figyelembevételével – rajtunk múlik, hogy mely képelemeket komponáljuk bele a képmezőbe, és melyeket hagyjuk le.

2.31.1 Világos és sötét tónusok

Általánosságban elmondható, hogy a sötétebb képelemnek nagyobb a vizuális súlya, de ez sem minden helyzetben érvényes szabály, mert a körülmények is számítanak.

A lenti képen nem sok kapaszkodót kap szemünk, pasztell színek, kevés éles terület, kis kontraszt, nem nagyon van olyan rész, amely „elkapja”, és ott tartja szemünket. Ez azt jelenti, hogy ezen a képen nagy vizuális súlyt képviselő képelem nem található.

Az alábbi fotón a víz részleteket is tartalmazó sötét környezete jelentős vizuális súllyal bír.

Ezen a képen a sötét sziklák jelentős vizuális súllyal bírnak.

A következő képen nagy fekete terület található, ezért azt hihetnénk, hogy annak van a legnagyobb vizuális súlya. Azonban ez nem így van, mert a virág jól meg van világítva, színe miatt is jól kiemelkedik a környezetéből, részleteket is tartalmaz, ezért az jelenti a kép fő vizuális súlyát. A nagy fekete felületet háttérként érzékeljük, ezért annak kisebb a vizuális súlya.

2.31.2 Szem, arc, kezek, emberi alak

Az egyik nagy vizuális súllyal bíró képelem maga az ember, az emberi arc, és különösen a szemek, esetleg a kezek is. A szem vonala nagyon jól irányítja tekintetünket.

Ezen a képen nagyon picik az emberek, mégis magunkra vonják a figyelmünket.

2.31.3 Állatok

Az állatok, és azok szemei szintén nagy vizuális súlyúak.

2.31.4 Cukiság, erotika, halál, erőszak, feliratok

Számos vonzó, érzelmeinkre ható téma létezik. Ilyen például az erotika, a cukiság, a halál, az erőszak, a borzalom, a szokatlan dolgok, a feliratok, stb. Ezeknek nagy a vizuális súlyuk. A feliratok akkor is vonzzák a tekintetünket, ha nem értjük, hogy mi van odaírva.

2.31.5 Méret

A hasonló színű és hasonló textúrájú tárgyak közül a nagyobb méretűnek nagyobb a vizuális súlya.

2.31.6 Éles, vagy könnyen azonosítható képelemek

Az alakfelismerés elmélete szerint szemünk próbálja értelmezni a látványt, és olyan mintákat és alakzatokat keres, amelyek segítenek az adott látvány értelmezésében. Éles, vagy könnyen azonosítható képelemek ezért könnyen magukra vonják a tekintetünket. A képmezőben látható elemek közül az azonosított képelem nagyobb jelentőséget kap az azonosítatlan képelemekhez képest.

2.31.7 Kontraszt

A nagy kontrasztú területek vizuális súlya nagyobb, mint a kisebb kontrasztúaké.

Fotózás közben is elérhetünk nagy kontrasztot, ha például sötét képelemet világos háttér elé helyezünk, vagy fordítva, azonban a kép bizonyos részeinél szelektíven is megnövelhetjük a kontrasztot az utómunkálatok során.

2.31.8 Szín

A világos, telített színek vonzzák a szemet, ezért vizuális súlyuk nagy. Azonban nem minden szín egyformán viselkedik. A meleg színárnyalatoknak nagyobb a vizuális súlyuk a hideg árnyalatokhoz képest. A piros a legnagyobb vizuális súllyal rendelkező szín.

Sokféle színű képelemeket tartalmazó, bonyolultabb kompozíció megnehezíti a helyzetünket a színek tekintetében (is). Általánosan elmondható, hogy az egyszerűsítés (redukció) a kompozíció minden vonatkozásában áttekinthetőbbé teszi a viszonyokat, így a színek viszonyait is. Ha témánk erőteljes, élénk színű, akkor alkalmazzunk visszafogott színárnyalatokból álló hátteret, például szürkét, zöldet, vagy barnát.

