Képeinken megjelenhetnek érzéseink és érzelmeink, azonban a legfontosabb, hogy a nézőből is érzelmeket váltsanak ki. Minél erősebbek ezek az érzelmek, annál hosszabb ideig nézi, annál jobban megmarad emlékezetében, annál jobban kötődik hozzá. A nagyobb érzelmeket kiváltó fotók sikeresebbek. Az érzelemmentes képek hűvösek és távolságtartók. Ezeket józan, dokumentarista képeknek is nevezhetnénk.

Képeinken sokféle hangulat, érzelem jelenhet meg, ezek megegyeznek a mindennapi életünkben átélt érzelmekkel, hangulatokkal. A teljesség igénye nélkül néhány fontosabbat felsorolok: nyugalom, béke, meghittség, szerelem, erotika, szeretet, gyengédség, melankólia, komorság, gyász, boldogság, csodálkozás, meglepettség, kétségbeesés, borzalom, félelem, ijedtség, aggodalom, gyűlölet, egykedvűség, együttérzés stb. Ezeket az érzelmeket csaknem minden ember hasonlóan érzi bolygónkon.

A szemlélő pillanatnyi hangulatától is függ, hogy egy kép milyen érzelmet, hangulatot vált ki belőle. Akiben éppen erős gyűlölet dolgozik, az nehezen fog tudni azonosulni azzal a képünkkel, amely meghittséget sugároz.

2.361. ábra. Pixabay fotója a Pexels oldaláról

A naplemente kedvelt téma, kétségtelen, hogy érzelmeket is kivált a szemlélőből, azonban ingoványos terület. Nagyon könnyű ugyanis sablonos, giccses képet létrehozni. Hogyan lehet ezt elkerülni? Azokat a dolgokat kell elkerülni, amely az ilyen sablonos, giccses képeken látható. Például talán jobb, ha a napot nem komponáljuk bele a képbe, mert attól többnyire „automatikusan” sablonos és giccses lesz. Inkább csak közvetve látszódjon a képen, hogy naplementéről van szó. Persze elképzelhető, hogy a napot belekomponálva is születhet kivételesen nem sablonos kép, de ehhez egyedinek kell lennie, és nem nyomhatja direktben a szemlélő arcába a naplementét. Nehéz naplementéről igazán jó képet készíteni.

2.362. ábra

A naplementén kívül a legtöbb pozitív érzelmet kifejező képnek az a legnagyobb veszélye, hogy könnyen válnak sekélyessé, klisészerűvé, giccsessé. Erre kell leginkább figyelni. Ilyen képek láthatók voltak az előzőekben is.

Az itt látható esőnek is sajátos hangulata van.

2.363. ábra. Genaro Servin fotója a Pexels oldaláról

A legszebb emberi érzés a szerelem. Azt hihetnénk, hogy könnyű olyan képet készíteni, amely kifejezi, hiszen számos ilyen kép készült már. Ezekkel is ugyanaz a probléma, mint a naplementével. Rengeteg a klisészerű, már rengetegszer lefényképezett szituáció, és nagyon könnyű giccses, mindenáron tetszeni akaró, közhelyes képet készíteni. Számomra ilyen főleg a 2.364, a 2.365, de még a 2.366 kép is.

2.364. ábra. Gabriel Bastelli fotója a Pexels oldaláról

2.365. ábra. Asad Photo Maldives fotója a Pexels oldaláról

2.366. ábra. Cottonbro fotója a Pexels oldaláról

Ha kevésbé közvetlen módon, inkább csak jelzésértékűen van jelen a szerelem, akkor jobb képet kaphatunk, főleg ha egyedi megközelítést sikerül találnunk. Ez azonban nem egyszerű.

