Megkülönböztethetünk zárt és nyitott kompozíciót, és vannak közbülső esetek is, amelyeket nem lehet egyértelműen egyik csoportba se sorolni.
Zárt kompozíció esetében mindig egy főtéma van, amely egyértelműen elkülönül a kép többi részétől, és azonnal magára vonja a néző tekintetét. Általában a képmező közepe táján található, de néha lehet a szélek felé is. A képmezőben minden elem szépen el van rendezve, de nem vonják el a figyelmet a főtémától. Nincs olyan, hogy egyik képelemről a másikra ugrál a tekintetünk. A főtéma környezetében lévő képelemek a főtémára próbálják irányítani a néző figyelmét. Az ilyen kompozíció statikus érzést kelt, nyugalmat, kiegyensúlyozottságot áraszt magából. Teljesnek érezzük úgy, ahogy van.
Leggyakrabban csendéleteknél, portréknál, utcai fényképezésnél, ritkábban tájképeknél találkozhatunk zárt kompozíciókkal.
A keretezés alkalmazása is zárt kompozíciót eredményezhet.
A nyitott kompozíció a zárt kompozíció ellentéte. Nem a statikusságról szól, hanem valamilyen módon a dinamikáról. Nem egy téma látható, amelyen szemünk nyugalomban van, hanem szemünk több elem között mozog. A dinamikát a korábban említett eszközökkel lehet elérni. Több témaelemmel, vonalakkal, formákkal, és egyéb olyan elemekkel, amelyek elősegítik szemünk mozgását az elemek között. A nyitott kompozícióra jellemző a képmező szélein túlnyúló elemek, és a zárt kompozíciónál meglévő korlátozás (pl. keretezés) hiánya. Vezető vonalak, és egyéb alkalmas képelemek segítségével a néző figyelmét a kép belseje felé irányíthatjuk, ugyanakkor a szemlélő a kép széleinél megszakadó képelemek folytatását is el tudja képzelni. Sokféle témánál találhatunk nyitott kompozíciót, például tájképek, városképek jelentős részénél.
Vannak olyan képek, amelyek látszólag zárt kompozíciók, azonban egyes képelemek ennek ellentmondanak. Nézzünk is meg egy keretezett kompozíciót:
A képen nem egyetlen főtéma van, szemünk ide-oda ugrál a keretben látható képelemek között, ráadásul a házsor mindkét irányban folytatódik a keretezés szélén túl. Ezek miatt ez nem mondható zárt kompozíciónak, inkább talán közelebb áll a nyitott kompozícióhoz.
Itt is több képelem van a vízen, szemünk nem marad nyugalomban.
Szerintem ez fontos dolog, de talán kevesebb szó esik róla. A fentebb ismertetett szabályok önmagukban, "automatikusan" nem biztosítják a kép egységességét, a képelemek összhangját. Korábban azt írtam, hogy "a cél az, hogy a képen lehetőleg ne legyen semmilyen felesleges vagy zavaró képelem", de ennek megvalósítása nem feltétlenül teremti meg a képelemek összhangját, egységességét. A képelemek összhangjának megteremtése azonban nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy képünk hatásos legyen.
Amikor komponálunk, akkor a különféle különféle képelemekből állítjuk össze a képet. Ilyen elemek a vonalak, struktúrák, alakok, formák, a pozitív és negatív tér, stb. Olyan képet szeretnénk létrehozni, amellyel üzenetet, érzelmet, vagy hangulatot tudunk közvetíteni a kép szemlélője felé. Úgy kell összeállítanunk az elemekből a képet, hogy annak minden egyes eleme jól illeszkedjen a többi elemhez úgy, hogy minden egyes elem hozzájáruljon a közvetíteni kívánt üzenet, érzelem és hangulat létrehozásához. Összhangon az elemek összhangját értjük, amikor az elemek egységesnek tűnnek, egységes, kifejező képet hoznak létre, úgy érezzük, hogy az elemek illeszkednek egymáshoz, egységes, harmonikus látványt nyújtanak, azaz nincs kilógó, oda nem illő elem. A lényeg az összhang, hogy minden képelem összhangban legyen egymással, egységes látványt eredményezzenek. Ezt az egységességet, összhangot kell érzékelnünk akkor, amikor ránézünk egy képre. Ilyenkor azt érezzük, hogy a kép úgy jó, ahogy van.
Az nem jó, ha például zaklatottságot szeretnénk kifejezni, amely meg is jelenik a modell arcán és testbeszédében, de annak teljes környezete nyugalmat, harmóniát, meghittséget sugároz. És fordítva se jó. Mindennek összhangban kellene lennie, a színeknek, a textúráknak, a formáknak, a vonalaknak, a modell arckifejezésének, ruházatának, a tereknek, a háttérnek.
Ezt a legegyszerűbben talán az alábbi képpel tudom érzékeltetni.
Ez a fotó a csendről, nyugalomról szól, szinte lírai finomsággal. Nagyon könnyen el tudunk képzelni az előtérben egy olyan elemet, amely teljesen tönkreteszi a kép hangulatát. A kép így egységes, egységes árnyalatok, egységes tónusok vannak, ha ránézünk, érezzük az egységességét (nincs "kilógó" képelem), de ha mondjuk az előtérben lenne egy citromsárga ház, vagy egy piros ruhás modell éles képe, az teljesen tönkretenné a hatást.
Természetesen az egységesség is megszeghető szabály, mindig a fotós célja a meghatározó. Vannak olyan esetek, amikor nem erre kell törekedni.
Ennek a képnek az egységességét megtöri a férfi piros kabátja és fekete nadrágja. Ha őt letakarjuk kezünkkel, teljesen más hangulatú képet kapunk.
A lány hajának színéhez hasonló a háttér, ruhájának színéhez pedig az asztal színe hasonló. Barnás árnyalatok uralják a képet.
A komor hangulatot általában komor színekhez társítjuk, ilyen témáknál sok esetben jó megoldás a fekete-fehér kép.
Derűs hangulat, könnyed vidámság az arcon, derűs színek.
Ennél az egyébként nagyszerű képnél el lehet gondolkodni azon, hogy a kép jobb szélénél látható kék valami (talán ruhaféleség) mennyire bontja meg a kép összhangját, esetleg jobb lenne-e a kép nélküle. Talán azt lehet mondani, hogy jobb lenne nélküle (takarjuk el a kezünkkel, és nézzük meg), azonban a gyermek így is "mindent visz", azaz a kék valami nem tudja elvonni róla a figyelmünket.
Sokszor a kép helyszínének adottságain nem tudunk változtatni, azok olyanok, amilyenek, azonban a lehetőségekhez képest igyekezzünk úgy fotózni, hogy a kép elemei amennyire csak lehet, összhangban legyenek egymással.
Közelfényképezés esetén sem teljesül "automatikusan" az összhang.
Fent a sárga és a zöld tábla erősen kilóg a többi elem közül, és nem tesz hozzá semmit a képhez, szerintem felesleges. Én biztosan levágtam volna a felső részt.
A férfi ruhája bontja meg leginkább a kép összhangját, nincs összhangban a többi képelemmel, és nincs összhangban a lány ruhájával sem.