2.32 Egyensúly

A legjobb kompozíciót, és általában egyensúlyt szeretnénk megvalósítani képeinken úgy, hogy azok kiegyensúlyozott, harmonikus hatást keltsenek a szemlélőben. Az egyensúlyról általában kevesebb szó esik annak ellenére, hogy ez a kompozíció egyik legfontosabb alapelve. Talán azért is foglalkoznak vele kevesebbet, mert „nehéz téma”, nem lehet egzakt szabályokat megfogalmazni, mint például a harmadolás esetében.

A komponálás során általában „ösztönösen” is egyensúlyra törekszünk, ezért mégsem annyira nehéz téma ez. Az biztos, hogy az ismeretek elsajátításával és sok gyakorlással eredményesen fejleszthető. Legtöbbször könnyen észrevesszük, „megérezzük”, ha egy kép nem kiegyensúlyozott.

A kiegyensúlyozott kép létrehozásának első lépése az, hogy mielőtt lenyomjuk az exponálógombot, alaposan gondoljuk át a képet. Mai felgyorsult világunk nem kedvez a lelassulásnak, azonban csak az alapos megfontolás vezethet jó eredményre. Az egyensúly kérdésétől függetlenül is alaposan meg kell gondolni, hogy mely képelemek kerüljenek a képre, és ehhez még hozzájárul az egyensúly kérdése is, az, hogy a képre kerülő képelemek hogyan lesznek egyensúlyban egymással.

Az egyensúly fontos dolog. A kompozíció kismértékű módosítása is nagy hatással lehet a kép egyensúlyára, és ezáltal egy átlagos kép helyett akár nagyszerű kép is születhet.

Egy kép egyensúlyáról kétféle szempont szerint beszélhetünk:

• vizuális egyensúly
• fogalmi egyensúly

Először a vizuális egyensúlyról beszélünk. Vizuális egyensúly esetén a képmező különböző részein található képelemek kerülnek egyensúlyba egymással.

A vizuális egyensúly fennállhat

• vízszintesen, azaz a képmező jobb és bal oldala között, illetve
• függőlegesen, a képmező felső része és alsó része között, illetve
• egyidejűleg vízszintesen és függőlegesen is.

A vízszintes egyensúlynak van nagyobb jelentősége, ha az kiegyensúlyozott, akkor kevésbé számít, hogy a kép függőlegesen is kiegyensúlyozott-e. Ha egy arcot szemből meglátunk, akkor azt kiegyensúlyozottnak érezzük, pedig csak a jobb és bal oldal tekintetében kiegyensúlyozott (azaz nagyjából szimmetrikus), függőleges irányban egyáltalán nem. Ha vízszintesen kiegyensúlyozott egy kép, akkor nem érezzük, hogy feltűnően „elbillenne” valamely oldal irányába. Ha vízszintesen nem eléggé kiegyensúlyozott, akkor elvonja a szemlélő figyelmét az egyik vagy másik oldalra. Természetesen az a legjobb, ha mind vízszintesen, mind függőlegesen kiegyensúlyozott képünk, és lehetnek olyan esetek, amikor a függőleges kiegyensúlyozottság nagyobb jelentőséggel bír.

Azt is mondhatjuk, hogyha egy kép különböző részei egyformán felkeltik az érdeklődést, akkor az a kép kiegyensúlyozottnak tekinthető. Az egyensúly esetében sem kell abszolút pontosságra törekedni, elég nagyjából egyensúlyba kerülniük a képelemeknek. A gyakorlatban a legtöbb fényképen vannak kiegyensúlyozott, és egyensúlyhiányos elemek is.

Általánosságban elmondható, hogy egy kevésbé kiegyensúlyozott kép kevésbé vonzó a szemlélő számára, mint a jobban kiegyensúlyozott. Az egyensúly hiánya feszültséget kelt, hiányzik a harmónia, a nyugodtság érzete is, ezért bizonyos esetekben ez hatásos kompozíciós eszköz lehet. Például ha valamilyen kellemetlen üzenetet vagy érzést szeretnénk képünkkel közvetíteni, akkor ezt az egyensúly hiányával fokozhatjuk.

Vizuális egyensúly esetén a különféle vizuális súlyt képviselő képelemek kerülnek egymással egyensúlyba.

Az előzőekben láttuk, hogy az egyes képelemek méretük, színük, kontrasztjuk, élességük, világosságuk stb. szerint különböző vizuális súllyal rendelkeznek. Az egyensúly tekintetében is ezeknek a szempontoknak megfelelően kell megteremteni a képelemek közötti egyensúlyt.

Az egyensúly a mindennapi életben használt mérleggel azonos módon működik. Nézzük meg az alábbi ábrán látható „libikóka” (mérleghinta) mérleget.

A libikóka hossza a képmező alsó szélének hosszát jelképezi, amely pontosan középen van alátámasztva. Bal oldalon a képmező közepéhez közel elhelyezkedő, nagy vizuális súlyú képelem látható (fekete téglalap), amelyet a jobb oldalon kiegyensúlyoz két, a képmező közepétől távolabb elhelyezkedő, kisebb vizuális súlyú képelem (fekete kör). Ha bármelyik oldalról elvennénk egy elemet, az egyensúly felborulna, és a mérleg elbillenne valamelyik irányba.

Az általában fontosabb vízszintes egyensúly megállapításához képzeletben támasszuk alá a képmező alsó oldalának közepét a fenti ábrához hasonlóan egy háromszöggel, és az egyes képelemek vizuális súlyát és elhelyezkedését figyelembe véve állapítsuk meg, hogy nagyjából egyensúlyi helyzetben vannak-e, vagy elbillenne valamely irányba a képmező, azaz számottevő egyensúlyhiány áll elő. Ha képünk feltűnően „elbillen” az egyik oldalra, akkor az egyensúlyt úgy érhetjük el, hogy a másik oldalra helyezett elemmel vagy elemekkel kiegyensúlyozzuk a mérleget.

A lenti ábrán egy szimmetrikus, tehát kiegyensúlyozottnak tekinthető képet látunk.

Az alábbi ábrán a vizuális egyensúly elbillen a kép bal oldalának irányába, amely feszültséget kelt. Számomra a fenti ábra kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb hatású, de lehetnek olyanok, akik a feszültséggel telibb képet részesítik előnyben. Ez ízlés és szándék kérdése, nincsenek kőbe vésett szabályok.

A vizuális egyensúly kétféle lehet:

• szimmetrikus egyensúly
• aszimmetrikus egyensúly

2.32.1 Szimmetrikus egyensúly

Nyilvánvaló, hogy egy szimmetrikus kompozíció egyúttal kiegyensúlyozott is vízszintes vagy függőleges irányban. Elég csak nagyjából szimmetrikusnak lennie a képnek, hogy azt kiegyensúlyozottnak érezzük.

A kezdők legtöbbször úgy fotóznak, hogy a főelemet középre komponálják, azaz megfigyelhető egyfajta „ösztönös” kiegyensúlyozottságra való törekvés.

Azt mondják, hogy a jó kompozíció titka sokszor az egyszerűségében rejlik. A szimmetrikus kompozíció pedig nagyon egyszerű.

Vízszintes szimmetria esetén az eredményezi az egyensúlyt, hogy a nagyjából szimmetrikus főtéma a kép közepén helyezkedik el, és a tőle balra és jobbra található elemek nagyjából azonos vizuális súlyt képviselnek, ezért kiegyenlítik egymást. Függőleges irányban azonban nem feltétlenül van egyensúlyban a kép. Függőleges szimmetria esetén a kép felső és alsó része nagyjából szimmetrikus, és ezért függőleges irányban a kép kiegyenlített, egyensúlyban van. Ez nem jelenti azt, hogy az ilyen kép vízszintes irányban is kiegyenlített.

Függőleges szimmetria legtöbbször vízben történő tükröződés során jön létre. A lenti kép függőleges irányban a tükörkép miatt kiegyenlített, vízszintesen azonban nem egészen az, a jobb oldal hangsúlyosabb.

Ez a kép nagyjából vízszintesen és függőlegesen is kiegyenlített.

A kép elemeinek nem kell tökéletesnek szimmetrikusnak lenniük. Ha hasonló vizuális súlyt képviselnek, és hasonló a megjelenésük, akkor kiegyensúlyozott hatást keltenek (A lenti kép többé-kevésbé kiegyenlített, de a bal oldala hangsúlyosabb).

Legtöbbször nem szimmetrikus portrét készítünk, néha azonban jó megoldás lehet a szimmetrikus portré kis mélységélességgel.

A szimmetrikus kompozíció sokszor nem elég izgalmas, azt is mondhatjuk, hogy sematikussá, unalmassá válhat, ha túl gyakran alkalmazzuk.

2.32.2 Aszimmetrikus egyensúly

Ha egy kép szimmetrikusan kiegyensúlyozott, az már a kép megpillantásakor is nyilvánvaló. Az aszimmetrikus egyensúly arra készteti a szemlélót, hogy több időt töltsön el a kép egyes részeinek a felfedezésével.

Ha elmozdítjuk a fő képelemet a kép közepéről, akkor megjelenik képünkön a feszültség, képünk nem kelt annyira statikus érzést, mint szimmetrikus kompozíció esetén. A fő képelem elmozdítása történhet például a harmadolás szabályának alkalmazásával, amikor az egyensúly megteremtése után harmonikus kompozíciót kaphatunk.

A fő képelem oldalra mozdításakor az egyes képelemek vizuális súlyának figyelembe vételével hozzuk egyensúlyba a kompozíciót, mégpedig úgy, hogy a másik oldalra elhelyezünk egy vagy több kevésbé fontos képelemet, amelyek vizuális súlyuknál fogva nagyjából kiegyenlítik a téma fő elemének vizuális súlyát.

Az alábbi két ábrán a kiegyensúlyozás elvét láthatjuk.

A fenti ábra teljesen kiegyensúlyozatlan, balra billen. A fekete körtől jobbra nincs semmilyen képelem, textúra vagy bármi, ami kiegyensúlyozhatná. A lenti ábrán ezt kiegyensúlyoztam három kisebb négyzettel, mégpedig átlósan elhelyezve azokat.

Azt nem szabad elfeledni, hogy maga a negatív tér is rendelkezik vizuális súllyal. Minél nagyobb, minél több részletet tartalmaz, minél érdekesebb, annál nagyobb a vizuális súlya, és minél inkább részlettelen, minél inkább csak háttérnek tekintjük, annál kisebb. Ezen felül a színe is befolyásolja a vizuális súlyát. Gondoljunk például egy szép felhős égre, amelynek akár jelentős vizuális súlya is lehet. Ha egyensúlyt szeretnénk elérni, akkor a jelentősebb méretű negatív teret tartalmazó témát bővebb képkivágással fényképezzük le, mert akkor az utófeldolgozás során alkalmunk lesz kísérletezni kisebb és nagyobb negatív teret tartalmazó változattal (kivágás segítségével), és ezáltal megtalálhatjuk a legkedvezőbb egyensúlyt.

Korábban láthattuk, hogy a világos és sötét tónusok, a színek, a méret, a textúra, az élesség, a kontraszt, stb. játszik szerepet egy képelem vizuális súlya tekintetében. Az egyes képelemek vizuális súlyát és képmezőben elfoglalt helyét figyelembe véve tudjuk kiegyensúlyozottá tenni kompozíciónkat.

Például a kis világos fénypontok nagyon kis vizuális súlyt képviselnek, a sötét árnyékoknak sokkal nagyobb a vizuális súlyuk. Ahhoz, hogy a sötét árnyékokat pontosan kiegyensúlyozhassuk kis fénypontokkal, azokból sokkal többnek kell lenniük (nagyobb területen), mint az árnyékoknak. Vagy például a vizuális egyensúlyt úgy is el lehet érni, ha az oldalra helyezett, előtérben lévő fő elemet a másik oldalon kiegyensúlyoz egy háttérben lévő, kevésbé fontos témarészlet.

Az egyensúly érdekében a nagyobb vizuális súlyú témarészletnek kisebbnek kell lennie, mint a kisebb vizuális súlyú, kevésbé fontos elemeknek.

A kép egyik oldalán lévő nagy méretű főtémát a másik oldalon lévő két vagy több kis méretű, kisebb vizuális súlyú elemmel egyensúlyozhatjuk ki. Ezek a kisebb vizuális súlyú témarészletek felkelthetik a néző érdeklődését, és arra késztethetik, hogy a főtéma megtekintése után tekintete ezekre vándoroljon, és oda-vissza járjon a két oldalon lévő elemek között.

A lent látható képen a bal oldali nagy hőlégballon egyensúlyt tart a jobb oldalon látható három kisebbel. A kép függőleges irányban is nagyjából kiegyenlített, mert a felső, nagyobb világos terület egyensúlyt tart az alsó, kisebb sötét területtel.

Ezen a képen a hattyúk nagy vizuális súlyt képviselnek. Velük, a bal oldalról benyúló sötét növényzettel és a nagy területű, de kisebb vizuális súlyt képviselő világos ködös területtel tartanak egyensúlyt a jobb oldalon lévő sötétebb képelemek.

Ezen a képen a nap is látható, amelynek nagy a vizuális súlya. A nap és a hegy közösen egyensúlyozza a fát és a kisebb jobb oldali elemeket.

A lent látható képen a legnagyobb vizuális súlya a horgásznak és annak a sötét, de részleteket tartalmazó sziklának van, amelyen áll. Ezzel tart egyensúlyt a bal oldalon a vízből kiálló kisebb szikla, és a nagy felületű, világos színű, részleteket tartalmazó víz. A víz textúrája megnöveli annak vizuális súlyát.

Ezen a képen a textúrát, mintázatot tartalmazó felület (téglafal) nagyobb vizuális súlyú a sima, részleteket nem tartalmazó felülethez képest, ezért jól kiegyensúlyozza a kissé oldalra elhelyezett főtémát (a lányt). A szemlélő a téglafal és a lány ruhájának textúráját is érdekesnek találja, ezért vonzza a tekintetét.

Aszimmetrikus, mégis kiegyensúlyozott kompozíció.

Ezen a képen a legnagyobb vizuális súlya a sötét ruhában lévő lánynak van. A lány vizuális súlyát nagyjából kiegyensúlyozza a jobb oldalon található sötét színű ajtó és ablak, valamint a részleteket is tartalmazó világos színű negatív tér. A lány tekintetének iránya, valamint fotózásának iránya tekintetünket a kép jobb oldalára vezeti, mert érdekel bennünket, hogy vajon mit fényképez a lány.

A lenti képen a lány közelebbi szeme majdnem pontosan a függőleges harmadoló vonalon helyezkedik el. Legnagyobb vizuális súlya természetesen a lánynak van. A lány nézésének iránya (szemvonala) azonnal a kép bal oldalára irányítja tekintetünket, amely ezután a lány és a sárga virágok között mozog oda-vissza.

A lent látható képen a lány tekintetének iránya a bal oldalon lévő negatív térbe irányítja a tekintetünket, és ezáltal figyelmünk megoszlik a lány és a negatív térben látható növényzet között. Ez nagyobb vizuális súlyt ad a bal oldali negatív térnek, amely segíti kiegyensúlyozni a kép középvonalától jobbra elhelyezkedő modell jelentős vizuális súlyát. Ugyanez a fenti képen is megfigyelhető.

Ezen a képen a kezek nagy vizuális súlyt képviselnek, főleg a kép bal oldalán látható jobb kéz. A kézzel, a tollal, és a füzettel tart egyensúlyt a kép jobb oldalán látható csésze, annak mintázata és felirata, valamint a bal kéz kisebb részlete.

A lent látható képen a lánnyal és a körülötte lévő sötétebb részekkel tart nagyjából egyensúlyt a móló és a világos, de nagy területű, valamennyire részleteket is tartalmazó negatív tér. A lány tekintete a móló vége felé irányítja tekintetünket, onnan a móló visszavezeti a lány térdéhez, majd a lány felkarja és annak képzeletbeli meghosszabbítása ismét a szeméhez. A lány szemvonala, a móló, a lány felkarja, illetve szeme háromszöget alkotnak.

Ezen a képen az előtérben lévő bal és jobb oldali sziklák nagyjából egyensúlyban vannak. Vegyük észre, hogy ezek a sziklák és középen a távolban lévő szikla háromszöget alkotnak, mégpedig nem a csúcsán álló, hanem az oldalán fekvő háromszöget, ezért stabilitást sugároznak.

Sok esetben a feszültség két vagy több pólus között jelenik meg. Ezt azzal érhetjük el, ha a képelemek a kép közepe helyett inkább a kép széle felé közelítenek. Ezek a képelemek jelentik a feszültség pólusait. Ha a pólusok nagyjából egyenrangúak, akkor elérhetjük, hogy a szemlélő tekintete közöttük ide-oda ugráljon. Ezt láthatjuk a lenti képen. Bár a jobb alsó sarokban látható hőlégballon kisebb a balra fent láthatónál, a piros csíkok nagyobb vizuális súlyt adnak neki, mint ami a méretéből következne.

Bár a tónusegyensúly (a világos és sötét területek egyensúlya) leginkább fekete-fehér fotókra jellemző, ezen a képen is megfigyelhetjük. A kisebb méretű, nagy vizuális súllyal bíró sötét területeket jól egyensúlyozzák a nagyobb, világosabb területek.

Az alábbi képen a jobb oldali kisebb, sötét területtel nagyjából egyensúlyt tart a bal oldali nagy, világos terület, ezért tónusegyensúly jön létre.

A lenti képen a rózsának van a legnagyobb vizuális súlya, és a fekete terület háttérként támogatja azt.

A legnagyobb vizuális súllyal bíró szín a piros. Ezen a képen a kissé balra helyezett, piros színű főtémát nem egy másik képelem (melléktéma) egyensúlyoz a jobb oldalon, hanem színegyensúly jön létre a főtéma és a jobb oldali semlegesebb színű, de nagyobb területű, textúrával rendelkező rész között.

Ezen a képen a „legerősebb” szín a piros ház színe. Ezt egyensúlyozza színegyensúlyt teremtve a kép nagyobb területein látható, kisebb vizuális súllyal bíró sárga és kék szín, és a környezet textúrája.

2.32.3 Fogalmi egyensúly

Bizonyos esetekben az aszimmetrikus vagy szimmetrikus egyensúly mellett bizonyos képelemek fogalmi jelentést, fogalmi kontrasztot is hordozhatnak. Már korábban láthattuk, hogy lehet például kicsi-nagy, idős-fiatal, új-régi stb. kontraszt. Ezek az ellentétes fogalmak fogalmi egyensúlyt hozhatnak létre a képen.

Az alábbi képen bár a telefonfülke nagy mérete és piros színe dominál, azonban felfedezhetjük a régi torony és a modernebb technikát jelképező telefonfülke között a régi-új fogalmi kapcsolatot (kontrasztot) is.

2.32.4 Álló tájolás egyensúlya

Nem ejtettem szót álló tájolás esetén az egyensúlyról. Valójában nincs semmi alapvető különbség egy fekvő vagy álló tájolású kép egyensúlyának megteremtése tekintetében. Csupán arra kell figyelni, hogy álló tájolás esetén már kisebb középről történő elmozdítás esetén is elég közel, esetleg túl közel kerülhet a képelem a képmező széléhez, ezért gondosabb komponálást igényel. Maga a kiegyensúlyozás ugyanolyan módon történhet, mint a fekvő, vagy akár a négyzetes formátum esetében.

Általános szabályt nem lehet alkotni a kép kiegyensúlyozottságára vonatkozóan. Amire legjobban támaszkodhatunk, az talán a megérzésünk. Ha ránézünk egy képre, akkor legtöbbször „érezzük”, hogy az harmonikus látványt nyújt, kiegyensúlyozottnak érezzük-e, vagy nem.

2.33 Az egyensúly hiánya

A kép elemeinek – főleg vízszintes – vizuális kiegyensúlyozása harmóniát, nyugalmat, békét sugároz, az egyensúly hiánya ezzel ellentétes hatású.

A kiegyensúlyozatlan kompozíció nyugtalanságot, feszültséget kelthet, esetleg a mozgás érzetét keltheti, ezért fontos kompozíciós eszköz lehet.

Ahhoz, hogy a képen feszültség jelenjen meg, szinte szükségszerű, hogy a kép vízszintesen ne legyen teljesen kiegyensúlyozott. Többnyire kisebb mértékű kiegyensúlyozatlanság is elég, nem kell, hogy az nagyon feltűnő legyen, arra pedig végképp nincs szükség, hogy a szemlélőt az egyensúly hiánya egyenesen idegesítse, frusztrálja. Kivétel azonban ebben a tekintetben is előfordulhat.

Tehát az, hogy egy fotó nem kiegyensúlyozott, önmagában nem jelent problémát, a kiegyensúlyozottság, vagy annak hiánya a fotós szándékától függ.

Ez a kép számomra kiegyensúlyozatlan, mert a részlet nélküli sárga felület nem tudja kiegyensúlyozni a modell nagy vizuális súlyát. De ez természetesen szubjektív dolog, más másként gondolhatja. Ráadásul nem feltétlenül kell kiegyensúlyozott kompozíciót létrehozni.

Az alábbi kép nyilvánvalóan kiegyensúlyozatlan, hiszen a fát a másik oldalon semmi sem egyensúlyozza ki, se textúrát, se kiegyensúlyozó színt sem találunk ott, semmi sincs, amely leköthetné a néző figyelmét. A negatív teret tartalmazó fotók elég sokszor kiegyensúlyozatlanok.

Ez a kép érdekesebb példa. A lány kinéz jobbra a képből, ezért nem irányítja figyelmünket a kép bal oldalára, emiatt a kép kiegyensúlyozatlan lesz, sokkal jobban vonzza a tekintetünket a lány, mint a mellette látható életlen alakok. A lány „kinézése” a képből erősíti az arcán látható kétségbeesés érzését is.

A tekintet és a mozgás irányában általában nagyobb helyet kell hagyni ahhoz, hogy kiegyensúlyozottabbnak érezzük a kompozíciót. Ha esetleg kiegyensúlyozatlannak érzünk egy, a lent látható képhez hasonló esetet, akkor megtehetjük, hogy belekomponáljuk azt a valamit is a képbe, amit a modell néz. Ezzel kiegyensúlyozhatjuk a képet, tisztán létrejön a feszültség két pólusa, és szemünk a modell és az általa nézett tárgy között fog mozogni.

Ezen a képen sem érezzük kiegyensúlyozottnak a kompozíciót. Ilyen esetben is az segít az egyensúly megteremtésében (ha azt szeretnénk elérni), ha az üres oldalra komponálunk egy madarat vagy repülőgépet, vagy akár csak szép felhőket.

Kompozíció - tartalomjegyzék

Oldal tetejére

Főoldal