A lent látható kép sokkal másabb az előzőeknél, sokkal eszköztelenebb. Naplemente, csók, és a fejek találkozása se látható, a kép mégis kifejező. Egy idősebb párt látunk. Őket nézve eszünkbe jut együtt leélt, esetleg küzdelmes életük. A hölgy arcán kis mosoly. A férfi megöleli a nő vállát, ez megerősíti bennünk az összetartozásukat. Együtt teáznak. Néznek ki az ablakon, hallgatnak, nem csinálnak semmit, csak állnak egymás mellett, mégis érezzük a köztük lévő szeretetet. Az érzelmek kifejezéséhez nem feltétlenül nagy, színpadias jelenetekre van szükség. Lehet, hogy ez eljátszott jelenet, de az sem számít, ha hitelesnek érezzük.

2.367. ábra. MART PRODUCTION fotója a Pexels oldaláról

Talán jobban megértjük, hogy mire gondolok, ha megnézünk egy hatásvadász, sémákat alkalmazó, hepienddel végződő, tipikus amerikai stílusú szerelmes filmet, majd megnézzük az Egyszer (Once) című ír filmet is. Az ír film eszköztelen az amerikai filmhez képest, szó szerint az. Nagyon kevés pénzből készült, például csak egy kamerát tudtak bérelni, emiatt egy jelenetet csak egy kameraállásból tudtak felvenni, nem volt pénz világításra, ezért a legtöbb jelenetet a helyszínen adott fénnyel kellett megoldani, nem volt pénz helyszínek bérlésére, ezért a saját és barátaik lakásában forgattak bizonyos jeleneteket, amelyekben zenész barátaik voltak a szereplők, és még sorolhatnám. A film eszköztelensége ellenére, sőt pont azért, nagyon hiteles és nagyon jó lett. Azért, mert nem a csillogást-villogást mutatták a természetes fényben felvett jelenetek, hanem igazi atmoszférájuk volt. Szerelmes film a javából, annak ellenére, hogy a szereplők nem mondják ki, hogy „szeretlek”, sőt, alig érnek egymáshoz, mégis ott vibrál egész idő alatt közöttük a szerelem. Sokkal jobban érezni lehet így, mintha ki is mondanák. Hepiend sincs, de pont így jó. Szerintem zseniális film. Érdekes módon épp Amerikában lett hatalmas siker a mozikban. Persze a port.hu-n a kommentekben nem ennyire egységes a kép. Ilyeneket lehet olvasni:

„Operatőri munka nagyon gagyi (mozgó kamera, kézi kamerás hatás), de történetileg és alakításilag nagyon ott van. Ha valaki átéli min megy keresztül ez a két ember, az értékelni fogja.”

„Megnéztem, mert annyian dicsérték..nem kellett volna..szerintem egy sztori nélküli lapos film..helyenként volt benne jó zene..de nagyon unalmas volt számomra.”

„Nagyon jo film. Ennyire hiteles filmet meg nem lattam! A ket foszereplo valoban zenesz es valoban ok ketten szereztek az oscardijas szamot a Falling Slowly-t. Lehet ezert jatszottak ennyire termeszetesen es hitelesen. … Ennek igazi hangulata van! Csak bamulni kell ezt a filmet es hagyni, hogy a hangulata eluralkodjon rajtunk is. Nekem eddig mind a kb. 10 alkalommal sikerult :-) Nem giccses, nyalas, amerikai, a tokeletes alphahim es a tokeletes nosteny talalkozasa, ez olyan emberi, europai.”

„Ez egy bravó film számomra. Lehetetlenség nem beleszeretni. Markétába meg pláne. Glen-nek sem sikerült.:) Kedvenc film lett ez nálam, nagy kedvenc, még a csonka happy end ellenére is. Vagy tán pont amiatt? :)”

Van, aki az érdekes, pergő cselekményt várja, a látványos, mozgalmas jeleneteket, az érzelmek kiteljesedését egy filmben unalmasnak találja, nos, azok számára „sztori nélküli, lapos film”. A csúcs számomra az volt, amikor egy magyar fiatal kritikáját olvastam a „Csendesek a hajnalok” című (1972), szintén nagyszerű (Oscar-díjra jelölt) szovjet filmről, amely a második világháború idején játszódik, és lírai szépségű, nagyszerű film. Ennek ellenére kritikájában a Rambo-filmekhez hasonlítja, valószínűleg nála az jelenti a mércét. Itt olvasható: